Képek a Magyar Everest Expedícióról

Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászó együttesen vágott neki a Mount Everest 8848 méteres csúcsának meghódítására. A tervek szerint mindezt oxigénpalack nélkül fogják véghez vinni.

Klein Dávid, a Magyar Everest Expedíció tagja elmondta, hogy a csúcsra csak ketten indulnak, de útjukat sokan támogatják és az alaptáborig többen elkísérik őket.

Érdemes megemlíteni, hogy az Everest csúcsán eddig csaknem 7000 hegymászó járt – köztük négy magyar –, azonban oxigénpalack nélkül csak 200-an jutottak fel a csúcsra.

A ma élő magyar hegymászók közül Klein Dávid mászta meg eddig a legtöbb 8000 méter feletti csúcsot oxigénpalack nélkül: 2003-ban a Pakisztánban található 8035 méteres Gasherbrum II-t, 2004-ben a tibeti Cso-Oju nevű 8201 méter magas csúcsot, 2015-ben Nepálban a 8163 méteres Manaszlut és 2016-ban az ugyancsak nepáli, 8091 méteres Annapurnát, amelyre első magyarként jutott fel. A Mount Everesten eddig háromszor járt, legutóbb 2014-ben, mikor is 150 méterrel a csúcs előtt kellett visszafordulnia.

Suhajda Szilárd eddig a Pakisztáni 8051 méter magas csúcsra jutott fel palack nélkül 2014-ben Varga Csaba hegymászóval közösen, de járt már a Gasherbrum I és II-n is, ezenfelül kétszer próbálkozott a K2 meghódításával.

A 2017-es Magyar Everest Expedíció mászóit az út egy részén egy trekking túra csapat kíséri, ahonnan ezek a képek is származnak.

Klein Dávid hegymászó, a Magyar Everest Expedíció 2017 tagja átveszi a mászási engedélyt a Nepáli Kulturális, Turisztikai és Légiforgalmi Minisztériumban, Katmanduban.

Klein Dávid hegymászó, a Magyar Everest Expedíció 2017 tagja átveszi a mászási engedélyt a Nepáli Kulturális, Turisztikai és Légiforgalmi Minisztériumban, Katmanduban.

Suhajda Szilárd hegymászó, a Magyar Everest Expedíció 2017 tagja útban az Everest alaptábor felé a nepáli Namche Bazaar közelében.

Suhajda Szilárd hegymászó, a Magyar Everest Expedíció 2017 tagja útban az Everest alaptábor felé a nepáli Namche Bazaar közelében.

Klein Dávid hegymászó, a Magyar Everest Expedíció 2017 tagja egy függőhídon megy át útban az Everest alaptábor felé, a nepáli Namche Bazaar közelében.

Klein Dávid hegymászó, a Magyar Everest Expedíció 2017 tagja egy függőhídon megy át útban az Everest alaptábor felé, a nepáli Namche Bazaar közelében.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók, valamint Török Edina, az alaptábor vezetője, a Magyar Everest Expedíció 2017 tagjai egy térképet néznek útban az Everest alaptábor felé.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók, valamint Török Edina, az alaptábor vezetője, a Magyar Everest Expedíció 2017 tagjai egy térképet néznek útban az Everest alaptábor felé.

Klein Dávid (elöl) és Suhajda Szilárd hegymászók, valamint Török Edina, az alaptábor vezetője, a Magyar Everest Expedíció 2017 tagjai útban az Everest alaptábor felé a nepáli Namche Bazaarban.

Klein Dávid (elöl) és Suhajda Szilárd hegymászók, valamint Török Edina, az alaptábor vezetője, a Magyar Everest Expedíció 2017 tagjai útban az Everest alaptábor felé a nepáli Namche Bazaarban.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.