A 2007-es folytatás

#56062 Hozzászólás

Kucsera Marci
Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

A 2007-es folytatás

Aranonera 2006

A tavalyi évi sikeres feltárást követõen (870m új rész találása és felmérése, ezáltal –993m mélységrõl –1070-re növeltük a barlang hosszát) tulajdonképpen egyértelmû volt az idei részvételünk az Aranonera barlang 2006-os kutatótáborban.
Ez a hatalmas rendszer a maga 42, 8km-es hosszával és 1342m-es mélységével uralja a középsõ Pireneusok mélységeit.
Zavaros és hektikus elõkészületeket követõen (a rendelkezésre álló autók és a létszám körüli bizonytalanságnál csak a közvetlen indulást megelõzõ anyázás volt nagyobb) 3-an vágtunk neki a közel 2500km-es útnak. Idén az „unalmat” oldandó nem az Észak-olasz autópályákat kívántuk koptatni, hanem az osztrák – német – svájci – francia kombinációt találtuk ki. Ez kicsit hosszabb utat (oda-vissza alig 500km-el), de sokkal olcsóbb útdíjat jelent.
Folyamatos és váltott vezetés mellett értük el a Pireneusok hegyláncát (csak defektes kereket szerelni, és a tengerben fürdõzni álltunk meg), ahol a kellemes és régóta áhított hûvös éjszakát kihasználva megaludtunk. Másnap rövid vezetés után elértük Lineas de Broto falucskát, hol már barátként köszöntöttek minket az Espeleo Club de Gracia (ECG) barcelonai barlangászai. Segítettünk a teljes tábori felszerelést összepakolni (1m3-es zsákokba), és már jött is a helikopter – ami mint egy csoda, két fordulóval felrepítette a teljes felszerelésünket a hegyre.
Ez a felszerelés azonban a tavalyi évinél jelentõsen kevesebb volt, pontosan a fele. Ugyanis a vendéglátó klub életében bekövetkezett változások (valami homályos és nagyon mélyben gyökeredzõ okokból kifolyólag gyakorlatilag kétfelé szakadt a tagság) miatt a tavalyi 42 résztvevõ helyett kevesebb, mint 20 fõ vett részt a tábori élet elsõ felében. A vendéglátó spanyolokon, rajtunk magyarokon, egy barcelonai olaszon kívül litván barlangász lányok vettek még részt az idei kutatásokban.
Tehát csak a fényképezõgépünkkel „megterhelve” szépen felsétáltunk a hegyre, ahol a nap hátralévõ részében és a következõ napon a tábor infrastuktúráját kellett szertartásos módon kialakítani.
Kutatásaink elõtt mindenképpen meg akartuk szûntetni a barlang –160m-es mélységében lévõ fogyaszthatatlanul szûk meanderét. Ennek érdekében a jól bevált HILTI patronos pukkantó felszerelésünkkel, fúrógéppel, aksikkal és rengeteg kajával levonultunk a barlangba. Addig „lõttünk” míg csak az aksik bírták. Igazából még maradt egy kis „igazítanivaló” a járaton, de mindenképpen járhatóvá varázsoltuk a szûkületet, a meandert pedig tulajdonképpen megszüntettük. Valamint a nap nem mellékes hozadékként jelentõs mennyiségû felszerelést depóztunk le a barlangba.
Másnap, pihenésképpen a Cueva Helada de Soaso vízszintes barlangját mentünk beszerelni. Igen, ezt a vízszintes barlangot az „õt” harántoló vakaknák miatt kötéllel kellet beszerelni. A 400 m felmért hosszúságú járatba 150, kötelet raktunk be – de az utolsó jéglejtõn így sem bírtunk leaváckodni.
Következõ napon Kutya és Függõ az tavaly óta felnõtt spanyol fiúkákkal (Jesus és Daniel Cartagena-ból) kiegészülve 3 napos bivakos túrára indult. Mintegy menet közben a tavaly nagyon legatyásodott kötelet kicserélték a Tendenera barlang és az S1 barlang közötti összeköttetést realizáló, 120 m mély Union aknában.
-560 mélyen, kényelmes, alig huzatos járatban 6 fõ részére alkalmas bivakot alakítottak ki. Abból kiindulva, amennyi kaját a spanyol vendéglátóink adtak ennek a különítménynek – kb. 3 – 3, 5 hónapig tudna elélni egy hatfõs etióp barlangász klub ebben a bivakban.
Pihentetõ alvás után a fiúk körültekintõ tempóban küzdötték le a tavaly óta rossz emlékekkel bíró Tobogan aknáját, átóvatoskodtak a roppant omladékos Meandre „Tu Traaanqui!!” omladékán (jelentése: Semmi gond! Meander), és szinte már meg is érkeztek a tavalyi új rész legtávolabbi végpontjához. Útközben a náluk lévõ kötelekkel kiépítették a járatot, kapaszkodóköteleket szereltek a lemászásokhoz, kötélhidakat (helyi nevén passamanosokat) építettek a letörések mellé, ezzel biztonságossá téve a közlekedést.
A tavalyi távoli végpontunkat a bedobált kövek alapján 40m mélyre saccoltuk. Igazából egy cseppkövekkel dúsan és gyönyörûen díszített aknasor „lett belõle”, melynek a mélysége a bejáratától közel 100m lett, mely után rövid úton véget ért a folyosó, végén egy átlagos méretû szifonnal. Azonban az akna túloldalán meredeken (kb. 45-50 fokos szögben) emelkedõ, 5-6 m átmérõjû járat megtalálása hamar eloszlatta a fiúk bánatát. Mászó felszerelés nélkül, érthetõ módon nem kockáztatták a további kutatását ennek a járatnak, de az elejében érezhetõ masszív huzatot mindannyian „megízlelték”. Ennek az iránya jó felé húzott”, befelé a hegy irányába. És a járat is jó irányba halad (legalábbis egyelõre), nyugat felé. Ez az irány különösen fontos, mint vendéglátóink elmagyarázták. Ugyanis ettõl a ponttól nyugatra nem ismernek jelentõs barlangok, és a kb. 8 km légvonalbeli távolságban és 400 m szinttel lejjebb lévõ hatalmas karsztforrásig bizony lehet még barlangárat!
Visszafele irányba haladva, az elsõ elágazást kezdték el bejárni, amely egy kényelmes és szép meander formájában már tavaly bemutatkozott. Az elsõ 8m mély aknát még láttuk tavaly, de az azt követõ 300 m hosszú, kellemes – kényelmes tereplépcsõkkel dúsan tagolt járat teljes egészében új volt. Feltárásuk és a járat végét egy ritka nagy alapterületû kürtõ és egy még nagyobb (70-80m2) szifon zárta le. Ebbe levilágítva 20-25m-t is le lehetett látni a kristálytiszta és jéghideg vízben.
Természetesen mind a két újonnan talált járat teljes egészében fel lett mérve és térképe fel lett rajzolva. A legmélyebb pont amit elértek –1163 m mélységben volt.
Kötelük, áramuk és energiájuk fogytán visszatértek a bivakba, ahol kevés alvást követõen kivontatták hatalmas bagjaikat a barlangból. A begek mérete nagyon jól megmutatták, mennyit kell még a szûkületeken tágítani…
Közben a felszínen (és más barlangokban) tulajdonképpen folyamatos elõkészítõ munka folyt. A tábor kényelmes körülményeit kihasználva olyan feladatokat kellett elvégezni, amiket egyébként egy-egy hétvégi túra alkalmával nem tettek volna meg vendéglátóink. Ezek közé tartozott a Tendenera csúcs és a Ripera csúcs közötti terület (kb. 2500 m tengerszint feletti magas fennsík) újbóli átvizsgálása. Régebben ennek a területnek a kutatására két alkalommal is szerveztek tábort a ECG, de mivel mindentõl távol esett (a jelenlegi tábortól is több óra gyaloglásra), így az akkori kis létszámmal és viszonylag kevés felszereléssel nem igazán tudtak hatékonyan dolgozni. Szóval, ennek a nyeregnek az újbóli „átfésülése” is megtörtént az idei tábor alatt, több új ismeretlen felszínre nyíló aknát lelve. Valószínûleg, ezek régen is ismertek voltak, csak a hódúgó olvadt el bennük, ez tette lehetõvé a továbbereszkedést. –80 illetve –100 méter mélységbõl fordultunk vissza, ennyi felszerelés volt erre a napra. Tehát, ennek a területnek a kutatása felkerült a következõ tábor programjára.
Egy 20 éve nem járt barlang (S-7, -192m mély) beszerelése volt egy másik feladat. Bokáig jártunk a döglött csókában és a csókaürülékben, ugyanis a barlang bejárati aknájának (P35) falát illetve az elsõ terem minden létezõ repedését használják a csókák fészkelésre. Azok a kis csókák, „akiknek” nem jön össze életük elsõ repülési leckéje (a szülõk gyakorlatilag kilökik õket a fészekbõl az aknába) az bizony aláhull, és ott végzi. Bizony, elég gusztustalan hely volt, azonban akadt, akinek még ez a sz.r is tetszett. Az elsõ 90 m mélységre 180 m kötelet és 25 nittet kellett elszerelni (az aknák roppant tagoltag és omladékosak voltak, az akna aljak pedig a hatalmas mennyiségû szerves hulladéktól úgy mûködtek, mint a „hangyalesõ csapdái”, azaz minden csúszott a következõ akna felé, tehát kötélhidazni kellett rendesen) – így csak belenézni tudtunk a megkutatni szánt nagyátmérõjû 67-es aknába. A másnap visszatérõ csapat valahogyan „berepült” egy meanderbe (a nagyméretû akna túlsó falába), mely szépen kivezet az ismert részekbõl. Alja azonban néha nem volt ennek a járatnak (illetve maga az akna volt az alja) – és ismét a kötélhiány miatt kellett visszafordulni, közvetlenül egy folyosó elõl). Mintegy mellékesen, egy halálraítélt csóka fiókát is kihoztak a kis begjükben a felszínre.
A Foraton barlang nyugati végpontjának a kutatását is elkezdte a tábor – hatalmas sínkõbányát nyitva a Meandre de’l Eclipisi (Napfogyatkozás meander) végpontján. Az itteni kutatások megkönnyítése érdekében kiépítettük a járatot közlekedésre, így a hosszú sportmászások és boulderezések helyett némi kötélmászás is elegendõ a bontás eléréséhez.
Az S-25 barlang bejárata a tábortól 50m távolsággra nyílik, végpontja 15-20m-re megközelíti az Aranonera rendszer fentebb említett Union aknáját. Amennyiben a biztos összeköttetést realizálni lehetne, nagyon könnyûvé válna az új végpont (-1163m) kutatása. Azonban az S-25 végpontjának elérését és ez által a lehetséges összeköttetés megteremtését szinte lehetetlenné teszi a –5m mélységben lévõ szûkület. Ennek a kitágításába is belekezdtünk, de sajnos az akkumulátorok kapacitása nem tette lehetõvé a teljes kitágítást – bízunk benne, majd jövõre.
A tábori ellátás – ha lehet ilyet mondani – felülmúlta a tavalyi színvonalat. Mivel kevesebben voltunk, kisebb munkával is könnyebb volt parádésnál parádésabb fogásokat a lábasokba varázsolni. Egy este sem maradt el a puding, vagy a gyümölcs, és gyakran kaptunk egy pohár „vino tinto”-t is, mintegy megkoronázva a kellemes mediterrán ízeket.
Gyorsan eltelt a táborra szánt 1 hetünk. Összekaptuk a saját motyónkat, búcsút intettünk a hatalmas konyhasátorban szorgalmasan fõzõcskézõ szakács barátunknak, kölcsönösen megígértük egymásnak a jövõ évi viszontlátást – és elhagytuk a tábort.
A második hetünk elejére a vendéglátó csoport 1763-ban épült barlangász házában (Ermita de Santa Elena) ütöttünk tanyát, az Ordessa völgy bejáratával majdnem szemben. Innen kiindulva két kellemes kanyontúrát tettünk, valamint végigjártuk a rendszer alsó átmenõtúráját, a T1 – Santa Elena trverzét (-558m mélység, 2500 m hossz). Az elõttünk ott árt magyarok (Kagyóék 1998) biztosan csalódnának, mert a La Tirolina 90-es aknájának közepén lévõ drótkötél hídja ki lett szerelve. Helyette egy ferde, feszített kötélhíd vezet át a nagyméretû akna túloldalára (a saját kötelünkön ereszkedve a kiskantárunkat a ferde feszített hídra akasztva). Az ezt követõ alsó vízszintes részek vizes járatai igazán felejthetetlen élményt nyújtott csakúgy, mint a bejárat hatalmas, kisebb kavicsokat is kirepítõ huzata.
Eltelt ez a pár kellemes nap, el kellet indulni hazafelé. Megnéztük Carcassone mesébe illõ lovagvárát, Sete-nél aludtunk a homokban a teliholdas tenger partján, a Pont du Gard-nal megcsodáltuk Guliver 15m magas ülõ szobrát (fújjj….). Majd megálltunk a Vercor hegységben. Rövid látogatást tettünk a Berger barlang bejáratánál, itt ittunk egy korty pálinkát azoknak az emlékére, akik már nincsenek velünk (10 éve történt a baleset).
Idõközben észrevétlenül átléptük a kellemes idõjárás – kellemetlen idõjárás határvonalát, nem is volt már kedvünk sokat nézelõdni. Grenoble városától inkább hazavezettünk.
Nagyon jó túra volt, emlékezetes 2 hetet hagytunk magunk mögött.

Résztvevõk:
Molnár Tamás (Függõ), Németh Zsolt (Kutya) és e sorok lejegyzõje, Kucsera Márton