erre a cikkre gondoltal? szomoru ((

#318406 Hozzászólás

Cica1
Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

erre a cikkre gondoltal? szomoru ((

Az elmúlt hetekben ismét megugrott a hamis angliai munkaajánlatok, vagyis a közönséges átverések száma. Több mint huszonöt rászedett magyar érkezett Londonba az elmúlt két hétben, ál-munkaközvetítõkön keresztül, nem létezõ állásokra. Valamennyien internetes hirdetések nyomán vették fel a kapcsolatot a csalókkal, akik busás közvetítõi díjat számítottak fel virtuális szolgálataikért. A szóban forgó hirdetések ma is olvashatók a világhálón, például az Expressz Online oldalain, ahol ingyenesen lehet hirdetni. Feladóik minimális változtatással, folyamatosan megújítják azokat – és feltehetõen folyamatosan bonyolítják a találkozókat újabb áldozataikkal, akik csak ezután indulnak majd útnak, és ma még fogalmuk sincs, hogy becsapták õket.
Az elsõ hasonló, átverõs álláshirdetések 2004-ben, pár héttel az európai uniós csatlakozás után jelentek meg a kelet-európai sajtóban. Elõször Lengyelországban terjedt el a módszer, aztán hamarosan Szlovákiában, Csehországban és Litvániában is okultak a bûnözõk a jó példából – végül pedig a magyarok is felzárkóztak. A forgatókönyv részletei változnak, az alapötlet azonban mindenütt hasonló: a hirdetés állást ígér az egységes munkaerõpiacnak elsõként megnyíló uniós országban, Angliában, minden nyelvismeret és különösebb szakképesítés nélkül.

Ez azért fontos, mert a csalók így a legnagyobb és legkiszolgáltatottabb célcsoportot találják meg, akikkel aztán a legkönnyebb elbánni. Aki nem beszéli a nyelvet, az nem telefonál elõre, hogy ellenõrizze az állítólagos munkáltatót, nehezebben megy el a brit rendõrségre, ha már kint van – és legfõképpen tudja, hogy nem sok esélye van másképp munkát találni külföldön. Az újságban vagy az interneten megadnak egy helyi telefonszámot – szinte mindig mobilt -, hogy könnyû legyen eltûnni. A helyi ügynök fogadja a hívásokat és beadja az alapmesét. Innen aztán bandánként, országonként és havonta változik a menetrend. Ma már egészen szofisztikált összeesküvések is vannak, melyek során többen, több ponton is “megfejik” a jelentkezõket. A legdurvább esetekben az áldozatok akár valóságos modern rabszolgasorban találhatják magukat, kifosztva, eladósodva és megfélemlítve. A legújabb magyar trükkök ezekhez képest még megejtõen egyszerûek, de úgy tûnik, kieszelõik éppen ezért egyre nagyobb “tételben” dolgozhatnak.

Ügyes árfekvés

December óta hirdet az Expressz újságban Varga Zoltán néven egy fiatalember, aki raktári munkát kínál Londonban. A szöveg mindig egy kicsit más, a mobilszámok is változnak, az állítólagos lehetõség azonban eddig ugyanaz maradt: raktárost keresnek a Marks and Spencer áruházlánc bázisán. Az elsõ hirdetés szerint még kellett alapfokú angoltudás, de ‘Varga’ idõközben rájöhetett, hogy ezzel fölöslegesen szûkíti le a “vendégkörét”. Ma már bárkit szívesen lát, férfiakat, nõket, nyelv- és szakmai tudásra való tekintet nélkül. Csak az a fontos, hogy kifizessék a 22 000 forintos közvetítõi díjat. Az elmúlt évek során voltak már csalók, akik ennél jelentõsen nagyobb összegeket kértek, ‘Varga’ azonban ügyesen állította be az árfekvését, ezt ugyanis még sokan kifizetik – viszonylag könnyen és kevesebb gyanakvással. Látszólag nem lehet túl nagyot veszíteni az ügyleten, nyerni azonban annál inkább. A hirdetés szerint az alapbér is közel 1700 forint óránként, hétvégén pedig a 2460 forintot is meg lehet keresni. Végül mégis csak ‘Varga’ nyer, mégpedig sokszor 22 000 forintot. A becsapottak pedig nemcsak a közvetítõi díjat bukják el, hanem a repülõjegy és a szállás árát is, nem beszélve a drága Londoni étkezésrõl és közlekedésrõl.

Klára 170 000 forintot, szinte minden spórolt pénzét veszítette el ezen a londoni kalandon. Az ötven év körüli elvált asszony már három éve hiába keresett munkát, egészen azóta, hogy felszámolták az üzemet, ahol korábban hosszú idõn át dolgozott. Kelet-magyarországi lakóhelyén akkora volt a munkanélküliség, hogy fiatalabbaknak is nehéz volt elhelyezkedniük. Máshol, például Budapesten, lehet, hogy inkább akadt volna munka, de Klára tisztában volt vele, hogy ezekben a drága városokban képtelen volna egyedül eltartania magát, lakást bérelni a várható fizetésébõl. Saját bevallása szerint a legmélyebb kétségbeesésben csillant meg elõtte a remény az internetes hirdetés olvastán. Rég elszánta magát, hogy bárhogy is, de kitör valahogy a nyomorból, csak a nyelvtudás hiánya tartotta vissza attól, hogy már korábban külföldre utazzon. ‘Varga’ azonban biztosította róla, hogy a raktárban nem kell angolul tudni, Klára tehát azonnal vonatra pattant, hogy sok órás zötykölõdés után átnyújthassa a pénzét a közvetítõnek. Nem volt egyedül, több fiatal férfi is éppen akkor tárgyalt a munka részleteirõl.

‘Varga’ ebben az idõben a West End City Center étkezõjében “rendelt”, közvetlenül a Burger King elõtt. Sok kuncsaftja lehetett, mert mindenki nagy jövés-menésre emlékszik. Állandóan érkeztek az érdeklõdõk, a közvetítõ pedig folyamatosan mesélt. Valamennyi áldozata úgy emlékszik rá, mint megnyerõ, kellemes emberre. Péter, egy munkanélküli diplomás természettudós szerint kifejezetten bizalomgerjesztõ volt, “az a típus, akivel bármikor bármirõl jól el lehet beszélgetni”. Klára is jó emberismerõnek tartja magát, mégse nézte ki belõle, hogy rosszban sántikál. Egyszer kiszaladt ugyan a száján, hogy “annyi átverésrõl tudni”, de ‘Varga’ a gondolatot is felháborodottan kérte ki magának, az idõs asszony pedig bocsánatkérõen visszakozott. Három frissen érettségizett jóbarát együtt ment a találkozóra, szintén a Burger Kinghez. Zoli, Rajmund és Roland eleve gyanúsnak érezték a dolgot, ezért meg is próbáltak keresztkérdéseket feltenni. Az ügynök azonban mindenre tudott válaszolni, magabiztosan, sõt kifejezetten részletgazdagon. Beszámolt az állásról, a cégrõl, a fõnökökrõl, de a londoni életrõl és az angol árviszonyokról is. Elmondása szerint õ maga is ott dolgozott a raktárban, csak látogatóban volt éppen Pesten és közben segített a cégének verbuválni, hogy “másoknak is jó legyen”. Azt állította, hogy pár hónap múlva visszatér majd és a raktárban bizonyára össze is találkozik azokkal, akiket kiközvetített. Mondandója igazolására még angol SIM kártyáját és a londoni metróbérletét is elõhalászta a zsebébõl. Ennél hivatalosabb okmányokat azonban senki nem látott. ‘Varga’ senkinek nem mutatta meg az igazolványát, az általa használt név tehát feltehetõen nem valódi. Az viszont elképzelhetõ, hogy valóban dolgozott korábban a szóban forgó raktárban és azért volt olyan jól tájékozott mind Londont, mind a Marks and Spencert illetõen. Meggyõzõnek kellett lennie, a legtöbben ugyanis hittek neki és fizettek. Az sem tûnt fel a fizetõknek, hogy a hirdetésben szereplõ mobiltelefonszámon kívül soha semmilyen információt nem kaptak a közvetítõrõl. A pénz kifizetése után Varga mindössze néhány oldal nyomtatott szöveget nyújtott át az üzletfeleinek. A papíron még fejléc sem volt, bárki írhatta volna, és senkinek nem vezetne a nyomára. Az anyag nagy része általánosság volt, a magyar nagykövetség angliai munkavállalásra vonatkozó internetes oldalairól lopkodhatták össze. A beígért állásról is szólt néhány bekezdés. Csak annyi, amennyit szóban már mindenki hallott a munkakörrõl és a bérezésrõl, és itt elõször végre szerepelt a cím és annak a neve is, akit az elsõ napon majd keresni kell. A legtöbb információ azonban a szállásra vonatkozott. Ez volt ‘Varga Zoltán’ szolgáltatásainak egyetlen valós része, de csak azért, mert ebben a vonatkozásban idegen tollakkal ékeskedett.

Az igazi meglepetés

Londonban valóban jó pár éve mûködik egy angol nevû magyar ingatlaniroda, amelyen keresztül több száz honfitársunk bérel olcsóbb szobákat a brit fõvárosban. A tulajdonos Szabó László maga is nincstelen bevándorló volt egykor Angliában, mára azonban sikeres üzletember, akinek a cégérõl, a Guaranteed Properties Letting nevû ügynökségrõl az EU-csatlakozás óta sokat hallani a magyar médiában. Különösen Frei Tamás Dosszié címû mûsorának köszönhetõ László és az iroda ismertsége, legalábbis azok körében, akik már foglalkoznak egy ideje a kivándorlás gondolatával. Ezzel az ismertséggel élnek most vissza a csalók, akik a bejegyzett, ellenõrizhetõ londoni cég mögé bújva próbálják hamis munkaközvetítõ tevékenységüket legitim színben feltûntetni. ‘Varga’ is üzleti partnereként emlegette a céget mind szóban, mind a nyomtatványában, még a cikkekre és a tévémûsorokra is hivatkozott. A Guaranteed Properties-nél azonban bárki foglalhat szobát Magyarországról, nem kell ehhez külön közvetítõ. Az interneten is rajta van az iroda, hirdetéseik is jelennek meg a magyar sajtóban. ‘Varga’ sem tett egyebet, mint hogy telefonon bejelentette a kuncsaftjait az ingatlanközvetítõnél, általában úgy, mintha a saját nevében foglalná a szobát. Még repülõtéri fuvart is kérhetett a cégtõl, hiszen az is Szabóék szolgáltatásai közé tartozik és a szállással kapcsolatos költségeket úgyis beköltözéskor, Londonban kell fizetni. ‘Vargának’ ez tehát ugyanúgy nem kerül semmibe, ahogy az ingyenes internetes hirdetések sem. Mégis sikerül magát olyan színben feltüntetnie, mintha Szabó Lászlóéhoz hasonló komoly vállalkozást üzemeltetne.

Az igazi meglepetés így aztán nem érkezéskor, hanem másnap érte az áldozatokat, amikor elmentek a ‘Varga’ által megadott címre. Ekkor derült ki, hogy a pontos útleírással is beazonosítható épületben nem raktár mûködik, hanem mindössze egy munkaközvetítõ iroda. Egykor talán tényleg küldhettek munkásokat a Marks and Spencerhez, mára azonban beteltek az állások és sem oda, sem máshova nem volt felvétel. Már így is munka nélkül ácsorogtak az utcán az iroda régebbi, bejegyzett kelet-európai vendégmunkásai, várták, hogy melyik nap mehetnek el dolgozni. Újakat már nem is regisztráltak, annyira nagy volt a túljelentkezés, ‘Vargáról’ pedig senki nem tudott semmit. Késõbbi, telefonos megkeresésemre az ügynökség vezetõje elmondta, hogy bár elképzelhetõ, hogy valamikor ‘Varga’ is dolgozott náluk egyszerû munkásként, üzleti kapcsolatban semmiképpen nem álltak sem vele, sem más külföldi ügynökökkel. Természetesen így aztán munkát se garantálhattak senkinek a csalón keresztül. ‘Varga’ ötlete azonban még csak nem is volt különösebben eredeti. Az üzletvezetõ tanúsága szerint más kelet-európai országból is rendszeresen érkeztek hozzájuk hasonló hazugságokkal rászedett emberek. A kibolondított magyarok dühösen vették tudomásul, hogy lóvá tették õket, ‘Vargát’ azonban már nem tudták elérni többé. Mobiltelefonja ki volt kapcsolva, e-mailekre pedig nem válaszolt.

Az áldozatok egy része már érkezésük napján sarkon fordult és hazament, mielõtt még túl sok pénzük ment volna rá a londoni életre. Sokan azonban próbálkoztak még egy darabig, hogy legalább a szállásuk és a repülõjegyük ne menjen veszendõbe. Az ötvenes éveiben járó Klára egy hétig járta a szállodákat és éttermeket, de nyelvtudás nélkül nem járt sok sikerrel. Végül fel kellett adnia a keresést, mert munka nélkül nem tudta tovább fizetni a drága londoni szállást. Éppen annyi pénze maradt, hogy a repülõjegyét még megvegye hazáig. A fiatal srácok között voltak néhányan, akik elhelyezkedtek, minden esetben régebbi ismerõsök segítségével. A diplomás Péter édesapjával jött ki, mindketten Vargán keresztül reméltek dolgozni. Most még mindig munkát keresnek Londonban. Legális állást nem találtak, de egy emberpiacot már igen, ahol a Moszkva térhez hasonlóan napszámosnak viszik az embereket különbözõ építkezésekhez.

Az élelmes csaló tehát a jelek szerint alapvetõen mindössze két londoni ügynökség címét akarja 22 000 forintért gátlástalanul áruba bocsátani: egy ingatlan- és egy munkaközvetítõét. Egyik céggel sem áll semmilyen kapcsolatban azonkívül, hogy egyszer talán járt már arrafelé vagy beszélt valakivel, aki ismerte a járást. Ezeket a címeket az interneten minimális utánjárással bárki megtudhatta volna és ‘Varga’ “segítségével” sem kerültek volna jobb pozícióba, mintha véletlenül estek volna be az utcáról. Esetleg eredetileg arra gondolt, hogy az ügynökségnél valóban adnak majd munkát az érkezõknek és akkor azok – ha rájönnek is a turpisságra – céljukat végsõsoron elérve, hamar túlteszik magukat az illetéktelenül felszámolt közvetítõi díjon. Az elsõ néhány pórul járt ember után azonban már tudnia kellett, hogy nem mûködik az ügynökség, de továbbra is küldte oda a gyanútlan jelentkezõket. Közben hirdetési újságot, mobilszámot és feltehetõen találkozóhelyet cserélt. Szabó László ingatlanközvetítõ irodájába változatlanul folyamatosan érkeznek ‘Varga Zoltán’ áldozatai. Az irodában most már érkezéskor mindenkit megkérdeznek, milyen közvetítõ révén jött Londonba és felvilágosítják a becsapottakat. Érkezés elõtt azonban tehetetlenek, hiszen a csaló mindig más nevet mond a telefonban és mindig a saját, egyre újabb mobilszámát adja meg, hogy visszahívással se lehessen rajtakapni.

Az ingatlanügynök különösen azért aggódik, mert nem ‘Varga Zoltán’ az egyetlen átverõmûvész, aki az õ legitim cégével próbál takarózni, és ilyen módon rontja a hitelét. Egyébként sem tesz jót az üzletnek az ilyesmi, hiszen a becsapott emberek többnyire rövid idõn belül távoznak, üresen hagyva lefoglalt szobáikat. Ottlétük alatt pedig több munka és gond van velük, mint amennyit a minimális lakbér megérne.

Jogellenes közvetítõi díj

Az érvényben levõ magyar és angol jogszabályok szerint egyaránt jogellenes bármilyen címen pénzt kérni a munkát keresõktõl. A közvetítõk a munkáltatótól kell beszedjék az õket megilletõ díjat vagy egyéb költségeik fedezetét. Aki pénzt kér, mindenképpen megszegi a törvényt, és ebbõl következõen eleve tanácsos gyanakvással kezelni. A gyakorlatban mégis sokan kérnek pénzt a szolgálataikért. Cégek is, feketén mûködõ magánszemélyek is vannak, amelyek, illetve akik illegálisan felszámított közvetítõi díjért ugyan, de valóban szereznek munkát az ügyfeleiknek – és vannak elkeseredett, többnyire nyelvet nem beszélõ emberek, akik úgy érzik, a legitim ügynökségeknél nincs esélyük. Abelovszky György, a londoni magyar fõkonzul szerint mindenki jobban tenné, ha a zugközvetítõk helyett inkább kipróbált, bejegyzett ügynökséget próbálna keresni. Bárkinek általánosabb kérdése van a témával kapcsolatban, jó eséllyel böngészheti a londoni magyar nagykövetség vagy a Külügyminisztérium honlapját, nem kell önjelöltek tájékoztatóiért fizetnie. Mindezzel együtt, ha valaki saját felelõssége tudtában mégis meg akarja kockáztatni a görbébb utat, legalább arra ajánlatos vigyáznia, hogy nem fizet olyannak, akinek elõzõleg nem látta a személyi igazolványát és nem írhatta fel az adatai. Ez legalább arra biztosíték, hogy ha baj van, a közvetítõ nem tud egyszerûen eltûnni. Az persze már más kérdés, hogy alkalomadtán az áldozatnak lenne-e ideje, energiája és nem utolsósorban bátorsága egyáltalán rendõrségi feljelentést tenni a csalók ellen. A gyakorlatban, különbözõ okokból, sajnos meglepõen kevesen teszik meg ezt, így a bûnözõknek és a megbízhatatlan közvetítõknek viszonylag könnyû dolguk van – gyakran egészen sokáig.