folytatás

#54206 Hozzászólás

vkriszta

folytatás

3. nap
Elõzõ este kisütöttük, hogy másnap Tunisba megyünk vonattal, megnézzük Karthágót és Sidi Bou Saidot. Reggeli után taxival a vasútállomásra vitettük magunkat, ahol ezren voltak, de sikerült jegyet venni a tunisi vonatra.
A Sousse-Tunis út ára fejenként 15 TD oda-vissza, a vonat 8.35-kor indul Sousse-ból. Van korábban is, de mi ekkorra bírtunk magunkhoz térni. A vasútállomáson lehet normális, erõs presszókávét kapni, úgyhogy minden „vonatos-reggel” evvel indítottunk. 1.osztályra helyjegyet kell váltani, a vonat teljesen kényelmes, az út kb. 2 órás. A vonatúton lehetõség nyílik az észak-tunéziai táj szemrevételezésére: általában olajfaligetek mentén halad a vasútvonal, majd félúttól már a Tunéziai-hátság vonulatai is láthatóak. Vonatunk 10.28-ra ért Tunisba, a vasútállomás nem túl nagy, könnyû eligazodni. Az állomáson van turistairoda, ott ingyen adnak térképet Tunisról, és a menetrendrõl is adnak felvilágosítást. A vasútállomás a belvárosban van, a medina közelében. Megkerülve a Place Barcelone nevû teret, a Rue de Hollande nevû utcán kijutottunk az Avenue Habib Bourguiba útra. Ez kb. olyan, mint Pesten az Andrássy út. Az Avenue Habib Bourguiba medinával ellentétes végén van a TGM állomás (a HÉV-hez hasonló), evvel Sidi Bou Saidba és Karthágóba lehet kijutni. Sidi Bou Said állomásig kb. 35-40 perc az út. Olcsó a jegy, de elég sokan utaznak evvel a közlekedési eszközzel, ezért érdemes az elsõ osztályra jegyet venni. Miután megérkeztünk Sidi Bou Said állomásra, lövésünk sem volt, hogy merre is kéne továbbindulni, így hát mentünk a tömeg után. A TGM-el 98%-ban helyiek utaztak, ezért arra gondoltunk, hogy õk biztos tudják hová mennek. A „csordaszellem” ilyetén hasznosítása nagyon jól bevált: kijutottunk a Place du 7 Novembre térre. A tértõl nem messze beültünk egy nagy teraszos kávézóba. Itt az asztalok citromfák között álltak, s az érett citromok már ott figyeltek a fejünk felett. Egy laza tejeskávé elfogyasztása után következett a kötelezõ „ragadd meg a pisilési lehetõséget” akció. Nagy sikert arattam a kávézó (férfi) személyzetének tagjai között, vsz. ide sem jár azért túl sok európai nõ. Pedig még szõke sem vagyok…
Sidi Bou Said központja a mecset környéke. Ez egy kis dombon áll, a környéken lenyûgözõ méretû agavék pompáznak. Az innen felfelé vezetõ úton indultunk tovább, rövid kaptató után elértük a jellegzetes fehérre meszelt, kék ablakrácsokkal díszített házikókat, kanyargós utcácskákat. Persze a fõutcán itt is bazársor van, na innen gyorsan betûztünk az egyik kis sikátorba, s ezeken kanyarogva követtük a fõutcát. Sidi Bou Said nagyon kellemes hangulatú hely, nyugalom sugárzik mindenhonnan, nincs rohanás, ordibálás és szemét. Az utcákon sétálva néha kivillan a házak között a Tunisi-öböl kékje. A házak kertjeiben gyönyörû virágok nyílnak. A belsõ utcákon turistákkal sem találkozhatunk. Elsétáltunk a földnyelv végében található kilátópontig, majd a kevésbé meredeken lejtõ sziklaoldalon próbáltuk megkeresni az LP által említett lefelé vezetõ ösvényt. Ez egy darabig meg is volt, aztán elfogyott. Próbálkoztunk több nyomvonalat is követni, de vakvágánynak bizonyult valamennyi. Kissé megfáradva kerestük a megfelelõ helyet szép kilátással, fûvel a fenekünk alá, pár fával a fejünk fölé. Nem volt könnyû, mert a legjobb helyeket elfoglalták már a tömegével ott romantikázó helyi párocskák. Azért persze nekünk is sikerült elhelyezkedni, s átadtuk magunkat a csodás látványnak és a tücsökciripelésnek. Ezt az irodával érkezõk tutira nem élvezhetik.
A pihi után visszaindultunk, de én még mindig nem adtam fel, hogy megtaláljuk a jachtkikötõbe vezetõ utat. Amíg élsz, remélj – ez a mondás is bejött, mert ahogy az utcánkon kóvályogtunk, megpillantottunk egy kertkapunak tûnõ bejáratot, ahonnan egy lépcsõ vezetett lefelé. Bátortalanul megindultunk ebben az irányban, majd pár méter után láttuk, hogy tényleg nem magánlaksértést követünk el éppen, mert ez valóban egy, a hegyoldalon lefelé vezetõ hosszú lépcsõsor, és sokan andalognak rajta. Persze kiírva semmi nem volt, de éreztük, hogy végképp irányban vagyunk. A lépcsõsor helyenként elég rossz állapotban van, nem árt odafigyelni, nehogy bokaficamot kapjon az ember. Itt egy szem turistával sem találkoztunk, szintén a helyi szerelmespároké volt a terep. A kilátás csodás, a lépcsõ mindkét oldalán dús növényzet burjánzik. Leérve egyszer csak elfogyott az aszfalt alólunk, és valami építkezésen átgázolva kellett továbbhaladni a kikötõ felé. Besétáltunk a kikötõbe: rengeteg kisebb-nagyobb hajó, csónak, vitorlás, jacht. Itt áttanulmányoztam az LP-t, hogyan jutunk Karthágóba. A könyv szerint a part menti utat követve eljutunk Carthage Amilcar TGM-megállóba. Való igaz, így is történt, jó kis séta volt, de tényleg kényelmes cipõ javasolt erre a kirándulásra. A visszaúton láthattuk messzirõl az elnöki palota épületét is.
Carthage Amilcar megállóból két megállót visszautaztunk Tunis felé, jegyet a megállóban lehet venni. A Carthage Hannibalon szálltunk le. Megkerestük az Antoninus-fürdõk bejáratát. Karthágóban a látnivalók több helyszínen helyezkednek el, ugyanavval a gyûjtõjeggyel (7 TD) látogatható az összes.
Karthágó az UNESCO világörökségének részét képezõ város. A legenda szerint a fõníciaiak alapították Kr. e. 814-ben. A Földközi-tenger régiójának birtoklása végett ellentétbe került Rómával, a 3. háborúban végképp vesztett. Kr. e. 44-ben Julius Caesar újralalapította a várost, mely Kr. e. 29-ben Africa provincia fõvárosa lett. Két évszázad múlva Karthágó 300.000 lakosával Róma és Alexandria után a birodalom harmadik legnagyobb központjává vált.
A 2. század közepén épült fürdõk a tengerparton állnak, pompás környezetben. Egykor a Római Birodalom harmadik legnagyobb fürdõinek számítottak. Kr. u. 439-ben a fürdõket a vandálok elpusztították, s késõbb a köveket az arabok újra felhasználták Tunis építéséhez. A pálmafákban, virágokban bõvelkedõ parkban található kis makett segítségével a gyengébb képzelõerõvel rendelkezõk is elképzelhetik a valaha hatalmas méretû épületeket.
A fürdõktõl nincs túl messze a római színház és a villák helyszíne sem: a TGM-vonal fürdõkkel szemközti oldalán van. A színház nekünk nem igazán tetszett, modern építõelemekbõl van újjáépítve, szinte alig van eredeti rész. A villák ezzel ellentétben tetszettek, bár itt is vannak bizonyos túlrekonstruálások. Ami meg nincs rekonstruálva, azt a gaz lepi be, de amikor ott voltunk, ezek a gazok nagyon szépen virágoztak, úgyhogy látványügyileg szép volt. Begázoltunk a sûrû növényzetbe, a romok közé, hátha látunk még valami érdekeset, de egy idõ után visszafordultunk, mert féltünk a bokatörés eshetõségétõl. Ez a helyszín egyébként ismét egy magasabb ponton található, kellemes szellõ fújdogált, késõ délután már elkelt a kabát. A kilátás persze ismét gyönyörû volt. Az elemi ösztönök megint erõt vettek rajtunk, így az egyik villaépület alapfalain üldögélve, a Tunisi-öblöt csodálva befalatoztuk a hátizsákban felelhetõ cukrokat és csokoládékat.
Több karthágói helyszínre már nem futotta az idõnkbõl, így TGM-el visszautaztunk Tunisba. Elfelejtettünk az elsõ osztályra jegyet venni, ezért a másodon nyomorogtuk végig a röpke fél órás utazást. Tunisban szép nyugodtan visszasétáltunk a vasútállomásra, és kísérletet tettünk felszállni a Sousse-ba tartó szerelvényre. A helyzet akkor lett gyanús, amikor a peronra nyíló ajtónál a kalauz visszaküldött minket valami pecsétért a pénztárhoz. Magyarázott is valamit, amibõl nem sokat értettünk, de visszaballagtunk a pénztároshoz. Na, itt ért minket a jó hír: erre az esti vonatra az összes helyjegy elfogyott, maximum másodosztályon mehetünk helyjegy nélkül, vagy megvárjuk a 9 órás indulást, amire még van elsõ osztályú jegy. Én holtfáradt voltam, így arra gondoltam, hogy lesz, ami lesz, elindulunk evvel a vonattal. Az elõbbi kaller nagyon rendes volt, beengedett minket a vonathoz, s mondta, hogy próbáljunk meg felszállni. Amikor felugrottunk a vonatra, még legalább állóhelyek voltak, de pár kocsival arrébb és néhány perc múlva még leszállni is alig tudtunk. Rengetegen voltak a vonaton, szó szerint állóhely sem volt sehol. A párom itt, ezen a ponton teljesen kiborult, én mindenáron haza akartam menni, õ meg nem volt hajlandó a helykereséssel tovább próbálkozni. Végül egy kisebbfajta mûsorszámot elõadva, közérdeklõdést kiváltva, viharverten, megnyúlt ábrázattal visszaslattyogtunk a kasszához, és megváltottuk a helyjegyeket a 9-es vonatra. Tanulság: a helyjegyet ne felejtsétek el Tunisban megérkezéskor lepecsételtetni, hogy a visszaúton is legyen helyetek!!!
Még 2,5 órát kellett elütni valahogy, mivel gyakorlatilag már járásképtelenek voltunk, így kivánszorogtunk az Avenue Habib Bourguibára, és a legelsõ kávézóban ittunk egy frissen facsart narancslét. Ekkor már felerõsödött a szél, s eléggé lehûlt a levegõ is, a narancslé sem tartott sokáig, ezért jónak láttuk, ha tovább állunk. Már nézegelõdni sem volt erõnk, visszabaktattunk a vasútállomásra, és a váróhelyiségben relaxáltunk még egy órát. Ekkor lehetõség nyílt a helyi utazóközönség alaposabb szemrevételezésére is. A 20.50-kor induló vonatunkon kényelmes helyünk volt, az utazás közben jobb híján a prospektusokat és az LP-t nézegettem, s szövögettem a következõ napi terveket. Kinnt már teljes volt a sötétség, semmit nem lehetett látni. A vonat 22.40-re ért Sousse-ba, rögtön leszállásnál elkapott minket egy taxis, aki az éjszakai tarifához képest is borsos áron vitt vissza a hotelba (5 TD). Igen, arra rá kell érezni, hogy mikor kell órát kapcsoltatni, és mikor alkudozni; de olyan fáradtan már mindegy volt, csak legyünk már vízszintesben.

folyt.köv.