Magyarok eredete

#425129 Hozzászólás

István113
Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

Magyarok eredete

Zászló és oroszlán
A jelképek méd eredetre utalnak
Benkõ István

Az egyes országok zászlóinak valamint a mezopotámiai, közép-ázsiai és magyarországi régészeti leletek oroszlánábrázolásainak vizsgálata szembeszökõ párhuzamokra, összefüggésekre hívja fel a figyelmet.
Teljesen megdöbbentõ például, hogy a babiloni Istar-kapu vonuló oroszlánjainak pontos másaival találkozunk a Közel-Kelet ókori nagyvárosától több ezer kilométernyire Északra, az Altaj hegyeiben feltárt paziriki szkíta temetõ kurgánjai egyik textiljén. A hasonlóság annyira nagy, hogy a paziriki textilen vonuló, vicsorgó sörényesek csimbókos farka éppen úgy felfelé áll, izgatottságra utalva, mint az Istar-kapu oroszlánjaié. Maga a paziriki kurgántemetõ ásató régésze, Sz. I. Rugyenko is a Tigris és az Eufrates városállamainak mûvészeti alkotásaiban kereste az i. e. V–IV. század fordulójára keltezett paziriki kurgánból elõkerült tárgyak közvetlen párhuzamait. Abban az idõben – egészen a hunok Kína határvidékeirõl és Közép-Ázsiából Európa felé indulásáig (i. sz. III–IV. sz. fordulója) – Ázsia és Európa sztyeppéin, valamint Elõ–Ázsia hegyeiben is indoeurópai népek, törzsek éltek. Ezek valamilyen – általunk, a modern világban már szinte elképzelhetetlen – módon ezen az óriási eurázsiai területen belül közvetlen kapcsolatban álltak egymással. Mindez hatással lehetett az ázsiai és ázsiai eredetû népek máig élõ hagyományaira is. Anélkül, hogy teljesen beásnánk magunkat a könyvekbe és az interneten felhalmozott adatok tömegébe, az alábbiakban vázlatosan papírra vetünk néhány, mindezzel kapcsolatban felmerült gondolatot.
Manapság, a kazak-magyarok létezésével, vagy nem létezésével kapcsolatos viták során egyes magyar orientalisták azt állítják, hogy Közép-Ázsiában a “magyar” szó nem a „magyar” etnikai nevet jelenti, hanem a „Mohamed barátja” (Muhammad-jar) vallási kifejezésbõl származó rövidítés (Matjar – Madjar). Ennek sok minden ellene szólna, többek között az is, hogy a kazak magyarok az etnikai nevüket nem „madjar”-nak mondják. Ez a szó a kazah nyelvõl hiányzó „gy” betû miatt íródik cirill betûkkel így, azonban a kazak magyarok „magyar”-ként ejtik ki. Azonban ezúttal nem a „kazak-magyar” vitához szeretnénk hozzászólni. Mindössze megemlítenénk, hogy Tóth Tibor antropológus, a torgaji argün-magyarok felfedezõje az 1960-as évek második felében szovjet tudósok elméletei alapján már számolt azzal a lehetõséggel, hogy a „magyar” szó második felében a „jar” a perzsa „barát szó átvétele. Az elsõ szótagot (mad) viszont õ a „méd”-bõl származtatta. Tóth Tibor nem volt nyelvész, lehet, hogy etimológiája téves, de amikor ennek alapján a magyarság indoiráni eredetét firtatta, feltételezhetõen mégiscsak rátapintott a valóságra. Még a finnugor eredet legelkötelezettebb hívei sem tagadják, hogy a magyarságnak volt köze a sztyeppét az i. u. V. századig uraló iráni népekhez. Ezt a feltételezést az Árpádkori magyar krónikaírók is sugallják: Anonymus, aki szerint Scythiából jöttünk, valamint Kézai Simon, aki szerint az Azovi-tenger mocsarain téli idõben egy szarvas nyomán átkelõ két vezér, Hunor és Magor alán (alánok: a szkíták és szarmaták utódai, a jászok õsei) királylányokat vettek feleségül, száz-száz vitézük pedig alán lányokat. Így keletkezett a hun és magyar nép.
Média eredeti neve a Pallas Lexikon szerint Mada, a Szentírás héber szövegének olvasata szerint pedig Madai volt. Itt meg kell említeni, hogy – tudomásom szerint – egyetlen nyelvben sem írják a „gy” hangot „g” és „y” kettõsbetûvel a magyaron kívül. Ázsiában a köztörök-nyelvû, de a finnugor népeknél is a legkülönbözõbb írás ismert, úgy mint madjar, madiar, madyar. Ahogy fentebb említettük, a közelmúltban Kazakisztánban és Nyugat-Szibériában felfedezett, magát magyarnak nevezõ törzs is így írja a nevét, de úgy ejti, ahogy mi. Ennek alapján feltételezhetõ, hogy a mada-nak, madainak írt név is magyar-nak hangzott. (A latin betûkkel író magyarság is sokáig kûszködött a speciális magyar hangok leírásával. A XV. századig pl. nem volt „gy” betû.)
Néhány szó az idõszámításunk elõtti elõ-ázsiai és a közép-ázsiai indoiráni népek és a hunok kölcsönös kapcsolatairól.
A Méd Tartomány az i.e. VIII. század végén vált ki az Asszír Birodalomból és alakult meg a Méd Királyság. Ezt az esetményt közvetlenül megelõzte Izrael tíz törzsének a “médek városaiba” történt áttelepítése. A létszám és katonai ütõerõ növekedése hozzájárulhatott az asszírokkal szembeni erõfölény kialakulásához, a függetlenség kivívásához majd az Asszír Birodalom bukásához. A Szentírás a médeket Isten Ostorának nevezi: „a seregek ura ostort emel õ ellenük…” (az asszírok ellen): i.e. 612-ben méd csapatok foglalják el Ninivét, Asszíria fõvárosát. A Szentírás részletesen foglalkozik Babilon i.e. 539-ben történt elfoglalásával – „Parancsoltam felszentelt vitézeimnek…száld meg Madai”. Leírja félelmetes lovas-íjász hadseregüket.

1. ábra: Méd Királyság térképe az i.e. VI. században

A Méd Királyságban az i.e. VI. század végén a hatalmat a korábbi vazallus perzsák vették át, megalakult a Perzsa Birodalom. Az Irtis és Ob folyók vidékén illetõleg az Altajban (Szargatka, Pazirik) feltárt régészeti leletek alapján arra gondolhatunk, hogy a médek egy része – nem kívánva perzsa uralom alatt élni – ezt követõen északi irányba, a Turáni Alföld végtelen síkságaira távozott.. Az i.e. III és az i.sz. IV. század között Közép-Ázsiában hun-méd (magyar) szövetség jöhetett létre, mely késõbb Nyugati irányba vándolt és megtámadta a Római Birodalmat. Ekkor újra említésre kerül az Isten Ostora kifejezés: „Attila, rex hunorum, medorum … flagellum Dei” (Kálti Márk Képes Krónikája, Túróczi János Krónikája).
A Hun Birodalom széthullása után a hun-magyar utódnépek, melyek nevei jellemzõen “-ar” szótaggal végzõdnek – avar, bolgár, kazár, magyar, tatár, tokár (ide sorolható a türk iratokban apar-ként szereplõ khorezmi, vagy kangar-ként szereplõ besenyõ is) – a i.sz. VI-VIII. században fennálló hatalmas I. és II. Türk Birodalom fennhatósága alá kerültek, majd a IX-XI. században zajlottak a magyar honfoglalás és államalapítás eseményei.
Mindezek alapján szólnánk a piros-fehér-zöld színû magyar zászlóról és ázsiai párhuzamairól.
A Pallas Nagylexikon szerint: „Hazánk zászlója s illetõleg színeire nézve, épp úgy mint címerére régibb törvényeink határozott intézkedést nem tartalmaznak. A bécsi Képes Krónikában több helyen a magyar sereg vörös zászló alatt harcol, melyen fekete karvaly (turul) madár képe látható. De ugyancsak a Képes krónikában egy helyen (több helyen – a szerzõ) vörös-fehér csíkos zászló fordul elõ. Nagy Lajos fegyverzetében szintén a vörös-fehér szín fordul elõ. II. Endrének egy 1222. kelt okmányán a pecsét vörös-fehér-zöld selyemzsinóron függ. Ilyen színû zsinórt még számos más hivatalos személyek által kiadott okmányon találunk, úgy a vegyes, mint a Habsburg-házból származó királyok alatt. Magyarország színei gyanánt tehát a vörös-fehér-zöld szerepelt. Az 1848. XXI. t.-c. 1. §-a pedig elrendelé, hogy „a nemzeti szín õsi jogaiba visszaállíttatik, s a háromszínû rózsa polgári jelképül fölvétetik s minden középület s közintézetnél nyilvános ünnepek alkalmával s a magyar hajókon a magyar nemzeti lobogó és országos címer használtatik”. Az, hogy a magyar zászló színei a címer színeivel megegyeznek, az jele annak, hogy ez utóbbiból vétettek, s mint már ezt Schwertner is megjegyezte volt. (Statistik des Königreichs Ungarn II. 59-60.) V. ö. Ivánfi Ede. A magyar birodalom címerei és színei (Budapest 1874).”
A hivatalos kormányzati honlap a nemzeti zászló történetérõl a következõket írja:
„Nemzeti zászlónk hosszú fejlõdés során alakult ki. A magyarok – a krónikák tanúbizonysága szerint – fekete turulmadárral díszített vörös zászlók alatt harcoltak. E hadijelvényeket késõbb felváltották a szentek képeivel kivarrott zászlók. (Például Szent István „Szent György és Szent Márton zászlaja alatt” vonult csatába.) Késõbb a vörös-ezüst sávos zászló (esetleg kiegészítve az uralkodó dinasztikus színeivel) vált általánossá.
Bár a XV. századtól egyre gyakoribb a vörös-ezüst-zöld sodrás az oklevelek pecsétjeinek selyemzsinórzatán, illetve olykor a hadizászlók peremfogazatán is megjelenik, valójában csak 1806-ban írják le a ma is használatos sorrendben, s csak az 1848. évi XXI. törvénycikk írja elõ hivatalosan elõször a „piros-fehér-zöld” színek használatát.”
Szemben a Pallas Lexikon és a kormányzati weblap elõzõekben idézett szövegével, a különbözõ zászlók összehasonlító elemzése alapján valószínûsíthetõ, hogy a nemzeti zászló színeinek eredete jóval a XII. századot megelõzõ, ókori idõpontra vezethetõ vissza.
„A zászlók bonyolult és még ma sem teljesen ismert, hosszú folyamat eredményeként alakultak ki. Az bizonyos, hogy eredetük az õsidõkre nyúlik vissza.” (Világ-Atlasz Nyíregyháza 2004.) Ez teszi alkalmassá a zászlókat õstörténeti összefüggések feltárására.
A Világ-Atlasz 193 nemzetközileg elismert és 3 nemzetközileg el nem ismert, de függetlenként mûködõ állam és 1 vitatott terület zászlóját ismerteti. Ezek közül a magyaron kívül mindössze két zászló tartalmaz vízszintesen elhelyezkedõ piros-fehér-zöld csíkot, Tádzsikisztán és az az afrikai Niger zászlója. A Világatlasz nem tartalmazza a világ legnagyobb népességû – négy ország, Törökország, Szíria, Irak és Irán északi részén, de összefüggõ területen élõ – kisebbségének, a cca. 36 milliós kurd nemzetnek a zászlóját. A kurd terület hajdan az ókori Méd Birodalom része volt. A kurdok magukat a médek utódainak tekintik. Az II. Világháború után rövid idõre függetlenné vált, majd Irán által megszállt – a kurdok által alapított – Mahabad Köztársaság zászlaja pontos párhuzama a magyar zászlónak. A zászló közepén sugarakkal ellátott aranyszínû napkorong található.

2. ábra: A Mahabad Köztársaság zászlaja

Az elõzõekben említett Tadzsikisztán területe hajdan szintén a Méd Királyság része volt. A térség történelmi neve Tokarisztán. A tokárok a tadzsikok elõdei voltak, egyes tudósok álláspontja szerint velük azonosítható a Pamir hegység vidékén az i.e. II. században megjelent, különbözõ neveken (jüecsi, kusán, heftalita, azaz fehér hun) említett nép. A tokárok egy része a türkök elõl az i.sz. VI században a uar-hunokkal (avar) együtt nyugati irányba vándorolt és a Kárpát-medencében erõs államot hozott létre, mely az i.sz. VI-VIII. század között állt fenn. Az avarok egy része a honfoglalás után feltételezhetõen beolvadt a magyarokba.

3. ábra: Tadzsikisztán zászlaja

A Tadzsikisztán zászlóján látható stilizált korona és azon félkörben elhelyezkedõ hét csillagról a magyarok hét törzse juthat eszünkbe. Megjegyzem, hogy hasonlóan a magyarhoz, a tadzsik címerben is található három halom, azonban ezek hófödte csúcsok.

4. ábra: Méd zászló

További összefüggések feltárása érdekében a zászlók vizsgálatát indokolt kiterjeszteni a különbözõ formában megjelenõ oroszlán ábrázolásokra is. Gyõrffy György alapvetõ tanulmányának megjelenése óta köztudott, hogy a magyar törzsek vezéri nemzetségeinek oroszlán volt a címerében az Árpád-kortól kezdve. Az Árpádok címerének is volt oroszlános változata. Ez nem csoda, hiszen a szavannán ordítõ sörényes hímoroszlán az uralkdói, vezéri hatalom jelképe elõ-ázsiai és egyiptomi ábrázolásai óta.

Az elõzõekben már említettük, hogy a babiloni Istar-kapu oroszlánjainak pontos mása található a paziriki (Altaj) ásatások régészeti leletein. Mindkettõjük párhuzama megtalálható a Kárpát-medencében is az Árpád-kori leletek között. Az Esztergomi várkápolna-szentélyének falán – az 1930-as években folytatott ásatás során – találtak egy freskót, mely lépõ oroszlánt ábrázol. Imre király hasított címerében, valamint II. András pecsétjén is megtalálhatók a lépõ oroszlánok.

5. ábra: Oroszlán a babiloni Istar-kapun

6. ábra: Az Istar kapu oroszlánjainak pontos párhuzama textil faliszõnyegen, Pazirik (Altaj) 5. kurgán, Közép-Ázsia

7. ábra: Esztergomi vár oroszlános freskójának rekonstruált képe

A zászlók és az oroszlánábrázolások alátámasztják a magyar krónikák és legendák állításai alapján kialakult sejtéseinket. Arra kell gondolnunk, hogy indo-iráni eredetû õseink az i.e. VI. században a méd-perzsa hatalomváltás után Mezopotámiából indultak el északi irányba. Az i.e. III. században szövetséget kötöttek a hunokkal és az i.sz. IV. században velük együtt nyugatra indultak. Ezeket az eseményeket örökíti meg Hunor és Magor – Kézai Simon krónikájában rögzített – legendája is. A jelképek térképi megjelenítése jól mutatja a magyarok illetve rokonnépek északi és déli vándorlási útját.

8. ábra i.e. 204. i.e., HUN Birodalom – i.sz. 216.