május 23. szombat

#57740 Hozzászólás

thom

május 23. szombat

Elnézést a hoszabb szünetért, sok problémám volt az utóbbi idõben. Ígérem megpróbálom befejezni az egészet záros határidõn belül. Sokan érdeklõdtek, mikor fejezem be, köszönet az érdeklõdésekért.
Szóval:
A buszunk szépen száguldozott a vaksötétben kb50-60 km/h-s sebességgel. Aludni nem nagyon tudtam, max egy fél órát, Sakál az ablak mellett tudott aludni kb 1 órát. Ebben az a legkelemetlenebb, mármint ha nem tudsz aludni és belül ülsz, hogy látod azt, hogyan vezet a sofõr….A busz hosszanti tengelye ugyanis éppen az útfelezõ vonalon ment végig. Ere mondják, hogy nagyvonalú vezetési stílus??? Végig elõttem volt, hogy 60 km/h-val beleszáguldunk egy úton lebzselõ bivalycsordába vagy esetleg egy szembejövõ Zilbe… Ha nem volt biztos benne, hogy tényleg nem jön semmi szembõl, akkor csak megnyomkodta a dudát, de szélre nem húzódott volna.
Az ülések teljesen kényelmetlenek voltak, nem 187 cm-es emberre tervezték Kínában, lábnak nem volt hely és a fejnek sem.
Viszont 02:30-ra megérkeztünk Denshavanba. Ez a határváros. Igazi ázsiai koszfészek, nem annyira durva, mint Poi Pet és nem is olyan nyüzsgõ, mint Tachileik. Ez tulajdonképpen egy egyutcás falu. Ja igen, a határ 7-kor nyit. Ezt amúgy tudtam elõre, LP és Travelfish is említi.
Megálltunk valahol, nem a buszállomáson, hanem a fõúton. Mindenkinek le kellet szállni és kinyitott egy szakadt vegyesbolt-étterem-csehó. Mindenki ide telepedett, a buszról meg elkezdõdött a csomagok szétosztása a városban, néha odébbállt csak párszáz méterrel, néha teljesen eltûnt. A csomagjaink a buszon maradtak, a helyiek ezt tök természetesnek vették, én egy kicsit aggódtam azért, de amúgy nem tûnt el belõlük semmi és nem is tettek bele semmit, mint utóbb kiderült.
Szemben velünk is volt egy csehó, ültek benne vagy ketten, felváltva kapcsolgattak egy bõdületesen gagyi Jackie Chan-féle sci-fi-karate film és európai futballmeccs közt.
Nem volt nagy élet: macskák párzottak hihetetlen nyivákolással az út kellõs közepén, néhány kóbor kutya járõrözött békésen, meg egy hatalmas fekete malac is. Alakult a hangulat. Imádom ezeket az ázsia porfészkeket amúgy, hihetetlen hangulatos filmeket lehetne ezeken a helyeken fogatni, igazi eastern-roadmovie-kat, he-he.
A csahónkban alakult a hangulat. A helyiek elkezdtek sörözni, a vietek imádják a sört. BeerLao és Huda volt a választék konzerv kivitelben csak, de ez senkit nem zavart. Volt akik bent ültek, volt akik az út mentén guggoltak. Pénzváltós nénik-lányok beindultak, repkedtek a köteg kipek köteg dongokért cserébe, valamint a SIM-kártya biznisz is beindult.
Sakál beült a helyiek közé. Gondoltam leitatják és kirabolják, de ha nem, akkor biztos neki kell fizetni a számlát a végén. Ugyanis a jófej utitársaink vad kommunikácóba (magyar-viet-angol mix) kezdtek vele és el kezdték fizetni neki a söröket! Engem is hívogattak, de én inkább a távolról szemlélõdést választottam. Vettem valamilyen ice teát, egy csomag White Horse cigit (nagyon jók a viet cigik és pofátlanul olcsók) és szivarozgattam inkább (hoztam magammal egy csomag La Paz Wilde-ot ide is, ehe..) az út szélén fel-le sétálgatva és csodálva az éjjeli Denshavant valamint a tiszta csillagos égboltot.
Sakál magyarul énekelt, cserébe a helyiek hálájuk jeléül elkezdték különbözõ viet kifejezésekre megtanítani, teljes össznépi siker és boldogság volt. Minden sörre meghívták, nem fogadtak el semmit amúgy és nem is kevertek semmit az italába.
Váratlanul 4:30-kor visszatért a buszunk. Mindenki fel és egészen elõre gurultunk vagy 1 km-et. Itt vártunk reggel hétig. Nyitva semmi. Viszont a mi jármûvünk volt az elsõ a határon. Reggel hétre szép kettõs sor alakult ki kamionokból és buszokból (gondolom fõleg Vientiane felõl jöhettek). Farang itt sem volt sok, kettõ volt rajtunk kívül. Szép “nosztalgia kiállítás” volt Zilekbõl és Kamazokból, gyûlt a tömeg is rendesen.
Útleveleket begyûjtötte 7-felé a sofõr és 30000 KIP-et is kért vagy 3 USD-t.
Hmm, nézzük hogyan is áll ez össze ez az összeg:
1. 10000 KIP vagy 1 USD a kilépésért fizetendõ Laoszban.
2. Ha reggel nyolc elõtt zaklatod õket, az újabb egy dollár. Ne kérdezzétek milyen címen szedik ezt be, de 3 évvel ezelõtt Nong Khainál a Friendship 1 bridge-nél iks ez volt a szokás már.
3. A harmadik dollár meg a sofõré, hogy helyetted áll sorban….
Ez utóbbin a másik buszon utazó angol gyerek teljesen kiakadt. Elõször én is pofátlanságnak tartottam, de aztán belegondoltam, hogy kb 190 HUF-on talán nem kéne problémázni, ha ezzel kiváltható a sorbanállás.
Kb. fél óra múlva sofõr vissza az útlevelekkel, buszra fel, a z impozáns Lao határkapu alatt át és stop a bazinagy szocreál vietnámi oldalra épült kapu elõtt.
Buszról le, a harmadik országból érkezõknek kötelezõ lázmérés a H1N1 miatt. Az elõbb említett fiatal mûhippi csávó teljesen kiverte a balhét, hogy mit akarnak tõle azzal a mûszerrel, sosem láthatott még digitális hõmérõ-pisztolyt. A vietnámi katona-orvos meg teátrális mozdulatokkal magyarázta neki, hogy akkor húzzon vissza Laoszba. Meguntam a jelenetet és odamentem elmagyarázni az angol gyereknek, hogy ne tartsa fel a sort, a lázát akarja megmérni és húzzunk már innen, mert kezd unalmas lenni.
Én miután a That Ing Hang kerékpáros túránkon szépen leégtem, háát, talán gyenge kettessel mentem át, 37,3 volt a kijelzõn. Rámnéztek, látták a kezemen, hogy leégtem, szépen a két orvos megbeszélte egymás közt, hogy “sunburn” és nem kellett ott maradnom a mögöttük lévõ katonai sátorban 3-4 napot. Sakál is átcsúszott gyenge kettessel, mehettünk a viet belépést intézni. Õrületes tömeg, szereztünk kötelezõen kitöltendõ fölösleges papírokat, szerencse, hogy volt vízumunk eléõre, legalább azt nem kellett igényelni. A sort nem kellet kivárni, egy tiszt elõ az ablak mögül és váratlanul kedvesen elõrehívott minket a helyiek közül, hogy nekünk oda. 2 perc és mehettünk várni a többiekre.
A buszunk is elõkerült, csomagok szépen átrendezve, benéztek mindenhova a vámosok, nem tudom mit és miért kerestek, úgy látszik a több tonna mindenféle nem zavarta õket.
Sakál ivócimborái itt is söröztek vidáman, itt is meghívták a viet oldali shopban, én itt is lemondtam róla, nehogy a hátralévõ 5 órás úton miattam kelljen megállni.
Folyt. köv.