Nagy fekete kutya

#153007 Hozzászólás

Flash

Nagy fekete kutya

Az az érdekes, hogy mielõtt én elindultam volna, a fórumon olvasgattam a nagy feket kutyákról, meg hogy kell-e félni a kóbor kutyáktól. Nem is értettem, hogy miért, és nem is foglalkoztam vele.

Santiago után tobábbindultam Finisterre felé, és Finisterre-bõl pedig Muxia-ba vettem az útirányt. Azon az úton nem mondhatnám, hogy túl sok emberrel találkoztam… Sõt még Finisterre-ben mondta valaki, hogy õ Muxia-ból jött Finisterre-be, és habár jól ki van jelölve az út mindkét irányból, volt egy olyan település, ahol kétszer járt. Akkor én mosolyogtam rajta, de utána velem is elõfordult. Volt egy elágazás, ahol nem volt teljesen egyértelmû a jelzés, és tettem egy kört, mi ugyanabba a településbe vezetett. A második körömnél egyszer megjelent az erõdben egy nagy fekete kutya, és felém sétálgatott. Kicsit azért megijedtem, de farkas szemet néztem vele, és fejlehajtva elkullogott. Nem tudom, hogy milyen fajta volt, de nem volt kicsi (vagy már csak az emlékeimben nõtt meg mint a tipikus horgásznál a legutóbb fogott hal mérete :-)))

Miután hazaértem, azután olvastam el Coelho és Shirley McLane könyvét is, és találkoztam a fekete kutya motívummal. Mindenesetre érdekes volt…

A lényeg az, hogy ezt leszámítva csak kedves aranyos kutyusokkal találkoztam, és ez a kutyus sem volt vészes, csak egy kicsit megijedtem az erdõben… Szerintem egyébként túrabot vagy valamilyen bot úgyis van az embernél, és az elég nagy biztonságérzetet ad, és önvédelmi szempontból is jobb mint a síp :-))

Flash