Nagyon rég jártam erre…

#182969 Hozzászólás

Évi18
Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

Nagyon rég jártam erre…

….. és bocsánat is ez miatt!
Elkezdtem olvasni az utolsó jelentkezésemtõl a fórumot, de aztán láttam, hogy nagyon-nagyon sokmindenrõl lemaradtam, és az igazat megvallva nagyon fáradt vagyok, ugyanis tegnap érkeztem haza az elsõ szabadságomra, ma meg a bátyámnál vendégeskedtünk.
Abba a részbe azért sikerült belefutnom, hogy Laci nagyot csalódott bennem és Szilviben, amiért nem jelentkeztünk sokáig. Nem akarok mentegetõzni, de azért azt leírom, hogy sajnos még mindig a könyvtár az egyetlen lehetõség a netezésre, és sajnos még a barátaimmal sem úgy tudom tartani a kapcsolatot, mint szeretném. Most viszont jan. 29-ig itthon vagyok, a korlátlan internetemmel, úgyhogy többször is meg fogok itt fordulni, leírogatom az eddigi kevéske tapasztalatomat.
Tehát: ott szûntem meg írogatni, hogy munkát kaptam a Co-Op-ban. Nagy szerencsém volt vele, mert ez volt az elsõ hely, ahová beadtam a jelentkezési lapomat, és mivel kellett az ember, felvettek. A barátnõmet is, aki ugyan nem beszél angolul (még azóta sem ragadt rá túl sok), viszont kereskedõ a szakmája, tehát van tapasztalata. Ez tetszik nekik. Nekem is nagyon sokat segít, ellensúlyozandó, hogy én meg mindig fordítok neki.
Hú, most ha belegondolok, nagyon sokféle mindenrõl tudnék írni, talán majd úgy, hogy minden napra egy téma. Most akkor maradjunk a boltnál.
Amikor odamentünk, rajtunk kívül mindenki skót volt. Ja nem, a fõnök angol, és azt mondta az interjún, hogy azért vesz fel minket többek közt, mert az egyetemen sok kelet-európai ismerõse volt, és tudja, hogy nagyon tudunk dolgozni, a skótok viszont lusták. Ezt késõbb meg is erõsítettük, mert mindig bementünk túlórázni, ha kellett (naná, dupla pénz, nem úgy, mint itthon, mikor a Penny-ben dolgoztam, minden nap ingyen túlórákért), soha nem lógtunk, csináltunk mindent, amit kellett. Tetszik neki, hogy nem kell mindent a szánkba rágni, magunktól is tudjuk, mit kell csinálni. Ez persze inkább a Gyöngyi érdeme, a tapasztalatával. Szerintem azt is díjazza, hogy nem dumálunk vissza. Persze, nem is tudnánk, ennyire még én sem vagyok penge angolból, örülök, ha azt el tudom neki mondani, amit muszáj. Többi munkatárs: eleinte kicsit fenntartással kezeltek minket, sokszor beszéltek rólunk, röhögtek rajtunk, de aztán az egyik srác odajött, elkezdtünk beszélgetni, és nagyon segítõkésznek bizonyult. Mesélt mindenrõl, tanácsokat adott, kérdezgetett…. Azóta nagy haverok vagyunk, poénkodunk, csipkelõdünk, tisztára, mint itthon. A többiek is rendben vannak. Van egy nagyon kétszínû srác, aki nyomul a fõnöknél, tapos mindenkit, de ez nem meglepõ, ilyen mindenhol van. Azóta már van egy másik magyar lány is, szintén nem az õszinte kategória, de mindegy, el kell viselni. A lényeg, hogy a fõnökökkel tényleg minden oké, megbecsülnek minket, mert tényleg keményen dolgozunk. És, ami itthon azért nem annyira gyakori, meg is mondják, hogy meg vannak velünk elégedve. Annyira, hogy mielõtt hazajöttem szabira, a fõnök azt mondta, szeretné, ha megpályáznám a supervisori állást, ami ürül. Nagyon-nagyon jól esett, el sem tudom mondani, mennyire. Mindig tanít új dolgokra, mert látja, hogy érdekel, és örülök, ha változatos feladatokat kapok. A barátnõmet ugyan nem tudja más kihívások elé állítani az angoltudás hiánya miatt, viszont tökéletesen bevált az árufeltöltéssel. Nyíltan megmondta, hogy mi vagyunk a két legjobb embere. Ez fantasztikus érzés! Ráadásul nem érzem, hogy ez a legtöbb munkatársat zavarná. Vagy lehet, hogy csak túl naiv vagyok, nem tudom…
A vevõk kedvesek, szintén szétsztárolnak, hogy milyen udvarias, segítõkész, mosolygós vagyok, most azt mondták, hiányozni fogok nekik a szabim alatt – szintén leírhatatlan érzés. Egyszer szünetben kint cigiztem a bolt elõtt, amikor odajött egy néni, és megkérdezte, hogy mi vagyunk-e azok a magyar lányok, akikrõl az egész város beszél, és megköszönte, hogy ilyen kedvesek vagyunk, azt mondta, mindenki jobban szeret jönni vásárolni, amióta ott vagyunk. WOW!!!
Tehát: mai élménybeszámolómat zárva, nagyon-nagyon elégedett vagyok a munkámmal, meg az emberek zömével! Persze, parasztok (nem a szó eredeti értelmében) mindenhol vannak, ezeket el kell viselni.
Upsz, még valami: azért azt nem szabad elfelejteni, hogy magyarok vagyunk, körülvéve csupa skóttal, akiknek azért prioritásuk van, tehát azt nem szabad a szívünkre venni, hogy mindig mi megyünk legkésõbb szünetre, mindig nekem kell leváltani a skót kiscsajt, akivel egy idõben kezdünk reggel, mert neki hamarabb jár a szünet. Azaz, inkább meg sem fordul a fejében, hogy nekem is akkor lenne, amikor neki, hanem önzõ módon csak az jut eszébe, hogy neki mennie kell, és ki más a váltás, ha nem én… Ezt a békát szépen lenyelem (magamban pufogva), és minden rendben van.

Nos, remélem, sikerült örömet szereznem, írok holnap is!
Puszi mindenkinek, aki még itt van, meg annak is, aki kijutott, és hasonló cipõben jár, mint én, hogy majd csak utólag tudja elolvasni az elmúlt hónapok történéseit.

Üdv.
Évi