Patagónia 4. Át Argentínába

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás Patagónia Patagónia 4. Át Argentínába

#56384 Hozzászólás

Arnys

Patagónia 4. Át Argentínába

Hot dogot és sárgadinnyét vacsoráztunk. Az autót nem akartuk éjszakára az utcán hagyni, ezért kerestünk egy parkolóudvart, amely két saroknyira volt a szállodától. Sajnos, az utca a rossz irányban volt egyirányú, ezért egy teljes órán át keringtünk a városban, mire oda tudtunk jutni a parkolóudvarhoz. Közben be is zárt a parkoló. Kénytelenek voltunk parkolóházba vinni az autót, amelynek a szállása így többe került, mint a miénk.
Január 16. Reggel korán keltünk. Elsõ tevékenységünkként egy órát keringtünk gyalogosan a parkolóház körül, mire sikerült felváltanunk a tízezerpesósunkat, hogy az automatánál kifizethessük a parkolási díjat. Odavittük a kocsit a szálloda elé, beraktuk a csomagjainkat, majd a Szeptember 11. sugárúton (az elnevezés Pinochet 1973-as hatalomátvételének dátumára utal) kimentünk Providencia városrészbe. Ez Santiago legmodernebb városnegyede, tele van húsz-harminc emeletes magasházakkal. Megtaláltuk a könyvesboltot, és megvettük a Patagónia madarait bemutató angol-spanyol kétnyelvû könyvet. Vettünk élelmiszert is (sonka, sajt, olajbogyó, kenyér), nem sokat, csak amennyi az országhatárig kell, és elindultunk észak felé.
A várost elhagyva az elsõ száz kilométert autópályán tettük meg, valami 2000 peso autópályadíjat fizettünk. Áthaladtunk egy több kilométer hosszú alagúton is. Los Andes kisváros közelében ért véget az autópálya, itt tankoltunk is. Chilében 480 peso körüli benzinárakkal találkoztunk. Kelet felé haladtunk tovább, lassan emelkedve egy völgyben. Lefényképeztünk egy spanyol jellegû templomocskát, egy tüskés bokrot. Késõbb egy szerpentinúton felkígyóztunk a 2800 m magasan fekvõ Laguna del Inca tavacskához. Itt észrevettem, hogy van egy probléma az egyik fényképezõgépemmel, olyankor is tovább lehet húzni a filmet, ha a legutóbbi továbbhúzás óta nem exponáltam. Ez azonban nem nagy baj, most már láttam a képeimet, és jól sikerültek, csak néhány fekete kocka maradt a filmen a hiba miatt.
A tótól már nem volt messze a határ. Elég utálatosak a chilei-argentin határállomások, sok papírt kell kitölteni, látogatókártyát a személyes adatokkal és az úti cél megjelölésével, vámárunyilatkozatot a kocsi adataival és az összes fényképezõgép és objektív felsorolásával. A chileieknek az a mániájuk, hogy nem szabad friss élelmiszert bevinni az országba, nehogy behurcolják a gyümölcslegyet vagy a száj- és körömfájás kórokozóját. Mivel õk is tudják, hogy egy kiló alma becsempészése nemigen tekinthetõ fõbenjáró bûnnek, minden beutazóval kitöltetnek egy okmányt, amiben eskü alatt kell nyilatkozni arról, van-e nálunk növényi vagy állati termék. Ezután már a törvény teljes szigorával sújthatnak le arra, aki hamisan esküdött. Általában egymástól sok kilométerre van a chilei és az argentin határállomás. Többnyire mindkét helyen ki kell szállni az autóból, be kell menni egy épületbe, és ott külön-külön odamenni a határõrhöz, a vámõrhöz és az élelmiszer-egészségügyi tisztviselõhöz.
A Santiagóból Mendozába vezetõ út eredetileg a 3800 méteres Libertadores (Felszabadítók) hágón vezetett át. A chileiek ma is gyakran emlegetik felszabadítójuk hõsi nevét: Bernardo O’Higgins. A hágóban áll a Megváltó Krisztus (Cristo Redentor) riói mintára készült szobra, arccal Argentína felé. Az argentinok szerint azért, mert õket szeretni jobban, a chileiek szerint viszont azért, mert nem mert hátat fordítani a tolvaj természetû argentinoknak. Most 3200 méteres magasságban alagút vezet át a hágó alatt. A Krisztus-szobrot mi nem is láttuk, mert köd volt, és havas esõ is esett.
A határellenõrzést a következõképpen oldották meg: a chilei oldalon régieurópai módra a kocsi ablakán kell kiadni az okmányokat. Tíz kilométerrel késõbb, az alagút kijáratánál, ideadják az argentin bejelentõlapot, a vámárunyilatkozatot, továbbá egy okmányt, amit a határõrrel, a vámossal és az állategészségügyi tiszttel is le kell pecsételtetni, jelezve, hogy az ellenõrzés megtörtént. Újabb tíz kilométerre van az integrált ellenõrzési pont, ahol be kell hajtani egy nagy csarnokba, és autóval külön-külön odamenni a három tiszthez. Mivel senki sem állítja le a motort az ellenõrzés idejére, a csarnokban elviselhetetlen füst van; valóságos csoda, hogy a határõrök állandóan ebben dolgoznak és nem fulladnak meg. Innen még húsz kilométerre egy rendõrnek le kell adni az ellenõrzés megtörténtét igazoló okmányt. A határátkelés a mi esetünkben két és fél órát tartott, de legalább elállt közben az esõ.