Pont fordítva

#86207 Hozzászólás

Ahmet

Pont fordítva

Minket Olaszországban pakoltak ki. Persze a mi hülyeségünk is volt. Stoppal indultunk Marokkóba. Minden jól ment, 0 forintból eljutottunk Genováig. Ott aztán ráfaragtunk, mert az út hegyek közt vezetett, ahol nincs leállósáv, és a két különbözõ irányú forgalom esetenként km-ekre megy egymástól, meg esett az esõ így nem bántuk, hogy bevisznek a város közepébe. (Más választásunk nem is volt) Az meg egy csapda volt, mert a kivezetõ út olyan volt kb. mint nálunk a reptéri gyorsforgalmi. Este volt, nem aludtunk két napja, ezért egy buszmegállóban leültünk, hogy megvárjuk a reggelt. A hátizsákok a fal mellett a sarokban, mellette a barátnõm, én meg õmellette. Aztán volt 15 perc (pontosan), amikor mindketten elaludtunk. A zsákok meg elpárologtak. Elég szar érzés volt. Mehettünk haza. Azért Velencét útbaejtettük : ) A jelmondata az útnak az lett, hogy nekünk mindenünk megvan, mert már csak ez hiányzott.
Akkor én is azt mondtam, hogy a digókhoz soha, de tudom, hogy egyszer elmegyek.