Story

#62187 Hozzászólás

apple
Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

Story

Szóval, mostmár lassan 1éve és egy hónapja tart (Thank God!:-))

MInden tavaly kezdõdött..Figyelmes volt, kedves, aranyos, folyamatosan a társaságom kereste, bókolt, de nem úgy nyomulósan, ahogy az arabok általában, nagyon óvatosan, mégis kiszámíthatatlanul, megbabonázóan… Persze nagyon imponált, de azért kicsit féltem, hogy át akar verni vagy ilyesmi. Aztán végül belementem a “játékba”…2-3 nap után jöttünk össze végül. Minden éjjel együtt voltunk, más mégsem történt, csak csók, és nem is erõszakoskodott, úgy éreztem tényleg szeret… jókat beszélgettünk, mutatta a rajzait, énekeltünk, táncoltunk, és sokat hülyültünk, csikiztük egymást meg minden… :-) Talán hiba, de beleszerettem. Csodálatos nyaralás volt…

Egy éven keresztül folymaatosan naponta tartottuk a kapcsolatot,minden nap sms, email, msn, levelek, hetente 3-4x felhívott… Tartottuk egymásban a lelket, hogy találkozunk. Amikor vki ismerõs ment ki, mindig küldtem neki üzenetet, õ meg midnig örült… De amikor közöltem vele a hírt, hogy megint megyünk ki, azt az örömöt sosem feeljtem el, a hangjából éreztem, hogy már alig várja….

És ott voltunk megint. Amikor meglátott a nyakambaugrott, sokáig ölelgettük egymást, mindketten könnyes szemmel.. El se hittem, hogy ott vagyok. Persze azonnal megbeszéltük, hoyg in the evening találkozunk, sajna bealudtam, a koránkelés, repülés, várakozás kifárasztott… :-D De másnap, éljen, éljen, éljen, végre együtt lehettünk… Fergeteges volt, egy év után újra megcsókolni, hozzábújni, megsimogatni az arcát… Teltek az esték és egyre többet voltunk együtt, együtt aludtunk stb (de semmi szex), beszélgettünk sokat, nosztalgiáztunk… Aztán egyik este kaptam egy telefonhívást, hogy meghalt a legjobb barátnõm. :-( Aznap éjjel már teljesen biztos voltam benne, hogy szeret; egész éjszaka vigasztalt, hogy már a Mennyben van, és legalább nem szenved többet, meg hogy ne sírjak, mert a barátnõm se azt akarja tuti (csontrákos volt). Következõ nap már egész normális állapotban voltam, aznap meg a változatosság kedvéjért napszúrást kaptam (igen,aki 50 fokban tûzõ napon teniszezik, délben)… Akkor gyógyszert tukmált belém, vigyázott rám, ez a lényeg. Õ amennyire kedves volt velem, a többi animátor annyira b.nkó. Pl az egyik nyíltan meg is mondta, hogy nem tudja, hogy képzelem azt, hogy Momo már így is egy évet szenvedett miattam, várt rám, most visszajöttem, és mégjobban belémszeret, és jobban fog szenvedni, ha igazán szeretném nem csinálnám ezt… Mondtam, jó, szerintem ha igazi barátja lenne Momo.nak, örülne hogy boldogok vagyunk és nem áskálódna. A utolsó elõtti nap volt a „Nagy Nap”, mindkettõnk számára… ;-) És utolsó éjszaka, a búcsú. Az szobája erkélyén állva, egymást átoölelve sírtunk, közben a telefonjáról James Blunt- You’re beautiful címû száma szólt, amitõl már laaphelyzetben is sírógörcsöt kapok, de akko még duplán rátett… Mindketten sírtunk. Persze megebszéltük, hogy ha megkapjuk a meghívólevelet, akkor jön hozzám októberben, és én is megyek amint tudok… És várjuk a következõ nyarat…

Szóval mondhat akárki akármit, hogy nem szabad megbízni bennük, igenis vannak kivételek.

Pussz