VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar

Kezdőlap utazas.com Fórum Kultúra, művészet honnan szarmazik a magyarsag? VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar

#425100 Hozzászólás

endre

VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar

Mindig csak ezt halljuk, és tankönyveink sem gyõzik hangsúlyozni: ezt a szót is átvettük, azt a szót is átvettük, amazt a szót is átvettük valamilyen másik nyelvbõl. Nyelvünk mintha másodrendû, számtalan nyelvbõl véletlenszerûen összehordott, fésületlen egyveleg lenne. A legkülönösebb: nem az idegenek, hanem a magyar tudományos réteg véleménye az, hogy a magyar nyelv csak valamiféle hordaléknyelv.
De mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvrõl? Néhány idézet:

– Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az elsõ német tudományos nyelvtan megalkotója is: “a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet”.
– N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): “Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság.”
– George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bõvebben kifejtve) mondta: “Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyõzõdésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életmûvem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerûen azért, mert ezen a különös, õsi erõtõl duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér­zelmek titkos rezdüléseit.”
– Grover S. Krantz amerikai kutató: “A magyar nyelv õsisége Magyarországon /…/ meglepõ: úgy találom, hogy átmeneti kõkori nyelv, megelõzte az újkõkor kezdetét /…/ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi.”
– Ove Berglund svéd orvos és mûfordító: “Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.” (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)
– Teller Ede atomfizikus halála elõtt pár évvel ezt mondta Pakson: “…Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar.” (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)

Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erõt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezõjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerûségét, õsiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i õsi volta mellett is kiáll. (A genetikai eredményekbõl már tudjuk: teljes joggal.)
De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtõ erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

– Isaac Asimov scifi író: “Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok.”
– Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az ûrlakókban, azt válaszolta: “Már itt vannak, magyaroknak nevezik õket!”
– A magyar anyanyelvû nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyû nagy matematikusnak lenni.

Itt nagy titok lappang a háttérben. Mert nem természetes, hogy éppen és csakis a magyar értelmiségi réteg igyekezik lealacsonyítani a magyar szellemi értékeket. Mondok másik példát is:

Bizonyára sokan emlékeznek a Millenárison felépített “Álmok álmodói – Világra szóló magyarok” címû kiállításra. (E sorok írója is ott szerénykedett, a falon lógva – mint filmrendezõ.) Nos, aki ezt a kiállítást nyitott szemmel végignézte, meghökkenhetett: mi kitalálni való maradt másoknak? Bizony kevés. Tudjuk jól leleményeink sorát: ejtõernyõ, szélturbina, taposómalom, markológép, lánchíd, személyfelvonó, vízturbina, gõzturbina, dinamó, elektromotor, porlasztó, benzinmotor, benzinmotoros autó, torziós inga, villamos gyújtóberendezés, vasút villamosítása, automata sebességváltó, bolygókerekes sebességváltó, bakelit hanglemez, sötétkamra, porcelánfajansz, telefonközpont, számítógép, golyóstoll, gyufa, helikopter, lökhajtású repülõ, torpedó (robotrepülõgép), világító dióda, hold-radar, a kozmikus sugárzás és a biomágnesesség felfedezése, abszolút geometria, mely az általános relativitás alapköve, hangosfilm, képtávíró, a stressz fogalma, hologram stb., stb., s hogy eleinkrõl
is megemlékezzünk: kerék, fazekaskorong, tejpor, kengyel, visszacsapó íj, gomb, fehérnemû, szauna, központi fûtés, réz, vörösréz, acélrugó, kocsi (hintó), stb., s bizony. az írás és a könyv is: márpedig a felsoroltak (és még sok-sok további) csaknem kiteszik a mai mûvelt világ alappilléreit. És akkor még itt vannak az íróink, költõink, zeneszerzõink is. (Jellemzõ módon Karinthy Frigyes találmánya a felfújható gumi-földgömb.)
Tehát csaknem mindannak az alapelve, amely a mai életünk alapköve, nyelvünkön gondolkodók teremtménye. Az alapleleményeket aztán mások tökéletesítették, kicsinyítették, nagyították, sokszorozták stb.

S mi történt ezzel a kiállítással?
Aki emlékezik e kiállításra, az bizonyára arra is emlékezik, hogy a 2002-ben hatalomra került kormánykoalíció, a nagy botránnyal sem törõdve, azonnal lebontatta és eltüntette az “Álmok álmodói – Világra szóló magyarok” címû kiállítást.
Vajon miért? Miközben hatalmas volt a kiállítás látogatottsága, s igazán büszkévé tett minden magyart. Nem lehet nem észrevenni, hogy emögött is ugyanaz a hátsó szándék áll, mint a magyar nyelv alacsonyrendû voltának sulykolása mögött.
Tovább kutakodván az okok után, térjünk vissza a nyelvünkre.
Aki vizsgálni kezdi megalapításától kezdve mindmáig tartóan a Magyar Tudományos Akadémiának a magyar nyelvrõl (és a magyar történelemrõl) alkotott hivatalos véleményét, bizony nagyon meglepõdik: a magyar nyelvrõl és történelemrõl alkotott magyar tudományos vélemény a Kiegyezés után lendült át teljesen az ellenkezõ oldalra: mégpedig a magyarokra megalázóvá.
Vajon mi volt a Magyar Tudományos Akadémai hivatalos véleménye e nagy pálfordulása elõtt? A Magyar Tudományos Akadémia 1860-as kiadott szótárából ez világosan kiderül. (Ez az úgynevezett Czuczor-Fogarasi értelmezõ szótár, melynek elõkészítésében Vörösmarty Mihály is részt vett.)
E szótárban láthatjuk: a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos véleménye akkoriban az volt, hogy a magyar nyelv õsnyelv, s például az ókori nagy nyelvek (és nyomukban a mai európai nyelvek) is a magyar nyelvnek csupán “leány-nyelvei”, vagyis különbözõ képpen romlott változatai. Még a romlás okát is megmagyarázza a szótár elõszavának írója:

“E leánynyelveken azt tapasztaljuk, hogy az anyanyelv szavaival jobbára úgy bánnak, mint merõ lelketlen anyaggal, melyet majd megcsonkítva, majd megtoldva, néha kisimítva, majd öszvevisszahányva saját szerveikhez és izlésökhöz idomítanak a nélkül, hogy gyökeiket és képzõiket épségben hagynák, s alapérteményökrõl öntudatok volna. Ezekben a szoros ért. vett nyelvalkotó érzék és szellem kihalt, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség mûködik.”

Tehát a magyarból lett leány-nyelvek (ógörög, latin, mai európai nyelvek stb.) keletkezésének oka: kihalt e népekbõl a nyelvalkotói érzék, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség mûködött. (Ez a nyugateurópaiak látletete is.) Az MTA-nak ez a szótára a megfelelõ címszavakban rendre meg is adta, hogy az a szó mely nyelvekbe került át az õsi idõkben: latin, ógörög, szanszkrit, német, angol stb.

Nagy költõnk, Berzsenyi Dániel önmaga is kutatta a magyar nyelvet, s eredményérõl így ír: “Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sõt örömest tapasztaltam, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja”.
Ám jött a 180 fokos fordulat. Kitették a magyar nyelvészeket és történészeket a Tudományos Akadémia vezetõ posztjairól, s helyettük németeket hoztak. Közöttük volt, ki akkor kezdett magyarul tanulni, amikor már magas rangot betöltve teljhatalmú nyelvésze volt a magyar nyelvnek a Magyar Tudományos Akadémián. (Pl. Josef Budenz, Paul Hunsdorfer.

Ez utóbbi arról is nevezetessé vált, hogy már mint magyar tudós, elégette a Szentkatolnai Bálint Gábor által összegyûjtött magyar rovásírásos emlékeket. A németek magyarellenessége régi keletû. A XVIII. században élt német J. E. Fischer és A. L. Schlözer már történelem nélküli népnek minõsítette a magyarokat. Ez a vélemény “gyûrûzött” be végül Magyarországra is, s ma is ez uralkodik.)
E nagy tisztogatás után a valóban magyar tudósok, írók, költõk már csak a partvonalról, figyelhették, micsoda rombolás, sáskajárás történik itt. (Ismerjük a tisztogatásokat az 50-es évekbõl is.) Arany János ezt írta szomorúan (Az orthológusokra):

“Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt,
Ami új van benne mind rossz,
Ami régi, az meg tót.”

Jókai Mór pedig elegáns és maró gúnnyal tiltakozva ezt írta: “.Csak azt mondhatom: a magyarok nyelve mindig magyar volt.”

Három adat jól jellemzi a magyar nyelv védelmezõinek mindenkori, általános helyzetét. Czuczor Gergely börtönben írta a fent említett hatalmas szótárának jelentõs részét (halálra ítélték egy 48-as verséért, de hat év után szabadult). Bajcsy Zsilinszky Endre ugyancsak börtönben írta a “Legrégibb nyelv a magyar” címû könyvét. S még az 1970-es években is öngyilkosságba kergették Romániában a székely Szabédi Lászlót, miután megjelent a latin és a magyar nyelv mély azonosságát részletesen feltáró, “A magyar nyelv õstörténete” címû könyve. De a közelmúltban is érdekes megfigyelésre adódott lehetõség. Nemrégiben jelent meg az olasz nyelvész, Mario Alinei “Õsi kapocs” címû könyve, melynek eredeti címe: “Etruszk: a magyar archaikus formája”. Vagyis hogy az etrusz nyelv a korabeli magyar nyelvvel azonos. Ezt persze tudtuk eddig is jópáran, csak hát egészen más, ha külföldi tudós is ezt állítja. Ám láthattuk: ahol hírt adtak e könyvrõl, csak a szerzõ és a könyv lejáratására ügyeltek a
hivatalos fórumok. Ezzel szemben viszont rendre összeakadok olyan nyugati nyelvészekkel, akik lázas sietséggel tanulnak magyarul. Õk már tudják, hogy a magyar nyelv az alapnyelv.
Világos tehát: ugyanazon ok miatt nem illõ a magyar nyelv egyedülálló és nagyszerû tulajdonságairól, õsi eredetérõl beszélni, ami miatt sürgõsen lebontották – az elsõ pillanatban, mihelyt lehetett – a Millenárison az “Álmok álmodói – Világra szóló magyarok” címû kiállítást.
Szomorú a tanulság: régóta az a cél, hogy eltûnjön minden, ami magyar. Így van ez a történelmünkkel is. Néhány apró érdekességet említek ezzel kapcsolatban is.
Tudja-e az olvasó, hogy II. András királyunk 20 000 fõs keresztes haddal megérkezvén a Szent Földre nem kezdte mészárolni az ellenfelet, hanem egymás nyakába borultak. Mert kiderült: szentföldi ellenfeleink magyar ajkú rokonaink. A pápa ki is átkozta II. Andrást. (Ezúttal már másodszor, s most már a teljes magyar néppel egyetemben. Még ennél is árulkodóbb, hogy II. András Jeruzsálem királya lett.)
Tudja-e az olvasó, hogy Jeruzsálem neve is magyar, nem rég még így is írták: Hierosólyom. Igaz a hier régi módon írt szavunk, ma: har, jelentése “felmagasló”, innen e hegynevek: Hargita, azaz Har-gita, Har-sányi hegy stb. Tehát Jeruzsálem=felmagasodó, magasságos sólyom. Sólyom pedig a szentlélek madara, pontosabban isten lelkének megszemélyesítõje, de azt hiszem, ezt nem kell részleteznem egy magyarnak. (Solymár tehát névrokona Jeruzsálemnek: a sólyom okán.)
Tudja-e az olvasó, hogy a Bibliában is “ömlesztve” sorjáznak magyar szavak, nevek. Pl. Aba, Ámos, Arad, Árpád, Béla, Dalajás, Éber, Eper, Ér, Erdei, Gál, Gáth, Húr, Hús, Jósafa, Juta, Kácor, Kádár, Kállai, Kedes, Kenéz, Kászi-fia, Keszed, Kis, Kóc, Kút, Lúd, Más, Moholi, Pára, Perec, Sallai, Sárai, Sáros, Szabad, Szalka, Szárai, Széled, Szemes, Szin, Só, Sófai, Súr, Tábor, Tél-Harsa, Torma, Úr, Uri stb. Tessék csak felütni a Bibliát! Horvát István írja 1825-ben (“Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történetei”-bõl, Pest, 1825): “Pözsög a’ Szent Írás mindenféle a’ régi Magyar nevektõl és régi Magyar Írásmódtól. Ti éjjel-nappal Szent Írást olvasó Rokonim! Hogyan nem vettétek ezeket észre a’ sok század alatt!”
Tudja-e az olvasó, hogy egykor négy nagy országunk is volt, mégpedig egy idõben?
Az egyik a Kaukázus alatt, a Kaspi-tenger és az Ararát között volt. E területen két Zab nevû folyó van még ma is, nem messze tõlük pedig még ma is láthatók a térképen ilyen földrajzi nevek: Vajk és a Tündérek hegy, Kangavár, Almás. Krónikáinkban ez az országunk hol Eviláth, hol Hunnia néven szerepel. Az itt élõ eleink nyelvét leginkább az igazolja, hogy az 1200-as években magyar nyelvû papokat kértek a pápától.
A Kaukázus északi oldalán is volt egy országunk, mégpedig szintén Árpád-házi királyság, 1200 körül még állt. (Királyaink az 1200-as évekig leveleztek velük.) Legnevesebb királya szlávosan írva: Jeretyán, magyarul Gyertyán, s ezen országunk fõvárosának neve már eleve önmagáért beszél: Magyar. (Az 1700-as évek közepén még láthatók voltak palotáinak romjai.) Továbbá az sem szerepel a tankönyvekben, hogy Kiev neve is magyar szó: Kev, azaz köv=kõ. Álmos itt élt hosszú ideig, s még a IX. századi nagy kievi magyar építkezések vezetõinek nevét is tudjuk: Cseke és Keve kapitányok).
Volt egy negyedik is országunk is: ide ment Juliánusz barát.
Az eddig leírtakból pedig már sejthetõ, hogy miért csak e Juliánusz-féle országunkról hallhatunk: mert ez a Juliánusz-féle magyar hon van legmesszebb a “mûvelt világtól”.
Így függ össze történelmünk és nyelvünk történetének végletekig való megcsonkítása a magyar teljesítményeket bemutató kiállítás sürgõs lebontásával. Az ok ugyanaz.
Nyelvünk azonban él még, csonkítatlanul, õsi teljességével. Vigyázzunk rá. Az emberiség legnagyobb szellemi kincse, s régi idõk kincsei között egyedülálló abban, hogy élõ.
2006, február 12.