Aranonera-barlang ajándék

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás Aranonera-barlang ajándék

  • Indította
    Témakör
  • #1265 Hozzászólás

    Kucsera Marci1
    Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

    BARLANGÁSZ AJÁNDÉK
    Részvétel spanyolországi az Aranonera-barlang kutatótáborában

    A 2004-ben hazánkban járt Francia Barlangi Mentõszolgálat tagjai közremûködésével az idei nyáron lehetõségünk nyílt (MAFC és a körülötte lévõ holdudvar) a részvételre a spanyolországi Aranonera-barlangrendszer továbbkutatására szervezõdött nemzetközi táborban.

    A barlangrendszerrõl elõzetesen a következõ információink voltak:
    Az alsó részeken Kagyóék 1998-ban tettek úgynevezett klasszikus átmenõtúrát (T1-Cueva de Santa Elena), illetve több magyar barlangász társaság hosszabb – rövidebb szakaszokat járt be a rendszer kifolyójában, a Cueva de Santa Elena-barlangban. A barlang több bejárattal rendelkezik, összes hossza a tábor elõtt megközelítõleg 41 kilométer, legnagyobb mélysége pedig 1349 méter volt.
    A méltán világhíres és valóban lenyûgözõ Ordessa Nemzeti Parktól nyugatra lévõ barlangrendszer egy kb. Ny–K-i irányú 200 méter széles, 400 méter vastagságú mészkõsávban helyezkedik el (az 1300 métert meghaladó függõleges kiterjedést a karsztosodásra alkalmas kõzet meredek dõlése teszi lehetõvé), mely réteget északi, déli irányból, illetve alulról homokkõ határol. Az Aranonera-barlang felsõ bejáratai bõven 2000 méter tengerszint feletti magasságban nyílnak.
    A vendéglátó barcelonai Espeleo Club de Gracia már 1972 óta kutatja a barlangot, az elõzõ igen tekintélyes adatok az Õ munkájukat dicsérik. Nyári táborokat is csaknem azóta szerveznek. Lévén magashegyi barlangról van szó, így az alsóbb részekbe tett túrákhoz a vízveszély miatt a nyár végi vagy a téli idõszak tekinthetõ biztonságosnak.
    A kutatótábor szervezését ez évben is a fenti csoport vállalta, mely egyúttal gondoskodott a víz és élelem valamint a szükséges felszerelés felszállításáról is.
    Az elõbbi információk birtokában öten indultunk Budapestrõl, de autónk katasztrofális meghibásodása (kettõs tömegû lendítõkerék eltört, és mindent összezúzott a motorblokkon kívül – ha jól jegyeztük meg az autószerelõ által elmondottakat) miatt csak Székesfehérvárig jutottunk, ahol megbivakoltunk (kösz Maci!), majd a másnapi autócserét követõen (köszönet apósomnak!) sajnos egy fõvel kevesebben, de töretlen lelkesedéssel indultunk újra a messzi útra.
    Mivel ez az idõszak (augusztus eleje) a legfõbb európai szabadságolási idõszak volt, így megtapasztalhattuk a 2 x 3 sávos francia autópályák 250 kilométeren át tartó bedugulását.

    A tábor

    Másfél napos vezetés után szerencsésen meg is érkeztünk a találkozási pontként megnevezett Lineas de Broto faluba, ahol rövid ideig tartó tanácstalanságunkat (csak fél napot tudtunk a késésbõl lefaragni, így a többiek természetesen már felköltöztek a táborba) a hegyrõl csak miattunk lejövõ tábortársaink oldották fel. Sajnos a felszerelésünk lekéste a helikopteres szállítást (pedig azt nagyon vártuk), így elõször terepjáró, majd az út végén önkéntes serpák (olasz és brit barlangászok) segítségével a normál nehéz zsákok helyett közepes motyóval ballagtunk fel a hegyre kb. 2, 5 óra alatt, útközben egy kellemes vízesés alatti fürdõzéssel hûsítettük magunkat.
    A tábort igen szép helyen, 2300 méter tengerszint feletti magasságban rendezték be a spanyolok. A barlang bejáratai 0,5–2 óra járásnyira helyezkedtek el, igazán közelinek és ideálisnak mondható helyen.
    A táborban való részvételért mindössze egy – a magyar zsebnek ugyan megterhelõ, de nagyon megtérülõ(!) – összeget kellett fizetnünk a közös költségbe, ami viszont magában foglalta a teljes ellátást, étellel és (nagyon fontos) vízzel együtt, illetve ezeknek a hegyre történõ felszállítását is – kiegészítve természetesen a kötelekkel, karabinerekkel, fúrókkal és egyéb barlangos „csingi-lingikkel”.
    Meg kell jegyezni, hogy a teljes ellátásra vonatkozó legmerészebb várakozásunkat is messze felülmúlta az a valóság, mely az elénk varázsolt „terülj-terülj asztalkám” stílusú vendéglátásban öltött testet. Elég jól jellemzi az ellátmányt, hogy többször kaptunk grillcsirkét ebédre, természetesen mediterrán jellegû mindenféle földi jóból összerakott salátákkal. Vacsora után pedig sosem maradt el a puding! Napi háromszori étkezés, barlangba menetelkor kis zacskóban ellátmány, melybõl a kolbászok, sajtok, csokik mellõl nem hiányzott még a citromos italpor sem („plussssz” helyett). Bizony, elég jó érzés, amikor csak azzal kell foglalkozni egy táborban, hogy menj a barlangba és kutass! Minden mást pedig megtesznek helyetted, érted!
    A táborban rajtunk kívül angol, belga, svájci olasz barlangászok vettek részt, természetesen a vendéglátó spanyolok mellett.

    Ismerkedés a rendszerrel

    Az Aranonera rendszerével a tavalyi évben kötötték össze a Foraton de Tendenera-barlangot, amelyet egy teljesen más csoport tárt fel a múlt évezred végén, és eddig az õ kezelésükben volt a barlang. Mára azonban ezt a kutatást feladták, a barlang kutatói jogáról lemondtak, de a térképezési adatokat nem szolgáltatták ki vendéglátóinknak, így a föld alatti járatok teljes újra feltérképezése elengedhetetlenül fontossá vált (tehát más országbeli barlangászok is tudják ám egymást sz….ni, nem csak a magyarok!).
    A Foraton felsõ része hatalmas tágas járatainak felmérése 2004-ben megtörtént, a középsõ részek egy kilométer hosszú vizes kuszodájának feldolgozását a jelenlévõ angolok és svájciak vállalták. Mi egy másik bejáraton (S-1) keresztül szálltunk le barlangba, a tavalyi összekötésen keresztül, és a kuszoda alatti részeken értük el a Foratont. A konkrét összeköttetés egy roppant kellemetlen sáros-vizes ferde falú 60 méteres aknán keresztül történt meg, melyben az omlásveszély miatt egyesével közlekedtünk. Az akna egy másik 60-as hasadékra nyílik rá (tehát a kettõ együtt egy 120 méter mély aknát képez), aminek a tetejében egy kikerülhetetlen, a fentebb említett egy kilométeres kuszodából bejövõ patakon kellett keresztül traverzálni, majd szerencsére egy oldalaknában lehetett továbbereszkedni.
    Elsõ alkalommal –730 méterig mentünk hármasban (Maci, Kutya és jómagam) a bent lévõ köteleket, ahol kellett cserélve, a beszelést javítva, bevezetõszárakat pótolva, utat jelezve a késõbbi térképezõknek. Itt a nálunk lévõ (tovább a végpontig szükséges) zsákokat eldepózva visszafordultunk, majd összesen 15 órás túrát magunk mögött hagyva értünk ki a barlangból. A járatok egyébként meglepõen tágasak voltak, az aknák beszállásai sem adták a jól megszokott (de eléggé utált) szûk nyomorgós érzést. Az aknasor alján induló kis lejtésû „szintes” rész sem volt túl szûk, szerencsére kevés igazi kúszós élményt kaptunk. A segítségünkre lévõ térkép alapján igazán könnyen ment a tájékozódás, az aknák is olyan mélyek voltak, mint azt elõre számítottuk, tehát kötélbõl is tellett mindegyikbe.
    Másnap a Foraton pihentetõ jellegû felsõ részeibe tett túrával, illetve a szûken értelmezett környék legmagasabb pontjára (El pico de Tendenera 2853 méter) irányuló kirándulással múlattuk az idõt. Illetve elõkészítettük a felszerelésünket a végponti túrához.

    Végre -1 000 alatt!!!

    Nem túl korai kelés, reggelizés után Kutyával és két 18 éves helybéli fiúkával együtt indultunk a végpontra. A spanyolok tõlünk teljesen külön csapatot alkottak és mozogtak. Kímélõ tempóban 5 óra alatt értük el a térképen jelzett végpontot –993 méteres mélységben.
    Az elõzõ nap megismert járatokhoz képest a lentebbi részeken a barlang képe erõsen megváltozott. A járatban található formák elõször is nagyon megnõttek (folyosó magassága, szélessége, patak vízhozama, a járatban található omladék mérete és mennyisége), majd a Tobogan a l’Infern „komor és baljóslatú” lejtõs aknája után a méretek csökkentek az omladék mennyisége és méretei pedig tovább nõttek.
    Az utolsó szûkületsor utáni omladék és omladékos patak szinte már elkeserítõ volt – de a végpontot igazából nem találtuk! Illetve arról a helyrõl, ami a térképen és a leírásban végpontként szerepelt, tovább tudtunk menni!
    Kényelmesen tágas ferde járat, majd egy kis (-6 méteres) akna után a folyosót követve egy kb. 20 méter mély és 15 méter átmérõjû akna tetején álltunk meg, ez adta a végpontunkat kb. -1040 méteren. Innen kezdtük a térképezést visszafelé haladva. Ekkor értek utol minket a spanyolok, akik hihetetlen nagy boldogságban voltak – hiszen ilyen fiatalon nem csak hogy elérték egy „ezres” alját, de még új részt is láthattak!
    „Szerencsére” nem túl sokáig tudtuk a fõágat térképezni kifele haladva, mivel az utolsó elõtti kötélnél (körülbelül –980 méteren) egy „két lépéses” felmászás után nagy méretû fosszilis járatot találtunk. Ezt menet közben tártuk fel és térképeztük Az elsõ 80 méter (cseppköves, kicsit sáros, kicsit omladékos de 2 méter átmérõjû szakasz) után egy 5 méter mély lemászást követõen a járat arculata igazán megváltozott. Öt méter tágas, porszáraz, gipsztûkkel és gipszlerakódással (mely gipszréteg úgy ropogott, mint télen a szûz hó) fedett homokos folyosó ment a hegybe! Rendületlenül! A huzat, hát az pedig ment lefelé (tehát a „huzatszabályoknak” megfelelõen nyáron a felsõ bejárattól az alsó irányába), ebben a hatalmas szelvényben is erõsen, nagyon erõsen érezhetõen! Aknák felett átmászva, kínosan csúszós lejtõkön leaváckodva (miután a kötelet már letettük…) és 2 db réges–régen kiszáradt szifon után értük el a feltárásunk végét – egy kb. 40-es akna formájában! Persze nem ereszkedtünk le, meghagytuk ezt a minket követõknek. Összesen hozzávetõleg 730 méternyi járatot térképeztünk fel ebben a folyosóban, amit a vendéglátóink kedvességének köszönhetõen elnevezhettünk. A keresztségben és a fantáziánkban a Budapesti 4. Metró nevet kapta ez a járat. A fõághoz visszafelé menet térképezés nélkül még bejártuk ennek a fantasztikus folyosónak két oldalágát, kb. 150 méteres hosszban, melyek szintén aknában vagy köteles lemászásban végzõdtek.
    Hatalmas boldogságban ettük meg az aznapi kajaellátmányunk jelentõs részét, majd nyugodt tempóban haladva, komolyabb baleset nélkül értünk a bejárathoz; bivak nélküli, 19 órás túrát hagyva magunk mögött, megtéve egy ezres túrát feltárással és valóban sok térképezéssel a tarsolyunkban.
    A bejárati zónában találkoztunk újra spanyol társainkkal, akik életük elsõ ezresét jó fiatalon kapták meg, boldogságuk és persze fáradtságuk ehhez mérhetõen jó nagy volt!!
    A Foratonban összességében 825 méter új részt térképeztünk, 4 db beereszkedés nélküli aknát hagytunk hátra a végpontjainkon (nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy ezer alatt!) a barlangszakasz mélységét –993 méterrõl -1072-re növeltük. Itthon egy nagyon komoly eredmény lenne ez a feltárás – de ott is szép teljesítmény!
    A táborban hatalmas örömmel fogadták eredményeinket – és azonnal indult egy vízhatlanba csomagolt Liverpool-i különítmény a végponti aknákhoz. Sajnos, még a régi részben eltévedtek, mire meglelték a jó „utcát”, addigra elfáradtak. Másnap újra elindulhattak volna, de ezt megfelelõ motiváció hiányában kihagyták (vajon akkor mi a motiváció, ha nem ez?). Tehát az aknák még várnak….
    A felszínen lévõ spanyol orvos (Ignacio) ellátta sebeinket, és kicsit aludtunk. A délutánt a környék jeges barlangjainak megtekintésével töltöttük.
    Este az új részek által generált öröm hatására elõkerült gonosz italok nagyon eredményes gyorstalpaló spanyol – magyar nyelvtanfolyamot (EGÉSZSÉGEDRE! – SALUT!) indítottak el.
    A hegyrõl levezetõ úton meleg és kegyetlen napsütés kínzott, és nagyon szomorúak voltunk, hogy a tábortól, annak befejezése elõtt el kell válnunk. A hazaúton kicsit kanyonoztunk (kötelezõ program Rio Sorossal), végigaraszoltuk a 400 kilométeresre duzzadt francia autópálya dugót, meztelenkedtünk a Pont du Gard alatti folyóban, tengeri
    pókra vadásztunk Triesztnél, és lépésben haladtunk a Balaton déli partján.
    Rövid volt, de nagyon jó. Igazi ajándék.

    Résztvevõk:
    Invics Gábor (Maci), Köblös Csaba, Németh Zsolt (Kutya), Kucsera Márton

    Remélem, ez belefér(t) az Útleírás kategóriába.
    Üdv, Kucsera Marci

3 hozzászólás megtekintése - 1-3 / 3
  • Szerző
    Hozzászólás
  • #56062 Hozzászólás

    Kucsera Marci
    Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

    A 2007-es folytatás

    Aranonera 2006

    A tavalyi évi sikeres feltárást követõen (870m új rész találása és felmérése, ezáltal –993m mélységrõl –1070-re növeltük a barlang hosszát) tulajdonképpen egyértelmû volt az idei részvételünk az Aranonera barlang 2006-os kutatótáborban.
    Ez a hatalmas rendszer a maga 42, 8km-es hosszával és 1342m-es mélységével uralja a középsõ Pireneusok mélységeit.
    Zavaros és hektikus elõkészületeket követõen (a rendelkezésre álló autók és a létszám körüli bizonytalanságnál csak a közvetlen indulást megelõzõ anyázás volt nagyobb) 3-an vágtunk neki a közel 2500km-es útnak. Idén az „unalmat” oldandó nem az Észak-olasz autópályákat kívántuk koptatni, hanem az osztrák – német – svájci – francia kombinációt találtuk ki. Ez kicsit hosszabb utat (oda-vissza alig 500km-el), de sokkal olcsóbb útdíjat jelent.
    Folyamatos és váltott vezetés mellett értük el a Pireneusok hegyláncát (csak defektes kereket szerelni, és a tengerben fürdõzni álltunk meg), ahol a kellemes és régóta áhított hûvös éjszakát kihasználva megaludtunk. Másnap rövid vezetés után elértük Lineas de Broto falucskát, hol már barátként köszöntöttek minket az Espeleo Club de Gracia (ECG) barcelonai barlangászai. Segítettünk a teljes tábori felszerelést összepakolni (1m3-es zsákokba), és már jött is a helikopter – ami mint egy csoda, két fordulóval felrepítette a teljes felszerelésünket a hegyre.
    Ez a felszerelés azonban a tavalyi évinél jelentõsen kevesebb volt, pontosan a fele. Ugyanis a vendéglátó klub életében bekövetkezett változások (valami homályos és nagyon mélyben gyökeredzõ okokból kifolyólag gyakorlatilag kétfelé szakadt a tagság) miatt a tavalyi 42 résztvevõ helyett kevesebb, mint 20 fõ vett részt a tábori élet elsõ felében. A vendéglátó spanyolokon, rajtunk magyarokon, egy barcelonai olaszon kívül litván barlangász lányok vettek még részt az idei kutatásokban.
    Tehát csak a fényképezõgépünkkel „megterhelve” szépen felsétáltunk a hegyre, ahol a nap hátralévõ részében és a következõ napon a tábor infrastuktúráját kellett szertartásos módon kialakítani.
    Kutatásaink elõtt mindenképpen meg akartuk szûntetni a barlang –160m-es mélységében lévõ fogyaszthatatlanul szûk meanderét. Ennek érdekében a jól bevált HILTI patronos pukkantó felszerelésünkkel, fúrógéppel, aksikkal és rengeteg kajával levonultunk a barlangba. Addig „lõttünk” míg csak az aksik bírták. Igazából még maradt egy kis „igazítanivaló” a járaton, de mindenképpen járhatóvá varázsoltuk a szûkületet, a meandert pedig tulajdonképpen megszüntettük. Valamint a nap nem mellékes hozadékként jelentõs mennyiségû felszerelést depóztunk le a barlangba.
    Másnap, pihenésképpen a Cueva Helada de Soaso vízszintes barlangját mentünk beszerelni. Igen, ezt a vízszintes barlangot az „õt” harántoló vakaknák miatt kötéllel kellet beszerelni. A 400 m felmért hosszúságú járatba 150, kötelet raktunk be – de az utolsó jéglejtõn így sem bírtunk leaváckodni.
    Következõ napon Kutya és Függõ az tavaly óta felnõtt spanyol fiúkákkal (Jesus és Daniel Cartagena-ból) kiegészülve 3 napos bivakos túrára indult. Mintegy menet közben a tavaly nagyon legatyásodott kötelet kicserélték a Tendenera barlang és az S1 barlang közötti összeköttetést realizáló, 120 m mély Union aknában.
    -560 mélyen, kényelmes, alig huzatos járatban 6 fõ részére alkalmas bivakot alakítottak ki. Abból kiindulva, amennyi kaját a spanyol vendéglátóink adtak ennek a különítménynek – kb. 3 – 3, 5 hónapig tudna elélni egy hatfõs etióp barlangász klub ebben a bivakban.
    Pihentetõ alvás után a fiúk körültekintõ tempóban küzdötték le a tavaly óta rossz emlékekkel bíró Tobogan aknáját, átóvatoskodtak a roppant omladékos Meandre „Tu Traaanqui!!” omladékán (jelentése: Semmi gond! Meander), és szinte már meg is érkeztek a tavalyi új rész legtávolabbi végpontjához. Útközben a náluk lévõ kötelekkel kiépítették a járatot, kapaszkodóköteleket szereltek a lemászásokhoz, kötélhidakat (helyi nevén passamanosokat) építettek a letörések mellé, ezzel biztonságossá téve a közlekedést.
    A tavalyi távoli végpontunkat a bedobált kövek alapján 40m mélyre saccoltuk. Igazából egy cseppkövekkel dúsan és gyönyörûen díszített aknasor „lett belõle”, melynek a mélysége a bejáratától közel 100m lett, mely után rövid úton véget ért a folyosó, végén egy átlagos méretû szifonnal. Azonban az akna túloldalán meredeken (kb. 45-50 fokos szögben) emelkedõ, 5-6 m átmérõjû járat megtalálása hamar eloszlatta a fiúk bánatát. Mászó felszerelés nélkül, érthetõ módon nem kockáztatták a további kutatását ennek a járatnak, de az elejében érezhetõ masszív huzatot mindannyian „megízlelték”. Ennek az iránya jó felé húzott”, befelé a hegy irányába. És a járat is jó irányba halad (legalábbis egyelõre), nyugat felé. Ez az irány különösen fontos, mint vendéglátóink elmagyarázták. Ugyanis ettõl a ponttól nyugatra nem ismernek jelentõs barlangok, és a kb. 8 km légvonalbeli távolságban és 400 m szinttel lejjebb lévõ hatalmas karsztforrásig bizony lehet még barlangárat!
    Visszafele irányba haladva, az elsõ elágazást kezdték el bejárni, amely egy kényelmes és szép meander formájában már tavaly bemutatkozott. Az elsõ 8m mély aknát még láttuk tavaly, de az azt követõ 300 m hosszú, kellemes – kényelmes tereplépcsõkkel dúsan tagolt járat teljes egészében új volt. Feltárásuk és a járat végét egy ritka nagy alapterületû kürtõ és egy még nagyobb (70-80m2) szifon zárta le. Ebbe levilágítva 20-25m-t is le lehetett látni a kristálytiszta és jéghideg vízben.
    Természetesen mind a két újonnan talált járat teljes egészében fel lett mérve és térképe fel lett rajzolva. A legmélyebb pont amit elértek –1163 m mélységben volt.
    Kötelük, áramuk és energiájuk fogytán visszatértek a bivakba, ahol kevés alvást követõen kivontatták hatalmas bagjaikat a barlangból. A begek mérete nagyon jól megmutatták, mennyit kell még a szûkületeken tágítani…
    Közben a felszínen (és más barlangokban) tulajdonképpen folyamatos elõkészítõ munka folyt. A tábor kényelmes körülményeit kihasználva olyan feladatokat kellett elvégezni, amiket egyébként egy-egy hétvégi túra alkalmával nem tettek volna meg vendéglátóink. Ezek közé tartozott a Tendenera csúcs és a Ripera csúcs közötti terület (kb. 2500 m tengerszint feletti magas fennsík) újbóli átvizsgálása. Régebben ennek a területnek a kutatására két alkalommal is szerveztek tábort a ECG, de mivel mindentõl távol esett (a jelenlegi tábortól is több óra gyaloglásra), így az akkori kis létszámmal és viszonylag kevés felszereléssel nem igazán tudtak hatékonyan dolgozni. Szóval, ennek a nyeregnek az újbóli „átfésülése” is megtörtént az idei tábor alatt, több új ismeretlen felszínre nyíló aknát lelve. Valószínûleg, ezek régen is ismertek voltak, csak a hódúgó olvadt el bennük, ez tette lehetõvé a továbbereszkedést. –80 illetve –100 méter mélységbõl fordultunk vissza, ennyi felszerelés volt erre a napra. Tehát, ennek a területnek a kutatása felkerült a következõ tábor programjára.
    Egy 20 éve nem járt barlang (S-7, -192m mély) beszerelése volt egy másik feladat. Bokáig jártunk a döglött csókában és a csókaürülékben, ugyanis a barlang bejárati aknájának (P35) falát illetve az elsõ terem minden létezõ repedését használják a csókák fészkelésre. Azok a kis csókák, „akiknek” nem jön össze életük elsõ repülési leckéje (a szülõk gyakorlatilag kilökik õket a fészekbõl az aknába) az bizony aláhull, és ott végzi. Bizony, elég gusztustalan hely volt, azonban akadt, akinek még ez a sz.r is tetszett. Az elsõ 90 m mélységre 180 m kötelet és 25 nittet kellett elszerelni (az aknák roppant tagoltag és omladékosak voltak, az akna aljak pedig a hatalmas mennyiségû szerves hulladéktól úgy mûködtek, mint a „hangyalesõ csapdái”, azaz minden csúszott a következõ akna felé, tehát kötélhidazni kellett rendesen) – így csak belenézni tudtunk a megkutatni szánt nagyátmérõjû 67-es aknába. A másnap visszatérõ csapat valahogyan „berepült” egy meanderbe (a nagyméretû akna túlsó falába), mely szépen kivezet az ismert részekbõl. Alja azonban néha nem volt ennek a járatnak (illetve maga az akna volt az alja) – és ismét a kötélhiány miatt kellett visszafordulni, közvetlenül egy folyosó elõl). Mintegy mellékesen, egy halálraítélt csóka fiókát is kihoztak a kis begjükben a felszínre.
    A Foraton barlang nyugati végpontjának a kutatását is elkezdte a tábor – hatalmas sínkõbányát nyitva a Meandre de’l Eclipisi (Napfogyatkozás meander) végpontján. Az itteni kutatások megkönnyítése érdekében kiépítettük a járatot közlekedésre, így a hosszú sportmászások és boulderezések helyett némi kötélmászás is elegendõ a bontás eléréséhez.
    Az S-25 barlang bejárata a tábortól 50m távolsággra nyílik, végpontja 15-20m-re megközelíti az Aranonera rendszer fentebb említett Union aknáját. Amennyiben a biztos összeköttetést realizálni lehetne, nagyon könnyûvé válna az új végpont (-1163m) kutatása. Azonban az S-25 végpontjának elérését és ez által a lehetséges összeköttetés megteremtését szinte lehetetlenné teszi a –5m mélységben lévõ szûkület. Ennek a kitágításába is belekezdtünk, de sajnos az akkumulátorok kapacitása nem tette lehetõvé a teljes kitágítást – bízunk benne, majd jövõre.
    A tábori ellátás – ha lehet ilyet mondani – felülmúlta a tavalyi színvonalat. Mivel kevesebben voltunk, kisebb munkával is könnyebb volt parádésnál parádésabb fogásokat a lábasokba varázsolni. Egy este sem maradt el a puding, vagy a gyümölcs, és gyakran kaptunk egy pohár „vino tinto”-t is, mintegy megkoronázva a kellemes mediterrán ízeket.
    Gyorsan eltelt a táborra szánt 1 hetünk. Összekaptuk a saját motyónkat, búcsút intettünk a hatalmas konyhasátorban szorgalmasan fõzõcskézõ szakács barátunknak, kölcsönösen megígértük egymásnak a jövõ évi viszontlátást – és elhagytuk a tábort.
    A második hetünk elejére a vendéglátó csoport 1763-ban épült barlangász házában (Ermita de Santa Elena) ütöttünk tanyát, az Ordessa völgy bejáratával majdnem szemben. Innen kiindulva két kellemes kanyontúrát tettünk, valamint végigjártuk a rendszer alsó átmenõtúráját, a T1 – Santa Elena trverzét (-558m mélység, 2500 m hossz). Az elõttünk ott árt magyarok (Kagyóék 1998) biztosan csalódnának, mert a La Tirolina 90-es aknájának közepén lévõ drótkötél hídja ki lett szerelve. Helyette egy ferde, feszített kötélhíd vezet át a nagyméretû akna túloldalára (a saját kötelünkön ereszkedve a kiskantárunkat a ferde feszített hídra akasztva). Az ezt követõ alsó vízszintes részek vizes járatai igazán felejthetetlen élményt nyújtott csakúgy, mint a bejárat hatalmas, kisebb kavicsokat is kirepítõ huzata.
    Eltelt ez a pár kellemes nap, el kellet indulni hazafelé. Megnéztük Carcassone mesébe illõ lovagvárát, Sete-nél aludtunk a homokban a teliholdas tenger partján, a Pont du Gard-nal megcsodáltuk Guliver 15m magas ülõ szobrát (fújjj….). Majd megálltunk a Vercor hegységben. Rövid látogatást tettünk a Berger barlang bejáratánál, itt ittunk egy korty pálinkát azoknak az emlékére, akik már nincsenek velünk (10 éve történt a baleset).
    Idõközben észrevétlenül átléptük a kellemes idõjárás – kellemetlen idõjárás határvonalát, nem is volt már kedvünk sokat nézelõdni. Grenoble városától inkább hazavezettünk.
    Nagyon jó túra volt, emlékezetes 2 hetet hagytunk magunk mögött.

    Résztvevõk:
    Molnár Tamás (Függõ), Németh Zsolt (Kutya) és e sorok lejegyzõje, Kucsera Márton

    #56061 Hozzászólás

    Lassi

    Nagyon jó!

    Bár én nem szivesen másznék ilyen mélyre, de nagy izgalommal olvastam a leírást, és nagyon tetszett!

    #56060 Hozzászólás

    Sajo

    Mi az hogy…

    …belefert?! Pont ide valo! Gratula a teljesitmenyhez!!!

    Sajo’

3 hozzászólás megtekintése - 1-3 / 3
Hozzászólás: Aranonera-barlang ajándék
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.