Dominikai Köztársaság

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás Dominikai Köztársaság

  • Indította
    Témakör
  • #1102 Hozzászólás

    Tib
    Tag

    Az ÉDENI Dominika

    Egy éve még úgy véltem, hogy számomra a Holddal van egyenlõ távolságra, Thomas Cook révén ma már tapasztalaim vannak: 10 órás repülõútról és egy csodálatos, szép országról.

    Az elsõ meglepetést a párás levegõ okozza, ami már fel sem tûnik, amikor egy újabb meglepetés ér bennünket, abból pedig van bõven. Két hét alatt minden nap sikerült valamire rácsodálkozni vagy valamiben gyönyörködni.

    Punta Cana-ba érkeztünk, rövid várakozás a bõröndökre szellõs-nyitott légikikötõben, a gyors útlevélellenõrzés (fel sem pillantanak, hogy megnézzék egyezik-e a fénykép az utazóval), egy pecsét útlevelünkben megörökíti a belépést, majd kötelezõen turistakártyát vásárolunk (10 USD-ért), amit egy következõ “ablaknál” lepecsételnek, kezünkbe adják, a tinta minket bélyegez meg, 2 m-rel arrébb kártyánkat két henger között átengedik, onnan kipottyanva egy halomban megsemmisítésre vár.

    A hosszú repülõút fáradságát meg sem érezve, hátizsákunkkal nekiindulunk az ismeretlennek. Turisták százait légkondicionált buszok viszik a teljes ellátást biztosító szállodákba. Mi magunk szerveztük utunkat, a DR1 fórumról kapott hasznos tanácsok és tippek sokat segítettek.

    A reptérrõl kiérve (kb. 300 m) az útkeresztezõdésnél vártunk egy helyi buszra (SITRABAPU), ami bevitt minket a legközelebbi városba, HIGUEY-be. A cobradornak köszönhetõen – akinek a tömött buszba is sikerült még utasokat bepréselni, és akinek a pénzt kell az utazásért fizetni – nem a busz végállomásán szálltunk le, hanem elvittek minket a másik buszhoz. El-SEIBO volt utunk következõ állomása, ahol a DR1 fórumról (http://www.dr1.com/forums/) segítségünkre szegõdött Rick Sniders várt bennünket, és elkísért meglehetõsen szerény szállásunkra (Hotel Genesis – a mi kérésünkre olcsó szállás -, hátizsákosoknak egy éjszakára megfelelõ egy szoba, fürdõ; egy éjszakára 400 peso). Újdonsült barátunk mérhetetlen vendégszeretetével lopta magát szívünkbe. Másnap reggel tipikus dominikai kisházában reggelire hívott meg bennünket, és közben megígértem, hogy miután hazaérünk, leírjuk élményeinket, hogy mások is kedvet kapjanak, ellátogassanak a távoli, paradicsomi kis országba.

    Rick elkísért bennünket a buszhoz, ami Hato Mayorba vitt, ott átszálltunk egy kis gua-gua-ra (busz), majd Sabana de La Mar kompátkelõnél még azzal a tervvel léptünk ki, hogy elmegyünk a csodaszép Los Haities nemzeti parkba. Hosszas alkudozások után lemondtunk errõl a tervünkrõl, 2.000 pesoban ugyan megalkudtunk, de végül úgy döntöttünk, továbbmegyünk Las Galeras-ra.

    A Samana félsziget az ország gyöngyszeme. A partokon/strandokon nincs turisták hada, a fehér homokot, az óceán türkizkék vizét és morajlását, a természet szépségeit, a madarak csicsergését, az emberek kedvességét élvezhetik az odalátogatók.

    Las Galeras-on, a Hotel Gri-Griben – 700 peso/éj – szálltunk meg. Tiszta, központi helyen van, étterem, patika, internet, bolt, csupán pár méterre található. A bolt számunkra érdekes. A helyiek többnyire úgy vélik, hogy fehér ember csakis gazdag lehet, ezért az árak 3-4-szeresét kérik a turistáktól, de lehet alkudni, vagyis kell alkudni.

    Autót, motort, biciklit lehet bérelni a közelben, de a legnépszerûbb “közlekedési” eszköz a motoconcho. 10 méterenként motorosok csoportját lehet látni, mindannyian utasra várnak. Helyben, általában 20 peso a viteldíj, de vállalkoznak távolabbi fuvarokra is.

    Egy ilyen kismotoron hárman szorongva mentünk át a Playa El Rincon-ra, motorosunk 10 óra körül otthagyott bennünket és ígéretét betartva 5 órára értünk jött. Még szerencse, mert meglehetõsen távol voltunk szállásunktól, mint a képen is látszik, nem nagyon lett volna, aki minket visszaszállítson. Kókusz, papaya és banán ültetvények mellett a hazaút végtelennek tûnt volna. De nagy örömömre jött emberünk és hazafuvarozott. Pár szót még errõl a partról, azaz egy öböl kb. 3 km-es partszakasszal, egyik oldalán hegy, sziklák, másik oldalán – úgy gondolom mesterségesen kialakított – az óceán erõs hullámaitól védett öböl van a strandolóknak, úszni vágyóknak. A hegy lábánál egy kristálytiszta vizû patakocska igyekszik a sós vízbe, partján mangrove fák (kép). A parton helyiek sütnek friss halat és tengeri herkentyûket, kókuszdió levét szürcsölgetve lehet alkudozni a csónaktúra árából (az állítólagos kis mangrove erdõben – mi nem mentünk, nem volt nálunk elég pénz, no és nem is sikerült nagyon lealkudni). Említést érdemel még a pana coco, azaz kókuszkenyér: fenséges, kalácsszerû sütemény, csak itt volt kapható :(, a helyiek árulták 50 pesoért.

    Visszatérve szállásunkra pirosra sült lábfejeinket kenegettük a nagyon hasznosnak bizonyult Fenistil kenõccsel.

    Este a parton lévõ étteremnél akadtunk horogra – és tértünk be egy coco-loco-ra.

    Playa Fronton – ide is motoconchoval mentünk/vittek, otthagytak, értünk jöttek – egy kicsit itt is aggódtunk, de végül rájöttünk, hogy feleslegesen, mûködik itt a megállapodás. Szóval PLAYA Fronton a másik csoda várt minket: lakatlan part, ahová egy kis dzsungelen mentünk át. Ketten, magányunkban már rettegve, de szerencsére az egyetlen ösvény a fehér, homokos partra vitt. Állítólag, ha ott felmászunk a sziklára, láthattuk volna az ebben az idõszakban az öbölbe párzani, elleni betérõ bálnákat. No de nem másztunk, siettünk vissza, emberek közé… mégiscsak biztonságosabb érzés, hogy ha csak látótávolságban is, de van néhány belõle :)

    Az Ördögszikla, hogy miért ez a neve nem tudjuk, de a sziklaréseken feltörõ víz pokoli hangot ad (kép), végre – emberek!!!!!!!!!!! Micsoda szívderítõ érzés!!! Nõk és gyerekek, gyümölcsöt árultak, micsoda megkönnyebbülés! :) Vettünk papayát, finom érett volt – itthon is kapható, de ez az íz ahhoz nem hasonlítható.

    Következõ úticélunk a Playa Madam lett volna, ha motorral megyünk, biztosan oda is érünk, no de mi sétálni akartunk, mentünk is, eleget. Állítólag Las Galerastól 3 km-re van, mi mentünk talán 13-at is, de nem értünk oda. Se útjelzõ, se tábla, vagy bármi, ami útbaigazítana, nincs kitéve. Titok vagy üzleti fogás, tény, hogy csak kísérettel lehet odajutni :)

    Ugyan 3 éjszakára foglaltunk szállást, de nem tudtunk innen elszakadni, még egy napot maradtunk.

    Kedvenc Panaderia-nkban étkeztünk (a környéken a legolcsóbb és tiszta, nem túl nagy a választék, de ami van, az finom).

    Las Terranas, a Samana félsziget É-i részén húzódik, oda sajnos nem mentünk el, de azt mondták, hogy azon a részen is több kilométeres, a Playa Fronton-hoz hasonló part húzódik. Szóval érdemes oda is ellátogatni.

    Las Galerasból gua-gua-val Samana-ra mentünk, ahonnan távolsági busz vitt minket Cabarete-be (200 peso). Azt mondják, Cabarete a szörfösök paradicsoma. Ahogy leszálltunk, megcsapott a hõség, a zaj, amitõl pár nap alatt teljesen elszoktunk, nagyvárosi nyüzsgés fogadott, a nyüzsgõk nagy része turista, és persze szólt a zene, de a megszokottnál jóval hangosabban (gondolom, hogy az utca zaját felülmúlja).

    Innen igyekeztünk tovább, az Édenkertbe, ami Cabarete és Sosua között van, Perla Marina lakópark, és ott a SECRET GARDEN (www.the-secretgarden.com) – egy csoda, a nyugalom oázisa. Aki szórakozásra, kalandra vágyik, könnyen és gyorsan eljuthat Cabarete-be vagy Sosuaba. Ha nem vágyik tömegre, akkor csak kimegy a partra és máris a hullámokon lovagolhat, mert aki tud, annak lehet! Hatalmas hullámok csapkodják a partot. Az esõ elûzött minket, délre mentünk.

    Sosuaból indultunk a Caribe Tours kényelmes, légkondicionált buszával Santo Domingoba (250 peso). Amikor megérkeztünk, a nagy tömeg, a zajos város egy kicsit megrémített, útikönyvünk szerint a Karib tenger Playa Palenque homokos partjára igyekeztünk. Nem kellett volna! :(

    Eddig kizárólag kedves, mosolygós emberekkel találkoztunk, szép, lenyûgözõ tájakat láttunk. Palenque felé a látvány kiábrándító volt, ami ott fogadott nem kevésbé. Mivel már esteledett, megszálltunk az egyetlen szállodában: Hotel Palenqu (1200 peso), ami semmivel sem barátságosabb, mint a környék.

    Hajnali 6 órakor már buszra vártunk, menekültünk. Visszamentünk a fõvárosba (70 peso).

    Santo Domingo, a régi városrész, a Zona Colonial sok látnivalót tartogat, köztük az amerikai kontinens elsõ templomát, és Kolumbusz Kristóf hajdani házát, aki második útján, 1492-ben ezen a szigeten alapította meg az elsõ spanyol kolóniát. A városnak egyedi hangulata van, magával ragad, jó sétálni, bámészkodni, régmúlt idõkbe belegondolni. A látvány kárpótolt elõzõ napunkért. Nagyváros, sok turista, sok étterem, sok szállás, mindenki megtalálhatja a számára megfelelõt.

    A jéghideg Caribe Tours busz La Romanaba visz minket, onnan Bayahibe-be megyünk, a Karib tenger partjára, és a második hetet teljesen a pihenésnek szántuk. A kis településen rengeteg szálláshely van, a helyiek kínálta kis szobáktól többcsillagos szállodákig, és egyre több szálloda magasodik, épül be a part.

    Bayahibe-bõl (min. 35 euróért) lehet hajókázni katamaránnal a közeli Saona szigetére. Saona a keleti nemzeti park része. A terület több szempontból is védett (bioszféra, archeológiai leletek, talno indián törzs). Katamaránnal közelítik meg a tengerpart gyönyörû, fehér homokos, pálmákkal szegélyezett részét. Lehetõségük lesz a kristálytiszta tengerben való fürdésre, felszíni búvárkodásra.

    A két hét hamar véget ért, alig értünk haza, de máris visszamennénk. A nap, a tenger, a vidám, barátságos és segítõkész emberek, a nyugalom, az állandóan szóló bizsergõ zene, az odalátogatóknak egy életre szóló élményt nyújt és vonzz és vonzz és vonzzzzzzz…

    Képeink: http://www.worldisround.com/articles/328714/index.html

    Árak:
    1 palack víz (kb. 1,5 l) áruházban 12 pesoért már kapható (turisták által látogatott kis falusi boltban, mikor mennyi!? Kb. 0,5 literért 90 pesot is elkérnek.
    Kávé – mindenhol nagyon finom kávét ittunk, függetlenül attól, hogy hol fõzték, 5-50 pesoig
    Tej: áruházban 25 pesotól, kis boltban 100 peso
    Kenyér: 100 peso felett
    Kifli (olyasmi) 6 peso, általában több db van egy csomagban, így árulják
    Ebéd: 250 pesotól

    Kérdésekre szívesen válaszolok. Jó utat!!!!

5 hozzászólás megtekintése - 1-5 / 5
  • Szerző
    Hozzászólás
  • #54949 Hozzászólás

    Gino
    Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

    deziree

    A lanyok? Hu……!!Szerintem Venezuela utan itt vannak a legszebbek,esetleg,meg Cubaban!Itt Sosuaban nem sok esely van komoly not talalni tarsas kapcsolatra,de ez nekem nem baj.Amig naponta bezorget 1-2 gyonyoruseg 5-10-20Dollarert, meg egy darabig elvagyok tartos kapcsolat nelkul!
    Egyebkent lehet talalni az orszag belsejeben csodaszep es rendes lanyokat,akiket meg a turistak nem rontottak el. A legszebbek La Vega varosban vannak. En is odamegyek felesegert,ha ugy dontok.Oda nem jar turista.

    #54948 Hozzászólás

    deziree

    gino

    tegnap véstem ki pont egy teszkós kókuszt vazze, méghozzá vésõvel. komolyan. bíztató hogy dominikán erre nincs szükség. a lányok milyenek dominikán, ismerkedésre esély van? mármint normális nõkre gondoltam, nem prostituáltakra.

    #54947 Hozzászólás

    Gino
    Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

    Bill21

    Szia Bill21 es Mindenki!
    En csak az eszaki partrol tudok tokeletes infot adni.Nem kell jobban felni,mint mo-on!Szerintem jobb a kozbiztonsag! Rablas ritka. Inkabb “markecolas”,azaz a reszeg turistat a csaj,vagy csajok kizsebelik.Nagyon ugyesek! Vedekezes: csak annyi penzt vigyel magaddal,amennyit arra az estere szantal, vagy maradj aranylag jozan es ne virits a penzeddel,mint altalaban a turistak! A viritosok megerdemlik,hogy elszedjek toluk!
    Haiti nem nagy buli. Atmenni csak a szervezett utat javaslom 65USD. Nem veszitesz,ha nem latsz egy kakasvert ivo transzba esett voodoo “papot”.
    Az utazasi irodak riogatasanak nem kell feltetlenul hinni! Pl.este 10 utan veszelyes az utcan kozlekedni.Marhasag! A barmok azert irjak,hogy maradj a hotelben es ott koltsd a penzedet,vagy pl. utcai arustol ne vegyel semmit,mert beteg leszel.Ezt valami agyament talalhatta ki! Fent irtam Tib-nek is,hogy nagyon finom szendokat arulnak,frissen facsart gyomolcslevet,elotted csapja le a kokusz tetejet es kiihatod a vizet,majd kettevagja es kikanalazhatod a finom,puha hofeher kokuszt. Ezt mo-on tem teheted,mert ott ez mar olyan szaraz,hogy vesovel sem tudod kivajni!
    Hirtelen ennyi.
    Udv.Gino

    #54946 Hozzászólás

    Gino
    Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

    Tib

    Hola!
    Gratulalok a tokeletes utleirashoz es a szep elmenyeitekhez!
    Minden igaz,amit irtal.Megneztem a fotokat is,profi!
    Az arak lehet,hogy a deli-delkeleti resz arai.
    Sosua,Supermercado Playero:
    -Viz: 0.5liter=20Pesos,1.5liter=30Pesos,1Galon(3,785liter)= 35Pesos,5Galon=35Pesos(en ezt veszem),itt egyszer kell megvenni a cserelheto tartalyt+150-ert.
    -Tej:25-tol,ez a kisboltokban 40Pesos
    -Kenyer:2Libra(907gr.)80Pesos
    -Helyi etteremben igazi finom dominikai kaja(csirkeporkolt rizzsel, babsalataval(habichuela)+friss vegyessel)=100Pesos
    Utcai arusoknal finom szendvicsek kaphatok 20Pesos-ert.
    Udv.Gino

    #54945 Hozzászólás

    Bill21
    Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

    Remek..

    Szia!

    Biztos jo volt es sok szepet láttatok . Valami hasonlot tervezek, igy biztos lesz meg kerdesem.

    Pl. melyik legtársasággal mentetek , mennyi volt a jegy es a peso hogy áll a forinthoz ill az usa penzhez vagy az eurohoz?Kellette felni valahol ?Rablás stb?Erdemes e ill. szabad e átmenni Haitira?

    Most megnezem a kepeket!udv Bill.

5 hozzászólás megtekintése - 1-5 / 5
Hozzászólás: Dominikai Köztársaság
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.