Húsvét-sziget

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás Húsvét-sziget

  • Indította
    Témakör
  • #1152 Hozzászólás

    2004 január 3. (szombat) Reggel 5 óra 15 perc volt. A mobiltelefonom ébresztõfunkciója kegyetlenül szólt. Sosem tudtam megérteni, hogy a gyártók miért csak iszonyúan idegesítõ dallamokat raknak a mobilokba?
    Rövid mosdás és pakolás után igyekesztünk minél hamarabb elhagyni az olcsó Santiago de chile-i szállást. Ugyanis egyre erõsödött a gyanúnk, hogy az este találomra kiválasztott olcsó kis szálloda egyébként kuplerájként üzemel, de végül is (szerencsére) semmilyen egyértelmû jel nem támasztotta alá gyanúnkat.
    Az utcán már világos volt és kellemes nyári szellõ fújt. Szapora léptekkel elindultunk a reptéri busz megállója felé. Útközben elhaladtunk jó néhány emberekkel teli kávézó mellett, amelyek láthatóan be sem zártak az északa. Az elsõ metró sajnos csak 6:30-kor indult, így kb. három megállónyit kellett gyalogolnunk a reptéri buszig.
    5:50 felé már észre is vettük az elsõ buszt és gyorsan le is intettük. Ez volt a drágábbik busz ( 1200 peso a jegy), de mégis ezt választottuk, mert sokkal kevesebb helyen áll meg és siettünk. Az útvonal már unalomig ismert volt. Elõször a Nyugati pályaudvarra nagyon hasonló központi pályaudvar mellett haladtunk el. A hasonlóság nem véletlen. Mindkettõt a francia Eiffel mérnöki iroda tervei alapján készült.
    A forgalom olyan gyér volt ezekben a korai órákban, hogy 6:30-ra már ki is értünk a reptérre. Elsõ utunk a csomagmegõrzõhöz vezetett. Itt átvettük az elõzõ este drága pénzért otthagyott két hátizsákunkat. Már annyiszor jártunk a Santiagói reptéren, hogy csukott szemmel is eligazodnánk. Gyorsan és rutinosan felbaktattunk a harmadik emeleti indulási szintre. Következett némi csomagátpakolás majd ismét be kellett vetni egyre javuló spanyol nyelvtudásunkat a check in pult megtalálásához. Számomra valamilyen érthetetlen okból a Santiagói reptéren az információs monitorokra nem írják ki, hogy a 100 közül melyik check in pultnál kell jelentkezni, hanem mindig meg kellett kérdezni. A feladatot tovább nehezítette, hogy a jegyünkön szereplõ Easter Island helyett mindenhol a spanyol Isla de Pasqua-t használták.
    A tranzitban Havana Club formájában pótoltuk a fogyatkozó tömény alkohol készletünket, majd 9:30-kor pontosan menetrend szerint elindultunk a titokzatos Rapa Nui vagy ismertebb nevén a Húsvét-sziget felé. A gépen a Lan Chile ismét kitett magáért. Általában két menü között lehet választani a turista osztályon, de ha az ember elõre szól, akkor további 16! féle menübõl lehet válogatni. Mi az egész útra halas menüt kértünk, így reggelire nagyon finom tojásos lazacot kapunk süteménnyel, az ebéd pedig sült lazac sáfrányos rizzsel és citrommal volt, amit finom chilei vörösborral öblítettük le. Desszertnek papayát, sárga dinnyét és cseresznyét kaptunk. Meg tudom erõsíteni az Orbán kormány földmûvelõdési miniszterének információit: Chile-ben valóban januárban van a nyár és akkor érik a cseresznye is 
    5 óra utazás és 3800 kilométer megtétele után végre megérkeztünk a világ egyik legelszigeteltebb helyére a Húsvét-szigetre. A leszállópálya a sziget egyik végétõl a másikig tartott. Ez a világ leghosszabb polgári leszállópályája, mert a repülõteret úgy alakították, hogy az amerikai ûrrepülõgépek vészleszállóhelyként is használhassák.
    A repülõgépbõl kiszállva csendes trópusi esõ fogadott bennünket, de az idõ kellemesen meleg volt. A tranzitból kiérve rögtön elleptek bennünket a különbözõ szállásokat ajánló ügynökök. Hosszas alkudozás után végül is a Goretti szállás mellett döntöttük és nem is bántuk meg. Az udvar tele volt különbözõ féle nagyon szép trópusi virággal és több helyen hatalmas fültökben lógott a banán. Seniora Goretti- a házigazdánk- nagyon finom frissen csavart gyümölcslével fogadott, aminek az egyik összetevõje valószínûleg mangó volt.
    Szállásunk egy kellemes kis bungaló volt, amelyet nem lehetett bezárni. Késõbb rájöttem, hogy a szigeten szinte senki nem szokott bezárkózni, mert a bûnözés ismeretlen fogalom errefelé. Elég nehéz dolga lehetne egy tolvajnak egy 2500 fõs faluban, ahol mindenki mindenkit ismer és a legközelebbi lakott település 3500 kilométerre van!
    Nem idõztünk sokat a szálláson, mert azonnal be akartuk fizetni a következõ napi sziget körüli túrára. Az utazási irodában azt mondták, hogy most nincs itt az illetékes, de jöjjunk vissza két óra múlva. Várakozás helyett inkább béreltünk egy-egy biciklit és elindultunk felfedezni Hanga Roa-t és környékét.
    10 perc múlva már a parton bringáztunk és fel is fedeztük az elsõ moait. Ez a szobor nem volt túl nagy, de látványa hihetetlenül feldobott minket. A háttérben néhány helyi fiú nagyon ügyesen lovagolta meg az 1-1,5 méteres hullámokat szörfdeszkájával. Egy picivel késõbb láttunk még egy moait, aztán még egyet és a végén egy egész csoportot. Mindegyik szobor háttal ált az óceánnak és szigorú tekintetével vagy a falut vagy a vulkánok egyikét figyelte. Útközben elhaladtunk egy gyönyörû temetõ mellett, amely tele volt szebbnél szebb trópusi virággal és pálmafákkal.
    Visszafelé ismételten eleredt az esõ. Mivel nagyon meleg volt nem vettük komolyan, de aztán átváltott erõs nyári záporrá és kénytelenek voltunk elbújni egy eresz alá. 20-25 perc múlva az esõ kezdett elállni és sietve tovább bringáztunk az utazási iroda felé. Késésünk azonban pont elegendõ volt ahhoz, hogy az orrunk elõtt vigyék el a holnapi túra utolsó kép helyét :-(( Ez azért is kellemetlen volt, mert másnap este 10-kor utaztuk tovább Tahitire és esélyük sem volt elhalasztani egy nappal ezt a túrát. Látva elkeseredésünket az utazási irodás csaj felajánlott egy magán szervezésû túrát, amely azonban 160 USD volt. Ez elég drágának tûnt ezért egyéb opciókat próbáltunk felkutatni.
    A bicikli nem volt rossz, de féltünk egy picit a domborzati viszonyoktól. Végül is megállítottunk egy taxist és megkérdeztük mennyiért vinne el bennünket egy egész napos túrára. Azt mondta, hogy 100 USD. Mi egy kicsit drágálltuk, de végül is elkértük a telefonszámát és megígértük, hogy felhívjuk másnap reggel. Ez után folytattuk a sziget felfedezését. Elõször keletnek indultunk egy olyan útvonalon, amelyet a térkép gyalog túra útvonalnak írt. Kezdetben nem is volt semmi probléma és vidáman bringáztuk különbözõ farmok mentén, de amikor elérkeztünk az elsõ vulkán oldalához a sár egyre jobban tapadt a kerekekhez, míg végre véglegesen meg kellett állnunk. Nagy nehézségek árán kikecmeregtünk a sárból és visszafordultunk.
    Úgy döntöttünk, hogy inkább nyugatra megyünk és felmászunk a Rano Kau vulkánra, ahonnan megnézzük a naplementét. A kikötõ felöl megkerültük a repülõteret és elindultunk felfelé a meredek úton. Itt is hiba volt biciklivel elindulni, mert gyalog gyorsabban haladtunk volna, de mi nem adtuk fel és kitartóan toltuk tovább a bringákat. A vulkán azonban magasabbnak bizonyult, mint ahogy gondoltuk. Este 10 óra felé a nap lassan közeledett a horizonthoz és egyre kisebb volt az esélye, hogy naplementére felérünk a kráterhez, de mi még mindig nem adtuk fel. Végül is néhány száz méterrel feljebb kénytelenek voltuk megfordulni ugyanis utunkat elállta néhány tehén és egy bika. A tehenek önmagukban nem jelentek volna problémát, de ahogy közeledtünk hozzájuk a bika egyre dühösebb lett, hangosan elkezdett hörögni és jobb patával fenyegetõen elkezdte kaparni a földet. Én általában elég bátor vagyok, de ebben a helyzetben és a lenyugvó napot látva okosabbnak láttam feladni!
    Lefelé már vidámabb volt az élet. Az út porzott utánunk és elég gyorsan visszatértünk a faluba. Hanga roa nem az északai életérõl híres, úgy hogy jobb dolgunk nem lévén aludni tértünk.

    2004.január.4. Reggel 8-kor csörgött a mobiltelefonom ébresztõfunkciója. Rövid mosdás után azonnal elszaladtunk a sziget másik utazási irodájában, hogy megpróbáljunk befizetni egy egynapos túrára. Sajnos ahogy vártuk ennek az irodának nem indult túrája aznap. Visszafelé az utcán találkozunk a tegnapi taxissal és megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk. Szállásunkra visszatérve seniora Goretti mar elkészítette reggelinket, amely friss péksüteménybõl, vajból, lekvárból, teából és egy hatalmas szelet papayából állt. Ez után felvettük fürdõruhánkat bepakoltunk kis hátizsákunkba egy napos cuccot és elindultunk a megbeszélt helyre.
    Sajnos taxisunk nem várt a megbeszélt helyen, de rögtön kiugrott a közeli bolt tulajdonosa és azt mondta, hogy várjunk egy picit, mert Nico-így hívták taxisunkat- mindjárt jön. Ez után minden vevõ, aki kiment a boltból nyugtadgatott bennünket, hogy várjunk egy picit mert a Nico mindjárt jön. És végre tényleg jött a Nico. Mielõtt beszálltunk a taxiba sikerült lealkudni az árat 80 dollárra és bevettünk plusz egy programot a hivatalos túrához képest a Rano Kau vulkánt és Orongó falut.
    Mivel vasárnap volt és nem volt iskola velünk jött a kocsival Marina, Nico nagyon aranyos kislánya is. Az idõjárás kegyes volt hozzánk. A nap kellemesen sütött és csak néhány árva felhõ kószált az égen. Elsõ állomásunk a sziget egyetlen benzinkútja volt. Itt tankoltunk és ez után dél-keleti irányban elindultunk a tengerparti úton.
    Nem kellett sokat várni és az út mentén feltûntek az elsõ magányosan álló moaik. Néhány perc múlva aztán láttam egy hatalmas szobrot fejjel belefúródva a talajban. Itt már nem bírtam ki és mondtam a Nico-nak, hogy álljon meg. Közel mentem, csináltam néhány fényképet és közben teljesen el voltam képedve méretektõl. Láttam én már az egyiptomi piramisokat, a Machu Picchut és még a világnak számtalan csodáját, de azokat mind hatalmas és népes birodalmak építették. Itt a Húsvét-szigeten (a csendes óceán közepén) soha nem laktak többen mint néhány ezren és mégis építettek (fém szerszámok nélkül) több mint 600 moait, amelyek közül nem egynek a súlya meghaladja a néhány tíz tonnát! Egyszerûen elképesztõ!
    10:30 felé megérkeztünk Rapa Nui egyik fõ látványosságához a Rano Rarakuhoz. Ennek a vulkánnak az oldalából vájták ki a legtöbb moait és innen szállították azokat a sziget különbözõ pontjaira. Valamilyen még máig is ismeretlen okból az õslakosok abbahagyták a szobrok készítését és ezen a helyen renget félkész moai volt. Némelyik még a vulkánikus szikla részét képezte, mások pedig össze vissza félig a földbe temetve álltak ki. Az egész olyan misztikus és érthetetlen volt!
    Minél jobban másztunk fel a vulkán oldalán annál több újabb helyeket találtuk, ahonnan a szobrokat vájták. Végül is felértünk a kráter pereméhez, ahonnan egy elképesztõen szép látvány fogadott bennünket. A kráter közepén egy gyönyörû tisztavizû tó volt, oldalán pedig elszórva rengeteg moai sorakozott, de mindegyik arccal a tó felé. A látványt tovább fokozta a kráter túlsó pereme mögött látszó mély kék színû Csendes-óceán.
    Visszafelé láttuk, hogy a velünk egy idõben érkezett svájci páros már tovább robogott az úton. Õk kihagyták a vulkán kráterét, pedig az tényleg gyönyörû volt. Ez után egy rázós, de rövidebb úton átmentünk az Ahu Tongarikihez. Ez egy platformon álló moai sor. A legnagyobbak kb. 15 méteresek lehettek. Itt is az összes szobor háttal állt az óceánnak és figyelõ tekintetét az egyik vulkánra szegezte. A fényképezõ gépem rendesen kattogott, de éreztem, hogy a világos ég és a nagyon sötét vulkáni kõzetbõl készült szobrok kontrasztja túl nagy volt. Próbálkoztam spot fényméréssel is, de így utólag látva a képeket be kell ismerjem, hogy kevésbé tudják visszaadni a hely varázslatos hangulatát :-((
    Egy kicsivel 12:30 után elhagytuk Ahu Tongarikit viszont ezzel máris a kicsiny Húsvét-sziget végéhez értünk. Ez után az északi parton folytattuk visszafelé Ovahe strand felé. Útközben még megnéztünk még egy nagy ledõlt moait, majd megálltuk megálltunk az Ovahe strandon. Errõl a strandról azt kell tudni, hogy csak két helyen van a szigeten homokos strand és ez az egyik. A sziget többi partszakasza sötét vulkánikus sziklákból áll. A strandon rajtunk kívül csak még egy család volt, ennek ellenére miután egy negyed órát sétáltunk megkértük a Nico-t, hogy vigyen át az Anakena strandra. Az út nem volt hosszú, csak egy nagy sziklát kellett megkerülni. Amikor megérkeztünk a szánk tátva maradt a gyönyörûségtõl. A sziget többi részének kopárságával szemben ezen a helyen egy kellemes pálmafa liget volt és a strand mögött a Húsvét-sziget egyik legszebb és legjobban megmaradt kalapos moai sora állt egy platformon.
    Voltam földünk egy pár nagyon giccses pálmafás strandján, de az Anakena strandot egyiket sem múlta felül. A pálmafák, a moaik, a finom homok, a gyönyörû öböl és a mélykék óceán olyan páratlan, egzotikus és misztikus egyveleget alkotot, amely egyedülállóvá teszi ezt a kis helyet az egész világon. Eddig is olyan hihetetlennek tûnt, hogy eljutottam a Húsvét-szigetre, de most már egészen álomszerû volt a dolog.
    Vasárnap lévén a strandon többségében helyiek voltak és mi le is telepedtünk az egyik népes polinéz család mellé. Elõször egyszerûen ültem az egyik pálmafa árnyékában és próbáltam magamba szívni a hely hangulatát, de aztán bevetettem magamat az óceán hûs habjai közé. Onnan nézve-ha ez lehetséges – még szebb volt a strand! Próbáltam elképzelni milyen lehetet az õslakosok élete több mint 1000 éven keresztül, amikor mindannyian azt hitték, hogy ez a kis parányi sziget az egész világ és rajtuk kívül senki sincs ezen a földön…
    Késõbb megpróbálkoztam a snorkelezéssel is, de rá kellett jönnöm, hogy nem ez a világ legjobb snorkelezõ helye. A víz alatt csak homokot, fekete sziklákat és kevés nem túl színes halat láttam. Úgy döntöttem, hogy inkább a víz feletti sokkal érdekesebb világban fogok gyönyörködni.
    Néhány óra múlva fájó szívvel el kellett hagynunk az Anakena strandot és tovább utaztunk. Most a sziget belseje felé mentünk és miután a fõútról lekanyarodtunk megálltunk az Ahu Akivi ou-nál. Ez az egyetlen moai csoport, amelyik nem háttal áll a tengernek. Hogy miért? Erre a kérdésre még a nagyon okos tudósok sem tudtak kielégítõ válasz adni, ahogyan egyébként az egész húsvét-szigeti civilizációnak és írásbeliségnek a rejtélye sincs megoldva!
    A közelben bekukkantottunk egy lávabarlangban is, de mivel elég gyenge volt az elemlámpánk nem sikerült nagyon mélyre bejutnunk. Ez után folytattuk utunkat Hanga Roa-ba, ahol otthagytuk Nico kislányát – Marinát, majd tovább autóztunk nyugatra a Rano Kau vulkánra. Ez alkalommal elég gyorsan feljutottunk és sem bikát, sem teheneket nem láttunk út közben. Amikor felértünk a kráter széléhez megálltunk és kimentünk az egyik kilátóhoz. Elképesztõ látvány tárult a szemünk elõtt. Ez volt az egyik legnagyobb és legszabályosabb kráter, amelyet életemben láttam. Az alján itt is tó volt, de a tavat rengeteg füves sziget tarkította.
    Nehéz volt elszakadni a látványtól, de tovább kellett menni az Orongó falu felé. Néhány száz méter megtétele után meg is érkeztünk a falu bejáratához. Itt befizettük a belépõt és bementünk. Ezt a falut az õslakosok nem lakhatásra, hanem a madárember kultusz ápolására használták.
    Kezdettben ismét a RanoKau vulkán krátrének széléhez kellett mennünk. Itt megnéztünk néhány nagyon érdekes õslakos sziklarajzot és újra gyönyörkedhettünk az elképesztõen szép kráter látványában. Továbbmenve láttuk az elsõ ‘házakat’ is. Ezek nagyon alacsony kõbõl épített építmények voltak, amelyekben kúszva lehetett bemenni és csak rituális alkalmakkor használták. A madárember ünnepségeken a versenyzõk bekúsztak a házakban, majd amikor elindult a verseny, minden versenyzõ kikúszott, leszaladt a vulkán oldalán és átúszott egy közeli sziklához, a Madárember-szigethez. Az gyõztes és egyben egy évig a törzsfõnök az volt, aki elõször talált egy bizonyos madár tojást és azt vissza is hozta a Húsvét-szigetre.
    Miután befejeztük az Orongó falu látogatását visszamentünk a szálláshelyünkre Hanga Roa-ban. Itt kifizettük Nicot és megbeszéltük, hogy 20:30-kor vigyen ki bennünket a repülõtérre. Mivel volt még két óránk az indulásig gyorsan összepakoltuk és kimentünk a partra sétálni. Elsõ utunk az elõzõ nap látott Tahai és Ahu Tautira moai csoporthoz vezetett. Most kedvezõbbek voltak a fényviszonyok, így egy kis spot fényméréssel kombinálva már sikerült elfogadható képeket készíteni a sötét vulkáni sziklából készített moaikról.
    Pont 20:30-ra visszaértünk a szállásra. Rövidesen Nico is elõkerült, majd miután elköszöntünk a házigazdánktól elindultunk a repülõtér felé. Az út nem tartott tovább 3-4 percnél, de miután nem kellett plusz pénzt fizetni a taxiért eljátszottuk a sajt turistát és nem gyalogoltuk le hátizsákkal azt a kb. egy kilométernyi utat.
    A check in-es kislányok szokás szerint csak spanyolul beszéltek, de ez nekünk már nem okozott különösebb problémát. Néhány szófordulatot már szinte anyanyelvi szinten használtunk spanyolul :-)). Miután megérkezett Santiago de Chile-bõl a gép a tranzit megtelt továbbutazó utasokkal. A kertben volt egy eredeti moai, amely elõtt a Japánok azonnal elkezdtek fényképezkedni. A fényképezkedésí láz utána átterjedt az amerikaikra, európaiakra és stb.
    Este 22:00 óra körül már be is szállhattunk a gépbe és 22:20-kor pontosan menetrend szerint elhagytuk a kicsiny Húsvét-sziget talaját. Csak álom volt vagy valóság Rapa Nui titokzatos világa? Nem tudtam eldönteni! Mindenesetre már szárnyaltunk egy másik álomvilágba, Tahiti-re. Ez azonban már egy következõ álom!
    folyt. köv.

14 hozzászólás megtekintése - 1-14 / 14
  • Szerző
    Hozzászólás
  • #55365 Hozzászólás

    pici hiba

    Nagyon jó beszámoló, de egy aprócska hiba becsúszott :) Thor Heyerdahl tutaja nem nádból, hanem balzafából volt :)

    Remélem egyszer én is eljutok a Húsvét-szigetre, eddig Kubáig sikerült eljutnom, jó lenne délebbre is.

    #55364 Hozzászólás

    Imre

    Sajnos

    nem szavazták be :-(

    #55363 Hozzászólás

    Zigi

    Remélem

    beszavazzák a Húsvét-szigetet a világ 7 csodája közé!

    #55362 Hozzászólás

    Bea and Joe

    2006.04.01. Húsvét-sziget

    Az 5 órás repülõút után helyi idõ szerint délben landoltunk a Húsvét-sziget egyetlen, egysávos kifutópályáján, amely keresztben végigéri a sziget déli csücskét. A LanChile légitársaság Boeing 767-es gépével repültünk (214 személyt képes egyszerre szállítani). Reggelire omlettet kaptunk és utána megnézhettük a “Zorro” címû kalandfilm 2. részét. A géprõl leszállva besétáltunk a váróterembe, ahol a helyiek egy pultnál felsorakozva vártak minket a különbözõ kategóriájú szállásajánlatokkal. Szerencsére volt köztük kemping is, sõt a tulajok ingyen transzfert biztosítottak a párszáz méteres útra. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik sátorral érkeztek. Mindkét autójuk megtelt turistával. A kemping közvetlenül a tengerparton feküdt. Felállítottuk a kis sátrat és kisétáltunk a partra, ahol magasra csaptak a sziklákon megtörõ hullámok. A kempinghez tartozott konyha és étkezõ is, gyorsan összedobtunk egy fõtt tésztás ebédet, majd elindultunk felderíteni a környéket. A Húsvét-sziget nem nagy, 117 négyzetkilométer, háromszög alakú és minden sarkán egy kialudt vulkán található. Egyetlen városa, Hanga Roa a nyugati parton fekszik, ahol kb. négyezren laknak. 1888 óta Chile fennhatósága alá tartozik, hivatalos fizetõeszköze a chilei peso. Földrajzi fekvése miatt a világ legelszigeteltebb lakott helyének tartják. Dél-Amerika legközelebbi pontja 3700 kilométeres távolságra található, a legközelebbi sziget, a Pitcairn-sziget pedig 1900 kilométerre nyugatra. Nevét egy holland admirálistól, Jacob Roggeveen-tõl kapta, aki 1722-ben Húsvét vasárnap szállt itt elõször partra. Ez spanyolul Isla de Pascua, angolul Easter Island, helyi nyelven pedig Te Pito o Te Hauna, azaz “A világ közepe”. Rapa Nui néven is ismert a hely, ami “Nagy Rapa”-t jelent és késõbbi polinéz bevándorlók adták, akik egy ottani Rapa nevû még kisebb szigetrõl jöttek. Benépesedésérõl különbözõ teóriák keringenek. A norvég utazó, Thor Heyerdahl úgy gondolta, hogy a sziget elsõ lakói Dél-Amerikából érkeztek hajóval (az egyik oltár köveit az inka építészethez hasonló megoldással illesztették össze). Ezt bebizonyítandó, megépítette a Kon Tiki nevû nádhajót, amellyel aztán sikeresen teljesítette a több ezer kilométeres távot. A tudósok szerint mégis az a valószínûbb, hogy a polinéz szigetekrõl érkeztek az õslakosok i.sz. 700 körül. Két csoportra oszlottak, a hosszúfülûekre és a rövidfülûekre. Õseik emlékére állították a hatalmas kõszobrokat, amiket helyi nyelven “moai”-nak hívnak. Ezek oltáron (ahu) állnak és egyeseknek piros kalap (pukao) van a fején. A szobrokat könnyen faragható, szürkés színû vulkáni kõzetbõl faragták ki, kalapjukat egy másik, pirosabb kõbõl. Elõször csak 2-3 métereseket, késõbb 7-21 métereseket. A többtonnás szobrokhoz a legelképzelhetõbb mozgatási módszer a fatörzseken való gurítás volt. Emiatt kiirtották az összes fát a szigeten. (Pár évtizede megkezdõdött a füves szigeten az újrafásítási program, aminek kezd látszani az eredménye. Sajnos többnyire eukaliptuszt ültettek, ami igaz, hogy gyorsan nõ, de nem tûr meg maga mellett más növényzetet.) A fairtás után törzsi háború kezdõdött, amiben a moaik nagy részét a földre döntötték, csak pár helyet találni, ahol állva, teljes pompájukban megcsodálhatók. Rejtélyes módon kezdõdött és ért véget a kõszobor korszak, amely alatt több, mint ezer szobor készült. A legnagyobb, utolsó moaik a kõbányában fekszenek, félig kifaragva, vagy a földbe süllyedve. Aki jobban képbe szeretne kerülni, nézze meg a “Rapa Nui” címû filmet!

    Hanga Roa nem nagy város, hamar körbesétáltuk. Éppen szieszta volt, csak a kikötõben lévõ búvárközpontot találtuk nyitva. Kíváncsiságból benéztünk és mivel elfogadható áron kölcsönöztek búvárruhát snorkel felszereléssel, hát béreltünk egyet. Ugyanezt tette egy fiatal, német pár is, akiknek az autóbérlésük le volt fixálva másnapra és felajánlották, hogy menjünk együtt a sziget túloldalán található homokos strandra. Meghánytuk-vetettük a dolgot és arra jutottunk, hogy jobban jövünk ki, ha beszállunk az autó bérleti díjába, mintha a kempinges fuvarját választanánk. Kivettünk még egy kis készpénzt a bank mellett található ATM-bõl és bevásároltunk a másnapi kirándulásra. Csak a legszükségesebbeket vettük meg, ugyanis szinte minden repülõvel érkezik a szigetre, az árak pedig emiatt csillagászatiak. A választék sem túl nagy, de kenyeret és felvágottat kapni, tehát éhen nem halunk. Naplemente elõtt még elsétáltunk a kempinghez közeli öbölbe, ahol egy 4 méteres moai állt a part közelében, arccal a sziget belseje felé nézett. Egy másik kicsit távolabb a fûben feküdt. Az ösvény azonban tovább vezetett és felkapaszkodtunk egy kis dombra, amely a kifutópálya végében volt és az egyik landoló gép éppen felettünk szállt el. Visszafelé a kerítés közelében felfedeztünk egy lovat egy esõelvezetõ betonmedence alján. Olyan magas volt a csatorna fala, hogy nem tudott kiugrani a gödörbõl, ráadásul egy fa kordon zárta el az útját, így még fel-alá sem tudott sétálni a betonmederben. Ahol tudta, lelegelte a füvet, de egy ideje már ott lehetett, ugyanis teljesen le volt gyengülve és ellepték a legyek. Gyorsan átmásztunk a kerítésen és kiemeltük mellõle a fa kordont, de hiába nógattuk, nem mozdult. Ezután szedtünk neki füvet és elé tettük. Éhes lehetett, mert rögtön nekiállt enni. Ötletünk azonban nem volt, hogyan tudnánk a mély gödörbõl kijuttatni. Miután elláttuk egy idõre elegendõ friss fûvel, visszaindultunk a szállás felé. Az öbölben még volt pár halász, nekik elmeséltük, hogy találtunk egy csapdába esett lovat. Egyikük megkérdezte, merre, de nem tûnt úgy, hogy nagyon érdeklõdnének. Már majdnem a kempinghez értünk, mikor a szomszéd utcából furcsa zajokat hallottunk. Tovább haladtunk abba az irányba és egy tüntetõ csoportot láttunk, akik fém edényeket ütöttek és kiabáltak az egyik szálloda elõtt. A transzparensbõl úgy tûnt, egy 1966-os eset miatt protestálnak, de pontosan nem tudtuk kivenni, mi a fõ ok. Egy rendõrautó felügyelte a megmozdulást, mi hozzájuk fordultunk a pacis problémával. Le is rajzoltuk, hol találtuk a csapdába esett négylábút, õk pedig megígérték, hogy utána néznek a dolognak. Megnyugodva tértünk vissza a kempingbe. Reggel sajnos arra ébredtünk, hogy ellepik a hangyák a sátrat. Az étkezõben kiderült, hogy a többiek is ugyanezzel a problémával szembesültek, tehát nem megoldás, ha odébb költözünk. Sok idõnk nem volt ezen gondolkodni, ugyanis indulnunk kellett újdonsült ismerõseinkhez, ahol már várt ránk a bérautó, egy Suzuki Samurai. Fél órás zötykölõdés után meg is érkeztünk a sziget észak-keleti felén található Ovahe strandra. Gyorsan magunkra öltöttük a felszerelést és indultunk a vízbe. Kb. 50 méterre a parttól találtuk meg az ideális helyszínt a felszíni búvárkodáshoz. Alattunk a sziklák és korallok között különbözõ színû és formájú halak úszkáltak. Majdnem az egész napot a strandon töltöttük és szinte végig egyedül voltunk. 4 óra körül megjelent az öbölben egy csapat ló. Szabadon mászkálnak a szigeten és teljesen másképp viselkednek, mint ahogy ezt az otthoni lovaktól megszoktuk. Ugrándoznak, hempergõznek, kergetik egymást, nagyon vidámnak és felszabadultnak tûnnek. Belegázoltak a sós vízbe, megkóstolták, majd mellsõ lábukkal “kaparták”. Végül az egyik vezetésével libasorban átvonultak elõttünk és felkaptattak a szomszédos sziklán. Különös élmény volt ezeket a szabad lovakat figyelni az óceán partján. Aztán mi is átvonultunk a sziget másik strandjára, a szinte szomszédban lévõ Anakina öbölbe. Ez egy pálmafás liget, ahol az Ahu Nau Nau oltár áll 7 moaival (1979-ben restaurálták). A vízben azonban rengeteg ember zsúfolódott, nekünk jobban tetszett Ovahe. Este 6-kor folklór mûsor kezdõdött, megérkeztek a fûszoknyás szereplõk, már csak a turista csoportra kellett várni, akiknek a mûsor készült. Kis késéssel el is kezdték az éneket és a táncot. Mintha egy történetet adtak volna elõ, de saját nyelvükön, tehát nem értettük, mirõl szól. A végén bevonták a bátrabb nézõket is a táncba. Német útitársaink ott táncoltak mindketten egy-egy “bennszülöttel”. Nagyon kellemes nap méltó befejezése volt ez az elõadás. Mivel õk az autót két napra bérelték, megkérdeztek minket, nincs-e kedvünk másnap körbelátogatni velük a szobrokat. Természetesen volt, hiszen azért jöttünk a szigetre, hogy közelebbrõl megnézzük magunknak a moaikat. Csütörtök reggel ismét az õ szállásuk elõl indultunk. Házigazdájuk a kezünkbe nyomott egy sárgadinnyét, majd a piacon még beszereztünk egy fél görögdinnyét is, amihez ajándékba kaptunk néhány sárga guayaba-t (magos gyümölcs, mindenhol vadon nõ a szigeten), szóval minden készen állt az aznapi piknikhez. A sziget fénykorában szinte végigállták a moaik a tengerpartot, tehát sok helyszínt találni, ahol ma megtekinthetõk a romok. Elszorul az ember szíve, amikor látja, hogy ezek a hatalmas szobrok a földön hevernek, legtöbbjük darabokban, ahelyett, hogy a szigetet õriznék, fölénk magasodva. Végigjártuk a déli part oltárait, majd a bánya következett, Rano Raraku, ahol közel 400 szobor fekszik elhagyatva, félkészen vagy szállításra várva. Nagyon tetszett a hely, hiszen sok-sok szobrot találtunk egymáshoz közel. A legnagyobb, egy 21 méter hosszú, a hegyoldalban feküdt, kifaragva, de még a szikla részeként. Többet láttunk a földbe süllyedve, különbözõ szögben megdõlve vagy éppen a fûben fekve. A kilátás is szép volt, itt fogyasztottuk el ebédre hozott szendvicseinket. Ezután a legtöbb álló szobrot tartalmazó oltárhoz mentünk, amelyet 1960-ban egy tsunami lerombolt és a japánok állították helyre pár éve. 15 moai áll az Ahu Tongariki emelvényén, különleges látvány, háttérben a kék tengerrel. Az északi parton megnéztük azt a helyet is, amely az itt lakók õsei szerint a világ közepe. Mellette egy kis öbölben a helyiek tengeri sünöket gyûjtöttek. Mint kiderült, ez egyik kedvenc csemegéjük, amint kivették a vízbõl, felvágták és kiették a belsejét (sárga kaviárra hasonlít). Összeszedték a szebb kagylókat is, amibõl a turistáknak készítenek emléktárgyakat. Ez a család egy közeli farmon lakott a sziget keleti felén. Nincs más bevételi forrásuk és teljesen önellátóak. Utolsó állomása körutunknak egy hét szoborból álló csoport a sziget nyugati partján. Az Ahu Akivi azért különleges, mert a többiektõl eltérõen a moaik a tenger felé néznek, nem a sziget belseje felé. Megvártuk a naplementét, majd visszatértünk a faluba. Esti kikapcsolódásként moziba mentünk, ahol a Rapa Nui címû filmet vetítik, kétszer egy héten. Mivel a misszionáriusok megsemmisítették a legtöbb írásos emléket a szoborfaragó korszakról, senki nem tudja biztosan, mi történt. Elvileg úgy is lehetett, ahogy a filmben láttuk. Ami biztos, hogy a film elkészítése népszerûsítette a szigetet és bemutatása után megsokszorozódott a turisták száma.

    A pénteki napot lustálkodással kezdtük. Késõbb elsétáltunk a várostól északra található szobrokhoz. Itt láttuk az egyetlen moait, aminek nem hiányzott a szeme, azaz a helyén volt a fehér korall (ezt használták régen). Visszafelé megálltunk kicsit nézelõdni a kikötõben és Joe éles szemével kiszúrt egy óriás levesteknõst a móló mellett. Éppen a zöld növényeket legelte le a falról. Fülig ért a szánk örömünkben! Nem gondoltuk, hogy egyáltalán látunk ilyen állatot, hát még ilyen közelrõl! Közben észrevettük, hogy többen is vannak az öbölben, a sziklák közelében. Két órán keresztül figyeltük õket. Amikor levegõt akartak venni, elúsztak a partközelbõl és távolabb nyújtották ki nyakukat a vízbõl. Elhatároztuk, hogy mielõtt elutazunk, még megpróbálunk velük együtt úszni. Estebédre összeütöttünk egy kis virslis spagettit, majd információt cseréltünk a többi utazóval. Szombaton a déli vulkán megmászása volt a program. Jó két és fél órát gyalogoltunk, mire a kráter peremére értünk. Megérte! Még sosem láttunk ilyen tökéletes krátert ilyen szép tóval a közepén. A háttérben a Csendes-óceán a madárszigettel, amihez egy érdekes szokás kapcsolódik. Minden évben megrendeztek egy versenyt, amely azt hivatott eldönteni, hogy abban az évben ki lesz a madárember. Ez egy különleges jogokkal járó társadalmi pozíció volt. Különbözõ klánokból egy-egy fiatalt neveztek a versenyre, akinek az volt a feladata, hogy lemásszon a kráter meredek, sziklás felén az óceánig, átússzon a szigetre, keressen egy madártojást, majd visszaúszva azt sértetlenül a királynak adja. A kráterrõl lefelé lelegeltünk pár guayaba fát, majd örömmel láttuk, hogy a csapdába esett lovat kimentették az árokból. Miután visszanyertük energiánkat az elõzõ napi vacsora maradékából, elsétáltunk egy part menti barlangba, ahol falfestéseket láttunk. A közelben megfigyelhettük, hogyan szilárdult meg a vulkáni láva, ahogy elérte a vizet. Szinte ez alkotja az egész partszakaszt. Kevés helyen lehet biztonságosan kikötni. Lefekvés elõtt ismét megnéztük a csodálatos naplementét. Végül elérkezett utolsó napunk a Húsvét-szigeten. Reggel kicsit késve indultunk a templomba, de egy helybéli megállt mellettünk és elvitt minket autóval. Nagyon sokan jöttek és a pap mindenkit a kapu elõtt fogadott. Tõlünk is megkérdezte, honnan érkeztünk és kezet fogott velünk. A templom érdekes példája a kereszténység és az õsi hagyományok összefonódásának. A díszítést polinéz faragások és szõttesek alkották, a falon helyi nyelven készült írás és a mise egy része is az õsi nyelven folyt (a többi spanyolul). Az egy órás szertartás után visszatértünk a kempingbe és lebontottuk a sátrunkat. Azaz a felénél tartottunk, amikor egy skorpió esett le a sátor ponyvájáról. Nem volt túl nagy, de nem tudhattuk, mennyire veszélyes. Miután mindenki megnézte magának és szörnyülködött egyet (rögtön abbahagyták a mezítlábazást és papucsot vettek), Joe átvitte az út túloldalára és ott szabadon engedte. Aztán összepakoltunk mindent és betettük egy tároló helységbe. Fürdõruhával, búvárszemüveggel és pipával felszerelkezve elindultunk a kikötõbe, hogy a vízben is találkozzunk a teknõsökkel. Másfél órán keresztül úszkáltunk a sekély vízben. Láttunk érdekes halakat, három nagyobb és két kisebb teknõst. Egy méternél nem engedtek közelebb magukhoz, de ez is óriási élmény volt! Visszafelé ismét kaptunk egy ingyenfuvart, ezúttal Roger autójában, aki a kempingtulaj volt. Délután még utoljára besétáltunk a városba elkölteni a maradék aprópénzünket. A repülõ este 9:30-kor indult Tahitira. Marta és Roger vittek ki minket autóval (õk Tahitirõl települtek át pár éve és minden érkezõ repülõhöz kimennek az újabb potenciális kuncsaftokért). Búcsúzóul megajándékoztak egy kis fából készült moaival. Szép emlék errõl az érdekes szigetrõl.

    #55361 Hozzászólás

    tracy

    koszi

    Ez az!
    Juliusban megyunk a Husvet-szigetekre,es amellett,hogy az elmeybeszamolo erdekes,ilyesfele infokat kerestem.Szoval irany Seniora Goretti:)

    koszi

    #55360 Hozzászólás

    Világutazó

    Bécsbõl

    280 000 ft. a repjegy.(IBERIA)

    #55359 Hozzászólás

    Világutazó

    A Húsvét-szigetre

    csak a Lan (www.lan.com) repül Santiago de Chile-bõl vagy Tahitirõl. A normál jegy kb. 1000 USD, de ha nagy ritkán van akció 400 USD-érd is megkapod. Az út kb. 5-6 órás és ehhez képest a még 400 USD is elég sok, de hát a Lan monopolista ezen a járaton :-(

    A legjobb, ha vannak mérföldjeid valamely Oneworld légitársaságnál (pl. British vagy Iberia), mert akkor ingyen is repülhetsz relatíve kevés mérföldért. Az LP is ezt a megoldást javasolja és én is ezt csináltam :-)

    #55358 Hozzászólás

    egy érdeklõdõ

    mennyibe kerül egy repjegy

    a Húsvét szigetekre? Godolom csak Chilébõl van járat…

    #55357 Hozzászólás

    Csabi

    Szuper

    a leiras! :-)

    #55356 Hozzászólás

    Világutazó

    Husvet-sziget.lap.hu

    A nagy érdeklõdére való tekíntettel elkészítettem a husvet-sziget.lap.hu oldalt :-)

    Jó szórakozást!

    #55355 Hozzászólás

    jam

    szuper

    Remek leírás, gratulálok!

    #55354 Hozzászólás

    zona

    A világ történetekben

    A minap indítottuk el a http://www.barangol.hu cím alatt utazási élményekkel, véleményekkel, tanácsokkal foglalkozó oldalunkat. Kérlek benneteket, hogy osszátok meg velünk a legjobb kalandjaitokat! Leírásokhoz fotókat is küldhettek.
    Cím amelyre az élménybeszámolókat várjuk: info@barangol.hu

    Szeretettel várunk mindenkit!

    #55353 Hozzászólás

    Világutazó

    Köszönöm

    a kedvezõ kritikát :-)) 1,5 nap nem túl sok a Húsvét-szigetre, de pont elegendõ volt ahhoz, hogy kényelmesen megnézzünk minden látnivalót. Természetesen maradhadtunk volna még egy pár napot, de várt minket még 9 ország többszáz látnivalója…

    #55352 Hozzászólás

    hajni

    kedv

    annyira jonak tartottam a beszamolodat, hogy azonnal utana neztem a dolgoknak (terkep, repjegy stb)! biztosan erdemes 1-2 nappal meghoszzabitani ezt a kirandulast, ha mar ott van az ember,nem?
    mindig vagytam ilyen kalandra: husvet ott, karacsony a masik szigeten!
    kosz a kedv csinalashoz!

14 hozzászólás megtekintése - 1-14 / 14
Hozzászólás: Húsvét-sziget
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.