igazsagtalanul kiutasítva

Kezdőlap utazas.com Fórum Észak-Amerika igazsagtalanul kiutasítva

  • Indította
    Témakör
  • #15694 Hozzászólás

    utazó

    Egy ismerõsöm esetét mesélem. Washingtonban az INS különszobájában komoly kihallgatásnak veteték alá. Ujjlenyomat, fénykép. Tolmács személyesen nem vett részt, de felhívtak valakit, akit kihangosítottak és így fordított az ismerõsömnek. Más idegen személyek neveit iratták le vele egy lapra. Tavaly is volt már kinn, fehérkártya lejárta elõtt hazajött. Addig pedig járta az országot a barátnõjével. Most arról faggatták, hogy tavaly mit csinált X és Y városokban (ahol tényleg megfordult).
    Szerintem ha valami bajuk volt valaha is a tavalyi kinntartózkodásával – ami teljesen legális volt – akkor miért nem az akkori hazautazáskor kérdezték meg? Hát nem látják, hogy azóta 1 év már eltelt? Most egyszerûen áthúzták a vízumát (10 éves), kitoloncolták az országból, felrakták az elsõ hazafelé induló gépre. JJa és elvették az összes készpénzét, majd pofátlanul közölték vele, hogy a repülõjegyének a dátummódosítását 85 usd ki kell fizetni. Haza akart telefonálni, amit nem engedélyeztek, mondván a gépról majd ezt is megteheti. A tolmács pedig figyelmeztette, hogy ez kb. 20-30 ezer ft-ba fog durván kerülni. Szemetek. Fegyveresek kisérték a gépbe. fegyveresek várták Frankfurtban és mindvégig rendõr autóval szállították a tranzitból a gépig. A papírjait tartalmazó sárga tasakot mindig a kapitánynak adták oda, amire a fényképe kívülrõl rá volt kapcsozva. Szemetek.
    És nincs ok, amit találtak volna, hogy miért.
    Minden stewardes és kapitány együttérzõen viselkedett vele. De ezen túl mást nem tehettek.
    Azért azt szeretném tudni, hogy szabad-e az összes pénzét elvenni egy ilyen helyzetbe kényszerített utastól. Lehetetlenné tették számára, hogy akár hazaérkezve 22 órai utazgatása után bárkinek is telefonáljon, hogy jöjjenek érte mivel ugye a telefonok nem ingyenesek. Ingyen a taxis sem visz sehova. És a vonatjegyet is pénzért adják. Szerintetek ehhez mit fog majd szólni a nagykövetasszony?

11 hozzászólás megtekintése - 1-11 / 11
  • Szerző
    Hozzászólás
  • #161961 Hozzászólás

    Don Schollander

    Persze te nagyokos!

    Te már csak tudod te nagyokos,mivel ott élsz…..és mégis honnan tudod haver?De legalább a szavaidat válogassad meg,nézz már körül…..normálisan is lehet beszélni

    #161960 Hozzászólás

    Seve

    AZ EREMNEK VAN EGY MASIK OLDALA IS!

    Ismerem az Eszak-Amerikai gondolkodast…gyerekkorom ota ott elek…a baratotokat vagy benneteket BIZTOS nem OK nelkul “kinoztak “meg a zok a csunya yenkik…Csak az ember hajlamos az egyik oldalt meghalgatni es persze ha ugyan olyan szart csinalt amit szeretne eltitkolni akkor solidaritast vallal a kezdemenyezovel….

    #161959 Hozzászólás

    klara

    utazo: leforditottatok mar

    a jegyzokonyvet?
    Engem erdekelne, hogy milyen indokkal kuldtek visza oket es vettek el a penzuket.

    #161958 Hozzászólás

    Gábor

    Az életben

    nem jártam még Amerikában, és ahogy olvasom az ittenieket, lehet, hogy nem is fogom megkockáztatni a tortúrát :-((

    Kérdezném: volt egyáltalán BÁRMIFÉLE indoklás az ilyen esetekben, vagy egyszerûen csak egy bürokratának nem tetszett a barbár magyar pofánk és úgy döntött, hogy õ most kifoszt egy turistát, majd hazazavarja?

    Mindig felmegy bennem a pumpa, mikor hallom, hogy az amerikai követség nagy garral közzéteszi olyan budapesti vendéglõk listáját, ahol átverik(?) a vendéget (ja, ha a vendég kurvákat itat, az nagyon sokba szokott kerülni). Nem lehetne az ilyen eseteknek is valahol nyilvánosan hangot adni, nemcsak itt a fórumon dühöngeni miattuk?

    #161957 Hozzászólás

    klara

    utazonak

    Az en baratomat kirohogte az utazasi iroda, nem teritettek vissza a hasznalatlan jegyet, az en baratom is tovabb utazott volna washingtonbol.

    #161956 Hozzászólás

    utazo

    a tolmacsról csak annyit,

    valóban nem fordított magyarról angolra, csak a tiszt mondatait fordította magyarra. Azt sem értette, hogy az üres papírra feldiktált 4 magyar nevét miért iratták le vele. Ezzel a papírral bármit tudnak kezdeni, hiszen az õ kézírásával lett így leírva a 4 név. A tolmács még közölte, hogy egyezzen bele, hogy önként lemond az országba lépéssel, és akkor mivel nem tanusított ellenséges magatartást, újra kérhet vízumot. Ellenben, ha fenntartja hogy be akar lépni, akkor kb. 3 napot fogják engedni és utána küldik haza, és nem kérhet új vízumot évekig.
    A pénzét egyszerûen a kipakolásnál vették el. Nem volt kézipoggyásza, egyetlen nagy bõröndje volt, amit Bp-en látott utoljára, mivel még Washingtonban újabb gépre kellett volna szállnia. A luftnahzás jegye még további utazásra szólt. Ezt vissza fogja neki valaki fizetni? Ugyanis nem repülte le, amit kifizetett. A jegyzõkönyv gépelt angol szöveg, most van hivatalos fordítónál. Az összeg szerepel benne, hogy elvették.
    Személyesen az ügyvéddel fogják felkeresni a követséget, mivel egyszerûen semmi szabálytalanság nem történt sem most, sem tavaly. Az arca ugyanolyan mint tavaly, ápolt, az öltözéke egy 12 órás utazásra kiválasztott tiszta, normális, kényelmes viselet volt.
    Van valaki, aki elindított valaha is valamilyen kártérítést akár a nagykövetség ellen? És mi lesz a kifizetett de le nem utazott repjeggyel?

    #161955 Hozzászólás

    kiki

    szerintem ert

    ha mas nem annyit hogy nem kellett 85 dolcsit fizetnie.

    Megertem a felhaborodast, en is az lennek, de azert azt tegyuk hozza etlen-szomjan nincs az ember mert eszik-iszik a gepen egy csomot. A faradtsag tutti bejatszik, (en is megjartam parszor az utat) de ezt az ember izgalmaban el is felejti szerintem. Az is viztos hogy ha ok egyszer ugy dontenek hogy mesz akkor mesz, mert tenyleg legfeljebb megbilincselnek, de annak nagyon durva szitunak kell lennie hogy elveszik az osszes penzed, ez azert extrem. Es velem 85 dolcsit tovabbra sem fizettetnenek akarmilyen naivan is hangzik.

    #161954 Hozzászólás

    klara

    kiki

    Nem voltal olyan helyzetben.
    En is szidtam a baratomat, hogy miert irta ala a papirokat ha nem ertette. A hajamat teptem.
    Nem leptel be az orszagba igy nem hivhatod a magyar konzulatust, nem engednek telefonalni sem, hulla faradt vagy, mar napok ota nem alszol utazas elott az izgalomtol, hosszu az ut atszallassal, orakig etlen-szomjan vallatnak egy szobaban tobben, a tolmacs is ellened van mikor orulnel, hogy vegre magyar hangot hallasz legalabb, meghurcolnak, zsebeidet holmidat kipakoljak masik szobaban es bezarjak, semmidhez nem fersz hozza…….Anelkul, hogy barmi illegalisat talaltak volna nalad.
    Aztan fegyveres kiserettel felvisznek a kovetkezo gepre visszafele, ha ellenallsz maximum megbilincselnek.
    Nekem megvan a teljes jegyzokonyv. Minden szavat kiforgattak, atkoltottek.
    Februarban olvastam egy cikket a nok lapjaban, a srac buvarkodni keszult Floridaba , o” tiltakozott, nem irt ala semmit, biro ele megse meghetett, bilincsbe verve bortonbe vittek es csak par nap mulva toloncoltak ki mikor a biro alairta helyette. Ert vele valamit?

    #161953 Hozzászólás

    kiki

    angolul

    mennyire tud az ismerosod? Bar ha tolmacs kellett akkor gondolom nem annyira. Csak azert kerdezem mert amikor mar megbizonyosodott hogy nem engednek be akkor en bizony kinyitottam volna a szamat es kozoltem volna hogy marpedig semmifele 85 dollart ki nem fizetek, ha ok haza akarnak kuldeni akkor intezkedjenek. Mit csinalhattak volna? Megvernek, bezarnak, attol meg nem kerulok haza ok pedig azt akarjak. Az is hallatlan hogy elvettek a penzet, ehhez nem volt joguk, nem ertem miert adta oda. Mi allt a papiron amit alairt, miert irta ala, miert nem mondta hogy amig nem adjak vissza a penzet vagy nem mondjak meg miert vettek el vagy nem telefonalhat nem ir ala semmit. Persze gondolom meg van ijedve ilyenkor az ember foleg ha meg a nyelvet sem tudja, de azert vannak emberi jogok.

    A masik viszont hogy a visszaforditashoz joguk van es ok dontik el indokolt-e es a jelenlegi helyzetben megertem hogy nagyon ovatosak, ami az osszes ittelo biztonsagat szolgalja igy csak akkor erdemes elindulni ha biztosak vagytok magatokban (tudom ez hulyen hangzik) es fontos a jololtozottseg, apoltsag, de nem tul feltuno, az angoltudas is segit na es persze a fellepes.

    #161952 Hozzászólás

    en

    I can`t believe this

    Tudom,hogy igaz amit irtok, a megjegyzesem csak ez.they are motherfuckers….

    #161951 Hozzászólás

    klara

    re: igazsagtalanul kiutasítva

    A baratommal ez ev aprilis 13-an ugyanez tortent. Csak o meg sosem volt itt es kozjegyzovel hitelesitett meghivoja is volt tolem. Szinten Washingtonban, Frankfurton keresztul.
    Allitolag minden nap tobb ilyen eset van, a nemet pilotak es rendorok hozza vannak mar szokva.
    Meg mindig felmegy az agyvizem ha ra gondolok. A husveti ajandek csokikat ott hagyta az emigracios tisztnek az asztalan amit lanyaimnak es nekem hozott….
    48 eves es esze agaban sem volt itt dolgozni (a vad ez volt ellene). A hangszorobol telefonon beszelo magyar tolmacs pedig nem segitett, nem is forditotta le angolra a baratom apellalasat. Gondolom jol megfizeti azt a tolmacsot az emmigracios hivatal. Azert szeretnek egyszer a szemebe nezni Mr. Korda “urnak”.
    A baratomnak is athuztak a vizumat, kitiltottak USA-bol minimum 5 ev re vagy elete vegeig. Napokon belul beadta fellebezeset a budapesti amerikai nagykovetsegre es a magyar kulugyminiszteriumba is ahonnan igertek, hogy futar viszi el Washingtonba. Aprilis kozepe ota a fellebezesre semmilyen valasz nem erkezett.
    klara

11 hozzászólás megtekintése - 1-11 / 11
Hozzászólás: igazsagtalanul kiutasítva
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.