Ningxia – Beijing 2005

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás Ningxia – Beijing 2005

  • Indította
    Témakör
  • #1249 Hozzászólás

    2005 augusztusában 10 napot töltöttem Kínában. Azt hiszem, ennyirõl még nem szoktak útleírást készíteni, én mégis kiélem az exhibícionozmusom, és írok pár sort errõl. Ráadásul egy kevésbé ismert térségben, a Ningxia Hui Autonóm Tartományban is megfordultam, szóval talán van értelme a dolognak.

    Belecsapva a lecsóba, vagy ahogy az egyszeri latintanár mondaná in medias rés, 2005 augusztus 24-én 14:30kor indult a Ferihegyrõl testvértartományi delegációnk Kína felé a Hainan Airlines és a MALÉV közös járatával (a jegy tanulsága szerint retúr 98000HUF). A 9,5 órás repülõút gyakorlatilag eseménytelenül telt. Legfeljebb az marad emlékezetes, hogy kb. fél órát sikerült aludnom, mivel egyszer kimentem a fedélközbe egy pohár üdítõért, meg pattogatott babért (az volt a snack – esznek ám a kínaiak fura dolgokat J ), de mire visszaértem, egyik kedves Útitársam, talán T. már a helyemen aludt. Az õ helyén pedig valaki más. Ráadásul 3 helyet elfoglalva. Szóval a további órákat az egyetlen magyar stewarddal beszélgetve töltöttem el.
    Másnap reggel 5:30 órára értünk Pekingbe (6 óra az eltolódás), ahol 4,5 óránk volt a tranzitban, hogy továbbrepüljünk végleges úticélunk, Yinchuan felé. Mivel éhesek voltunk, az egyik, már a hajnali órán is nyitva tartó reptéri kajáldába ültünk be, ami rendkívül trendinek bizonyult, mivel az ott jelen lévõ kínaiak valamennyien késsel-villával ettek, ráadásul kerülték a kínai típusú kajákat. Én is követtem a példájukat (ekkor utoljára), és curryt ettem (+ üdítõ = 10 USD).
    A belföldi járatunk 10:00kor indult Yinchuan felé. Egy jó állapotban lévõ Airbussal kezdtünk neki a mintegy 1,5 órás repülõútnak (58000 HUF elõre foglalva). Mivel Ningxia az egyik olyan tartománya Kínának, ahol jelentõs muzulmán kisebbség él (a xiák – vagy hsziák – kb. 1/3-át teszik ki a lakosságnak), ezért a felszállás után rögtön felszolgált ebéd választhatóan marha, vagy hal volt. (Mondjuk nem volt a kulináris élvezetek csúcsa, az biztos)… Bár a sivatag felett bekerültünk pár légörvénybe, mire befejeztük az ebédet, már a leszálláshoz készülõdtünk, és menetrend szerint meg is érkeztünk a Yinchuani reptérre, ahol már vártak minket házigazdáink. (Ráadásul velünk együtt érkezett meg az olasz, és a norvég delegáció is).
    Buszra szálltunk (különbuszra, szóval nem tudok árat mondani, legfeljebb azt, hogy
    1 IFM = isten fizesse meg). Valahogy úgy nézett ki a konvojunk, ahogy végigsüvített a kifogástalan állapotú, néhol földútra váltó kétszer egysávos mellékúton (ez vezetett a reptérrõl a városba), hogy elõl rendõrautó, aztán VIP kisbusz, aztán egy nagybusz (ebben ült a delegáció nagy része, így én is), aztán még egy rendõrautó J. Mondjuk ezen csak akkor lepõdtem meg, mert késõbb volt, hogy motoros rendõrök is kísértek bennünket. A városban azonban már 2×4 sávos, üres autópályákon száguldoztunk, ahol csak 100 méterenként egy-egy autó, szénásszekér, vagy néhány motor és bicikli kóválygott az úttesten. Azért az érdekes volt, hogy Yinchuani tartózkodásunk alatt – rendõri irányítás és felvezetés mellett – minden piros lámpán átmentünk, és nem egyszer haladtunk szemben a forgalommal J…

    Szállásunk, és Ningxiai tartózkodásunk bázisa a Nemzeti Kisebbségek II. Számú Állami Egyeteme vendégháza volt, ami a Campus kellõs közepén helyezkedett el. (a diákok meg egytõl egyig katonai egyenruhában voltak, és egyfolytában gyakorlatoztak… Legalábbis nekem úgy tûnt). A szállás minõsége minimum 4* , szóval senkinek nem volt oka a panaszra (legfeljebb N. siránkozott, mert csak este 7tõl reggel 7ig volt melegvíz, de ez szerintem nem sok okot adott a panaszra – 35 fokban szerintem nem kellemetlen hideg vízben zuhanyozni). Érkezésünk után kaptunk fél órát magunk rendbeszedésére, aztán irány az ebéd, ahol svédasztalos jelleggel lehetett a kínai konyha remekeit kipróbálni. Illetve pontosítok, a ningxiai kínai konyháét. Elég komoly különbség van a kettõ között.
    Ebéd után a találkozó nyitóülésére siettünk, ami kölcsönös ömlengésekbõl meg barátságos mosolyokból állt. Ezután megint kaptunk fél óra rekreációs idõt (bezzeg a többiek 1 órát kaptak), aztán indulni kellett az alkormányzó fogadására. A delegációnk vezetõje engem is felkért, hogy elõtte a protokoll látogatáson is vegyek részt az alkormányzónál. Elhihetitek: megérte. Még emlékszem a 80as évek végi hírekben, hogy milyen volt, amikor egy SZU, vagy kínai vezetõ politikusokat fogadott. Na teljesen olyan. Barna hatalmas bõrfotelek, hatalmas terem. Középen a két fõmufti, közöttük asztal, az asztalon virág, a virág mögött meg tolmács rejtezik J. A fõhelyekre merõlegesen meg két oldalt az almuftiknak fenntartott szintén öblös bõrfotelok. Na én is ide kerültem J. Érdekes volt.
    Ezután kezdõdött a fogadás – a szomszéd teremben. Ekkorra már a többiek is ott voltak, szóval teljes volt a társaság. Az ültetés szerinte én 4 kínaival, egy japán és egy olasz lánnyal, és P-vel ültem egy asztalnál. A legemlékezetesebb talán az volt, hogy ekkor ismerkedtem meg Malival, aki némi szerencse folytán mellettem ült az asztalnál. Egész este vele beszélgettem, és azóta is tartjuk a kapcsolatot (sajna egyre ritkásabban. hja, hát már egyetemre jár Pekingben, és dolgozik mellette. Akkor még csak fotóriporterként dolgozott.).

    Kb. éjfélre értünk vissza a szállásra, hogy véget vessünk a 36 órás napunk fáradalmainak, és felkészüljünk a másnapi, 7:30as indulásra.

    Vége az elsõ napnak J.

7 hozzászólás megtekintése - 1-7 / 7
  • Szerző
    Hozzászólás
  • #55971 Hozzászólás

    az utolsó napok (négy és fél :) )

    A rövidke éjszaka után egzotikus reggelit ehettünk. Ekkor ettem elõször (és könnyen lehet, hogy utoljára) száz napos tojást – ezzel a kajával egyébként nincs semmi baj, amíg el nem árulják, hogy mit eszel. Az íze csak nagyon picit hasonlít tojásra, és nem tûnik romlottnak sem. Kis szeletkékben tálalják, aminek márványos fekete színe van, és kocsonyás állaga, az íze meg krémes, és nem is annyira rossz. Na de aztán megtudod, hogy 100 napig rohasztották, és akkor már nem is kérsz többet belõle J.
    Reggeli után a találkozó záró értekezlete volt, ami nem hagyott túl mély nyomot bennünk, mert mindenki aludt J, kivéve a helyieket, akik ügybuzgók voltak és frissek. Akkor találkoztam utoljára Malival is, akitõl egy szép, rizspapírra nyomott albumot kaptam Ningxiáról.
    A program végén megebédeltünk, aztán irány a reptér, és Peking. A repülõút eseménytelenül gyors volt, ha azt nem számítjuk, hogy akkor kezdett a hasam elkezdeni összeveszni a kínai koszttal…Ahogy a fõvárosban kiszálltunk a gépbõl, csak úgy megcsapott a kb. 35 fokos, párás, átláthatatlanul szmogos hõség. Pekingi tartózkodásunk ideje alatt egyébként csak egy nap sikerült látnunk a Napot, pedig egy szál felhõ sem volt az égen. csak szmog…
    Taxikkal mentünk a delegáció vezetõje által választott 5*-os Great Dragon Hotelbe (a 3 éjszakai szállás reggelivel 195 USD körül). A hotelben a 16. emeleten laktunk. Némi bolti kajavásárlás meg vacsi után pedig alvás következett.
    Másnap a kontinentális reggeli után fogadott kisbusszal meg idegenvezetõvel (fejenként kb 200 yüan volt 1 napra) a Nagy Falhoz indultunk. Kellemes hely volt, ahol mi felmásztunk rá, de sajna minden zsufig volt (belföldi) turistákkal. A feljárónál fotósok csoportképet csinálnak a jónéprõl (csak a kép 50 yüan, albumban 100 yüan), mi is csináltattunk. Aztán következett a mászás. Nem néztem volna ki magamból, hogy én megyek a legtovább, mert elég meredek volt, de így történt. Gyönyörû volt a kilátás a nagy pára ellenére, és a gyönyörködést is csak az zavarta meg, hogy kb. 10 lépésenként egy-egy kínai megkérte az embert, hogy hagy csináltathasson rólunk (vele) egy közös fotót. A falramászás J után egy porcelán manufaktúrába mentünk – nyilván azzal a szándékkal, hogy hátha veszünk valamit a méregdrága, de egyébként valóban szép csetreszekbõl. Nos nem vettünk, viszont a turistákra odatelepült étteremben megebédeltünk. Arra ugyan már nem emlékszem, hogy mit… (kb 60 yüan). Ebéd után fagyit is ettünk (itt láttam egyedül Kínában tölcséres fagyit – hát olyan is volt. Borzalmas.).
    Ezután a Ming dinasztia mauzóleumaihoz mentünk, amelyek bevallom, nem tettek rám túl nagy benyomást. Ellenben a park kapujában árult mézédes gyümölcsök (barack és körte) valóban nagyon finomak voltak.
    A sírnézés után hazamentünk a szállásunkra, majd a hölgyek óhajára 2 óra shopingolás következett a közeli bevásárlóközpontban. Szóval 1,5 óra dögunalom. Utána hazafelé menet egy koldusgyerek nem csak kéregetni próbált tõlem, hanem a vállamra csimpaszkodott, és legalább 50 méteren keresztül húzatta magát, mire megszabadultam tõle, szóval ez az este sem múlt el eseménytelenül. A szállodában még úsztam egyet a medencében, aztán irány az ágy, mert addigra már eléggé ramatyul éreztem magam (légkondi-nátha, meg hasmenés). Az egyik kedves kolléga még sikeresen elköltött 1600 yüant egy hölgy szolgáltatásaira. Hát, meg is érdemelte J.
    A következõ napon semmi említésre méltó nem történt, mert nem láttunk szinte semmit. Akkor kezdtem el nagyon mérges lenni, mert egész nap shopingolni kellett kísérgetni a társulatot, mert senki nem tudott angolul, csak kb. 3an a 13ból, és nekünk sem engedte meg a delegációvezetõ, hogy külön utakon járjunk. Ami minimális szinten érdekes volt legalább, az az ízek utcája (sült csikóhallal, meg madárfiókákkal), meg egy halpiac. Meg mondjuk aznap majdnem sikerült baleknak állnom is, mivel amikor mászkáltam az egyik bevásárló központban, hogy wc-t keressek, megszólított egy csaj, hogy õ diáklány Shanghaiból, és szeretné gyakorolni az angolt, szóval beszélgessünk. Mondom neki, hogy oké, de el kéne mennem a mellékre. Mire õ: oké, õ megvár. Meg is várt, és némi beszélgetés után megkérdezte, hogy nincs e kedvem meginni vele egy pohár üdítõt. Én meg, mint valami hülye kezdõ, bele is mentem. El is kalauzolt egy teaházba, ahol ittunk 3-3 gyûszûnyi teát, majd jött a számla: 310 yüan (7800 HUF kb). Na, akkor már kezdtem kapisgálni, hogy a csaj lehetett a felhajtó, de közöltem, hogy nekem ennyi készpénzem nincsen, és adtam 110 yüant, aztán viszlát… Szegény csaj meg szinte sírva leszurkolt még egy százast. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy a maradék 100 yüant mért nem akarta megkapni a pincérnõ, de már nem vártam meg a dolgot J.
    Másnap (az utolsó L) reggel elõször a Beihai Parkba mentünk, ahol sétáltunk egy kicsit, és kedves tolmácsunk, Jeni zöldborsó jégkrémet evett J, majd a régi kis házacskák között a Tiltott Városhoz sétáltunk, amelyben vagy 2,5 órát sodródtunk fel s alá a tömeggel. Bár elég kopárnak tûnik, lett volna mit megnézni, csak persze rajtam kívül mindenki nyüglõdött, meg unta, én meg próbáltam hagyni elveszni magam, mondván simán visszatalálok a szállodába. Persze megvártak a kedves kollégák, szóval tovább kellett állni. Végül is nem nagyon bántam meg, mivel egy lámatemplomba mentünk innen, ami nagyon szépnek bizonyult, majd visszamentünk a szállodába, ahová Jeni egy barátnõje éttermébõl némi pekingi kacsát hozott nekünk vacsorára (egészen finom volt. úgy képzeld el, hogy van a sûrû fekete szójaszószban a kacsa, van a palacsintaszerû tészta, meg a csíkokra metélt póréhagyma, és te tekersz magadnak ezekbõl palacsintákat, amiket aztán meg is eszel J ).
    Ezután a programból már csak a transzfer maradt a reptérre, meg a 9,5 órás repülõút hazafelé, amelyet egy hatalmas és hortyogó ukrán mellett töltöttem. Hasmenésemnek hála viszont alig aludtam az úton, így viszont az éjszakai fényekben gyönyörködhettem. A látványért megérte, de a 9,5 órányi mozdulatlan hasfájást szívesen elcseréltem volna valamire… J

    http://valeyrac.freeblog.hu

    #55970 Hozzászólás

    Sajo

    vegre volt idom elolvasni :-)

    Koszi, nagyon jo!

    Sajo’

    #55969 Hozzászólás

    4.rész

    Reggel, felkelés után reggeliztünk a lakás étkezõjében. (Valami cukros lében ázó rizst, meg gyümölcsöket, meg felvágott-féleséget), aztán megjött a családfõ unokaöccse, és vele, Csenluval és Zsevel elmentünk sétálni egy. Átvágtunk egy közeli piacon, aztán a Sárga folyó partján, a sétányon kószáltunk, és beszélgettünk. Ezután visszatértünk vendéglátóimhoz, ahol egy tea-szertartással leptek meg, majd a város felfedezésére indultunk. Elõször a keleti várostornyot látogattuk meg (10 yüan), ami egy buddhista szentély mellett épült. Bár a torony épp nem volt nyitva, mivel épp valamilyen vallási szertartás zajlott a templomban, vendéglátóim elintézték, hogy bejuthassunk. A toronyba felmászva remek kilátás nyílott Yinchuanra. (Gyakorlatilag csak toronyházak, és toronydaruk. Mindkettõbõl rengeteg. Mit mondjak: impozáns látvány.) Ezután a nyugati várostoronyba mentünk, ami a város belsejében található, és helytörténeti múzeum is helyet kapott benne (10 yüan). Itt mégis a legérdekesebb egy kalligráfia-galéria volt, ahol a mestermûveket meg is lehetett vásárolni. Az egyetlen gond az volt vele, hogy iszonyatosan drága volt, magyarul nem vettem semmit. Pedig jó lett volna.
    Miután mindent megnéztünk, Yinchuan bevásárló utcájába mentünk, ahol ettünk egy jégkrémet, majd ebédelni mentünk egy közeli étterembe. Hagyományos Ningxiai fogásokat ettünk, többek között fõtt birkafejet. Legnagyobb megtiszteltetésként a családfõtõl megkaptam az állat agyvelejét, és egyik szemgolyóját is… Nos, igazából nem volt rossz, és bár a szemgolyótól tartottam egy picit, végül is olyan íze és állaga volt, mint az agyvelõnek, szóval nem lett tõle semmi bajom. (Itt a legalkalmasabb megjegyezni, hogy nagyon jó kínai szokás az, hogy az éttermekben vagy forró, nedves törölközõt, vagy higi zsebkendõt kap a vendég étkezés elõtt – a törölközõt az elegánsabb helyeken – ami higiénikussá teszi a dolgokat. A szalvéta használati szokásokról még annyit, hogy az olcsóbb éttermekben is adnak ruhaszalvétát, amelyet nem az ölükbe terítenek, hanem az egyik csücskét a tányér alá teszik, a másikat pedig a nyakukba tûrik, így akadályozva meg, hogy leegyék magukat…)
    Evés után – mivel még volt egy kis idõnk, elvittek a város legújabb gimnáziumába, ahová majd a kis Zset is be akarják íratni, ha eljön az ideje, és ha nem épül addig valami modernebb. Hát, nem semmi, az biztos. Akkora sportcsarnoka van, mint nálunk egy nagyobb városnak…
    Az iskola után a tartomány külügyminisztériumába mentünk, ahol a delegáció többi tagjával találkoztunk.
    Ezután – kedves kollégáim óhajára – shopingolni kellett mennünk az egyik bevásárlóközpontba (csak hogy tudd: ha nem alkudtad le valami árát legalább a 20%ára egy árusnál, vagy legalább a felére egy elegáns üzletben, akkor valószínûleg nagyon-nagyon átvágtak. egyébként a teljes ár is alatta van az itthoninak bõséggel). Valahogy túléltem a 3 órányi vásárolgatás unalmait (nagyrészt T.-vel mentem, aki mint igazi nõ, még élvezte is.
    Miután itt végeztünk, visszamentünk a szállásunkra, ahol vacsora utánra partyt szerveztek nekünk. Ezen én nem vettem részt, mivel Mali 28. születésnapjára voltam hivatalos, szóval nyakamba vettem a várost. Kimentem a campus bejáratához, és taxiba ültem. Szerencsére Mali leírta nekem, hogy hová megyek, mivel a kedves taxisofõr angol szókincse a „hello”-nál kezdõdött, és sajna ott is merült ki. Kiderült, hogy egy kb. 50, több emeletes épületbõl álló lakóparkba tartunk, viszont se a sofõröm, se a biztonsági õr nem tudta elolvasni, hogy melyik épületbe kéne engem leszállítani. Így a sofõr minden házba becsengetett, hogy hátha oda tartok. Így végül oda is találtunk Mali otthonába. A buli egyébként kellemes volt, bár rajtam kívül csak rokonok vettek rajta részt. Ami kevésbé volt kellemes, hogy minden hölgy fõzött valamit az „európai vendég” tiszteletére, ráadásul általuk európainak vélt kajákat. Így ehettem akkor elõször életemben majonézes zöldségsalátát málnalekvárral. Mit ne mondjak. Nagyon finom volt…
    A party után Mali édesapja éjszakai városnézésre vitt minket, ami közben beszélhettem telefonon a lány Sydney-ben tanuló võlegényével is. Aztán hazavittek a vendégházba, ahol még az ottani buli utolsó óráiban is részt vehettem… J

    #55968 Hozzászólás

    Szevasz Bill!

    Örülök, hogy érdekesnek találod. Ha minden jól megy, a hétvégén folytatom.
    baráti üdv
    B.

    #55967 Hozzászólás

    Bill21
    Regisztrált – bejelentkezve üzenet küldhető

    Tetszik..

    Szia !

    Magam is voltam családommal Kinában jo pár eve ,2 hetet Peking es kornyeke fert bele.Várom a folytatást. Udv Bill.

    #55966 Hozzászólás

    3. nap

    Yinchuani tartózkodásunk harmadik napja szintén érdekes látnivalókat tartogatott. A korai, ismét svédasztalos reggeli után, melyen vendéglátóink az európai gyomornak oly kedves sült krumplival is meglepték a társaságot (igaz, hogy só helyett cukorral szórták meg az ínyencséget J), a Xiaxia királysírokhoz indultunk különbuszunk segítségével. Elõször egy nem túlságosan érdekes múzeumot tekintettünk meg a tartomány történetérõl (a középkorig független és jelentõs királyság volt Xiaxia). Aztán a hatalmas vakondtúrásokra hasonlító királysírokhoz sétáltunk. Az elõzõ esti (eddig nem említett J ) elhajlás következtében azonban ide már csak kevesen mentünk.
    Ezután egy mongol étterembe mentünk, ami jurtákból állt, és minden jurtába 10 embert osztottak be vendéglátóink. Kellemes, az eddig megismert ningxiai kajákhoz képest meglehetõsen eltérõ ízvilágú ételekkel találkoztunk. Például nyársacskákon sült húsokkal, és hatalmas gyümölcsökkel (barackkal, körtével, és paradicsommal – ne csodálkozz, Kínában a paradicsom gyümölcsnek számít, nem zöldségnek). Étkezésünk vége felé két zenész és egy énekesnõ is bejött, és szórakoztatott bennünket picit. Talán nem illik bevallani, de szerencsére hamar távoztak J.
    Ebéd után a Baráti Csere Szárnyai kiállítás megnyitójára siettünk, ahol végre találkozhattam azzal a családdal, akik késõbb a vendéglátóim lettek. Ekkor sikerült kínai tartózkodásom során elõször yüant váltani (1 yüan = 25 HUF). Ez alighanem azt jelenti, hogy egészen eddig nem költöttem semmit. Legfeljebb néhány IFM-et… J
    A kiállítás megnyitója után elmentünk megnézni a Nagy Fal itteni részét. Hát, meg kell, hogy mondjam, magamtól nem jöttem volna rá, hogy mit látok, mivel mindenhol olyan kõzetbõl építették, ami a vidéken fellelhetõ volt, így Ningxiában homokkõbõl. Nos, azt hiszem nem kell bizonygatnom, hogy ez a kõzet bizony az évszázadok során meglehetõsen elkopott. Minden esetre kellemes színt adott az eseménynek, hogy a japán delegáció ezt a kis kirándulást népviseletben tette meg.
    Yinchuanba visszatérve egy fõzési bemutatót néztünk meg, majd megvacsoráztunk. Én – bevallom – a bemutató alatt is inkább a vendéglátóinkkal csevegtem, akik nem kis arányban hölgyeknek bizonyultak. Csinos hölgyeknek. Megjegyzem, ekkor ittam elõször (és valszeg utoljára) a helyi lányok bíztatására dobozos kínai joghurtot, aminek pontosan olyan íze és állaga van, mint valami hígabb vaníliás krémtúrónak. Brr… De a Csingtao sör legalább finom volt, és ráadásul 1 literes üvegekben van!!!
    Vacsora után az Egyetem színházában nagyszabású zenés – táncos elõadást tartottak a tiszteletünkre. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy csodálatos volt. A táncosok és a zenészek is tökéleteset alkottak. Csak a mellettem ülõ egyetemi párttitkár zavart, mert rendszeresen megkérdezte, hogy minden rendben van-e, és meg vagyok-e elégedve. Nekem meg mosolyognom kellett J. (Sajna a másik oldalán ülõ kolléga nem tudta lekötni a figyelmét, mert õ nem tudott angolul. Ja, és kínaiul sem J).
    A mûsor után a családdal, akinél a következõ napot tölthettem, a lakásukra mentünk. Az este (a kocsiban – ha jól emlékszem valami toyota terepjáró, és a lakásukban is) kellemes beszélgetéssel telt annak ellenére, hogy csak a 16 éves unokahúg, Csenlu beszélt valamilyen szinten angolul (kb. annyira, amennyire egy motiválatlan 2.os gimnazista szokott J). De a család minden tagja nagyon aranyos volt, különösen a kis Zse, házigazdáim 8 éves kisfia.
    Egyébként azt azért elmondhatom, hogy a család egy kb. tíz 10-12 emeletes házból álló lakóparkban lakott, és ilyenbõl a városban elég sokat lehetett látni (Yinchuanban kb. 1,5 millióan laknak összesen – nyilván sokan vályogkunyhókban, de nagyon sokan hasonló lakóparkokban is). A lakásuk 3 szoba + nappali + konyha + fürdõszoba volt, és mindenhol felülmúlta a berendezés azt a színvonalat, amit az ember Magyarországon megszokott. Ráadásul semmilyen érzékelhetõ különbsége nem tapasztaltam a család belsõ viszonyai és az itthoni között. Szóval szerintem sokkal kevesebb a különbség, mint amire számítana az ember. Bár ez nyilván csak a középosztályra igaz.

    http://valeyrac.freeblog.hu

    #55965 Hozzászólás

    2. nap

    7kor reggeli (megint svédasztalos. a kínai péksüteményeket nem érdemes megkóstolni, mert vagy FÕVE vagy OLAJBAN SÜTVE készülnek, szóval érdekes az ízük, meg az állaguk is… egyébként finom dolgok vannak. Garnélarák, mindenféle wokban készült zöldségek, némi érdekes és felismerhetetlen szaftos valami, minden ehzotikus, és meglehetõsen finom. És az ember – már egy napos gyakorlattal is vígan pálcikázik). Utána rögvest indulás Zhongweibe – érdekes tájakon, falvakon keresztül.
    Elsõ megállónk – kb 2,5 órás buszozás után a Gaomiao (Buddhista) templom Zhongweiben, ami a világörökség része. Amikor megérkezünk, a rendõrök se perc alatt kiürítik az egyébként – kizárólag – belföldi turistákkal zsúfolt mûemléket, a felénk közelítõ szerencsétlen koldust pedig gumibottal térítik el úticéljától.
    Az elsõ út ja mindenkinek a mosdóba vezet egyébként, ahol ismét meg lehet figyelni az emberi leleményt. Nagyjából úgy néz ki a nagydolgok elvégzésére rendszeresített hely, hogy a fülkék egy kicsempézett vájat fölött kerültek elhelyezésre. Az ember ebbe bele végzi az elvégezni valóját. A vécésnéni meg szabályos idõközönként (kb. 3 percenként – persze ha van kuncsaft) lehúzza a vécét, a víz pedig végig kiöblíti a vájatot. Praktikus, és környezettudatos módszer egyébként. (Megjegyzem, arrafelé az angol vécék – már ahol vannak – szintén víztakarékos üzemmódban dolgoznak. Nem lehúzzák a vécét, hanem a tartályból feltöltik a csészét, abba ürítesz, és aztán, amikor lehúzod, akkor leengedik a matériával dúsított vizet, majd új víz töltõdik a csészébe a tartályból. Lehet h másutt is így van, de én még csak Kínában láttam ilyet).
    Nos, miután mindenki szükségét végezte, végigjártuk ezt a csodálatos templomot. Jópár érdekes fotót készítettem (ja, az útleírás fotókkal dúsított változata a http://valeyrac.freeblog.hu címen olvasható/látható). Gyönyörû dombormûvek, szobrok, és nem utolsó sorban maguk az épületek. Sajna van azonban egy olyan része is a templomnak, ahol vagy 180 vadiúj buddhaszobor található. Na, azok förtelmesek, és meglehetõsen illúziórombolóak is.
    A templom után ebéd, majd elmentünk a Shapotou folyószabályozási projeket megnézni, ahol a gát mellett (ami a Sárga folyón épült) sivatagi kalandpark épült. Szerencsére itt nem idõztünk sokat. Minden esetre érdekes volt a látvány, de a vidámpark része nem igazán vonzott J.
    Innen sivatagi túrára indultunk a Tengger-sivatagba, amelyet gyalogosan, illetve részben teveháton abszolváltunk. Szép és érdekes kis kirándulás volt. (A túra elõtt felturbózott teherautókon hullámvasutaztunk is a dûnéken, ami ugyan izgalmas volt, de a kirándulás – bevallom – jobban lekötötte a figyelmem.
    A sivatagolás után a Zhongwei polgármester fogadáson látott vendégül bennünket. Ezután várt még ránk a 2,5 órás út haza, Yinchuanba.

    http://valeyrac.freeblog.hu

7 hozzászólás megtekintése - 1-7 / 7
Hozzászólás: Ningxia – Beijing 2005
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.