Thai-Laosz 2001 4.rész

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás Thai-Laosz 2001 4.rész

  • Indította
    Témakör
  • #1395 Hozzászólás

    Pó apó

    2001. Nov.1. Csütörtök

    A tegnap esete felmerült technikai problémák úgy látszik kihatással bírnak a felkelésre, mert elég nehezen ébredek. Zs. célzásokat tesz a Chang Beer-ekre, amiket én öntudattal visszautasítok, és ebben el is fáradván egy kicsit még visszafekszem. Szerencsére az étterem 10 -ig ad lehetõséget reggelizni, majd indulás, kipróbáljuk a helyi buszközlekedést. Megcélozzuk a vasútállomást, hogy ha már a jegyünk megvan, lássuk, hova kell majd menni, ha indulunk északra.

    Csaba és Spiederman a 7 es és 15-ös buszokat javasolja, így nem csoda, hogy Zs. reggeli tervezgetésébe besegítõ helyi erõk (a Nagytudású Taxisöfõrbõl, a Filozóf Portásból és Bölcs Csomaghordóból álló triviátus) ezeket véletlenül sem említik. Helyette az 53-ast favorizálják. Nagy baj nem lehet semmibõl sem, így mi is ezt választjuk. Ma sem tudom, hogy helyes volt-e a választás, hogy megy-e ennél közelebb busz egyáltalán a pályaudvarhoz, ugyanis az 53-as éppen csak érinti a pályaudvar kivezetõ részét -láttunk is valami síneket, de elõttem vizuálisan egy Nyugati Pu fõbejárat-kép alkotódott, amely elõtt megáll szépen a hatos villamos. És ezt vártam. Nos, nem: itt pár szakadt vagon és két-három sínpár -nem egy tipikus világvárosi pályaudvar- egyenes állású, ámde fordított képe jelent meg a recehártyámon, amelyet agyam -ahogy ezt gimiben meg is tanultuk- állított vissza a talpára. Elhúzunk a sínek mellett, és megyünk még vagy hat megállót, mire a végállomáshoz érünk. Lekászálódás, aztán gyerünk vissza gyalog. Térkép van, látjuk hol vagyunk, meg a cél is oda van rajzolva. Intek egy tuk-tuk-osnak, aki 80 B-ot rebeg. Én rutinosan 30-at mondok, mire -hogy a költõvel szóljak: „min õ csak elmosolyodék”, nem is köszön és el. Az anyádat, azt. De fél óra alatt végül gyalog ott is vagyunk és legalább látjuk például a csatornákon közlekedõ hosszú hajót, a river-taxit, rajta a kék bukósisakos kalauzokat (a hidak alatt éppen csak elfér a hajó; az utasok ülnek de õ mászkál közben, és ha homlokilag sikerül is 10 pontos találatot elérnie híddal, ne essen le a feje, mielõtt belefullad a csatornába). Különben késõbb megtudjuk, hogy egy zsír új tuk-tuk 100.000 B-ért (Zs. szerint 1.000 USD-az; csak 44.000 B, ha esetleg úgy alakulnának otthon a politikai dolgok) -már vehetõ. Baromi jó lenne itt tuk-tuk-osnak lenni! Nem felejtjük a dolgot.

    Újra elérjük a síneket, amelyek az állomás végét jelzik. Sétálunk a kerítés mellett -piszkos meleg van, süt a nap. Fél literes vizeket veszünk 6 B-ért egy benzinkútnál (ez különben általában 10 B és ha nagyon át akarnak vágni, akkor 15, de 10-ért sok helyen 1.5-est is kapsz. Tuk-tuk-osok pihenõznek, és kajálnak: a tányérjaikat a pályaudvar kerítése alatt tolják ki a bent fõzõ naccságák. Biztos valami simli, mert különben miért így ennének, amikor BKK-ban aztán enni mindenhol lehet. Néhol egy-két kisebb patkány látványa vidítja az embert. Zs. közben részletesen elmagyarázza, hogy õ egybõl felismerte a fõpályaudvart a sínjeirõl, már a buszról. Rohadt boldog vagyok, hogy ilyen vérprofi utazóval hozott össze a sors. Kutyagolunk a dögmelegben.

    Lassan beérünk; a külsõ vágányok mellett (ezeket láttuk még a buszból) a peronon fehér köpenybe öltözött nõk fodrászkodnak: a faszi ül a sámlin, a csaj vágja a haját, a vonat meg mellette nyomja a gázt. A pályaudvar nem valami nagy, legfeljebb 10 vágány. Egy-egy vonatinduláskor olyan mennyiségû fekete füstöt nyom a dieselnek nevezett mozdony amikor a masiniszta odalép a gázra, hogy elsötétül a tetõ. A bejáratok mellett információs pultok, és ahogy belépsz, már ugrik is a krapek/csaj, hogy segítsen. Megnézzük a vonat indulást, megmutatjuk a jegyeinket, mindkettõt nyugtázzuk és õk is. A terv ugyanis az, hogy reggel elindulunk egy vonattal Ayutthaya-ba, kiszállunk, körülnézünk, és majd ott szállunk majd fel a BKK-ból induló éjszakai vonatra, amivel Chiang Mai-ba érünk reggelre. Az Ayutthaya-i jegyet nem lehet elõvételben megvenni, majd csak az indulás elõtt, elméletileg egy órával. Ez késõbb általánosan érvényes lesz a távolsági buszokra is, de az értelmét nemigen látom. Vannak jegyüzérek? A MÁV biztos irigykedne.

    Az állomás abszolválása után elmegyünk Arany Buddhát nézni. Itt van a közelben a térkép szerint. Térképet elõvenni BKK-ban különben tiszta életveszély: tutti, hogy egy perc alatt tíz tuk-tuk húz melléd, hogy hová lesz a séta, azon kívül a járókelõk is igyekeznek elkapni a tekintetedet, hogy aztán útba igazítsanak -nem ritkán rossz irányba. Mi a fal mellé húzódunk és testünkkel óvjuk a térképet, de egy éles szemû ürge áttör a blokádon és érdeklõdik az útirány felõl. Addigra már megfejtettük, hogy merre kéne menni, így ha égtájilag legalább helyes irányba navigál, akkor hagy érvényesüljön a fiú. Ez a próbatétel jól sikerül, így elindulunk vele. Kiderül, hogy Chiang Mai-i tanár, tudja hol van Magyarország és egyebek. Hidegnek tartja Chiang Mai-t BKK-hoz képest, és már kezdünk aggódni, mert egy másik ürge is fázósan dörzsölgette magát, amikor ChM szóba került jelezvén, hogy ott bizony megfagyunk. (Ehhez képes a gatya rohadt le rólunk, amikor ott voltunk.)

    Az Arany Buddha története eléggé közismert: a XVIII. században burmai csapatok támadása miatt a szerzetesek agyaggal kenték be és elásták. Kiásás után sokáig annak is hitték, de egy átszállítási mûvelet közben a kötél nem bírta a súlyt, a Buddha talajt fogott és lejött róla a kence. Most minden különösebb õrzés nélkül látható egy kis templomban, de 5 tonnás súlya miatt ellopni nemigen lehetne, smaragd szeme pedig nincs, amit Piszkos Fred egy stop lámpával tudna pótolni. Szerencsénkre alig van turista, így leülünk a küszöbre és hagyjuk, hogy a hatása alá kerüljünk. Nyugalma nagyon jó érzés.

    Utána bele a Chinatown-ba. Nagy zsákokban szárított gombák az utcán: nálunk kis csomagokban árulják és jó drágán. Mit össze tudnék én itt fõzni! De ezt most ráhagyom a helyiekre és nem is bírjuk sokáig: fõtt gombócokat erõltetetek le, amelyekrõl csak a közepén derül ki, hogy valamilyen finom krémbe ágyazva rákot tartalmaz. Bár van egy fogadalmam, hogy tengeri kaját csak ott, ahol tuttira friss (majd a szigeten), de nem tudok ellenállni és benyomom. Azonnal lelkiismeret furdalásom támad, és Zs. elégedetten nemmegmondtam-azik, meg okosan bólogat és már lát is a klotyón. Különben a gombóc jó, csak az aljára ragad rá a szalvetta, amiben adják, de nem tökölök, azt is megy befelé. (Késõbb azért ráfaragok amikor pár hét múlva egy supermarketben bevállalok valami hasonlót: egyrészt nincs benne rák, másrészt szar a töltelék -az egyetlen rossz kaja a négy hét alatt.) Különben következmények nélkül zajlik le ez az akció, és ez igaz szintén a teljes 4 hétre: gyomorilag sem volt semmi gond. Ha már szóba hoztam: eddig ilyen problémáim sehol sem voltak, kivéve Egyiptomot, de ott aztán… Különben ott szerintem védhetetlen, de megfelelõen kordában tartható -hogy úgy mondjam- gyógyszerekkel: Immodium, Reasec. Nálunk különben itt van egy jobb patika teljes nyitókészlete.

    Újra buszra pattanunk, ami kõkemény 3.5 B-os kiadást jelent fejenként. A busz különben nem tömött, le is ülünk. Elõször a klajzi egy helyi csajt ugraszt fel, hogy az ajtóhoz legközelebb esõ helyre ülhessünk, de nem élünk a lehetõséggel. Jobb is, mivel egy másik buszozásunk alkalmával véletlenül oda ülünk (az úgy látszik a fõ hely), és bár tök üres volt a busz, amikor egy szerzetes száll fel, nekünk int a faszi, hogy pattanás. A busz mondhatni nem zsír új, de a fapadlója tiszta és az ülések sincsenek szétszedve, vagy grafittizva. Jegyet menet közben lehet venni. A kalauz kezében egy hosszabb henger alakú alumínium doboz, ami nyitható és ebben rejlik a sok aprópénz, meg egy gurgula jegy: mint nálunk a bélyeg, csak nem ragad. Ebbõl szakít az utazásra éhes közönség részére megfelelõ darabszámokat. Miközben oda-vissza közlekedik, a dobozát folyamatosan csattogtatja és ezzel serkeni jegyvásárlásra a polgárokat. Idõnként ellenõr(nõ) is jövel, de nem álcázza magát télapónak, vagy fehérembernek: egyenruha, rangjelzések, sráfok és sziklakemény tekintet jár ezzel a szép szakmával. Turistákat különben nemigen láttunk tömegközlekedni, ami bizony nagy kihagyás.

    A szállótól nem messze betérünk egy jobb formájú gyorsétterembe. Én jázminos lepényeket eszegetek, némi szószokkal de Zs. valami többre vágyik, így 39 B-ért rendel is egy kaját, aminek egy kecske biztos rohadtul örülne: nyers káposzta, nyers saláta és nyes csíra. Ehhez képest fénykép is volt róla, így sikerült kiharcolnia magának. Valami szószt is adnak mellé. A saláta -mivel nyers és nem hámozható- sajna nem ehetõ részünkrõl, de még azzal együtt is még egy helyi sem lakna jól. Végül õ is lepényeket rendel.

    Délután medencézés (a füst generátor ezerrel megy -lehet, hogy benne van az árban). Most 8 pasi és egy bûn ronda nõ a felhozatal. A látvány elálmosít, de a praktikus turista mindenre készül: egy kiskanál nescafé (hoztunk magunkkal és csak úgy víz nélkül) garantáltan felélénkít. Az idõ továbbra is jó, az esti esõk pedig nem problémások: egyrészt élmény, ahogy ömlik, másrészt meleg, harmadrészt abba is hagyja általában 20 percen belül. Azalatt pedig el bír fogyni egy sör. Vagy netán kettõ.

    Tehát meleg van, de nem kellemetlen, mivel fújdogál a szél is. Nem érzem annyira töménynek a szmogot sem, a párásság pedig nem zavar. Városnézés közben nem szükséges a tûzõ napon menni (ott aztán tényleg meleg van), árnyékban, fák alatt kell közlekedni. De azért a meleg pára milyenségérõl adhat némi fogalmat az, hogy amikor buszozás közben kikönyöklök az ablakon (ez a légkondi, de elég is) a karomra ragad a busz bordó festéke. Elelmélkedek azon, hogy korábbi, iroda által szervezett útjaimon az egyik helyrõl a másikig külön buszokkal szállítottak mindig minket, így aztán esélyem sem volt megismerni sem a város, sem az embereket. Sem a busz festéket. Soha többé szervezett utazást!

    A késõ délután folyamán a Golden Mount (Phu Chao Thong) meglátogatása a következõ program. Szerencse a jó fekvésû szállodának, ez sincs túl messze, így nem szállunk fel buszra, amelyek a csúcsforgalomban amúgy sem annyira gyorsak, hanem jól húsz perc után már ott is vagyunk. Útközben kapunk egy könnyed esõt is, de rá se. 18 óra körül érünk az aljához, rajta a Wat Sakhet kolostor már kivilágítva és nagyon jól néz ki, körben a hegy körül (jó, csak egy domb inkább, a tetején a templommal) egy nagy kirakodóvásár fogad és oltári heppening. Van itt minden, pl. Bin Laden-es poló (olyan is, amelyen szeretik a pasit, mellette pedig olyan, amelyen célkeresztben van). Elõttünk egy ürgén éppen az elõbbi változat feszít, és miután a fiú elég sötét tekintetû, láthatóan maláj fajta (azok inkább muzulmánok), meg többen is vannak, nem mutatjuk magunkat nagyon elõttük. Kell nekünk egy nagy pofon, éppen Thaiföldön? Mert ahogy Rejtõ Jenõ is írta, amikor a nagy hatalmú kalifa álruhában vegyült a nép közé, senki sem merte megérinteni, amikor megmondta, hogy õ valójában kicsoda. De addig! Szóval kapott. És mire mi megmagyaráznánk, hogy nem vagyunk amerikaiak… Érdekes, Zs. ……öves (Zs. cenzurázta ki) mester sem annyira harcias immár.

    Körbe nézünk, kaja hegyek, meg mindenféle baromság. Zs. vesz három öngyújtót, amin ázsiai típusú meztelen csajok vannak: jó lesz ajándéknak, meg olcsó is. Én a kultúrát szívom magamba: naív mûvészek által festett tablók mutatják, hogy a ponyvák mögött micsoda rémségek láthatók: kisgyerekek két fejjel vagy lábak nélkül spirituszban, orr nélküli vagy éppen három mellû nõ (ennek talán lenne is valami értelme), torzszülöttek a szárnyaló fantázia valamennyi kategóriájában és hasonló épületes látványok. Jólesõ érzés ez a szülõi szemnek. Megtekintését kötelezõvé tenném a terhes nõk számára: ha nem vetélnek el ott, azonnal akkor kibírnak mindent.

    Mûködik a bábszínház is, vagy éppen néhány kedélybeteg majom által generált dögunalom. De a gyermeksereg lelkesen nézi, hogy nem történik semmi. A céllövöldés -az egyiknél a pult mögötti csaj egyszerûen viláxép!- úgy mûködik, hogyha eltalálsz valamit, akkor egy gép elkezdi mûködtetni az eddig nyugodtan szendergõ életképet: fantasztikus bábuk mozognak összevissza és nyekereg a zene. Hosszan élveztem a látványt. Különben a fegyver egy dugós puskát jelent, ami alapvetõleg lõszertakarékos: a dugó ismételten felhasználható, míg az otthoni céllövöldéknél sörét járja. Az pedig nem az.

    De lám, mivel szórakozik még kultúráltan a local people? Csúcs! Elmondom. Ülnek mindenféle lányok egy-egy vízzel telt hordó fölött és mellettük egy piros szív. Ha ezt sikerül eltalálnod egy szivacslabdával, akkor szíved választott hölgye alatt szétesik az ülõke, és nagy csobbanással totál belezúg a hordóba. De már mászik is, és várja a következõt. 10 B-ért négyszer dobhatsz, és láthatóan minél vizesebb egy nõ, annál büszkébb magára, hogy milyen jól is néz ki. Invitálnak minket is, de nem blamáljuk magunkat, hogy nem tudunk célozni. Itthon sajnos nem lehetne bevezetni, mivel egyrészt a vizes cuccok miatt a hölgyek tutti megfáznának, másrészt az emberjogi aktivisták kitérnének a hitükbõl. Pedig micsoda üzlet!

    Sötét van már, amikor felmászunk a domb tetejére is a templomhoz, ahol szerzetesek nyomják a hangszóróba az igét, és 2 B-ra le is vesznek minket, mint belépõ díj. A kilátás is tutti: szerencsére már csak néhol felhõs az ég és kivilágított város, vagy a nevezetes épületek látványa nagyon megéri.

    Lesétálunk és a térképekbe merülve azt próbáljuk kideríteni, hogy melyik busszal tudnánk megközelíteni az Erawan Shrine-t, a kívánságok sarkát. A 15-ös busz látszik az optimális választásnak, aminek a megállóját negyed órás séta után el is érjük. És ezt követõen nem jön vagy 40 percig. Állunk egy tök sötét részen, mögöttünk lehúzott redõnyû üzletek és kapualjak, amelyekbõl alkalomszerûen kizúdítanak valami vödör koszos vizet. De nem veszítjük el az éberségünket és mindig ügyesen elugrálunk; végül a busz is megjön.

    A kívánságok sarka igen stílusos hely: gyertyák, füstölõk és táncosnõk. Ez utóbbiak igen figyelemre méltóak. Akkor kezdenek bele, ha valaki úgy érzi, hogy nagyobb felajánlást kellene tenni a transzcendens hatalmak részére, mintsem néhány füstölõ és ima. Ekkor pénz áll a házhoz, a zenekar rákezdi, és az isten elõtt igen kedves rituális tánc is elõsegíti a vágyak érvényesülését. Éppen egy középkorú házaspár áll diszkréten, féloldalt: most az õ kívánságukat hivatott erõsíteni az akció. Nem lehet tudni, hogy mi a tárgy: gyermek, unoka születése, vagy valami üzleti ügy? Esetleg lottó.

    Visszafelé Zs. majdnem lemarad a buszról, amire most kivételesen nem kell sokat várni, és míg a csikkjét próbálja valami szemetesbe dobni (épp ott áll egy rendõr, és nem kockáztat -különben BKK nem egy tiszta város, de lehet, hogy egy eldobott csikk miatt jól levesznek), és az alig csak megálló busz már indul is tovább. De felpattan még, mivel a busz ajtót amúgy is csak hasraütésszerûen csukja be a sofõr. Döfünk haza, ezerrel, nyitott ajtóval továbbra is.

    A Khao San-on hazaemilezünk még egyet (1 B/perc és halál korrektül számolják). Ekkor jövök rá, hogy az elõzõ leveleinken elcsesztem a címzést, így hát nem tudnak rólunk semmit. Pótlásként a lehetõ legtöbb helyre életjelet küldök, hogy telefonálgassanak az õrsi riadólánc (lásd: úttörõ mozgalom, anno) hagyományait követve egymásnak. Közben Zs.-t most már a teljes személyzet hajtja: élükön a megszokott travi pincérrel. Újabb cédulákat kap (Take care of love felszólítással), de megérdemli a szívást. Azért mert tetszik neki az ázsia-feeling, mit a fenét mosolyog mindig úgy, mint egy szellemi fogyatékos boci.

    Haza kocódunk. A szobánkban különben mezítláb mászkálunk, minek utána a bakancsainkkal behordtuk azt a sok csúnyaságot -lenne rosszul életem higiénikus párja, ha nem maradt volna szép Budapest városában. Így nélkülözni vagyunk kénytelenek hasznos utasításait, sajnos. Ennek kapcsán este mezítláb botlok bele csótány haverba, amint éppen valahová siet. Papucsba szökellek és már ugrok is rája -felejtvén a buddhista mentalitást-, de a csótány lapos amúgy is, laposabb nem tud lenni úgy látszik, így hiába állok rajta a papuccsal, ahogy lelépek, a csótány egybõl direktbe kapcsol, hátsó láb kipörög és eltûnik valahol. Nem kutatom, és miután Zs.-t megnyugtatom, hogy simán tud és szokott is felmászni az ágyra, nyugodtan elalszom. Tényleg, tud?

    2001. Nov. 02. Péntek

    Laza napot, wat-ozást tervezünk Kevésbé felkapott helyek szerepelnek a mai programban, így megint kihasználva a szálló jó fekvését, gyalog indulunk a minisztériumok (Honvédelmi, Külügy) felé. A Külügyminisztérium mellett levõ Wat Rayabopirt bejárati ajtaján merev tekintetû, faragott katonák állnak õrt, ezzel is jelképezve azt az örök igazságot, hogy a militáris szellem mindig megtalálja az apropót, ha a vallásra lehet hivatkozni. Belül valami suli mûködik, mivel nagy a gyerek visítozás -turista különben egy szem se. A továbbiakban is így marad: jó néhány wat-ot járunk be, de szerencsénkre elvétve sem találkozunk turistákkal, nemhogy csoporttal. A Kubassek-könyvvel a kezünkben járjuk sorba. Néhány wat-ba belépõt is kell váltanunk; ezek 20 B-ért mérõdnek. Nem sajnáljuk.

    Nem sorolom végig a megtekintett templomokat -ott van a könyv. Sajnos nem tudtunk elég idõt szánni mindegyikre, de az érzés, az teljesen kerek. Dél körül érünk a Wat Rachanada kolostorhoz (nem messze a Goulden Mount-tól), amelyet nem a fõbejáraton közelítjük meg, így szokatlanul lepukkant épületek között mászkálunk kutyák, macskák derûs társaságában. Az egyik macsek lendületesen indul felé, hogy Zs. „vigyázz, betámad” jelszóval tûnik el a színrõl, de nem történik balhé, elmegy mellettem, csak a cipõmhöz dörgölõdzik. Hitvesem erre biztosan már ragadná a safe guardot. A hely különben tök tropikus és olyan elhanyagoltnak tûnik, hogy nem csodálkoznánk, ha egy kígyó is elõkerülne valahonnan. Látjuk a szerzetesek lakásait is: kis szobák, és ha nincs otthon a pali, akkor elhúzható ráccsal van lezárva. Pár szerzetes nézeget kifelé; ezeket barátságos mosollyal lefilmezem, mire õk is vissza barátságosoznak. Az egyikük, valamilyen vödörrel a kezében megy etetni az imént látott állatokat. Lehet, hogy erre számítva nem ettek meg minket. Professzor Pavlov elvtárs is azért maradt életben, mert a csengõ után elõbb-utóbb csak adott a kaját is a kutyáinak. Itt pedig ezer csengõ szól a templomok környékén, állandóan.

    Olvastam, hogy idõnként veszettségi járvány tör ki a BKK-ban ezért inkább kerülni akartam a kontaktust az állatokkal. Erre nem volt védõoltásom. (Különben csak egy kutyával volt némi afférom, és az is késõbb, a szigeten: egy étteremtulajdonos hisztis pincsije oroszlánként esett nekem, mikor éppen a konyha melletti klotyó -hol máshol, persze- felé igyekeztem. Mivel a konyhai dolgozók rá se izéltek a nagy ugatérozásra meg a kutya azon igyekezetére, hogy valahogy belém harapjon, a kezemmel elegánsan balra intettem, és míg a kutyuska arra kapta bájos pofácskáját, ekkoron én pedig svungosan, rüsszttel enyhén megküldtem, hogy nem bírt leblokkolni a csúszos kövön a fal elõtt. Kopp. Én aztán meg bájosan, mintha misem. De a mérkõzést ezek után a kutyuli is lefújtnak tekinthette, ugyanis a hörgését csak tisztes távolból folytatta.)

    Ami még a BKK-i kutyák jellemzõje: nincs végtermék, azaz kutyaszar. Ezek vagy nem esznek, vagy valahová eljárnak dolgukat végezni, de ahhoz képest, hogy vannak rendes mennyiségben, nyomuk semmi. Demszky biztos jó pénzt adna a receptért. Vagy talán meg kellett volna kérni a koálícijós társnak és miniszteriális vezetõknek is alkalmasnak talált Torgyán és hû fegyverhordozója, doktorbéla államtitkár urakat, hogy ha már állampénzen úgyis annyit jártak errefelé (a sok ittléttõl eredeztethetjük a thai köszöntést is: sabadee, ejtsd tehát: Szabadi), a budapesti kutyaszar bombára is találhattak volna hatástalanítható receptet. (Vazze, a Béla különben mekkora arc! Aszongya a brúder, hogy azért repült first classon és azért BKK-ba, mert máskor nem volt ideje pihenni. Legalább a repülõúton pihent. Hatalmas duma.) Akikben olyan tálentumok rejlenek, mint példul a dél amerikai kokain termelés helyett cseresznye ültetvények létesítése vagy a japán repülõgépes dinnye export brilliáns ötlete, ilyenekkel felszerszámozva (võlegény szerszám nélkül, kisgazdák torgyi nélkül) nem hiszem, hogy ne találtak volna valami hasonlóan frappáns megoldást a kutyaszar-kezelés kérdésére is. Csak hát még idõnek elõtte le lettek váltva illetve csukva. Mindig valami apróságokon buknak el a korszakalkotó dolgok -ez nagy fátum az szegény magyar hazánknak.

    A wat után behúzódunk a river taxi végállomására egyrészt mert úgy ömlik az esõ, ahogy dukál, másrészt élvezet nézni, ahogy ezekkel a jó 10 – 15 méter hosszú csónakokkal mit össze nem közlekednek: úgy áll be elölrõl vagy rükverccel, hogy ihaj. Lefilmezek egy fehérbe öltözött, fiatal, kopasz szerzetesnõt. Még így is látszik, hogy nagyon szép. Zs.-vel igen sajnálkozunk. Vissza emlékszem (egyházi) gimista éveimre: az ottani apácák kedvesek voltak ugyan, de inkább a belsõ szépség dominált. Bocs.

    Hazafelé megalkuszunk egy zöldséges pitére, de nem volt sikeres akció: a pite elég fárad ráadásul 20 B-ot fizetünk érte. Zs. kerek perec visszautasítja az élvezetét, és én ugyan megeszem, de nekem is jól jön utána a whisky.

    Holnap indulás Ayutthayába aztán pedig tovább északra, Chiang Mai-ba, így összecsomagolunk, úgyis zuhog (még) az esõ. Viszünk haza Chang Beert-is a boltból, így valahogy múlik az idõ. Különben ez volt az utolsó esõs nap a teljes hónap alatt. Élvezzük a hotel nyújtotta TV szolgáltatást: CNN megy meg helyi dumás adók, meg egy francia csatornán valami okoskodás kerekasztal-beszélgetés a lucerna és a kukorica (ezeket mutogatják háttérként) dialektikus fejlõdésérõl, talán. Ráadásul valahogy mindig rossz idõben kapcsolunk az adókra, mert végül gõzünk sincs, hogy mi van éppen a világpolitikában: Afganisztánban már ott vannak-e a gyalogosok, lépfenéznek-e még ezek a kedves emberek, és úgy általában. Persze, tök mindegy, beleszólni úgysem lehet. Összeszedtünk nagynehezen valahol pár szúnyogcsípést és azokat vakargatjuk. Nem baj, legalább nem volt kidobott pénz a LARIAM. Dolgozzon, ha már. Egy darabig bambuljuk még a TV-t, majd rákérdezek Zs.-re, hogy ezt vajon miért tesszük? Kõkemény proletár õszinteséggel feleli, hogy azért, mert meg kellene mozdulnia ahhoz, hogy elérje a távirányítót.

    Az esõ valamivel este 6 elõtt abbahagyja, így felkerekedünk, hogy szeretteink irántunk való vágyakozását képeslapok elküldésével enyhítsük. Képeslap persze dögivel, de bélyeg sehol. Mindig és mindenhol ez a szûk keresztmetszet, mert a képeslapok árusításán lehet keresni, a bélyegen nem. Ezáltal a kereskedõk bélyeget nem tartanak, a sok lökött turista pedig veszi nyakra-fõre a képeslapokat, amiket aztán soha nem tud feladni.

    De ott a posta, hoppá! Épp most zárják úgyhogy nekünk már bukta, de még így is tele van egyenruhás (kék szoknya, fehér blúz), viháncoló iskolás lányokkal. Két dolog biztos: BKK-ban vagy csak lányok járnak suliba (fiút iskolás cuccban alig látni), vagy csak lányiskola van a közelben. Vagy a fiúknak nem kötelezõ az egyenruha? Az élet nagy rejtélyei közé kerül fel ez a kérdés is. Megpróbáljuk megszervezni egy képeslap elküldésnek logisztikai folyamatát: kell képeslap (ez van mindenhol), kell bélyeg (ez meg sehol), kell ahová bedobjuk (ez van a posta falán kívül is), és kell toll, amivel megírjuk.

    Szóval nem veszünk képeslapot, mert nincs bélyeg, de veszünk tollat és ha már lúd legyen kövér, egybõl kettõt meg persze sört, és eközben ismét szarrá ázunk. Pedig tettünk is egy kis kerülõt is, hogy milyen fedett vendéglátóipari egységekbe lennénk képesek botlani, eltekintve a 10 m-enként mûködõ, thai-standard szabadtéri kifõzdéktõl. Ahol is sült zöldség és banános palacsinta korlátlan mennyiségben (e két kaja plusz az ananász az itteni életünk támasza és talpköve), de végül pálcikára felszúrkált, sült gombócokat veszünk, 20 B-ért. Emlékeim szerint ennek 5 – 10 B között kellene mozognia, de ez láthatóan nagyobb fajta. Persze, mert -mint kiderül- belül rák van. Zs. helyett megint én eszem csak meg, és a fiú egyre inkább éhessé válik. Sírásra görbült száját nem bírván nézni átlandolunk a Khao San-ra, és megetetem a szokásos kajákkal. Közben megpróbáljuk egyértelmûen heterónak álcázni magunkat, nehogy Zs. travijában újabb érzelmi hullámokat generáljunk.

    Este túl akarok esni a szoba kifizetésén és nagy meglepetésemre közlik, hogy minden OK, ugyanis a directrooms-thailad.com -on rendeltük meg, és ezek kifizetik és leveszik a kártyádról. (Ez különben rendben meg is történt.) Minden rendben lenne, de a safe kulcs 200 B-os depozitját is megpróbálom visszaszerezni. Nincs meg náluk a papír. Keresõ programot indítanak: négy recepciós vallat felváltva: kinél fizettem be, pontosan hány órakor és hasonlók. Mutatom a kezemben levõ széf kulcsot, hogy ezt letét nélkül igaz-e nem adják oda? Igaz. Akkor hoci vissza a zsozsót, és után azt keresnek, amit és ameddig akarnak. Fél óra után bevonják a játékba a telefont is (lásd Vágó István), de ez sem hoz számukra megfelelõ eredményt. Új erõ érkezik és ismételten kezdi elõ, kérdvén: tehát kinek, hány órakor… Most már tényleg elunom és németre váltok, hogy talán nem értették amit eddig már ezerszer angolul igyekeztem mondani. Adu ásznak bizonyul az ötlet, mert néhány szám kivételével ez a nyelv nem megy náluk. Most már lendületben vagyok. Gondolom, hogy könnyítek rajtuk és ezért magyarul is megismétlem egy hosszabb mondat keretében, még barátságosabb mosollyal és teli segítõkészséggel. Ez KO, a szájuk sem bír becsukódni, a porta verve van és abba marad a tortúra. Az új erõ végül kinyitja a nagykönyvet és a szoba szám alapján (amire én már a kezdetektõl fogva javaslatokat tettem) lazán beazonosít, és a meg is találja a letétes papírt, így kölcsönös sajnálkozások után boldog 200 B-os tulajdonos leszek. Elkönyvelem a fehér ember gyõzelmét ami kell a tuk-tuk-osoknak kifizetett 40 – 80 bath-ok stressze után (felvilágosítottak, hogy a helyieknek nincs az a távolság, ami 20 B-nál többe kerülne).

    Este nyolc körül eláll az esõ, így teszünk még egy kört: lesétálunk a Chao Praya folyó partjára, a Hajnal Templomával szembeni hajóállomásra. A templom gyönyörûen kivilágítva látható, de átmenni már nem lehet. Semmi baj, valami hajó éppen befut, és az emberek felszállnak, így mi is. Átvisz a túloldalra, kicsit följebb, mint a templom. A kiszálláskor kell fizetni 2 kemény bath-ot. Egy forgalmasabb részre futunk be, amely rendelkezik megfelelõ mellékhelyiségekkel is, amelyek igen hasznosnak bizonyulnak, lévén sör nélkül (kézben a dobozos) nem is igazi az esti városnézés. Míg én a sörkérdést ily módon zárom, Zs.-t figyelmeztetik, hogy a rendõr nem csípi a sörrel a kézben való járkálást, így ezek után zsebbõl rejtve dobjuk befelé. Vissza jövünk újra 2 B-ért és a Khao San-on egy zöldséges tésztával valamint a kapcsolódó banános palacsintával zárjuk a napot. (A két bath ezután szállóigénk is lesz: bármire is mondható, kettõért, miért ne?).

4 hozzászólás megtekintése - 1-4 / 4
  • Szerző
    Hozzászólás
  • #57044 Hozzászólás

    Sara

    Pó apónak

    Kedves Pó apó, most hogy így elõkerült ez a régi topikod én is köszönetet mondok neked, mert tegnap délután jöttunk haza Thai-Lao-Kambo 3 hetes körútról amit a Te írásodnak köszönhetünk! /igaz már jó pár éve olvastam, de most volt rá érkezésünk, hogy végigcsináljuk/Köszönjük :))

    #57043 Hozzászólás

    zebrina
    Tag

    Köszi!

    Pó apó drága, köszi szépen, felhajtom a maradék irományaidat is, mert nagyon tetszenek. További jó utazgatást kívánok! Magunknak meg minél több útleírást a tolladból kifolyólag. :)

    #57042 Hozzászólás

    Re: Zebrina

    Kedves Zebrina, mit mondjak, nagyon meglepõdtem, hogy csak így elõkerült ez a régi útleirás-részlet. Ahogy nézem, nemcsak az 1 -3 nincs itt meg, hanem a 10 -12 se, és ennek mindenféle szerzõi-jogi okai vannak, amelyek a kiadót illetik meg és ezért én se küldhetem Neked el, bocs, nem lenne korrekt. Ugyanis megjelent könyvben, az a címe, hogy Indokinában söröztem, amiben benne van ez a Thai -Laosz leírás, meg egy Vietnám- Kambodzsa- Thailföld is.

    Boltokban már nincs, de az Alexandra internetes áruházban még lehet (és most egy web cím következik de valószínûleg szét fog esni, de amúgy folyamatosan kell beírni:

    http://www.alexandra.hu/scripts/cgi/
    webshop.cgi/GetBook?SessionID
    =2603092D988A0915BHAXCEQJCELCNAWHIXOSTXIHDBIHCGMRZUEVBC
    YLA6EB2C36B793FAAD32B7A37A998ACA3B975A502FEFC5DC5558F9C
    F3589D4358721668E&TabSheet=&Page=1&SrcWord=P%F3%20ap%F3
    &SrcField=sfSzerzoNev&SrcCategory=&CategoryID=YDE&BookID
    =187589&GotoBook=True&Price=&CBStock=Checked&LastDays=20

    és ha már, hagy ajánljam ezt is:

    http://www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetBook?
    SessionID=2E03032D9DAHAXCEQJCELCNAWHIXOSTXIHDBIHCGMRZUEV
    BCYLA24A0FE66C2056B0CB3BA712B6AB3A9F5A480F35AFEB148609FE
    46D03CF126001F98AACBD4F6&TabSheet=&Page=1&SrcWord=Jo%F3%
    20Andr%E1s&SrcField=sfSzerzoNev&SrcCategory=&CategoryID=
    YDE&BookID=196280&GotoBook=True&Price=&CBStock=Checked&
    LastDays=20

    És köszönöm a dícséretet, és ha tetszik, van itt az utazas.com-on egy Myanmar (Burma) is…

    #57041 Hozzászólás

    zebrina
    Tag

    Elsõ három rész?

    Kedves Pó apó!

    Szívesen elolvasnám a téma elsõ három részét, de nem találom hasonló címen. Vajon hol tudnék ráakadni?

    Egyébként köszönöm az írásaidat, a Kszár vidékedet már elolvastam, és Szírián is majdnem teljesen túlvagyok, gratula! Nagyon jókat szórakozom. :)

4 hozzászólás megtekintése - 1-4 / 4
Hozzászólás: Thai-Laosz 2001 4.rész
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.