Thai-Laosz 2001 6. rész

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás Thai-Laosz 2001 6. rész

  • Ennek a témakörnek tartalma 0 résztvevő és 0 hozzászólás.
  • Indította
    Témakör
  • #982 Hozzászólás

    Pó apó

    Lekapom a pólómat és kiakasztom egy napos helyre, hogy legalább száradjon, mivel merõ víz az egész. Nem zavaró különben, mivel meleg van (ezt már mintha említettem volna), sõt ha néha egy-egy könnyû szellõ is elkap (ez nemigen fordul elõ), még hût is, bár ez a szó itt elég értelmezhetetlen. Szóval a csoport fehérnemûre, fürdõruhára vetkõzik, aztán be a zuhogó víz alá. Fotó, és egyebek. Sajnos éppen akkor már nincs a kezemben a video, amikor egy másik társaság érkezik (5 – 6 francia) majd az egyik szöszke tündér egy dizájnos bikiniben libben a zuhany alá, amely felöltözöttséget nem sikerül hosszú idõre stabilizálnia, mivel egy pillanat alatt totál megszabadítja tõle a lezúduló víztömeg. Cuki falat, ahogy a bokájánál tekergõdzõ cuccaihoz kapkod és megpróbálja visszarángatni magára. De azért a víz az úr -ahogy tudjuk. Jólesõen elszemlélõdünk a természet eme szépségén is: mi minden látványt biztosít a dzsungel!

    Elindulunk. A vízesés melletti bokrok között egy szûk lejáraton egy üregbe érünk, ami a patak és a vízesés alatt vezet át, így viszonylag szárazon lehet átérni a túlpartra. Nem semmi: fölötted dübörög a patak és a vízesést most „hátulról” látod! Meglehetõsen fáradt vagyok, és leginkább a lábaimban érzek némi remegést. Így a tovább indulás után néhány perccel -éppen a vízesés mögött, a páracseppeket kavaró vízfüggöny mögötti barlangban megyünk-, a hátizsákom beakad egy alacsonyabb sziklába, én pedig elnyalok a köveken. De úgy, ahogy kimûvelt barátaim a Tésa világváros kocsmájában a hétvégi (nem)író/(nem)olvasó találkozókon mondani szokták: ne tudd meg. Zs elõttem megy, ezért sajnos nem látja -õ minden esetre sajnálkozik, hogy arról az épületes látványról lecsúszott, hogy jó atyja pofára van esve. Több sebbõl vérzem térdileg, nyomkodom, ahogy csak bírom, jön is belõle szépen, majd némi idegenkedéssel a patak vízével lemosom. Feltételezem, ha már lehetett benne fürödni, nagyon fertõzõ talán nem lehet. Annyi erõm nincs, hogy nekiálljak és kibányásszam a hátizsák mélyébõl az orvosi cuccokat -erre majd a táborhelyen kerítek sort. Addig pedig hagy dolgozzanak a baktériumok, majd kapnak a nyakukba a Betadinnal.

    Átérve a patak túl oldalára lapos, de meredeken emelkedõ, vizes, csúszós sziklapadkákon folytatjuk az utat. Zs.-ban újra felébred a remény: hátha lesz még látvány esésileg, de itt már tartom magam és plusz egy botot is szereztem. Pontosabban a guide kondoleált vele. Közben a lábunk alatt, és persze a bakancsba a bokánál be (és ritkábban ki) zubog a patak; igen hangulatos, és egyáltalán nem zavaró. Itt is meglátszik, hogy egy jó, és bejáratott csuka (Kenyát már megjárta, de ott ugyan egy szem vízzel sem találkozott) még vizesen sem töri a lábat. Ez nekem újdonság -gondolom, a komoly hegymászók csak mosolyognak.

    Nomármost én mosolyogni ugyan már nem mosolygok és a csapat sem: alig élünk. Zs persze jól bírja, a rettenthetetlen ……öves (továbbra is titok) dzsúdó mester. Szerencsére egy jó fél óra után a csoport eleje felõl (én nem ott megyek, nem vagyok abban a svungban) kutya ugatérozás hallatszik az erdõben, ami emberszabásúak tartózkodási helyét jelzi. Az útikönyvek szerint ezen a vidéken akha és karen törzsek élnek, ami inverz módon azt is jelenti, hogy általában nem élnek itt lahuk, yaók, meók, lisuk, mienek, hmongok, padaungok, például. (És szittyák meg sosem, de ezt a kilencszeres dns-csavarodós grespiktestvér nagy határozottsággal cáfolná.) És valóban, egy karen faluba érkezünk.

    A falu egy domboldalon fekszik, kb. 30 faházból áll, a házak pedig bambusz lábakon. A tetõket méretes banánlevelekbõl állították jó szorosan össze, így esõs idõben is biztos bírja. Most ugyan nem esik, de hátha, ezért a pókok is nyugodtan csücsülnek belül -nincs ugyan tenyér nagyságú egyik sem, de nem túl apró jószágok. Nézegetem, és mintha ráncok redõznék homlokomat, mert az egyik guide érdeklõdve tekinte rám. Én meg ugyanúgy érdeklõdve tekinték ismét a pókokra, amelyek éppen a fejem mellett pihengetnek. A fiú megnyugtat, hogy ezek ugyan meg nem mozdulnak, de én inkább az eltávolításukra buzdítom. Erre a faszi úgy odacsap a kezével az egyik pókhoz, hogy majd leugrik a tetõ és egyben a mutató és középsõ ujját hirtelen erõsen összezárva derékban csinál fasírtot az egyik pókból. És igaza lehet, hogy nyugodt típusúak, mert bár az akció fél centire sem zajlik le a másiktól, az meg se moccan. Még egy odavágás, és annak is annyi lett. Nesze neked buddhizmus. Hiába, ahová a fehér ember beteszi a lábát, ott folyik a gyilok.

    Lecuccolunk. A padlón némi gyékények, pokróc és szerencsére van moszkitó necc is -ketten-négyen férünk be egy alá. A helyi erõk lavórokkal érkeznek, a lavórokban relatív hideg (?) víz, a vizekben dobozos sörök (40 B) és más haszontalan italok (víz -10 B, cola -15 B) pihegnek. Fogyasztunk. Rettentõ büszke vagyok magamra, hogy élve végigcsináltam, és végleg elvetem azt a napközbeni gondolatomat, hogy egy nap trekking is elegendõ tapasztalatszerzésnek. Büszkén érdeklõdöm Zs-tõl, hogy a mai teljesítményem alapján állítaná-e, hogy koromhoz képest jól bírom a strapát. Megnyugtat, hogy ugyan hazudna, de állítaná, szíves-örömest. Ilyen a gyermeki szeretet. Különben nagyjából 600 m-el vagyunk feljebb, mint ahonnan elindultunk, csak ugyebár nem liften kellett ezt megtenni.

    Kezd nyugodni a hangulat, megkeressük a klotyót is. Egy kis bódé áll nem messze, és benne egy „toppantós” típusú fajansz eszköz -tiszta, jó és büszkén hirdeti rajta a felirat, hogy american style. De tényleg teljesen rendben van különben. Ezt a programot is kipipálva a falu felfedezésére indulok. A tömörzsír pircinges lány is velem tart, ami Zs-t óvodás színtû élcelõdésre készteti. Persze, õ meg a ház elõtti asztalnál (mellette lócák: restaurant -közli a guide) kommunikál a hollandus börtönõr csajjal. Protekciót szerez, ha esetleg oda megyünk és megdõlünk valamivel?

    Bár kicsi a falu, vallással jól áll: a karenok között volt a legeredményesebb a misszionáriusok munkája, így az alig 60 ember református és katolikus templommal is rendelkezik, na persze vannak a helyi vallás követõi is. A templom nem egy Mátyás templom, persze: egy közepes fajta csûrnek néz ki, az alsóposványosi Törekvés Tsz nehéz napjaiból. Lufikat osztogatunk s nép körében és zizegünk, mikor durrannak ki. De jól bírják.

    Este 6-kor rajtaütésszerûen beesteledik. A guide gyertyát hoz és érzõdik már a fõvõ kajaszag is. Kellemes érzés. Whiskyvel egyengetjük elõre az útját: mi a hazai Jim Beam-t, a svájciak valami helyi lapost vetnek be. Befut végül az univerzális plé lavór, benne a kaja: zöldségek, rizs, leves. Baromi jó mindegyik. A tányér szintén lavór, de olyan kisebb fajta. Az étkészlet: egy kanál. Gyertyák kerülnek az asztalra is, meg néhányat elhelyeznek a kunyhóban is, mert e nélkül különben talán sosem égne le ez a koceráj. Megpróbáljuk nem felrúgni, amikor rendezkedünk. Az ágy kialakítása elég egyszerû: a fa padlón egy gyékény, és arra fekszel. Takaróként a pokróc szolgál, ami egy igen régi emlékként õrzi a legutóbbi mosás idõpontját. Felidézem magamban Dohár Péter angol nyelvkönyvének felettébb hasznos példamondatát: „Voltál-e már Tótkomlóson, háltál-e már lópokrócon?” Mi elõre látóan gondoskodtunk egy-egy fehér lepedõrõl is (még BP-rõl hoztuk e célból), így el tudjuk kerülni a közvetlen kontaktust a pokróc és habtestünk között. A német pipi irigykedve nézegeti ezt a komfortot. Fölénk ugyan moszkító háló kerül, de alattunk csak a hézagos deszkapadló, meg a mállott gyékény, így azért bekenjük magunkat rovarriasztó géllel. Szerintem ez a pótcselekvés csak arra jó, hogy ha már választ az a pók valakit, akkor ne velünk kezdje, hanem a többieken. Sajna, többnyire õk is kenegetnek magukra ezt azt, tehát a potenciális áldozatok között élet-halál harc kiegyenlítetté válik: nincs beláldozva csali-turista. „Ez a harc lesz a végsõ” (merítve Vlágyimír Iljics Uljánov Lényin ill. Kövér László költészetébõl).

    Egy darabig üldögélünk az asztal mellett, de elég korán lefekszünk és el is alszunk. Ennek, meg a kemény fekhelynek köszönhetõen hajnalban már tiszta éber vagyok, és várom a napot. Ez ügyben többször is át vagyok vágva, mert a helyi állatok összevissza jeleznek, és az órát meg valahová eltettem. A kakasok kezdik, úgy 3 óra tájban, de teli tüdõvel. Erre felébred a disznó is és ráerõsít -szerencsére nem a mi házunk alá vackolta be magát: röfög és jóízûeket szellent. Én is lelkesen magamhoz térek és várom, hogy kicsit pirkadjon, de erre alábbhagy az egész hajcihõ és miután az állatok elkönyvelik, hogy sikerült felébreszteni a turistákat, újra csend borul a vidékre. Öt órakor kezdik újra, és végül valamivel 6 elõtt derengeni kezd. Éjszaka egyáltalán nem volt hideg.

    6 óra körül lehet. A társaság még alszik, de én felkelek fotózni. A korán reggel tanyát üt a tájra -vélem magamban felettébb ékesszólóan (a la Uj Péter), de ez most tényleg tükrözi a hangulatot. Kb. 1600 méter magaságon vagyunk: nyirkos, ködös a reggel, de meleg van és így nem zavaró sem ez, sem az; az igazi hõség majd a napon, illetve annak igazi felkeltével jön majd el. A falu alatti völgy párában úszik, a látóhatáron bíbor felhõk. Leveszem az éjszakai pólómat és belebújok a nappaliba; az a lényeg, hogy éjszakára mindig legyen rajtad száraz póló, zokni, így inkább visszaveszem a tegnap már meglehetõsen használt darabot. Az éjszaka hiába volt kiteregetve, egy dekával se lett szárazabb, de ahogy felveszem és mozgok benne, már meg is szárad. (Mindaddig tart ez a száraz állapot, míg el nem indulunk majd fölfelé. Akkor újra szakad majd rólunk az izzadtság, de úgy, hogy a szó szoros értelmében csavarni lehet. Direkt jó: talán amikor gyerek voltam, a felnõttek nem hagytak belefeküdni a porba, pocsolyába és most azt élvezem, hogy legálisan is lehetek piszkos és büdös. Mert vagyok.)

    2001. Nov. 6 Kedd

    A helyi erõk tüzeket raknak és a local lányok fésülködnek. Itt nincs nagy variáció a hajviseletben: hosszú, fekete, tipikus ázsiai és mindegyik lány hosszasan fésüli. Az öltözékük hosszú ruha, szép színes, csak a fiatalabb lányok járnak fehérben. A guide szerint a fehér ruhásak még nincsenek férjnél. Itt nem sokat vacakolnak ezzel: 15 év körül már tutti, hogy gyereke is van. A kutyák a bokámat szaglásszák, a kakas a reggeli szexet rendezi a tyúkudvarral: majd több baromfi felrohan a kunyhók lépcsõjén és meglátogatja a bent fekvõ családtagokat. Idilli a kép. Zs-t fel akarom ébreszteni, hogy élvezze a hajnalt, de õ nem ilyen típus. Hagyom.

    Reggelire tea, nesskávé. Ez utóbbit a guide hozta magával, a tea helyi, zöld. A társulat a kávéára hajt, így szerencsére nekem (én nem kávézom) marad rendesen tea (8 dl-ot otthon is benyomok -itt is jó erõs. Piritós vajjal, lekvárral a menü, amit szintén a guide cipelt magával, meg fõtt tojás -ez helyi gyártmány. Kilenc körül cihelõdünk fel és indulunk.

    A csoport kényelmesebb fele úgy dönt, hogy egy nap bõven elég volt az ismeretlen fürkészésébõl, így a német pártól és az olasz csajtól fájdalmas búcsút veszünk. Egy új guide vezeti most a csapatot, és valamivel lassabban slattyog a gumi papucsában mint a tegnapi, így a tempót már jól bírom. Vagy már hozzászoktam. Hegynek föl, völgynek le. Reggel még kérdeztem a guide-ot, hogy nehezebb lesz-e a mai nap, mint a tegnapi. Mi erre a normális válasz? Az, hogy ugyan, dehogy. De a guide õszinte ürge, és közli, hogy noná. Ez végül nem lesz igaz (és az utolsó napon is csak inkább veszélyes helyek voltak, mintsem fizikailag fárasztóbbak), de valószínûleg bele is jön az ember, meg tényleg a talán kicsit lassabb a tempó.

    Amikor még otthon nézegetem a térképet, úgy gondoltam, hogy nagy szintkülönbségeket nem kell majd megmászni, mivel 1000 m és 2500 m-es magasságok között vannak itt a hegyek: Chiang Mai 1000 m-en van, a legmagasabb csúcs pedig 2600 m. Ez igaz is, de itt toronyiránt történik a közlekedés, és amikor nagy nehezen megmásztál egy hegyet, hasonló fáradtsággal fékezhetsz lefelé, hogy aztán újra elõtted magasodjon a következõ. Óránként pihenõ, és igazán jó képeket lehet készíteni a magukba roskadt, lihegõ társaságról. De a hangulat kiváló. Dél körül egy néhány kunyhóból álló vendéglátóipari egységhez érkezünk, ahol is a gazdagságot jópár tehén is demonstrálja a kötelezõ kûrként alkalmazott csirke kolónia mellett, amely alig várja, hogy turista kaja legyen belõle. Egyébként -sõt, egyébiránt- itt lesz az ebéd.

    Egy csinos, 16 éves lány szövöget valami terítõt, mellette a lánya, egy 2 év körüli gyerek. Az anyuka fiatalságától az amsterdami börtönõr csaj elszörnyed és próbálja a kiscsajt rávenni, hogy ne érezze magát már olyan jól a sorsában, meg hogy mikrõl marad le, meg ilyesmik. De a lány szemmel láthatólag remekül megvan és nem érti a problémázgatást. Itt ez a módi. Elõkerül még néhány csatolt gyerek, így lufi osztogatásba bonyolódunk, míg az ebéd elkészül. Süt a nap hétágra, jó meleg van, így a tehenek is behúzódnak a fedett rész alá, és leheverednek az asztal körül. A macska is elnyújtózik a készülõ szõttes fonalai között, és totál belegabalyodik. Rá se rántanak.

    A guide beharangozza az ebédet. Érthetõen beszél angolul, és jó pofa, ahogy a legtöbb szóhoz hozzáteszi a „je” végzõdést (ilyet már hallottam Balin is: úgy látszik ez egy iskola, vagy csak így értik a külföldiek beszédét?). Szóval szup-je lesz, piper-je vel, ami pedig konkrétan csili-je. Meg persze rizs, meg zöldség. Jeee.

    A szokásos lavórok kerülnek az asztalra, majd a lány titokzatos arccal hoz valamit letakarva, a ruhája alatt. Banán, mint késõbb kiderül, és a tehenek miatt rejtegeti. Sokáig ugyan nem tudja, mert ahogy meglátják, felkászálódik az egész csorda és benyomulnak az asztalhoz. Zs. dermedten nézi, ahogy a nyáluk hosszan lecsüng, majd belecsöpög a kajába, a teába, az asztalra meg aztán a nyakába is, amikor a válla fölött próbálja az egyik elérni a banánfürtöt. Rá se rántanak a szép magyar szóra, hogy hõ, meg coki, meg húzz a f….ba, és meg se rezzennek, amikor egy seprûvel dartvéderezünk, kard-ki-kard! -a helyiek érdeklõdve nézik ezeket a kunsztokat, de nem avatkoznak bele a harcba. Kell nekik is egy kis szórakozás. Végül a dél afrikai ürge menti meg a helyzetet: egy karóval a tehén állomány közepébe ugrik és nuncsakuként forgatja, idõnként huszárosan rávág -na nem a tehénre, hanem az tetõt tartó faoszlopra.. A tehenek elõször csak álmélkodva hunyorognak, amit centikre a szemûktõl el-elzúg elõttük a bot vége, de a nagy hadonászástól elszédülve végül távoznak. Jutalmul megkapják a banán héjakat, amit köszönnek szépen.

    A száradni kitett, átizzadt polókat már régen csont keményre sütötte a nap (eszembe jut a régi vicc Ivánról, aki oda fordul Szergejhez: „Szergej, add már kölcsön a zoknidat, mert az enyém eltörött.” „Tessék, vidd el”-így Iván- „ott áll a sarokban.”), szóval a merevített pólók felkerülnek ránk és nekilátunk az erdõnek. Újra hegyen – völgyön. Az úton most már nincsenek olyan nagy emelkedõk, bár folyamatosan haladunk fölfelé.

    A dzsungel változatos növényzetbõl áll, esetenként totál sûrû. Itt csak egy kitaposott ösvény vezet át, és ha egy kígyónak vagy valami egyéb állatnak épp arra támadna kedve, hogy ott idõzzön tõled 10 cm-re, hát nemigen lehetne meglátni. Az egyik guide ezért elöl megy, és a botjával jobbra-balra ütöget, miszerint a kígyók nem csípik ezeket a zajokat és elhúzzák a csíkot. Amikor pedig pihi van, a faszi beturkál az üregekben odvas fák tövéhez, hogy hátha. De nem, sikerül elkerülni ezeket. Nem úgy a hangyákat, amelyek házikójára, vagy kedvenc sétaútvonalára többször is sikerül ráülni valakinek a csapatból. Nagy élmény, hogy mekkorát lehet ugrani ez követõen. A guide is ugrik egyszer, és felkap valamit a földrõl, és büszkén mutatja: egy darab toboz. Mondja, hogy lám, mijük van nekik itt! Toboz! Ez már igen, csettintünk mi is.

    Víz zuhogását halljuk, és egy pálmaerdõben bóklászunk tovább. Nem értek a növényekhez, de ezek hasonlítanak az otthoni, mexikói gyompálmának nevezett ügyekhez azzal a különbséggel, hogy itt áthatolhatalan dzsungelt alkotnak, és jó három méteresre is megnõnek. Mint egy szûk alagútban haladunk elõre: fölöttünk is összeborulnak a levelek. Ez már igen. Az út tök vizes, sáros, a növények is nedvesek. Pára, meleg. Ép ideje, hogy megérkezzünk az az napi fürdõnk színhelyére, a patakhoz és a vízeséshez.

    A tegnapihoz képest ez valamivel kisebb, szelídebben is folyik, meg nem is olyan magasról zuhog lefelé. Több lépcsõben, másfél métereket esve ér el egy kiszélesedéshez, amely medencébe mi is belerogyunk. Miután ragadunk az izzadtságtól, meg baromi büdösek is vagyunk elõkerülnek a tusfürdõk és adunk a környezetvédelemnek. A börtönõr kollegina melltartóra (XXXXX-es méret) és bugyira (szintén súlyos darab, nem egy light-es tanga változat) vetkõzik és prezentálja, hogy amikor katona volt (mert az is volt), miként mosakodtak tábori körülmények között, érdeklõdõ férfipillantások közepette. Eléggé elitélendõ és nem szép dolog, hogy egyáltalán kukkolnak a katona bajtársak a civilizált nyugaton! Én meg hiába tartom tettre készen a videót, úgy megmosakszik, hogy nincs értékelhetõ látvány (a már említetteken kívül). Mi nem tökölünk annyit.

    Nincs már sok hátra a faluig -ígéri a local-, mikor elindulunk. Rizsföldek tûnnek fel, rajtuk a helyiek szorgoskodnak. Itt éppen szedik, de látunk olyan helyeket is, ahol még zölden áll a tábla. Itt tehát már gyönyörû sárga, és csak úgy ragyog rajta a napfény. A munkások a sarlóval leszedett kalászokat kézzel ütögetik valami kerethez, aminek következtében oltári porfelhõ közepette rizsszemek kihullanak. Az egyre gyarapodó halomba idõnként bele-bele rúgnak, hogy a még benne levõ szárdarabok felszálljanak, majd a kalapjukkal ellegyezik. Közben persze nyelik a szalma szállongó porát vadul, ami ellen úgy védekeznek, hogy a teljes testüket, fejüket és a szájukat is teljesen beburkolják ruhával, kendõvel. Csak a szemük látszik ki, de így sem hiszem, hogy ne lenne valami tartós egészségkárosítása a dolognak. Plusz még az ezer fokban totál be vannak öltözve. (Bár biztos, hogy jobban bírják, mert például afrikait -írhatom, hogy néger, vagy jön az ombudszman?- már láttam izzadni, mint egy ló, de ázsiait csak olyan visszafogottam.) Ehhez képest ezek itt valami nulla pénzt keresnek, de azért barátságosan integetnek a vagyonos turista hadnak.

    A már learatott rizsföldekre ráhajtják a bivalyokat, és hogy ezek át ne kiránduljanak a még lábon álló termést felkajálni, mindenféle akadályokat építenek az ösvényekre (mellette pedig ott a dzsungel, amin nem lehet átmenni). Ezeken az ember nagyságú akadályokon jó gátfutó módjára lendülünk át. Vagy mászunk, kevésbé elegánsan.

    A rizsföldeket árkok szegélyezik, amelyekbe a patakok vizét vezetik és így látják el vízzel a rizsültetvényt. Mivel már az aratási stádiumban vannak, többnyire már csak sár van benne, meg valószínûleg némi kígyó állomány, de ez utóbbi nem mutatkozik. Akkor sem, mikor a nagyobb árkokon átvezetõ hidakon (egy, azaz egy darab bambuszrúd hosszában átfektetve, és egy darab ingadozó bambuszrúd függõlegesen belenyomva a csatorna közepébe, mint kapaszkodó) nem sikerül tartanom az egyensúlyt és szépen belezúgok a sár kellõs közepébe. Zs most már résen van, így videóra kerül a dolog.

    Szerinte azt látszik a felvételen, hogy mekkora béna vagyok, meg hogy mit totojázok a rúd közepén annyit, és felesleges az egyensúlyt élénk hadonászással keresni, ha már úgy is eldöntöttem, hogy szárazon nem érek át. De majd hoz nekem egy bölcsibõl egy járókat, hogy megtanuljak szépen, ügyesen lépegetni. De ez persze nem igaz. A felvételen csak az látszik, hogy baromi friss vagyok ahogy kipattanok a dágványból, ahol éppen valamit két kézzel is kerestem. A többi csak porhintés.

    Lényeg a lényeg: térdig sárosan caplatok tovább és abban bízok, hogy túl sok élõsködõ azért nem ragadt rám. Azt ellenben zuhantamban tisztán láttam hogy néhány kobra csak úgy pattogott szerteszét, amikor közéjük vetettem magam. A tegnapi esés sebei különben szépen gyógyulnak, ideje volt rátölteni (a faluban újabb Betadine menet). De a falu már tényleg közel van: 10 percen belül megérkezünk. Ahol is pediglen abszolúte nem számítanak ránk.

    Néhány útleírás skanzenként minõsíti ezeket a trekking útvonalra beiktatott falukat, ahol mint egy kiállításon meg lehet nézegetni az itt élõ népeket. Hát ezt sem tegnapi, sem pedig a mai faluban nem éreztem. A napi rendes életüket élték, persze megbámultak minket, de nem rohangáltak mindenféle cuccokat eladni nekünk, hanem inkább a tisztes távolságtartás volt a jellemzõ. Volt, amikor a lufikat nem is tudtuk közvetlenül odaadni a gyerekeknek, hanem le kellett tenni a házuk elé, és miután arrébb mentünk, csak akkor merészkedtek oda. Persze, az le van a falu vezetõjével zsírozva, hogy a guide hoz majd valami fehéreket, de azon túl, hogy kapunk inni, meg fõznek vacsit (a guide is tevõleg résztvesz a készítésben), nemigen zavartatják magukat. Szóval, nem skanzen.

    Beérünk a faluba -a szokásos kutyák kerülgetnek. Ez is karen törzsbeli: a guide erre felé való. Lecuccolunk egy kunyhó elõtt (mint a tegnapi), amin kusza betûkkel van felmázolva a felirat, hogy friend. Na, ezek lehetünk éppen mi. Az ajtón lakat(!) és mivel bennt semmi sincs, gondolom azért, hogy ne nyíljon ki, mert akkor bemennek a csirkék, akik pedig nem friend hanem fried (ha-ha-ha) típusúak. A guide elmegy a törzs fejéhez és megérkezik egy totál darabos mozgású, merev arcú ürgével (bár ez nem egy törzs, és amit látunk, az nem egy fej -Rejtõ J.). A svájciak felvidámodnak, hogy ez egy igen jó hely lehet, ahol már késõ délutánra ilyen merev részeg lehet valaki. Magam is örömteli szívvel nézegetem. Szomjan itt nem hallhatunk.

    Kevésbé a kunyhó belsejét, mert pokrócnak, moszkító hálónak nyoma sincs, ellenben igazából falnak sem, mivel 5 – 10 centis szünetekkel, lécekbõl összeeszkábált rács a fal, meg a padló is. A padlón a tegnapinál még szakadtabb gyékénydarabok.

    A fej elbotladozik a lakatkulcsért majd egy segéderõ jövell, és kinyitja az ajtót. Benézek, hogy valóban nem csalt-e a szemem a hézagokon keresztül az imént, majd arra gondolok, hogy ki tudnám-e fizetni, ha rendelnék ide azonnal valahogy egy helikoptert és huss.

    De érkezik a törzsi lavór, benne a vízben temperálódó dobozos sör -múlik a stressz. Az ár, mint tegnap -közli a guide tolmácsolásában a törzs feje. Ezt aztán nem tartja be, mert másnapra alszik rá egyet, és közli, hogy mindegyik 5 B-al drágább. Nem számít. Svájci társaink másnap ezt az hirtelen áremelést hallva összenéznek, és a fele fogyasztásukat élbõl nem vallják be, amire erre itt nincsenek felkészülve, így köszönettel elteszik azt a pénzt, amit összedobunk. Kicsit sajnálom õket, de térjünk még vissza a mához.

    A hátizsákokat bevágjuk a padlóra, és a guidet nyaggatjuk, hogy legalább pokrócot szerezzen. Mint kiderül, most kb 400 m-rel magasabban vagyunk, mint tegnap (2000 m-en) és várhatóan hûvösebb is lesz. Ahogy nap kezd lemenni, be is következik, de ez relatív, a nappali hõséghez képest érezhetõ inkább. A hátizsákból kivett és ezért száraz tartalék póló elég. (Éjszakára azért egy hosszú ujjú farmeringet is felveszek aztán.)

    A guide tárgyal a törzzsel, és azok szétszélednek pokrócért. Látva a javuló tendenciát, a börtönõr csaj erre duplát követel. Végül, mint egy búcsújárásban, egyre másra érkeznek a helyiek, és pokróc áldozatokat rónak le elénk. Összeszámoljuk és tényleg összejön a dupla is, más kérdés, hogy a külcsint illetve csak azért nem mondom az állagára, hogy a kutya alól húzták ki, mert itt nem divat a kutya alá ilyet tenni. Meg a kutyák nem is távoztak el azóta tõlünk, mióta megérkeztünk. Barátságosan, de visszafogottam szemlélik a társaságot. Majd kapnak kaját is tõlünk, de akkor sincs marakodás; lehet, hogy a sok zöldség higgasztja a kedélyeiket, mert húst itt biztira nem dívik nekik adni; pedig Ré Pál sem honos errefelé.

    Nekünk semmi sem elég már, így moszkító háló irányában teszünk lépéseket, lévén a lakás igen hézagos. Végül az is lesz, bár több rajta a luk, mint a nem, de azért valami. Alulról persze továbbra is hol-van-deszka-hol nincs a fundámentum, de ne legyünk maximalisták. A komforton különben az sem sokat lendít, hogy néhány tabló díszíti a falat. A penészes képek tanúsítják, hogy valami Mr. Americano anyagi jóvoltából a falu apraja állatkerti látogatáson vehetett részt. Isten éltesse a derék embert, mert ahol a tabló van, legalább ott nem tud bejönni a kígyó.

    Elindulunk körülnézni a faluban. Tegnap sem a Beverly Hills-i jólét jellemezte azt a falut, de a mai még annál is szegényebb. Meglátogatom a tábori igénnyel berendezett WC-t: itt is american style feliratú az alaplap, de a fejre vigyázni kell, mert egyrészt alacsony a helyiség és miután a helyiek vagy nem használják (ezt tényleg nem láttuk), vagy nem ér fel a fejük a plafonhoz, nincsenek elkalapálva a kilógó 10 centis rozsdás szögek. A klotyóban vizes tartály, és csupor a merítéshez. Perfekt.

    A gyerekek még inkább visszafogottak. Elsõre nem is akarnak elfogadni tõlünk lufikat, de amikor sikerül valamelyik kezébe nyomni egyet, a többi is megáll és várakozóan néz. De semmi kéznyújtogatás, meg ilyesmi. Felveszem videóra, amint Zs teríti az árut, és aztán nagyon jól néz ki, amint a kunyhók mögül fel-felszáll egy-egy színes léggömb.

    A mi kunyhónk mellett ki van kötve egy fekete disznó -a kicsinyei (ahogy mondani szokták) sovány malac vágtában, nagy visítozással rohangálnak fel ‘s alá. Reggel aztán látom, mit kapnak enni: a még zöld bambusz szárát apróra vágják, döngölõvel még jobban széttrancsírozzák, aztán vízben megfõzik és ez a kaja. Kalória szerintem a mínusz nullával egyenlõ, és ez meg is látszik az álatokon: nem hiszem, hogy 40 kg-nál több lehet bármelyik felnõtt példány. Soványak és mozgékonyak. Bár nem futóversenyre tartják, szerintem.

    A pólómat a szebb jövõ reményében kiakasztom száradni, de másnap reggel még vizesebben veszem majd le. Éjszaka persze lehûl a levegõ (ez relatív: talán 17 fokra is), és a pára kicsapódik. Amikor vacsora után sétálok egyet (persze, ez néhány tízmétert jelent csak), mintha esõ esne a nyakamba. Felnézek: derült az ég, világít a hold. Szóval a pára jön lefele ezerrel. Reggel az esti állapotnál is jobban lehet csavarni a cuccot.

    Maguk a helyiek is reggel mosnak és bár kellemesen hûvös a víz, a kiakasztott ruhák csak úgy gõzölögnek, ahogy rájuk süt a nap. A mosakodás, mosás egy csapból történik. A törzs egy pár kilométerre levõ karsztforrás vizét csöveken (bambusz) vezeti ide a faluba, így tisztának mondható. Inni nem tanácsos, de fogat mosni benne nem lehet akadály.

    De ez már holnap, ma pedig még vacsizni kell (zöldség a lavórban, meg valami paprikás krumpli-szerûség, persze kolbász nélkül). Megtörténik, jól esik. Úgy gondolom, hogy a Chiang Mai-ban hagyott depóig már nem kell tovább beosztani a whiskyt, így aztán nem is osztjuk be tovább. Kínáljuk a társaságot, de csak az ezen a téren megbízható svájciak tartanak velünk. De õk már a local változattal bealapoztak. Kap a guide is, amitõl még beszédesebb lesz. Elmondja, hogy a csoportoktól tanult meg angolul, és miután megdicsérjük, még nagyobb sebességre kapcsol. A felét nem értjük immár, de mindenki töredelmesen bólogat. Az is lehet, hogy a többiek értik, csak én nem.

    Úgy látszik, az ital szaga ide vonzza a szomjúhozókat, ugyanis a törzs feje (tudjuk: nem törzs, és nem is fej) is bebotladozik, és baltával faragott arca egy sziú indián és egy gyúródeszka elegyét képezi le. Kap a whiskybõl õ is, mitõl sík részeg lesz: ül, nem beszél, nem lát, nem mozdul, talán nem is lélegzik: Zs-vel a kunyhó mögé járunk röhögni. A faszi sem egy égimeszelõ. Ott ül a kisember nagy búsan az asztalnál, de senki sem akad aki örökbe fogadná. Végül elvezetik. Hogy is vagyon írva a Zsoltárokban? „Támogassuk az elesetteket.” Itt az Írás képpé válik. Na ma este, a hitves nem lesz otthon szexuálisan betámadva. A guide elmondja, hogy sem õ, sem az itteniek nem szoktak töményet magában inni: mindig hígítják vízzel. Most meg benyomták natúrban a fiúk. Terjesztjük az európai kultúrát.

    Az éjszaka a szokásos módon telik: hajnalban az állatok elõször próbaébresztést tartanak, és csak egy óra múlva látnak neki az igazinak. Én engedelmesen persze felébredek már az elsõre, de jól esik heverészni a deszkán.

Hozzászólás: Thai-Laosz 2001 6. rész
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.