Thai-Laosz 2001 9.rész

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás Thai-Laosz 2001 9.rész

  • Ennek a témakörnek tartalma 0 résztvevő és 0 hozzászólás.
  • Indította
    Témakör
  • #1294 Hozzászólás

    Pó apó

    Még csak néhány asztalnál üldögélnek a turisták: mi már javában italozgatunk, amikor egyes válogatós típusú sorstársaink ötödször is végigkaptatnak az utca emelkedõjén szállás kutatva, míg végül ráébrednek, hogy csak tényleg az maradt meg, amit már láttak, és ott fognak szívni, mint a torkos borz. Így jár, aki válogat. Az éttermi egység kb. 12 asztalból áll, egy légtérben a konyhai résszel, ami tökéletes. Imádom nézni, amint készül a kaja. Mivel a falu domboldalra épült, egy Mekong felé nézõ, bambuszlábakon álló teraszra tudunk ülni. A kajáldában piros mûanyag székek hánynak fittyet az esztétikának, amire a kék mûanyag terítõvel borított asztal ad méltó választ. Egy fröccsöntéssel elkövetett henger alakú WC papír-tartó is van az asztal közepén (szorgos kezek szivárványosan pompázó virágokat föstöttek rá valami kies mûanyag manufaktúrában, a baráti Kínában), benne a szalvéta szolgáltatást biztosító, univerzális klotyópapír guriga. Hátérben, de ez már élõben tehát, a szürkületbe burkolódzó Mekong. Csob-csob, lötty-lötty. A tulajdonos és egyben fõpincér gyertyát is tesz az asztalra: fokozhatatlan a feeling. Váúúú!

    A pincérkedõ tulaj nemigen tudja, mi is lenne a megfelelõ magatartás, de nagyon igyekszik. Amikor megjelenik, hogy mit kérünk, vagy ha hoz valamit már három asztallal korábban meghajol, és ebben a testtartásban vesz részt a kommunikációban. Nem egy jó érzés, de megértem a helyzetét. Sört kérünk, colát (whiskyt mi prezentáljuk bele), meg a szokásos zöldséges nudlit, banános palacsintát. Zs ismételten halálra zabálja magát, és pedzegeti, hogy a közeljövõben tacsi is lesz, ha nem javul a helyzet. De javul, miután whiskyt kap üresen, így aztán 8-kor már szunnyadozik is édesdeden, mint széken a kabát. Elõtte még elõadta a haldokló hattyút honvágyilag, Krisztikézett egy menetet (õ a barátnõ a hazai kikötõben), meg az otthoni ágyacskájáról elmélkedett. A szomszéd asztaloknál a túra csajok ahogy iszogatnak, egyre elszántabban nézegetnek (neki is messze van az otthoni betevõ), de csak akkor adjuk a habtestünket, ha ránk törik az ajtót. Erre kevés az esély, mert rettentõen be is nyomnak valamint azért, mert mi privát lakattal is biztosítjuk értékeinket (és magunkat, otthonmaradt szeretteinknek).

    Reggelre baguette van ígérve az étlapon. Sétálok még egyet a partig, nézegetem a tüzeket a házak elõtt, a fõzõcskézést, a társadalmi életet. A tulajunk valami nagyobb bogarat, vagy gekkót akar fogni a gyerekének, mert lesben áll az egyik fa mellett. Mikor észreveszi, hogy filmezem, zavarba jön és abbahagyja. Én is elszégyellem magam, hátha vacsorára akarta. A szomszéd helyi erõ hamar elalszik így legalább nem hallja, amikor a vékony deszkafal innensõ oldalán én horkolni kezdek.

    2001. Nov.10 szombat

    Reggel 6-ra állítom be a karórából átalakított zsebórám kakukk részét, de már jóval korábban fenn vagyok. Fél hat körül kezd ébredezni a falu, és az eddigi tök sötétbõl szürkülni kezd. Bekapcsolják a generátort is valahol a házak mögött, de villany még nincs a szobában. Késõbb sem lesz.

    A szomszéd helyi erõ is magához tér, és zsinórban úgy szívja meg az orrát, hogy szerintem horpad a homloka (ezt kultúráltan talán így lehetne megfogalmazni: többször és hevesen mély lélegzetet vesz az orrán keresztül), majd akkora csulákat enged el, hogy a padlót borító mûanyagon csak úgy toccsan. Mindez a vékony fal miatt kiválóan hallatszik. Ezen persze nem akadhat fenn egy magafajta villám sújtotta turista és valami étkezés-félére gondolok.

    Zs.-t felébresztem, aztán hagyom szöszmögni (ebben nagydíjas tud lenni) és a reggeli, túlzásokba nem vitt tisztálkodási folyamatok után körülnézek a beinduló falusi életben. A Mekong felett pára, alatta szürkésen kavarog a víz. Nincs hideg: úgy 23 fokra saccolom. A folyót övezõ hegyek alacsony felhõtakaróban: a falu felsõ részét is beborítja; csinálok néhány fotót. A nép már pakolgatja kifelé az áruját, amivel az ébredezõ turistahadat el akarja kápráztatni: viszonylag friss baguettek vannak mindenfelé (ezek még tegnap érkezhetek valamelyik csónakkal, mert itt sütöde nincs, éjszaka hajózni nemigen lehet a sziklák miatt), kockasajt(!) és persze a helyi típusú fõzõcskék.

    A hegyekben úgy látszik valami kolostornak kell lenni, mert narancssárga ruhás szerzetesek érkeznek, és koldulják a napi betevõjüket. Sikerül lefilmeznem, amint végigmennek az árus asztalok elõtt és a térdeplõ asszonyok (a hitélet úgy látszik itt inkább nõi elfoglaltság) rizst dobnak a csupraikba. Mindenkinek úgy látszik megvan a maga szerzetese akit etet, mert nincs keveredés, hogy ki, hová dobálja a cuccot bár biztos, hogy mind a közösbe teszik be, amit kapnak. Úgy érzem, hogy a filmezéssel én is megtettem a magamét ma reggelre, így leülök a szállás elõtti padra és nézelõdök. Sokáig nem tehetem, mert a szomszéd szobai ürge is leül mellém, és folytatja egészségügyi megtisztulását: hrrrr, aztán ptyú balra, ptyú jobbra. Bemenekülök és felzavarom Zs-t. Reggelizünk, majd leballagunk a csónakhoz, ahol a mai menetre már gyülekezik a nagyérdemû.

    A csónak utasai némileg fogytak: páran átültek a másikba, ahol kényelmesebb elhelyezkedésben reménykednek. Mi megint ügyesen taktikázunk: újra a bejárathoz telepszünk, tehát ezt a napot is úgy tudjuk végigcsinálni, hogy fel is tudunk állni útközben. Ez már komoly komfortfokozat. Ráadásul a tegnapi csinos szöke lány továbbra is velünk szemben telepedik le, és a shortja is a tegnapi, a kedvezõ fazonú. (A fazonja is kedvezõ -he-he). Nem is érdemes ezen az úton ruhát váltani.

    Egy csaj elég késve érkezik, és tényleg hajszál híján lemarad. Valami fülbevalót vagy mit hagyott szerinte a szállásán és visszaszalad érte. A barátnõje -nehogy elmenjen a csónak nélküle- látványosan nem száll be, és kézzel-lábbal integet, hogy várunk még valakit. A sofõr nem zavartatja magát, beindítja a motort, és kezd eltávolodni a parttól. Itten kérem menetrend vagyon. Miután a hátizsákjaik már fent vannak, a csaj rémülten veti be magát az utolsó pillanatban, de mázlijára a barátnõ is megjelenik a színen (persze nem találta meg a cuccot), így egy laza kanyar után õ is be tud szállni.

    A nap nem süt: felhõs az ég. A segéderõ látványosan aggódik, hogy esõ lesz és megázunk, majd szigorúan felettünk is behúzza a tetõt (mármint egy deszkalapot), és hogy ne tudjuk félretolni, le is kötözi, majd a helyére ül. Dermedten nézzük, majd egy fél perc múlva a madzag ki van kötve, a tetõ pedig megszüntetve. Utólag erõs a gyanúm, hogy nem az idõjárás miatt feszengett, hanem azért, mert a mai napon a jóval rizikósabb szakaszon megyünk, mint tegnap. De gyönyörû a táj: igaza van Csaba/Zitának (www.utazas.com), hogy egyik legszebb élményük volt. Én is csak a napsütést hiányolom a fényképezéshez. Ennek ellenére nem bírom megállni, és elnyomok egy tekercset, meg a videó sem pihen. Kár, hogy a csónak annyira mozog, hogy visszanézve eléggé szédítõ az élmény. Kétségtelen, hogy a valóságban is. Dél körül Gabi barátnõnk BP-i kedvességeibõl felsrófoljuk a Bailey’s-t az utazóközönség nem kis irigykedésére.

    Utazás közben folyik a diskurzus: ki merre, honnan. A 20 – 25 év körüli társaság jelentõs része több hónapot tölt ezen a vidéken: Vietnám, Kambodzsa vagy volt, vagy lesz. Irigykedek rájuk: ilyen koromban legfeljebb Bulgáriába juthattam el. A közeli földetérés felszítja a nõi ösztönöket valami féri becserkészésére. Ennek a fõ célpontja egy magas, jóképû francia fiú: több lány is éppen mellé keveredik és megpróbálja tenni-venni magát. Zs-vel jót szórakozunk, hogy ahogy az egyik lány hátramegy klotyóra, a másik máris ott sündörög és okos kérdésekkel bombázza. A fiú barátságosan mosolyog, de nemigen akarja beadni a derekát, bár nem látszik melegnek. Végül egy magas, szõke marad a nyeregben, kb. a következõ duma után: á, hallottam egy olcsó és jó guest house-ról, én odamegyek lakni LuPr-ban, (szép hercegem) nem lenne-e kedved velem tartani? -így nyit a lány. „Nem köszi, de egy másikat gondoltam.” -„Ó de remek, hiszen ez még jobbnak néz ki, akkor én is oda megyek.” Erre aztán nem lehet mit lépni.

    Ha már a klotyó-kérdés: miután kétrét hajolva kellene hátramászni, plusz a dülöngélõ csónakban nem nekiesni a forró motornak, úgy döntök, hogy inkább nem is iszom, de nem próbálkozok meg, hacsak nem muszáj. A jó meleg, párás idõ miatt az a kis víz, amit néha elszopogatok éppen egyensúlyt tart, így ez ki is marad. Zs. megpróbálja, így legalább le is fényképezi az egységet, belülrõl.

    Közel 8 órát megyünk ma. A térképen próbálom követni, hol is lehetünk, de párszor már magam elõtt látom a végcélt, Luan Prabangot (LuPr) a távolban, de nem. A Mekong itt már korántsem olyan széles, és a folyása is lényegesen gyorsabb. A sziklák egyre sûrûbben következnek -nem semmi kerülgetni: a mögöttünk jövõ másik csónakot nézem, rendesen billeg az is jobbra, balra. Végül egy magas, sima sziklafal mellé érünk, ahol kikötve áll egy hasonló csónak, mint a miénk. Ez a híres Buddha-s barlang, ami jó másfél órára van LuPr-tól. A barlanghoz a lépcsõ vezet a víztõl, és az ezer Buddha szobor egy fehérre meszelt, csipkés kõkerítés mögött lehet, a félhomályban. Nem állunk meg, de csinálok néhány fotót.

    Elérjük LuPr-t. Inkább a folyó bal partján fekszik a város. Egy domb (Mount Pushi) és a tetején egy kolostor látszik, az aranyozott kúpjával. A feltételezhetõen kikötõi részen jó néhány csónak is ki van kötve: gondolom, van néha nagyobb utasforgalom is. Az egy szem, a parthoz levezetõ földút mellett egy másik csónak áll, és nagy, fehér zsákokat cipelnek a helyiek. Ennek következtében a kapitányunk simán a sáros és meredek part mellé kormányoz és ezzel az utazás véget ér. A már megszokott deszka kerül elõ a Pakbeng-i verzióban hogy kikecmeregjünk, de a part itt még dzsuvásabb -ha egyáltalán ez fokozható. Törött üvegek, konzervdobozok, döglött halak és ezernyi szemét. Sáros, csúszik, ahogy dukál. Na, itt elnyalni, nagy élmény lehet.

    Felkapom a két kisebb hátizsákot és ameddig még nem dagasztják elõttem túlzottan meg a dágványt, kilendülök a partra, szerencsésen. Zs. követ és mindketten a mocsaras gyepürendszeren fogunk talajt, de baj nélkül, legalább. Minket a francia fiút lekaszáló csaj követ, de a deszka megbillen és a hölgy az imádottja szeme láttára békaként vágódik a csónak és a part közötti sekély mocsárba. Nem szabad röhögni, de az a meglepett arckifejezés, hogy felkaparja magát a biztonságot jelentõ dágványba, nem semmi. Normandia, D-day, csak éppen nem lõnek. Követi õt a short-os szõkeség: platty, õ is bele. Ennyi elég volt az élvezetekbõl, megfordulok és a 20 métere levõ, jó meredek lépcsõsor felé araszolok. Zs. marad, a nagy hátiért és tanúja lesz még néhány csobbanásnak. A helyiek szép számmal élvezkednek a látványon, de egyelõre nem sietnek felajánlani szolgálataikat, Majd ha a fehérek kijöttek a szarból. A kiszállás elsõ örömeit a laók látványilag kipipálják, de hatalmas élettapasztalatukból következõen titkon érzik, hogy ezzel még nincs befejezve az önfeledt szórakozás. És valóban.

    A segéderõ felmászik a csónak tetejére és kezdi leadogatni a csomagokat. Ez pedig úgy történik, hogy a csónak és a dágványban tapicskoló turista közötti 2 – 3 métert a kellõ svunggal meglódított hátizsák a fizika törvényeit szigorúan betartva íveli át, és kugligolyóként üti le a bizonytalan pozíciójú, fogadó játékost. (Ha kisebb lenne a lendület, akkor az ember a vízbe zuhanó zsák után kapna és együtt merülnének el a hullámsírban, ami egy szocialista országban, ahol érték az ember, semmiképpen sem megengedhetõ.) Így aztán az ürge nagyot lódít rajta, hogy az ügyesebbek telibe találva csak seggre üljenek, de a baseball-ban kevésbé járatosak a mellettük elzúgó hátizsákba szerelmetesen kapaszkodva essenek pofára, vagy négykézlábra zuhanva bátran megkapaszkodjanak a városi szennyvízhálózatból (most is üzemben) pajkosan csurgadozó lé által lekoptatott kövekben. Ahogy a zsoltár is mondja: „Ím arcunkra borulunk”.

    Zs nagyot alakít: nem fékezi a le a zsákot, hanem csak irányítja a landolási helyre: így csak az utóbbi lesz sáros, és fiacskám sziklaszilárdan áll, mintegy római hadvezér a fetrengõ sebesültekkel teli csatatéren. A csapat partot ért. Megérkeztünk LuPr-ba.

    A látványtól betellve felküzdöm magamat a meredek lépcsõn, de közben elvesztem az egyensúlyomat, és hajszál híján hanyatt legurulok a lépcsõn. Szerencsére megtartom magam, de ha ott leesek, tutti fej-betörés. Mire felérek a lépcsõn ezer tuk-tuk-os rohan rá, de én még megvárom Zs-t, aki az LP-bõl komoly jártasságra tett szert a guest house-kat illetõen. De egy faszit egyszerûen nem lehet lerázni: mondja, hogy ez egy veli gúúd, veli csííp, és veli klíín szálló, és 3 dolcsi egy szoba. A LP-ben valóban nem találjuk, de az már két éves kiadás, és vagy tényleg új a dolog, vagy egyáltalán nincs is. Mondom a faszinak, hogy ha nem tetszik, nem fizetek a tuk-tukosnak sem (0.2 USD), míg egy másikba nem visz, de elfogadja. A tuk-tuk-os meg nem is érti, mi folyik körülötte.

    Felülünk az inkább kisteherautó jellegû járgányra, és elindulunk. Megyünk kifelé a városból: és nézem a térképet, lassan lemegyünk róla, de mint késõbb kiderül, csak azért tûnik messzinek, mert nagyon lassú a jármû (itt különben állatira tartják a sebességet: nincs száguldozás, még a motorokkal sem: szépen, 30 – 40-el). A Shell kútnál balra fordulunk és megállunk. Új, tetszetõs: Soutthida Guest House, a Phou Vao roadon. Zs-t szemlére küldöm, és megelégedve int, hogy OK. Kis vita a tuk-tuk-ossal, hogy õ személyenként gondolta a díjat, de aztán megalkuszunk. Míg thai-ban kettõnkre mondtak árat, itt mindig csak egy személyre, így a késõbbiekben ezt kimerítõen tisztázzuk minden alkalommal.

    A szobánk ventillátoros, utca fronti, az elsõ emeleten van, és egy balkon is tartozik hozzá, kilátással a távoli hegyekre és a szemben levõ élelmiszerboltra, ahol azonnal sört (0.6 USD) és baguettet (0,1 USD )vételezünk. A fürdõ a folyósón van. Tiszta, új a ház, nagyon kellemes. Hazai ízekre vágyunk, pontosabban hoztunk két nagy húskonzervet (Szegedi Konzervgyár, Darált Sertéshús 400 g), amit elméletileg a csónakút alatt akartuk megenni, de elmaradt. Nekifeszítjük a túlélõkésünket a vasnak, és feltárul a világ legrosszabb konzerve: biztosan az etiópok által is visszautasított élelmiszerkészletbõl sikerült megszerezni. Nézzük, hátha lejárta szabatossága, és attól ez a penetráns íz de nem: minõségét megõrzi 2004-ig. Ezt a minõséget, még meg is õrizni, eddig? Hát ezzel én nem lennék annyira oda. Inkább elugrunk kajálni. A LP szerint szemben van a legjobb étterem a városban: ez egy kis, hangulatos helyet jelent, 30 m-re tõlünk. A kaja jó, de semmivel sem jobb, mint amit késõbb, máshol eszünk. Zs gyömbéres csirkéje nehéz falat, mivel a fiú a gyömbért is fel kívánja dolgozni: csípõs, mint a szakrament: komoly KIP mennyiségek fogynak a rizsre, colára az enyhítés gyanánt.

    Utána Ázsia feeling. Fekszünk a szálláson az ágyon, isszuk a szemközti boltból becserkészett Lao Beer-t (egyre rosszabb), whisky is van (ez otthoni szerzemény, és tartja a formáját). Nyitva a terasz nagy, faragott ajtaja, az utcán folyik a jövés-menés, a balkon barnára pácolt, faragott fa oszlopai, fehér könyöklõje fölött a horizonton a kékes-zöldes párában a lao csúcsok, a szobában alapjáraton kavar a mennyezeti ventillátor. Nagyon nagy. Innen lehetne kezdeni az Apokalipszis most filmet.

    Meleg víz ellenben nincs az emeleten, sõt a hideg is csak csöpög. Az apparát megvan: elektromos áram hatására kellene képzõdnie a hõnek, de nem teszi. Erre az aktív szabadidõs kedvû turisnya, pillanatra magára hagyva a barkács-ember leghûségesebb társát, a sörnyitót, reparációba bonyolódik. A konzerv feldolgozásban (brrr) már szigorú harci körülmények között is bizonyított Rambó késem erõteljes feszegetésével pik-pak szétkapom a mûanyag csöveket és megállapítom, hogy az úgynevezett hideg víz (különben kb. 26 celziusz gráduszov) bejön ugyan a fali melegítõbe, de ott zátonyra fut. Ez információ boldog birtokosaként lemegyek a recepcióra, ahol az egy szem nyelv éppen nincs jelen, így az ott rözsgõ hozzátartozók egy kapa hangot nem értenek sem a problémából, sem a megoldás megtalálása feletti örömömbõl. De az ember nem ok nélkül bír tanári praxissal: papírt kerítek, és beszédes ábrát vázolok fel, amelyen hûvös vízhullám fut a delejes melegítõbe és változna át gõzölgõ forróvízzé, ha ebben a nemes szándékában valami csúnya dugulás meg nem akadályozná. Teljes a sikerem. A jelenlevõk -bizony mondom néktek- mind bévették az mondanivalóm summáját és az ügy megoldásának érdekében költséget, fáradtságot nem kímélve készekké váltak az operatív beavatkozásra is: miszerint menjek le a földszintre, a másik zuhanyozóba, és hagyjam õket már békébe. És valami olyasmit is sugallnak, hogy kíméljem magam, aszerint ahogy pl. a magyar liftekben is látom kiírva: „A hiba keresésével és javításával ne fáradozzon”. Úgy lõn: a földszinti fürdõszobában agyoncsapok nagy sietve két szúnyogot a biztonság kedvéért, aztán végül szerét ejtem a tisztasági akciónak.

    A két szomszéd szobában is laknak. Egyikben egy helyi anyu a kisgyerekével: aki is segítségünket kérte, mert nem birkózott meg a szoba bezárásával. A gömb alakú kilincs közepén van egy gomb belül, amit -mielõtt még kimennél a szobából, be kell nyomni és ezután csak be kell csapni. És a kulcsot lehetõleg nem bent felejteni -de ha mégis, akkor különben gemkapoccsal, hajtûvel, vagy akár ráolvasással lazán ki lehet nyitni. Szóval a bezárás nem ment, pedig csapkodta rendesen. A kissrác elõtt megalapoztam a fehérember tekintélyét, mert velem született ritka megnyerõ mosolyommal a kérdést pillanatok alatt abszolváltam, plusz kapott egy lufit. Laoanyu is el van ájulva -nem is rossz a lány.

    A másik szobában egy angol srác -szerintem inkább a fiúk mennek nála- lakik. Zs. szerint nem -kicsit vitázunk ezen de végül megnyugtatom, lehet, hogy neki van igaza. A hasonszõrûek felismernék egymást -nyugtatom meg, de már annak se tud önfeledten örülni, ha igazat adok neki. Az angol gyerek többször is jár már a laoknál, és nem tudni, hogy ebben az összefüggésben-e, de a hátizsákján kívül a rendes csomagjai közé tartozik egy kéthangszórós mobil music center. De nem használja hallgatható hangerõvel.

    Az idõ továbbra is fátyolfelhõs. Késõ délután felkerekedünk egy kis városnézésre. Besétálunk a kentrumba, amit negyed óra alatt meg is tudunk tenni. Inkább csak kóválygunk, mert hamar szürkül, és sötét lesz. Internetes helyet keresünk és találunk. A asztaloknál jónéhányan a csónakból: itt van a kép bûnronda olasz csaj is. A vonal nagyon lassú, de az ár nudli, és benyomunk közben egy sört is. Zs ennek kapcsán ott is felejti a videót (könnyített menetfelszerelésnél az én reszortom a fényképezõgép). Mindig szigorúan ez a kiosztás, nehogy azt higgyük, hogy ha valamelyik fotós cucc nincs nálunk, akkor éppen a másik vállán van. Most is beválik, mert Zs. 50 méter után visszarohan és mire én odaérek, már jön is a kezében a kamerával.

    A város központ sincs nagyon kivilágítva. Éttermek meg ilyesmik és szigorúan csak fehérek. Úgy látszik, ezek az árak a helyieknek megfizethetetlenek, pedig ma szombat van. Tök sötét utcákba is betévedünk, de a közbiztonsággal semmi gond: még jele sincs negatív szándékoknak.

    Mindenképpen szerettem volna egy nagy terítõt venni az én drágámnak, de egyszerûen sehol nincs 50 – 70 cm-nél szélesebb textiltermék. (Ezekbõl szoknyák készülnek.) Ráadásul többségük nem is kézimunka. Ennek ellenére tök véletlenül belebotlok egy helyi dizájnba, ami elég nagy (1,5 x 2.5 m) és annyira megtetszik, hogy valami 1000 Ft-os árért kettõt is bírok venni, alig alkudozva. Bordó alapon aranycsíkokban elefántok özöne, meg ugyanez kék-ezüstben. Leírva baromi giccses -látványilag marha jó.

    Elejtünk egy tuk-tuk-ot. Míg alaposan tisztázzuk az árat (kettõnkre egy fél dolcsinak megfelelõ kip), odaérkezik egy másik pár is és megpróbál minket rádumálni, hogy a négyõnkre esõ összesen kemény 1 dolcsit alkudjuk le, csoportos kedvezmény gyanánt. Hát, ehhez már nincs pofánk. A hotellel szemben eszünk valamit: sült zöldségeket, amihez pálcikát kapunk, meg ragacsos rizst, amihez a kezünket használhatjuk. A ragacsos rizst egy száraz pálma levelekbõl fonott tartóban párolják. Alapvetõleg ezt nem ízesítik, de a pálmalevél egy nagyon kellemes ízt ad neki: önmagában is jól esik megenni.

    Otthon be se kapcsoljuk a ventilátort, de a video töltéséhez itt szükséges az univerzális csatlakozó. De hoztunk magunkkal. Végül nem a videót hagyjuk bedugva éjszakára, hanem az elektromos szúnyogriasztót. Emiatt, vagy sem: nem volt szúnyog.

    2001. Nov. 11. Vasárnap

    Felhõs, meleg reggelre, meg némi közlekedési zajra ébredünk. A ventillátort éjszakára nem kapcsoljuk be, és én az egyik oldalán bazsarózsákkal, a másik oldalán kisnyuszikkal ékesített paplanról is lehúzom a huzatot, és ez utóbbi is elég. (A szoba felszerelési tárgyaihoz tartozik még két 100 %-ban nedvtaszító, tiszta mûanyagból szõtt törülközõ, világoskék és rózsaszín változatokban. Azon túl, hogy jelenlétükkel kétségtelenül emelik a szoba komfort-fokozatát, még törölközni is lehet velük, bár igazat szólva, semmi értelme: ha sokat dörzsölöd magadra, homogén vízréteggé tudja rajtad képezni a zuhanyozás utáni vízcsepp-állapotot, utána pedig úgyis gyorsan megszáradsz. Bár a víz-felszárításra tökéletesen alkalmatlan törölközõ nagy találmány, valószínûleg ez nem egyedi csúcsteljesítmény, valahol nagy tételben gyártódik a nép boldogítására. Hasonló darabbal találkoztunk Vang Vieng-i tartózkodásunk alatt is. Ott sem volt jó semmire sem.

    A fürdõszobában megint kóvályog egy-két szúnyog, de ezek is elbukják a velem való találkozást. A szoba ablakán különben van szúnyogháló, de a már említett elektromos riasztónak is lehet köze a szúnyogmentes éjszakának.

    Kiválasztjuk a legegyszerûbbet a környéken levõ kajáldák közül: semmi turistacsalogató flanc, egyszerû deszka asztal, mûanyag terítõ, toptál amatõr személyzet (a család), ennek összes elõnyeivel együtt: barátságosak, örülnek nekünk, iparkodnak, néha meg nem jön össze dolog -nem nagy ügy. Leülünk reggelizni, és szemmel láthatóan emeljük a renomét. Itt azért -nem úgy mint a központban- szinte alig van fehér ember. De nagyon kedvesek -ezt különben messzemenõkig igaz az egész országra, persze mi is nagyon megpróbáljuk megadni a módját az udvariasságnak. A reggeli tea 0.25 USD (és adnak dögivel, amit nagyra értékelek, mert otthon is lenyomok alsó hangon egy fél litert), a baguette vajjal, sajttal (ömlesztett, de milyen jól esik) 0.6 USD.

    Visszaérve a hotelbe kb. 10 kisgyerek kevereg a bejáratnál. Itt az idõpont a Nagy Lufiosztogatásra. Megtörténik. A recepciós gyerek, ahogy már tegnap is, újból nekifut, hogy 25 USD-ért egy napos kirándulást szervezzen nekünk, amiben a vízesésen túl olyan csábító programok is szerepelnek, mint valami népi faktolí, meg hasonlók. Ismételten köszönettel elhajtjuk. Így végül kimarad a vízesés is, de majd a Thaiföldön pótoljuk -nyugtatjuk magunkat. Városnézés.

    Azóta is gondolkoztam azon, hogy mi fogott meg annyira ebben a városkában. Talán a templomai, amelyek a thai-ban látottakhoz képest jóval kopottabbak -nincs pénz a rendszeres újrafestésre-, de ezáltal jóval rusztikusabbak. Vagy az egész hangulat, ez a kisvárosi napi élet? Vagy az emberek, a piacuk? A kaják, éttermek? A lányok? Jól meg lettünk nézve és kaptunk mosolyt is rendesen. A koválygó kutyák? (Az egyikük, egy kis termetû fehér-tarka jószág a fél városon végigkísért minket: eleinte nem tudtuk, hogy harapni akar, azért kerülget, de végül kiderült a nagy barátság. Ha bementünk egy-egy templomba, megvárt a lépcsõnél, legfeljebb addig bunyózott egyet a kolostor kutyáival, aztán boldogan jelezte visszaérkezésünket, és elõttünk-mögöttünk szaladgált, pillanatonként visszanézve ránk, azzal a vigyori képével. A gyõri keksz nagy hívét neveltük belõle.)

    Szóval, nem tudom, de az biztos, hogy naggyon jól tudja magát itt érezni az ember.

Hozzászólás: Thai-Laosz 2001 9.rész
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.