Thai-Laosz 7. rész

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás Thai-Laosz 7. rész

  • Ennek a témakörnek tartalma 0 résztvevő és 0 hozzászólás.
  • Indította
    Témakör
  • #1020 Hozzászólás

    Pó apó

    2001. Nov. 7. Szerda
    Reggeli. Egy-két viszonylag csinos lány is kóvályog a környékünkön; megpróbálom lefotózni õket, de ahogy meglátják a gépet, húznak el. Zs jelbeszédbe elegyedik egy 1000 éves öregasszonnyal, és ahogy távolról látszik, megvan a közös húr, mert kölcsönösen elégedettem bólogatnak. A falu fiatalabb hölgytagjai inkább tisztes távolságból szemlélnek minket. A teljesen fehér öltözéket viselõk még lányok, a színes ruhások már férjnél vannak.

    A leírások szerint a karenok nem élnek laza nemi életet, ellentétben például a yaó-kal, ahol a házasság elõtti nemi élet, sõt gyermekáldás is természetes, vagy az akhák-kal, ahol a nagy gyakorisággal cserélgetett partnereiket elsõsorban saját családjuk tagjaiból választják a leányzók: mindenkivel lefekszenek, aki erre õket felszólítja. És minek ehhez átgyalogolni a szomszédba, amikor sokkal praktikusabb a házon belül kéznél levõ testvér, vagy a jó atya -így az útleírások mondom, nem személyes tapasztalat. Ennek következtében a gyermekeik között nem ritka a degenerált, vagy ha mégsem, az ópiumszívás majd rendezi a kérdést. Az akhákat különben az útleírások szerint hiába próbálták rávenni a kávé, vagy az igen egészséges barack termesztésére, maradtak a gyökereknél: az ópiumnál. Nem csoda, hogy állandóan szellemeket látnak: animisták. Nem is megy náluk más vallás. A szellemek dominálnak. A thai kormány különben megunta a szarakodást a kábítószerrel, és amely törzsi ürgét kábszeren kapnak, lazán kivégzik. A külföldiek pedig 15 éveket csücsülnek. A guide-k is igen félnek: a svájciak könnyed próbálkozására, hogy ugyan már, mérnek itt a környéken valami jó féle cuccot, a guide-nek tarkóig szaladt a szemöldöke és már a kérdést sem értette.

    Minket tehát ilyen szempontból rossz helyre hozott a guide: a karenoknál a leányság a szüzességet is jelenti. Ahogy Kenyában mondta egy pincérlány (bár ott aztán éppen hogy nem így van, de jó a duma): no meridzs (fordítom: marriage), no dzsigi-dzsigi (nem fordítom). Ez persze azt is jelenti, hogy a karen lányok 14 éves korukban már vidáman feleségek, meg anyucik.

    Bivalyok húznak el a kunyhó mögött: terelgetik ki a legelõre a társaságot. Elég élénkek, jóformán kocognak, nem csak úgy andalog a banda. Úgy látszik, éhesek. Eltûnnek a párás, ködös reggelben. Függetlenül attól, hogy melyik hónapban vagyunk, az éjszakai lehûlés miatt reggelente mindig sejtelmes ködök takarják itt a vidéket, és csak az erõteljesebb napsütés hatására alakulnak át párás, meleg levegõvé.

    Mi a reggelihez látunk ami a tegnapi megismétlése. Csak a megszokásból érdeklõdöm a mai nap nehézségi foka miatt, mire a guide még nagyobb rettenetekkel kecsegtet, de már nem hiszek neki. Részben azért most igaza lesz.

    Elindulunk, de elõtte kifizetjük a tegnap esi cehhet -ahogy már írtam, a sváciak kicsikét átverik a baltaarcút. Mi nem értünk egyet a dologgal és csóváljuk is a fejünket, de hát a mi fejünk és ha akarjuk, hát csóváljuk -vélik a svájciak. Ennek ellenére az ipse (jó, nem az) külön búcsúztató beszédet intéz hozzánk, amelyben kifejezi és utána mi persze viszont.

    Arra vonulunk ki, amerre a bivalycsorda is távozott, így aztán eléggé feltúrt terepen bukdácsolunk. Az idõ remek, gyönyörûen süt a nap, és a sárga rizsföldeket másfajta megvilágításában is élvezhetjük: tegnap délután a lemenõ nap, most pedig ez teljesen más színeket hoz ki. Most inkább pasztelosabb, párásabb, tegnap inkább teli színekkel, teljesen aranysága volt a rizsföld.

    Nem túl hosszú emelkedõ után egy ligetes erdõrészben sétálunk egy jó ideig, kellemes tempóban, majd ereszkedni kezdünk és távolról valami zuhogó patak hangja kezd hallatszani. Melléérve gyönyörû a látvány: megyünk a hegyoldalban, az úttól jobbra meredeken emelkedik, balra meredeken zuhan lefelé a hegy, középen pedig megy az ösvény. Sajnos hajnalban elefántok vonultak elõttünk, és össze-vissza csúszkáltak a nedves talajon így vízszintes rész alig maradt, ami meg maradt, azt meg bokáig érõ sár borítja. Felfelé nem lehet menni, mivel ahhoz nagyon meredek, lefelé meg még úgy sem, plusz még arra egy rossz mozdulat után a 30 – 40 m-re levõ patakba, illetve a sziklákra zuhan a turista és ezzel a kirándulás számára véget is ér. Elég persze az is, ha megbicsaklik az ember lába. Szerencsére még nem vagyunk elfáradva, de inkább kerítek egy botot, és lépésenként jó erõsen beszúrom a hegyoldalba, fõként amikor csúszósabb részeken megyek. Kicsit izgulok, nem is miattam, mert ezzel a biztosítással eléggé stabilan lehet közlekedni (ha nem is gyorsan), de Zs-nek derogál az ilyesmi.

    Ez az utolsó nap, és dél körül elméletileg véget is kell érnie a kirándulásnak, így a guidek mindketten az élre állnak, és erõs tempót diktálnak. Már akinek. Elhatározom, hogy ezen a gyönyörû vidéken (a patak és a zuhatagai ott alattunk, fantasztikus látványt nyújtanak) nem fogok végigrohanni, meg fotózni is fogok. Így aztán talán le is maradnék, ha a társaság többi tagja sem lenne óvatos a közlekedéssel, így a guidek-is kénytelenek blokkolni.

    Egy jókora és teljesen kikerülhetetlen sártengeren átgázolva leérünk a patakhoz, azaz nem teljesen a partjára, hanem kb. 7 méter magasan a vízszinttõl. Ahol is egy jókora fa van átdobva rajta, híd gyanánt. A fatörzs biztonságosan vastag, meg kb 15 cm szélességben a teteje le van már koptatva, egyenesítve, de a rohanó víz fölött jópár méterrel átmenni érdekes mutatvány. Zs már készíti a videót, de ez egyszer nem esek bele, ami nem is lenne nagy élmény, mert bokatörés garantált a sziklákon. Plusz még önthetném ki a fényképezõgépbõl a vizet. Még az átkelés elõtt felmerül bennem, hogy szépen lovaglóülésbe vetem magam rá a fára, és biztonságosan, ámde kissé kevésbé lendületesen araszolgatok át rajta, de mire végig gondolnám, a lábam visz és már át is értem. Szédülõsöknek nemigen ajánlott -azóta már álmodtam is vele, amint éppen esek belefele. Visszanézve a videót az ugyan nem látszik, hogy még véletlenül sem nézek lefelé, mert akkor tuti a belezuhanás, de az igen, hogy tyúkra emlékeztetõ totyogással, a kis lépések taktikáját követve küzdöm le a célt. Magyarul: a gyakorlat kivitelezésére nem kaptam volna meg maximális pontot.

    Ahogy átérünk egy eddig még nem látott táj fogad: a föld vörös, a fák már ritkábban állnak, és hatalmas, fehér sziklák szegélyezik az utat. Áthaladunk egy-két kisebb falun, majd egy hatalmas rizsföld (ez még zöld) mellett gyalogolunk. Ezer fok, de nagyon jól néz ki a dimbes-dombos táj. Egy két, szemmel láthatóan vagyonos helyi erõ „hétvégi ház”-a is feltûnik, tornácos kolonialista stílusú, szép építmények. Itt a guide-k már sehol sincsenek: gondolom azért húztak elõre, hogy jelentsék az érkezésünket a kajálásnál, ne kelljen várni. Zs. sürgetne, de nem érdekel: fotózni és nézelõdni is akarok, nyugodtan. Végül kiérünk az országútra és egy normális étterembe, ahol a szokásos rizs, zöldség, és valami csirkedarabok menü vár, hozzá ananász, dinnye. Délután 1 óra van és a kirándulás gyaloglós része véget ért. Utolsó felvonás még az eléggé turistás bambusztutajozás. Lássuk.

    A folyóról, ahol a bambuszos akció majd lezajlik a guide azt állítja, hogy egyes szakaszain éjszaka krokodilok is vannak, de megnyugtat, hogy mielõtt a turistákat ráengednék a vízre, reggelente egy hajó végigmegy és kizavarja onnan ezeket a barátságos álatokat. Most vagy alapjaiban átvert, vagy valóban kizavarták õket onnan mert tényleg, nem is látunk egyet sem. De ilyen alapon az elefántok meg az eperfákon fákon alszanak, míg el nem repülnek: ezért nem is lehet látni eperfán elefántot (mert már elrepült, a gyengébbek kedvéért). De mit csökkentem én a kaland nagyságát: igenis, krokodilos a folyó és punktum!

    Befejezzük a zabát, adunk a kutyáknak is, majd elõkerül a furgon és megyünk a folyóhoz. A guide már nem fér fel az autóra, ezért a hátsó lépcsõn lóg, de nagyon elégedetten mosolyog így is. A folyóhoz érve lekászálódunk és a guide igét hirdet: fotócuccokat hagyjuk nála, ha nem muszály, a szemüveget is, mert a borulásra erõs az esély. Felvállalja, hogy le is videóz minket, ennek következtében, ahogy átveszi a kamerát, egybõl be is kapcsolja felvételre, így az elsõ 5 perc az õ papucsos lábát tartalmazza. De nem szólók, mert talán akkor kapcsolná ki, amikor mi is sorra kerülnénk.

    A bambusz tutaj 8 – 10 db, 10 méter hosszú bambuszból álló alkalmatosság, amire a közepe táján keresztbe is rákötöztek valami bambuszokat, és jelenti az ülést. Sok értelme nincs, mert ahogy a vezetõ és egyben fõkormányos (õ áll elöl, egy nagy ruddal a kezében) és a három utazó (kettõ középre ül: mellém az egyik svájci kerül, de nem tapogat, a másik svájci pedig hátra áll, szintén egy rúddal, mint segédkormányzó) a tutaj jó részben a víz alá kerül, és haladás közben az örvénylõ víz pedig rendszeresen elborítja az ülést is. Végig vízben ülünk, állunk, de hát nem számít, meleg van. Zs. az elõttünk levõ tutajra kap meghívást, ahol két, önállóan utazgató amerikai fickó csücsül már, és õ lesz a segédkormányos.

    Kitolják a folyó közepére a tutajt, és a víz sodra elindít. A két botos közremûködõ elég jól navigál, csak ritkán megyünk neki ennek-annak. Élvezetes. Ahogy haladunk, mintha valaki derékig állna elõttünk a vízben: hát felismerem Zs, aki, mint az országúton, stoppol. Kisült, hogy egy jobbfajta kanyarnál Zs ellentartott az árnak a botjával, de simán lesodorta és belezúgott a vízbe. Akkor még vissza tudott mászni, de a következõ erõpróbánál már nem érte utol az elég gyorsan sodródó tutajt. Megszánjuk, felvesszük, ne álljon ott egész nap, hátha visszajönnek a krokodilok. Örömmel jelenti, hogy elõtte az egyik amerikai is megmártózott, pedig õ ült. Kb. egy háromnegyedórás utazás után vidáman érkezünk a végállomásra ahol hûtött sörök is fellelhetõk. Lelünk mi is. 100 B-ért fotót kínálgatnak amin éppen az elefánton ülünk. Egy csicsás keretbe van a mestermû foglalva, de megszánjuk õket és megvesszük: az úszó piacon és Ayutthayában is próbálkoztak már ilyen fotókkal velünk, de ott egy tányérba voltak belerakva a fotók, amin mi éppen, de azt már még se. Tányér, az már túlzás.

    Felülünk a furgonra és behúzunk Chiang Maiba, vissza a guest house-ba. A szobát már lefoglaltuk és ki is fizettük elõre, így az ott hagyott csomagokért megyünk, amik rendben meg is vannak. Végül nem is kellett fizetni ezekért (20 B/nap/csomag-ot mondtak), de az õrzés sem volt valami feszes: mi csak elkérjük a raktárnak a kulcsát (a kulcson a rárögzített marmonkannával, hogy zsebre nem vágd), és szabadon válogathatunk a cuccok között. Némi összehasonlító elemzés után végül a sajátjainkat választjuk.

    Amire most nagy szükség van, az három dolog: medencézés, tisztítóba a redvás cuccokkal és sör. Fordított sorrendben alkalmazzuk. A hotel körül minden második üzlethelység ajtaján ott a tábla, hogy mosást vállalnak, kilóját 35 – 40 B-ért, de másnapra legközelebb. Megdumáljuk az egyiket, hogy akár nedvesen is elvinnénk még ma este, mert holnap reggel fél kilenckor indul Chiang Khongba a buszunk és egy órával korábban kint kell lenni, a jegy vétel miatt. Egy buddha szobor jellegû (a jóllakott verzió) kínai ül a bolt belsejében és meg is ígéri. Elmegyünk haza emilezni.

    Internet itt is dögivel van, betérünk az egyikhez, és fél órán keresztül ontjuk magunkból a kalandokat, hogy ilyen volt, meg olyan. Amikor sor kerül az elküldésre, a gép lefagy és kész. A faszi mondja, hogy nem kell fizetni, de bocs, elszállt a hetvenhét oldal szöveg is. Mivel van rajta kívül más is a boltban, meg hátha járatosak a távol keleti harcmûvészetben is (amit a fantasztikus ….öves Zs. is mûvel, de hátha a Marczibányi téri mesterkurzus itt mégsem elég hatékony), a megrugdosást elhalasztjuk, de majd szét durranok. Írói munkásságom jelentõs része veszett oda! Ráadásul az ékezet nélküli verzió, amely históriai távlatokban is említésre méltó lehetett volna, ha az elkövetkezõ századok végre felismerik bennem a tehetséget. Minden esetre nem reszkírozunk tovább és a következõ helyen négy szóban rendezzük hazafelé a trekkingrõl való szerencsés visszatérés kérdését. Ebbõl három az elõzõ faszit jellemzi.

    A kínai pucerájos este 8-ra rendelt minket vissza, de hagyunk neki idõt az elkészítésre, így csak negyed kilenc körül mászunk ki a medencébõl (elvileg este 7 után a szálló medencéjét nem szabadna használni, de nem csapunk nagy zajt, így nem izélgetnek). A hotel különben karácsonyi díszekben tündököl -valószínûleg a Loy Krathong miatt, lámpafûzérek stb. Jól mutat. Egy kis fekete sráccal dumálok, Dél Afrikából jött, és õt nem engedik be a vízbe. El van ájulva, hogy én benn lehetek. Ötször is elmondja, hogy õt az anyja nem engedi -teljesen hihetetlen számára a merészségünk. A nagy csoda megtekintésére elõvarázsolja 10 év körüli nõvérét is, aki egybõl ajánlatot tesz mindenféle énekek tolmácsolására. Bíztatjuk, így míg mi szépen úszkálunk, a kiscsaj a medence szélén üldögél és afrikai gyerekdalokkal szórakoztat. Nem semmi.

    Szóval adva elég idõt a tisztítósnak, felkerekedünk. Hoppá. Az összes üzlethelyiség redõnye lehúzva -életnek semmi jele. Még azt sem tudjuk, hogy hol kellene dörmbölni, de minek is, mert egy kis fény sem szûrõdik ki. Találomra elkezdünk az egyiken próbálkozni, de nem nyerõ. Kijön ugyan egy szintén kínai nõ, de gõze sincs arról, hogy mit akarhatunk, hiába mutogatjuk neki a pucerájostól kapott jegyet. Nem tudja, vagy nem is érti, melyik bolt lehetne a nyerõ. Megpróbáljuk nyelvként (lásd Dobó István Egerben) magunkkal hurcolni, de nem áll kötélnek: miért nem hozzá vittük tisztítani. Toljuk fel magunk a tikitet. Le van. Legfeljebb itt hagyjuk a holmikat -pólók, zokni, fehérnemû -majd veszünk ha a többi is elfogy. Hazafelé indulva, Zs hirtelen jelet lát, ami emlékezteti valamire és feltépi a redõnyt -és mit ad Buddha- a mi kínaink ül a boltban. Onnan ismerjük föl, hogy délután óta még a kezét sem mozdította meg, talán. Rég látott ismerõsként köszönt minket, és lázas kutatásra ad ki intézkedést a cuccaink iránt. A család apraja-nagyja elhajítja az evõpálcikákat és lázasan nekilát.

    Van egy 16 év körüli lány is a készletben: vékony, jó alakú, nagyon csinos.. Motorbringával száguldozik, míg megjön a hírrel, hogy sajna nincs kész, még vizes a cucc. Nem baj, hozd. Újra eltûz a motorral és kisvártatva tényleg megjön egy szatyorral, benne a ruhák. Éppen csak nedves. Adunk valami jattot a családfõnek, és köszönjük. Egy kicsit nézegetjük még a lányt és õ is rázza magát, hogy dukál, aztán távozunk. Már majdnem a hotel elé érünk, amikor elénk vág a motoros csaj és átnyújt egy alsónadrágot, hogy még az is miénk. A lány megérne otthon egy hét ajtócsapkodást -persze, csak ha kiderülne, de ugyan miért derülne ki?- így most gyorsan lépni kellene az ügyben, de csak nézünk, nagy bambán. Végül nagy visszatekingetések közben (Zs azt hiszi, hogy õt nézi, pedig nyilvánvaló hogy az én érett férfiasságom nyûgözte le) zárjuk a dolgot. Lehet, hogy a csaj fétisiszta volt, és az alsónadrággal próbált indítani.

    Bánatunkban elmegyünk vacsizni. Az utcán mindenféle bárokból kiabálnak a csajok, nagyon jók, de hol vannak ezek a kis kínaihoz képest… Hogy pontosan meg tudjuk állapítani a különbséget oda is sétálunk az egyik bárhoz, hogy mégis, milyen belül. Egybõl odatoppan egy tündér, és Zs-re bazsalyog ezerrel, aki persze rögvest elolvad, fõként miután a lány ujjacskái tétován morzsolgatják Zs ingén a középsõ gombot. Zs lenéz, hogy miként alakul a matatás, mire a lány hoppá, orrba pöcköli a kis kíváncsit. Én kárörvendõn derülök, Zs. pedig mélységesen csalódik a nõi nemben. Otthagyjuk a mókamestert és jól bekajálunk egy étteremben, az út túloldalán.

    2001. Nov. 8. Csütörtök

    Fél hatkor, jó korán kelünk. A csomagolás nagyjából már este megejtõdött, meg aztán nincs is valami sok cuccunk. Bár a tegnapi mosásba csak fehér holmikat tettünk, örömmel állapítjuk meg, hogy egyik pólónk színes nyakrésze (ezerszer mostuk már, de úgy látszik, itt nagyobb mosóerõk dolgoznak vagy keményebb celziuszok lettek bevetve) remekül kékre festette az egész menetet. A leggyengébb láncszem elvét követve a legrondábban kinézõ pólót, valamint azokat a zoknikat, amelyekkel még ez koncentrált támadás sem tudott mit kezdeni, emlékül hagyjuk a Chiang Mai-i utókorra.

    Kicsekkolunk rendben, és nem hagyunk semmit sem a széfben (a recepciónál mûködik -úgy mint BKK-ban is. Búcsúzóul kapunk még két kártyát, ami a következõ itt tartózkodásunkra 10 %-os kedvezményt ajánl. Nem valószínû, hogy ide még egyszer elkeveredünk, de azért köszönjük.

    Kicsit borús az idõ és enyhén szemerkél az esõ is, de inkább csak valami langyos szitálás az egész. 40 B-ban alkudunk meg a tuk-tuk-kal és kisöprünk a busz állomásra. A busz fél 9-kor indul, tehát elméletileg fél 8-tól lehet jegyet venni, de 7.15-kor már nem zavarnak el minket. Zs. a jegyvevõ és hosszan sorolja az igényeit: I oszt, légkondi, VIP. Tök feleslegesen töri magát, mert van légkondis meg van nemlégkondis. Ekkor még tapasztalatilag nem tudtunk, hogy nagyon kellemes az utazás légkondi nélkül is, sõt jobban cserélõdik a levegõ, mintha valami 100 éves ketyere próbálkozna lehûteni egy busznyi utast. Minden esetre 450 B-fõ ért kb. 6 órát (ez az elméleti menetidõ) vagyunk jogosultak szívni Chiang Khong városáig, a laoszi határig. A jegy helyre szól, így nyugodtan átballagunk a buszpályaudvar túloldalán levõ kifõzéshez, amit szintén valami kínai vezet.

    Vereséget szenvedünk, amikor teát próbálunk kérni: elmondjuk hetvenhét féleképpen, de sehogy sem értik. (Vagy mi nem értjük, hogy már érti a pasi, csak akkor zavarodik meg, amikor elismételjük, csak éppen másképpen.) Mondjuk neki szépen, hogy tee, thee, thé, ti, tíííííííí, anyád, és minderre bólogat, és válaszképpen kezdi felsorolni a kínai nagyszótárt. Ezt meg mi nem értjük, és semmiképpen sem akarunk levest enni (hátha pont arra mondjuk, hogy OK), meg aztán a másik bökkenõ, hogy az is lehet, hogy tényleg a tea fajtákat sorolja, de akkor miért mondja sokszor, hogy koffé? Kimerülten feladjuk és 2-2- colát rendelünk, ami teljesen kielégíti a vendéglõst. Balra el.

    Még tegnap este vettünk a benzinkútnál elõre csomagolt szendvicseket (15 B körül), meg valami töltött kiflit és azt eszegetjük. Nem csesznek le. A szendvics a felirat szerint prágai sonkás -Zs ebben kételkedik, de nem ért hozzá, mert még sosem volt Prágában. Én igen, úgyhogy alaphelyzetben nekem van igazam. Különben tényleg jó.

    A reggeli egyhangúságot csak a TV-ben a CNN (megy az afganisztáni háború), a falon pedig egy 5 cm-es csótány jelenti. Valahogy megléphetett a megevés elõl. Zs sokkolja a látvány, miszerint a csótány falon is tud mászni, és egybõl a Huang Xai-i (már Laosz) hoteleket kezdi nézegetni a LP-ben és ahol bungalós guest house van, azokat már törli is. Kis buta: érted a csótány az emeletre is felmegy -nyugtatgatom. De felül kerekedik a CNN beszámolója: iszlám tüntetés Istambulban. Két halott. Eldöntjük, hogy a tervezett városnézést (visszafelé 7 óránk van az átszállásra IST-ban) kihagyjuk. Az útra éppen Huntington könyvét (A civilizációk összecsapása) hoztam el magammal, így átérzem a török állam erõfeszítéseit, hogy a nyugati értékrendhez igazodjon és ezt próbálja kifelé mutatni, miközben állandó küzdelmet vív az egyre erõteljesebb iszlámmal és annak nyugat-ellenességével. (Különben, mikor már hazafelé repültünk, egy török üzletember ült mellettünk és mindenképpen javasolta az IST-I kiszállást, meg hogy ez Európa, meg nyugi van. Annak ellenére -meg eléggé fáradtak is voltunk- végül a reptéren dekkoltunk.)

    Befut a busz: nem egy nagy durranás. A vezetõ mellett kell felszállni, és aztán egy farostlemez ajtó következik, amely meggátolja, hogy az utasoknak járó légkondit a sörõr is élvezze. Kalauznõ a parancsnok: ellenõrzi a jegyeket és a helyünkre vezet. A busz elégé teli lesz a helyiekkel. Rajtunk kívül csak 2 dán csaj a fehérember készlet: éppen mögöttünk ülnek. A kalauznõ a helyi ritusoknak megfelelõ táncrend szerinti mutatványt adja elõ: szokásos adminisztrációba bonyolódik és legalább nyolcszor számolja meg a létszámot és újra ellenõrzi a jegyeket is. Kettõs könyvelésében nincs az a könyvvizsgáló, aki hibát találhatna. Feltûnik, hogy mindenki fehér jeggyel utazik és csak mi, meg a dánok kapunk pirosat. Elõször azt hiszem, hogy kettõs árrendszer van, ami nem kizárt de az biztos, hogy végül csak mi négyen megyünk el Chiang Khong-ig, a többiek korábban leszállingóznak. Sokat elmélkedtem, hogy ez a rohadt nagy adminisztráció ugyan mi végre. Végül ennek egyetlen célja a kalauznõ állandó mozgásban tartásában és e fontos poszton a töretlen éberségének fenntartásában manifesztálódott elõttem. Nyugodjunk meg mi is e tudatban, ahogy mi is ezt tettük akkor. Kosztolányi alapján: értelme nincs, de szép.

    A busz az úgynevezett I. osztályú AC. Ez a csúcs: VIP-es változat nincs, de mint említettem, a légkondi sem lenne feltétlenül szükséges. A komfortfokozatot emeli egy TV is, és csak a legkritikusabbak vethetik fel azt a kifogást, hogy pl. nem mûködik. Még csak az kellene. Zs. szerint egyszerûen egy elõlapból áll, mögötte pedig a levegõ. A busz ráz, mint a hétszentség, de végül a 6.5 órásra sikeredett útról semmi rossz emlék nem marad. Bekapok egy Dedalont -biztos, ami biztos, de feleslegesen. Minden esetre zacskó is van készenlétben, a busz standard felszerelései között. Haladunk -térképen követjük az utat. A klajzi ismét létszámot ellenõriz és könyvel (a busz azóta nem állt meg, tehát igen meglepõ lenne, ha valami változás következett volna be eme fontos kérdésben), majd miután rendben megvagyunk, jutalmul sztyuvivá minõsül át és egy pohár/fõ kiszerelésben colát hord körbe. Van vizünk, így aztán inkább nem kérünk. Helyette inkább nagy sorry-zások közepette megdöntöm az ülésemet, bele a dán csaj ölébe, aki erre verbálisan nem is reagál, hanem csak durcásan néz. Én erre igen bátorítóan visszamosolygok -szemmel láthatóan a guta üti. Na, itt sem fog kitörni valami nagy szerelem.

    Az út hamar a hegyek közé ér, és a lendületes, úgy 60 km/órás száguldását az emelkedõkön megfontolt 20 km/órára fogja vissza. A táj barátságos: nem túl magas hegyek, lankás emelkedõk. A növényzet részben kontinentális, bár banánfák, pálmák is vannak rendesen. Egyes helyeken a sûrû dzsungel az útig ér, és elõfordul néhány kisebb vízesés is, amint az út feletti sziklákon tör elõ. Szerpentin, hegyek. Zs-t elringatja a kanyargás, a légkondis zúgás és a lassú haladás: elalszik. Úgy döntök, hogy nem ébresztem fel bár kicsit aggódok: ha még jobban ellustul, még kómába esik.

    Átérünk a hegyeken és lankás részek következnek. A busz újra erõre kap. Jó másfél óra múlva úja lassít, de most nem a természeti akadályok leküzdése a feladat, ugyanis egy ellenõr pattan fel. Eddig egy kunyhó hûvösében pihegett az út mellett. Sapkát illeszt a fejére és igen magas fokon mutatja be a jegyek és az utaslista kimerítõ összeghasonlító processzusát. Mivel a busz eddig még mindig nem állt meg, és a klajzi nõ is alaposan a vesénkbe hatolt az ellenõrzéseivel, jó okunk van feltételezni, hogy ezt a kontrollt is sikeresen átvészeljük. És valóban, így lõn: minden rendben talál, ami jegyzõkönyvileg is rögzítésre kerül. Egy újabb lassítás után az ellenõr leugrik és eltûnik a bozótban. Várja a következõ prédát.

    A következõ esemény egy 5 perces pöss szünet, amelyet 2 B-ért lehet megejteni a busz állomáson. Azt az elvet szem elõtt tartva, hogy nem akkor megyünk WC-re, amikor kell hanem amikor lehet, mindketten megpróbálunk élni a felkínált lehetõséggel, de végül az én 2 B-osom ellentételezés nélküli, tiszta haszon lett a klotyós pasinak: a tegnapi sörök ugyanis már a múlté, a kalauz pohár colája pedig ugyebár kimaradt. Ettõl persze ideges leszek, mert nem tudom, mikor lesz a következõ megálló. Nagy kérdések ezek.

    Jobbra fordulunk, a 112-es útra és hamarosan újra felfelé kanyargunk. Az út mellett a szokásos pálmák, banánfák mellett kisebb kukoricaföldek is következnek, mögöttük pedig ott a dzsungel, tömör, sûrû, áthatolhatatlannak tûnõ növényzeti összevisszaságával. Itt is színesítik vízesések a tájat: 10 – 30 méterekrõl zuhannak lefelé. Viszonylag hamar átérünk ezen a hegyen is és 11.30 óra tájban kiérünk a síkságra, de a busz itt sem harcol a Kék Szalag-ért. A sztyuvi frissítõ kendõket kínálgat és Zs. ennek kapcsán kajában is reménykedik, de keservesen csalódik. Ráadásul mögöttünk a dán csajok esznek.

    Beérünk Phayao-ba. A busz megáll és ismét pöss lehetõség kínálkozik 2 B-ért, de most már sikeres az akció. Az utolsó 100 km-t kajával feltöltve tesszük meg mi is: egy helyi asszony száll fel és 10 B-ért egy nejlonzacskó banánt árul. Gyorsan veszek belõle, mire kiderül, hogy nem banán, hanem meleg, fõtt kukorica. Végeredményben ehetõ, de tök sótlan, amin még az sem javít, hogy egyikbe – másikba belefõztek egy-egy csinos kukacot is. Miután túl vagyunk az õserdõn kis gondolkozás után simán megeszem, és Zs is, bár az õ teljesítményébõl talán valami levesz, hogy ezt a tényt nem veszi észre. Csak utólag világosítom fel, atyai szeretetbõl. Örül, bár erõsen leplezi.

    Balra a rizsföldeken a „vietnámi” kalapos emberek tevékenykednek, jobb oldalon pedig feltûnnek a laoszi határ közelségét jelzõ hegyvonulatok. 6 órás út után, fél 3-kor befutunk Chiang Khong-ba. A busz nem nagyon megy be a városba (inkább falu), hanem megáll elégé az elején -gondolom a helyi tuk-tuk szakszervezet erõteljes nyomására. Mert különben ebben a kis településen a tisztességes kábítószer csempészeteken kívül nemigen lehetne mit fuvarozni. Így az összes tuk-tuk miránk, összesen négy szem turistára veti magát. Mi elõször térképekbe bonyolódunk, hogy milyen messze lehet gyalog a laoszi átkelés (ferry: a Feri), végül megalkuszunk 20 B/ tuk-tuk árban. Ez itt két jármû rezerválását jelenti, mert az itteni típus más, mint a BKK-i: mintha a motorbiciklis alvázra egy tyúkketrecet erõsítettek volna fel jókedvû, barkács hajlamú kezek. Totál instabil az egész, de végül nem borulunk fel, bár erre azon a 200 m-es nyíl egyenes, forgalom nélküli fõúton sok lehetõség nem is kínálkozik. Nem bánjuk a tuk-tuk flottára költött pénzt, mert a nap irgalmatlanul süt, és bitang meleg az idõ. Épp elég legyalogolni a Mekong partján levõ határállomáshoz, mivel a tuk-tuk csak a fõúton közlekedik -talán nem lehet forgatni a kormányt, mert kicsavarodik? Így a maradék 50 m-t mégiscsak gyalog tesszük meg.

    (Most pedig jön Laosz, de majd inkább csak holnap teszem fel, mert sokkol a mennyiség)

Hozzászólás: Thai-Laosz 7. rész
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.