Török riviéra egy hétben – romvárosok

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás Török riviéra egy hétben – romvárosok

  • Indította
    Témakör
  • #1024 Hozzászólás

    Az útleírások közé márciusban már feltettem egy írást, amiben egy olyan úticélt javasoltam, nevezetesen Tunézia déli részét, ahol az elõszezoni olcsóságot kihasználva, egy kis egyéni kezdeményezéssel igazán különleges élményekben lehet részünk. Azóta más útleírások is népszerûsítették ezt a vidéket, tehát ugorjunk, nézzünk át Törökországba, konkrétan a török riviéra egyedülálló történelmi emlékeihez annyit, amennyi egy szûk hét alatt bejárható. Ez is egy rövid leírás lesz, kedvcsinálónak, nagyjából hasonló tartalommal ez is megjelent a Chili utazási-gasztronómiai magazinban, és ott terjedelmi korlátok vannak, de csak azért, hogy odaférjenek a fényképek is, amiket többnyire én csináltam, hát mitmondjak: gyönyörûek. (Ezt a Chili-számot azért is ajánlom, mert „bb” Buzás Balázs (balazsbuzas.com) írása meg a fényképei is láthatóak Madagaszkárral kapcsolatban, a címlapon meg van egy szõrös maki majom, Balázs tudja is a nevét is, én nem, de nagggyon cukíííí, tiszta plüssjáték, valószínûleg gyûrûsfarkú maki, de nem látszik a farka, csak a feje, azon meg nincs gyûrû, valószínûleg ezért nem is hívják gyûrûsfejû makinak. Meg van benne egy kis bemutató a „Malajzia-Borneó –Felejtsd el a szervezett utakat!” könyvemrõl is.)

    **
    Nem tudom, hogy sikerül-e.

    Nem tudom, hogy sikerül-e, de azt talán állíthatjuk, hogy az „egyet fizet-kettõt kap” akciók csak a megrögzött pesszimisták (vagy az élet nagy dolgaiban jártasabbak? – e kettõ nem feltétlenül ellentmondás) körében ébreszt ösztönös gyanakvást és intenek a túlzott elbizakodottságtól. Mert teszemfel azt mondják, hogy lám, itt van például a házasság, ahol az ember a bájos hitves mellé megnyeri a kevésbé bájos anyóst is (plusz a gyászoló rokonság) és vigaszágon még az is kiderülhet, hogy egy tündéri kisgyerek is benne van az akciós csomagban, életünk értelmének korábbi szeleburdi lépéseinek következményeképpen. (Ez persze olcsó poén, vissza is van szívva, koncentráljunk ezek után csakis a pozitív dolgokra.) Tehát amikor megláttuk a törökök mediterrán tengerpartjára szóló elõszezoni ajánlatot, amiben egy jobb magyar wellness hotel hétvége áráért, gyakorlatilag az egy fõre megadott török fõszezoni ár feléért két személy részére volt megajánlva egy hét repülõvel, transzferekkel, reggelivel, ötcsillagos tengerparti hotelekben a közismert Antalya környékén, a hirdetést meglátni és megszeretni, illetve egy március végi idõpontra azonmód jelentkezni rá, ahogy mondani szokták, egy pillanat mûve volt.

    A program szerint az egy hetes tartózkodás elsõ felében valahol Antalyától nyugatra, a második felében pedig keletre lesz valahol a szállás és félidõben busszal átszállítanak minket az egyik helyrõl a másikra, beleértve Antalyában egy ebédet és „vásárlási lehetõség”-et. (Ez utóbbiról annyit, hogy Törökországban inkább azt kéne közölni, hol nincs „vásárlási lehetõség”, lévén a turistaiparra kihegyezett tengerparti vidék összes szõnyeg, terítõ, bõrkabát, kiskancsó, nagykancsó, egyéb cserép, vízipipa, aranylánc, fakütyü, rézpityke és ki tudja, mi minden szuvenír kereskedõje a téli holtszezon után úton és útfélen hihetetlen elánnal küzd, hogy eladja mindezeket az (anti)praktikus javakat, a még egyelõre csak szûken csordogáló turistafolyamnak.)

    Az eddigi jól bevált szokásainknak megfelelõen persze körülnézünk a környéken, de a szállók által szervezett fakultatív programok el lesznek szépen kerülve: minek jóval többet fizetni, várni az örökké elkésõ útitársakra, hosszú órákat tölteni feleslegesen mindenféle szuvenír shoppokban és üzemekben, ahol a szövés vagy köcsögözés megtekintése ürügyén a máshol kialkudható árnál jóval magasabbért próbálnak a turistákra rásózni valamit, és a gyakorlat azt mutatja, sikerrel.
    Aki fõszezonban látogat errefelé elsõsorban a remek tengerpartért, a nyüzsgõ életért, a számtalan szórakozási lehetõségek kedvéért teszi és talán kevésbé azért, amit ezen kívül kínál ez a környék, márpedig kínál. Az talán nem okoz nagy meglepetést, hogy a városok tipikusan törökök az ezek utánozhatatlan arculatával és hangulatával, amelyek már önmagukban is megérik az ide utazást, ráadásként az ittlakók közismert vendégszeretete és Buda várának 1541-es elfoglalásával kezdõdõ 150 éves „ideiglenesen hazánkban tartózkodó baráti hadseregük” jelenlétére alapulva rokonoknak tartott magyarok felé irányuló szívélyessége. És ez török vendégszeretet akkor is így van, ha az idegenforgalom következtében az önzetlenség nagyrészt az üzleti alapokra helyezõdött át, azaz jól lehúznak, ámde közben nagyon szeretnek. És ha ez nem lenne elég, a törökök Földközi tengeri ezer kilométeres partvonalán kis túlzással alig találunk olyan helyet, ahol karnyújtásnyi távolságban ne lenne valami ókori építészeti emlék, élvezhetõ állapotban, leginkább a római birodalom idejébõl, de nemritkán jóval korábbi, idõszámításunk elõtt többezer évvel ezelõttrõl. Közhely de tény, hogy a legszebb romvárosok igazi lelõhelye itt van Törökországban, ezen a lykiai partvidéken. Nem szeretném leszólni például a Görögországban látható romokat, de nagy részünk tényleg olyan állapotban van, hogy komoly fantázia kell ahhoz, hogy elképzeljük, milyen is lehetett ez valójában, anno. Személy szerint amikor elõször láttam az egyik ilyen helyet, azonnal barkács kedvû apósom jutott az eszembe, aki egy villámsújtotta szép napon azzal az eltökélt szándékkal ébredt, hogy idegenforgalmi célból létrehoz valami házszerû építményt. El is készítette az alapokat, titokzatos arccal néhány homályos eredetû szikladarabot is elhelyezett benne, majd amikor a falak már elérték már a 10 centiméteres magasságot is, preferenciaváltozás következtében –a házinyúlbizniszbe terelõdött át a fényes jövõ útja- a prodzsektet idejétmúlttá nyilvánította. A félbehagyott építkezés körül nyiladozott a természet, dalolt a pacsirta, zsendült a határ és az elsõ évben a tisztes gyomok be is lepték a maradványokat. A második évben megindult a dudváknál a komolyabb szárba szökkenés míg a harmadik év során a szomszéd kecskéi kidöntötték a kerítést és birtokukba vették a területet –megvolt a kompakt ógörögrómai rom, autentikus állatvilággal.
    De itt, a törököknél más a helyzet, itt kap elegendõ tápot a képzelõerõ, és elég egy kis szemhunyorítás, hogy máris ott láthassuk magunk körül az ókori várost, ahol a polgárok az arénából kijõve a települést átszelõ, jókora kövekkel borított, oszlopsorral szegélyezett utcán éppen a fürdõbe tartanak, útközben ott sorakoznak kereskedõk boltjai, a boltok felett kõbe vésve a tulaj neve, háttérben a hatalmas Hadrianus kapun túl ott a hegy, rajta az akropolisz, ahonnan õrszemek lesik a tengert, feltûnnek-e a kalózok gyorsjárású hajói… És akkor még nem is beszéltünk a festõi folyókról, a vízesésekrõl és persze a tengerrõl, amely már most is mélykék… Érdemes ide elõszezonozni: nincs tömeg, nincs rekkenõ hõség, minden most virágzik: egy fõszezoni idelátogató el sem tudná képzelni, micsoda különbség.
    Ez a mostani utazási akció, a félidõben váltott szállodák következtében különlegesen alkalmas a környék bebarangolására. Alaphelyzetben is távol áll tõlünk a kapkodás, lássunk inkább kevesebb helyet, de hagyjunk idõt a szemlélõdésre, rohanni tilos, lásd szervezett csoportok „mindjárt indul a busz tovább” stresszeit. Egy japán turistacsoport persze játszi könnyedséggel abszolválná egy hét alatt az összes történelmi nevezetességét, fotókon meg lenne minden örökítve –aki már látott japán turistacsoportot, amint õrjöngve fényképezik a tájat, az épületeket, egymást és egymás fényképezõgépeit, tudja mirõl beszélek, aki nem, az örüljön a szerencséjének. Nálunk az lesz alaphelyzet, hogy a szállodai bázisokról kiindulva úgy két órás utazásokkal elérhessük a nevezetességeket és hagyjunk idõt a látnivalók befogadására. Alapvetõen szemlélõdõ típusú úti programunkat még két korlát is szûkíti: egyrészt az egy hét alatt még ezen a csekély földrajzi körön belül sem fogunk minden arra érdemeset látni, másrészt e kis írás terjedelmi korlátai miatt ezekrõl sem fogunk tudni mindent leírni. De talán kedvcsinálónak jó lesz, így nyár elõtt.

    Most nincs még nyár, még ott se, milyen idõre számíthatunk? Ifjúságom egyik kedvenc Gárdonyi mûvében, az Egri csillagok-ban valami olyasmi is szerepel a törökök egri vereségében, hogy a meleghez szokott törököknek a beállt hideg idõ miatt is lett elegük a harcokból, hiába öntözgettek a fejükre a falakról a vendégszeretõ magyar menyecskék mindenféle melegítõ dolgokat: forró vizet, szurkot, gulyáslevest, eztazt. Ráadásul ez fázós török momentum erõsebben maradt meg az emlékeiben, mint az a történelmi ismeret, hogy a szultánság török hadserege hagyományosan télen pihent, nyáron pedig hódított, így amikor pár évvel ezelõtt Közép-Törökországot jártam be hasonlóan márciusi idõszakban és hasonlóan egy akciós repjegy által elcsábítva, a könnyû széldzsekimben hiába vettem alá az összes agyonmosott kínai pólómat olyan szinten szétfagytam a hegyek között, hogy naponta többször is mehettem volna gyónni a hidegriogató, ámde nyomdafestéket csak a kortárs irodalmi mûvekben tûrõ indulatszavak miatt. Mert piszkosul hideg volt, a mínuszok csak úgy röpködtek, meg havazott is, és ha innen származtak Kara Ahmed és Hadum Ali pasa vitézei, hát azoknak meg se kottyant volna egy októberi magyar tél-elõzetes. Ámde lehet, hogy nem Közép-Törökországból származtak -enyhültem meg én akkor, amikor egy éjszakai buszozás után elgémberedve lekecmeregtem Kappadókia sivár hegyei közül a tavaszi pompában virító Antalyába, oda, ahol évi 365 napból a 300 napsütéses napot bármelyik utazási iroda garantálja –elviekben garantálhatna akár 365-7=358 napot is, mert ha aktuálisan mondjuk éppen az egész egy hetes utazás alatt esik is az esõ, az is még belefér az éves szintbe, ha máshogy nem, hát matematikailag. De ez csak a rosszindulat, mert remek volt az idõ, kellemes koranyár, mert nem az a rekkentõen forró, hanem az az üde, friss, sétálnivaló-idõs jó meleg, az alig fodrozó hullámokon bájos vitorlások valamint szintén bájos és egyben fagyálló német hajadonok ringtak, és esténként volt csak kicsit tavasziasan hûvösebb, de mivel a törökországi vendéglátóhelyeken széleskörben honos a Szentírásban is említett –bár kétségtelenül más szövegkörnyezetben- Ephesus városról elnevezett Efes sör, bónusz melegítõnek pedig a görög ouzo itteni megfelelõje a raki, a cin-nek nevezet gin, a kanyak-nak nevezett konyak-brandy, a viski-nek nevezett whisky, és a találóan votka-nak nevezett hasonló belsõértékkel bíró elegy; ezekkel a hidegség-helyzet egyértelmûen kezelhetõnek bizonyult. És e körülmények változatlanságába vetett hittel érkeztünk meg barátaimmal Antalya repterére, illetve elsõ pár napi szállásunkra, az innen úgy 50 kilométerre dél-nyugatra esõ Kemer városa melletti kis üdülõfaluba (Kiris), hogy ami az egy hétbe belefér, mindent megnézzünk.

    Elsõ feladat: derítsük fel azt, hol lehet itt azonnal enni-inni, ámde az idegenvezetõ szerint sehol, mert ez egy igen kicsike kis üdülõfalu, csupáncsak szállodákkal, és legközelebb innen a 8 kilométerre levõ Kemer van, ahonnan az éttermekre sok panasz érkezett vendég-átvágási vonalon, és ahová ráadásul igen bonyolult dolog beutazni. És ne is fárasszák magunkat ilyesmikkel kedves vendégeink, mert fakultatív kirándulásaink során mindent megtekinthetnek, amúgy pedig gyorsan fizessenek be ezekre is, meg a félpanzióra, vagy az all-inculisive-re, nehogy éhen teccenenek itt halni. Ennyi szöveg után (tudvalevõleg ha az alaputazás olcsó ezeken a tételeken megy a kasza) az ember biztos lehet, hogy 10 perces járóföldnyi körzetben biztosan található helyi jellegû kis étkezde -nem hangulattalan szállodai hodály terem-, és persze boltocska is, ahol a hûtött italok a korábban már említett felhozatalból szépen beszákolhatóak, hogy ezek után a szobákban lebzselõ hûtõszekrényben várhassák a kirándulásokról visszatérõ szomjas utazót. Sejtésünk hamarosan bizonyosságot nyert, így nem sokkal késõbb már jóllakottan avval a megnyugtató érzéssel tudtuk szerét ejteni Kemer megtekintésének, hogy a helyi sör az igen iható fajtából való. Kemer különben szintén egy üdülõfalu, egy hegyekkel, erdõkkel övezett csendes kis öbölben, csak jóval nagyobb. Egy Siófok-típusú nyaralásra fõként azoknak javallott, akik szeretik a nyüzsgést és az éjszakai életet: kiépített, homokos és kavicsos tengerpart, látványos jachtkikötõ, vizisí, szörf, vizibicikli, jet-ski, banán, éttermek, bárok és diszkók, de számunkra vannak érdekesebb helyek is. Pusztán a tájékoztatás kedvvért megjegyzem, hogy az odajutás úgynevezett bonyolultsága abban manifesztálódott, hogy fel kellett ismerni a jókora „Kemer” feliratot egy tipikusan busznak látszó közlekedési instrumentum elején, ami –valljuk meg- nem minõsíthetõ sztratoszférát ostromló követelménynek. A buszon amúgy szépen ki vannak írva a jegyárak, török lírában, euróban, dollárban és a sofõr is kiválóan beszélt törökül.

    Másnap reggel átbuszoztunk a 10 km-re levõ Phaselis-be, ami egy romváros és ahol Nagy Sándor is töltötte a téli hónapokat -palotájának romjai a mai napig láthatók. Az idõszámításunk elõtt a 3. században alapított település a vidék egyik legfontosabb kikötõje volt, de mivel késõbb némi mellékereset okán jó fekvésû kikötõinek köszönhetõen kalóztanya lett belõle, Servilius Isauricus római prokonzul tengeri kalózok elleni hadjárata során alaposan fel is dúlta. Ennek ellenére a 8. századig fontos kikötõ maradt, a bizánci korban püspöki székhely is, de amikor a 11. században szeldzsuk kézre kerül, hanyatlásnak indult. Pedig kellemes egy hely lehetett már akkor is –mi bajuk volt vele a szeldzsukoknak, rejtély. manapság leginkább a déli kikötõ, a fürdõ, a színház, az agóra és a Hadrianus kapu emlékeztetnek a régmúltra. A pinea erdõben, romantikus környezetben fekvõ városka nyáron is kellemesen hûvös lehet és a praktikus helyiek a festõi öböl partján álló sziklákba hosszú lépcsõket is vágtak, feltehetõen tengervízbe történõ relaxációs láblógatás céljából. És amit mi is kipróbáltunk, így bátran jelenthetem, kétezer év után is kifogástalanul mûködik, úgy a kõpadka, mint a tenger. Hát igen, a régiek tudták, amit tudtak.

    Miután a lábunk nem dermedt jéggé a vízben, visszaérkezve a szállodába fokozzuk az élvezeteket és megmártóztunk a tengerben –süt a nap szépen, a levegõ hõmérséklete 25 fok is lehet, de nem így a tenger, ezért ebben a márciusi idõben ez a mártózás nagyjából olyan érzés volt, mintha az öblöt körülölelõ hegylánc csúcsait fedõ hótakaróban hempergõzgettünk volna.

    Délutáni-esti programunk a szintén elég közeli Olympos és Chimaera meglátogatása. Olympos nem az „igazi” Olympos, az istenek lakhelye, mert az Görögországban van, hanem csak egy helyi Olympos, de nekünk ez is elég igazi, mert itt van. Amúgy Olympos nevû hegy van még néhány az ókori görögök történetében, egyebek között a szintén Törökország területén fekvõ Trója melletti mysia-i Olymposról figyelték az istenek Trója ostromát. Olympos falu ma a hátizsákos turisták kedvelt üdülõhelye, hangulatos utcák, leanderbokrok, fenyõfák és közöttük a bizánci kultúra maradványai: fürdõk, szarkofágok, színház és templommaradványok. De ez a vidék igazából naplemente után kínál különlegességet: Chimaerát az innen pár kilométere levõ 250 méter magas sziklás hegyet, amelynek belsejébõl felszivárgó metángázok lángjai mint megannyi tábortûz világítanak a sötét éjszakában. Chimaera a mondavilágban egy harmadrészt kecske, harmadrészt oroszlán, harmadrészt sárkány testû alak volt és ahogy egy ilyennél szériatartozék, tüzet fújt, így az ókori embereknél nem volt kérdéses, hogy ez a szörny vette birtokába a hegyet. A kijárt úton felmászni a sziklákon lobogó lángok misztikus helyére nem túlzottan nehéz feladat, de szükséges egy zseblámpa, és tartalékként is még egy, mert ennek hiányában mobiltelefon világításánál, majd pedig az egyszerû holdvilágnál kissé körülményes a lejutás. (Mindkettõ kipróbálva.) De odafent leülni a lángok mellé, amelyek vöröses fényükkel épp hogy csak megvilágítják a környezõ sziklákat, és nézni, hogy a sötétségben közelebb és távolabb ott hunyorog egy aprócska újabb, amott a lobog egy nagyobbfajta másik, aztán még ott is, a harmadik, a negyedik, a sokadik… Egyedülálló élmény.

    Következõ napunk célja Thermessos. Ha a megmaradt romokat, mint egységes várost tekintjük, Termessos –amelyrõl már Krisztus elõtt 800 évvel Homérosz is írt- mondható a legjobb állapotúnak. Ennek magyarázata részben fekvésének köszönhetõ, mert a két hegylánc által közrefogott, 1000 méteres magasságban levõ völgybe való felkapaszkodásról még Nagy Sándor katonái is lemondtak inkább. Ide nemigen visznek szervezetten turistákat, a hajtûkanyarokkal bõvelkedõ szûk szerpentinen buszokkal elég nehéz lehet felevickélni a város bejáratáig, és onnan is jó kaptatós és bokaficamos bejárni az egyes romokat, de Kemerbõl busszal, egy Antalalay-i átszállással könnyen elérhetõ. Gyorsan elrepül az itt eltöltött négy óra, megkapó látvány az agóra, a több gimnasyum, templom és ciszterna, de a leglélegzetelállítóbb a csúcs oldalába épített 4000 fõs színház, körülötte a szakadék százméteres mélységeivel, a szurdokszerû völgy túloldalán pedig ott törnek az égbe a fehér mészkõszikla csúcsok, amelyek felett kiterjesztett szárnyú, hatalmas ragadozó madarak írnak le méltóságteljes íveket. Kiülünk a nézõtér a lépcsõire, körülöttünk fütyül a szél, meredeken lent alattunk a színház félkör alakú térsége, az orkhesztra, és az egykori kórus helyén az élénkzöld fûben szanaszéjjel heverõ fehér szikladarabok helyére odaképzeljük az ókori színdarab szövegét emelt hangon recitáló színészeket. Hazamenetel elõtt még vagy egy órát barangolunk a város temetõjében a százával szanaszéjjel heverõ, díszesen faragott, méretes kõszarkofágok között –testközelében az ókor, hihetetlen látvány ez is.

    Még egy napunk van ezen a részen, autót bérlünk és legyen az úti cél elõször Limyra, aztán nézzünk fel a hegyek közé, falvakat nézni. Limyrához csak szándékosan lehet eljutni, mivel szokvány útikönyvek nem írják (innen is látszik, hogy ez a vidék annyira sok érdekes romterülettel rendelkezik, hogy még egy részletesebb útikalauz sem említheti mindegyiket) és nem is a fõútvonal mellett fekszik, de nagyon érdemes eljönni errefelé. A Krisztus elõtti 5. század óta létezik, az elsõ században egy nagy erejû földrengés rombolta le, de a városka végül csak a 7. és 9.századi arab seregek megjelenése után néptelenedett el. A település az akropolisz –a vár, az élõk védelmére- és a nekropolisz –a temetõ, a „halottak városa”- között fekszik. A hegy oldalába, a sziklába vájt, a lecsorgó esõtõl mélybarnára színezõdött sírok egyedülálló látványt mutatnak. Egy kisebb színház, egykori házak hatalmas sziklatömbjei szanaszéjjel, és a temetõnek ezek az impozáns sziklasírjai jelzik az egykori kistelepülés nyomait, valamint egy mezítlábas helyi lakli srác, aki a nemvárt turistákat megpillantva felrévedt a háza elõtti padról, ahol napközbeni sziesztáját töltötte –csak azért, hogy az éjszakai alváshoz gyakoroljon egy kicsit- és baksis reményében ott kutyagolt mögöttünk, ámde hiába. Hazafelé a hegyek közé kapaszkodunk fel, odafenn tél és hó, döcögõs makadámút, sivár mozdulatlanságba merevedett lombnélküli fák, ember nélküli települések. A napsütést gyakran takarja mélyfekete felhõ, és ilyenkor a hõmérséklet hirtelen vagy tíz fokot is esik. Ahol a völgyek a tenger felé vezetnek elképesztõ látni az itteni téli világból a napfényben tündöklõ, virágba borult fákkal borított tengerparti tavaszt. Szinte látjuk, ahogy a szállodában tobzódnak a többiek, tömik magukba a sok szilárd halmazállapotút, lötykölik befelé az elemi jóerkölcsbe is ütközõ módon felvizezett söröket, mert hogy az all-inclusive-re kifizetett pénz kárba ne menjen már, leisszuk, leesszük, de le ám!

    Itt a hét közepe, tehát szállodát kell váltanunk és keletre utaznunk vagy 130 kilométert. Közös busszal ment a csoport, így az utazási iroda minket is körmei közé kaparintott, hát ki is tombolta magát. Kapunk is az orcánkba a faktorikból: bõrös üzem, ékszerüzem, történelmi panoptikum és ha nem ígérjük be a kisbaltát meg a kiegyenesített kaszát, lett volna akciós textilüzem is, de beígértük és nem lett. Jó, megértem, abból van pénz meg jutalék a szervezõknek ha ilyen helyekre viszik a nagyérdemût, de nekem meg reklámzacskóm van arról, hogy hülye nem vagyok, bocs. Amúgy csoportunk többi eddigi fakultatív túrákon edzõdött tagjai már meg voltak szépen nevelve, csak ültek megtörten mert már megszokták, hogy nincsen rózsa tövis, illetve akciós üzemlátogatás nélkül. De végül így is marad Antalya futó városnézésre pár óránk.
    Antalya, a partvidék központja, a holtszezonban 1 milliós, a fõszezonban a csatlakozó kis településekkel együtt ennek ötszörösére duzzadó, pálma, leander, citrom és narancsfákkal szegélyezett utcákkal tipikus mediterrán üdülõváros, háromezer éves múlttal, központjában remek óvárossal. Idõnkbõl csak egy futó ismerkedésre telik, így estére meg is érkezünk a hátralevõ két napunkra kijelölt szállodába, Manavgat kisvárosba.
    A Krisztus elõtti 12. században görögök érkeztek a Földközi-tenger partvidékére. Bár akadtak már errefelé elõttük is települések, jöttükkel négy nagy város fejlõdött ki a régióban: Perge, Silyon, Aspendos és Side –ezek közül az utóbbi kettõ a holnapi útitervünkbe vett romvárosok, mert az elõzõ kettõvel együtt csak kapkodva lehetne felkeresni, úgy meg nem érdemes. Pedig az Antalyától csak 18 km-re levõ Perge története az i.e. 2.évezredre, a trójai háború idejéig nyúlik vissza, de ma látható romjai leginkább az ideérkezõ görögökhöz, illetve Kr.e II. században kezdõdõ római uralom alatti idejéhez köthetõek. Leglátványosabb a ma is jó állapotban lévõ 15.000 fõs amfiteátruma, amely Kis Ázsiában a legnagyobbak közé tartozott, és szintén mutatós a közvetlen közelében fekvõ stadion is, amely 12.000 nézõnek biztosított férõhelyet. Jártak itt a perzsák, Nagy Sándor és Pál apostol is, itt született a matematikus Apollóniusz de a római birodalom összeomlása után csak egy rövid idõre népesítették be a szeldzsuk törökök, majd a városka fokozatosan elhagyatottá vált. Ránk maradt fürdõje, vízvezetéke, bazilikája, agorája, hatalmas kõkapukkal zárt, oszlopokkal övezett kikövezett útjai, szanaszéjjel heverõ kõ szarkofágjai az egyik legnagyobb hellén illetve római kori emlékké teszik.
    Az Antalyától 42 km-re az ókor egy nevezetes városának romjai emelkednek: Aspendos. Az akkori hajókkal még hajózható volt a mostanra erõsebb patakként zubogó vízfolyás, ennek köszönhetõen Aspendos a görög idõkben mozgalmas kikötõváros volt. Ezüstpénzeket vert, tagja volt a perzsák kiûzése után Athén vezetésével megalakult Déloszi Szövetségnek, de a római birodalom részeként is virágzott. Marcus Aurelius uralkodásának idejébõl származó, igazán remek állapotban megmaradt 20.000 fõs amfiteátruma világviszonylatban is a legszebbek közé sorolható, ha másért nem, hát ezért feltétlenül megéri ide eljönni. Helyi busszal és pár kilométeres sétával jól megközelíthetõ és egy napos kirándulásba szépen belefér a szállásunktól alig 6 kilométere levõ, Side városka felkeresésével együtt. Side egy kis félszigeten fekvõ, hátizsákosok által is kedvelt, hangulatos panzióival többnapos kellemes ittlétet kínáló városka, megtûzdelve kétezer éves romokkal, a dûnés tengerpart mellett álló 25.000 fõs anfiteátrummal, agórával, fürdõvel, és felejthetetlen látványként a városka túloldalán, a kikötõnél a tengerparton valóban lélegzetelállítóan a kék égbe meredezõ hófehér oszlopokkal, az Apollo templom maradványaival.
    Utolsó napunkon bebuszoztunk a környék másik nagyvárosába, Alanyába, egyrészt a tengerbe nyúló sziklás hegytetõn épült szeldzsuk erõd, az onnan látható egyedülálló kilátás, másrészt a számos utcát betöltõ üzletekben megejthetõ kötelezõ szuvenír vásárlások miatt, és ezzel véget is ért a szûk egy hetes ittlétünk. Láttunk néhány környékbeli ókori érdekességet de maradt még, mert nagyjából kétszer ennyit idõhiány miatt nem…
    Ezt a kis beszámolót azzal kezdtem, hogy nem tudom, sikerül-e és arra gondoltam, hogy nem tudom, sikerül-e majd bemutatni, milyen egyszerûen lehet egy elõszezoni és talán emiatt unalmasnak tûnõ, de olcsó utazást arra használni, amire ez igazából a legalkalmasabb: odautazni és ott gyerekjátékként saját szervezésben megnézni a környezõ remek kulturális és kirándulási lehetõségeket akkor, amikor nincs forróság, amikor a tenger hullámai már mélykékek, de még nem nagyon csábítanak fürdõzésre, és amikor nyugodtan nézelõdhetünk kedvünkre mert nem fognak zavarni a fõszezonban mindent ellepõ turista hadak…

3 hozzászólás megtekintése - 1-3 / 3
  • Szerző
    Hozzászólás
  • #54166 Hozzászólás

    Ahmet

    Pó apó

    Remek kis képek!

    #54165 Hozzászólás
    #54164 Hozzászólás

    vkriszta

    Gratula

    az újabb irományhoz.
    Mi is nézegettük az “egyet fizet – kettõt kap” akciót, de valaki aztán felhomályosított, hogy az utazási iroda durván 1 egész nap terjedelemben szórakoztat az egyik helyrõl a másikra való költözéssel, és a fakultatív(?) üzemlátogatással.
    Így letettünk errõl az útról, de augusztusban irány Törökország. :-)

3 hozzászólás megtekintése - 1-3 / 3
Hozzászólás: Török riviéra egy hétben – romvárosok
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.