venetói mozaik

Kezdőlap utazas.com Fórum Útleírás venetói mozaik

  • Indította
    Témakör
  • #1040 Hozzászólás

    omi

    Május 13 és 17 között 4 és fél napot töltöttem Észak-Olaszországban, pontosabban 2,5 napot Velencében, a többi idõt pedig Padovában, Trevisóban és Monselicében. Mivel ez egy Velence topic, akit csak Velence érdekel, a többit ugorja nyugodtan át. Szintén javaslom átugrani azokat a részeket, amelyek azok számára, akik már jártak Velencében, nem mondanak semmi újat.
    Május 12 – 1.nap
    Az egész út eredetileg egy 3 napos olaszországi munkának lett volna köszönhetõ, kocsival mentem volna egy kiállításra egy papíripari céggel tolmácsolni és én utána ott maradtam volna úgymond turistáskodni pár napot. Aztán a munka ugrott, hogy miért arra most nem térnék ki, lényeg, hogy visszamondták az utolsó pillanatban és én ott maradtam hoppon, a repjegy visszafelé már megvéve ( 10.580 Ft – Sky Europe ), na most van baj, hogy megyek ki? Mert hogy mindenképpen kimegyek azt eldöntöttem, bár nyilván mondhattam volna, hogy akkor az a 10 rugó ugrik és kész, de nem. Az indulásig volt vagy 5 nap, persze gyorsan megnéztem mennyi lenne egy repjegy kifelé, de ilyen szûk indulásnál, már köztudott, hogy a fapadosok is drágák. És tényleg: 30 rugó körül. Akkor nézzük a Volánbuszt: 13e Ft. Ez már jobban hangzik. Meg is vettem a jegyet és 12-én már indultam is a Népligetbõl este 19.00-kor, ez ugyanis éjszakai járat. A buszozásért soha nem rajongtam, legalábbis ilyen hosszú távon, az éjszakai busz meg igazi rémálom, aludni nem lehet rajta, legalábbis én nem tudok, szûk a hely, kényelmetlen, fõleg ha ülnek melletted, márpedig most ültek, mert tele volt a busz. Az elsõ megálló Veszprém, de csak felvettünk pár utast és már mentünk is tovább, aztán jött a határ. Itt megálltunk 20 percre, pisi, kaki, kávé, kinek mi az igénye, aztán a vám Rábafüzesnél, amire esküszöm nem értem minek van szükség, ha állítólag uniós tagok vagyunk, na mindegy. Itt egy csomót tököltünk, pedig dolgozott vagy 10 határõr és vámos, de mindennel foglalkoztak, csak azzal nem ami a dolguk. Aztán átmentünk Ausztrián, amit én csodálatos módon átaludtam, nem is tudom hogy sikerült, korábban nem volt rá példa. Mikor felébredtem akkor álltunk be Udine környékén egy Autogrillhez ( pihenõhely az autópályán ). Itt megvizsgáltam a felhozatalt, keksz, sonka, újság, kávé, minden jó drága, hát igen, megérkeztünk Olaszországba. Hasonlóan többi utastársamhoz meglátogattam a vécét. 20 perc után mentünk tovább Velence felé. Most már nem aludtam vissza, a lábam teljesen lezsibbadt, már alig vártam, hogy leszállhassak végre. Bár többször jártam Olaszországba, de ez volt az elsõ utam Velencébe, szóval nagy várakozással tekintettem az elkövetkezendõ órák elébe. Érdekes volt ahogy a busz behajtott Velencébe, át a hídon. Egyik oldalon a vasút, másik oldalon az autók. Tetszett a tenger két oldalon, figyeltem a hajókat. 6 órakkor érkeztünk a Piazzale Romára, még kihalt volt minden. Gyorsan leszállt az a pár ember, aki Velencébe jött, kidobálták a sofõrök a csomagokat és el is porzott a busz semmi perc alatt. A további állomások: Bologna-Firenze-Roma-Nápoly. A buszon volt egy csaj, aki hogy úgy mondjam kissé túlsúlyos volt, felszállás után elkezdett enni, 3 órával késõbb véletlenül odanéztem és még mindig evett. De egyébként aranyos volt. Õ is leszállt Velencében, hatalmas hátizsákkal. Szóval itt voltam hát a lagúnák városában. Megkérdeztem a buszállomáson lévõ egy darab embertõl, hogy merre kell menni a vasútállomásra. Ez az ember szerncsére velecei is volt, meg vaporettosofõr is. A legjobb párosítás. Ismerte a járást, szépen el is magyarázta: hídon át, Canal Grande mentén végig, hídon megint át és ott is vagy. Így is lett. El kell mondanom, hogy ez a hajnali Velence örökre megmarad bennem, az ébredezõ város, a munkába szállingózó emberek, de legfõképpen az áruszállítók. Velencében a zöldségtõl a kenyéren át a WC kagylóig mindent kis hajókkal szállítanak a boltokba. De mivel mással is tennék. Ezen kívül vannak még a kétkerekû taligák. Ezek is jópofa látványt nyujtanak így reggel, megpakolva mindenféle cuccal. Az állomás igencsak közel van a Piazzale Romához, még így 15 kilós hátival, plusz kishátival a kézben is odaértem igen gyorsan. Aztán megálltam a hídon ami ott van az állomás elõtt majdnem és onnan bámultam a várost. Alig volt még ember. Késõbb megkértem egy arra járó fickót, hogy csináljon rólam egy képet, de azt mondta, neki most sietnie kell munkába. A velenceiek turistákhoz való viszonyát késõbb kifejtem még részletesebben is. Egyszer csak megjelent a kövér szõke lány is, görnyedve a hatalmas pakkja alatt. Persze ahogy odaért a híd közepére, rögtön dumálni kezdtünk, de elõbb még csinált rólam egy fotót, aztán én róla. Velencébõl Korfura ment volna komppal és a „ferry station”-t kereste. Tudni kell, hogy olaszul az állmvasutak: Ferrovie dello Stato, rövidítve FS. A csajt valaki elirányította a vasútállomásra, mivel õ angolul kérdezte és nyilván elõbb nem értették az olaszok ( akik rettenetesen beszélnek idegen nyelveket ), aztán hallották a station szót, világosság gyúlt a fejükbe és elküldték szegény lányt a vasútállomásra. A legjobb, hogy a csaj, mikor meglátta a pályaudvar homlokzatán az FS jelet, megörült, azt mondja nekem: aha, itt a Ferry Station. Akkor én már tudtam, hogy baj lesz. Le is lomboztam, aztán amikor bementünk, akkor õ is szembesült a rideg valósággal. Persze ha gondolkozik, õ is rájött volna, hogy kicsi az esélye, hogy Velencében angol rövidítéseket használjanak. És hogy miért mentem a pályaudvarra? Hát csak mert Padovában foglaltam szállást. Ez 30 perc Velencétõl, egy retúr vonatjegy 5 euro. De mivel ott a szállást csak dél tájban lehetett elfoglalni, még volt idõ, ezért, mint azt valaki az index fórumon javasolta, betettem a nagyhátit a csomagmegõrzõbe, ahol 3,80 euróért max. 5 órát vigyáznak rá, minden további óra +1euro. Ha valakit érdekel, a csomagmegörzõ olaszul: deposito bagagli. Ki kell menni a vágányokhoz, balra fordulni és menni egyenesen, asszem a 13 –as vagy 14 –es vágánynál van. A lány is berakta az övét, közben segítettem neki, megtudakoltam, hogy lehet eljutni a ferry stationhoz, az igazihoz. Kiderült, hogy vissza kell menjen a Piazzale Romához, mert ott van mellette. Hát ezt hívják fölösleges körnek ugye. Elbúcsuztunk a csajjal egymástól, miután részletesen megtárgyaltuk, ki hova megy most és eddig merre járt már a világban. A rendelkezésemre álló 5 órában úgy döntöttem, hogy Velence egyik kevésbé turistasújtotta területét, a Cannaregiót nézem meg. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Elindultam a Lista di Spagnán balra, most már csak a kishátival, jobbról balról üzletek, bárok. Az egyikbe be is tértem és olyan kiszolgálásban volt részem, hogy ihaj. Pedig csak egy cornettót ( ez nem fagyi, hanem így hívják az olaszok a croissant-ot ) és egy ananászlevet fogyasztottam. Egy olyan csaj szolgált fel akire egyik barátom csak azt mondta volna: „azonnal csinálnám”. Fogszabályzós, kerek fenekû, nagyon kedves volt, olyan mellekkel, hogy másnak még szilikonnal se nagyon jön össze ahhoz hasonló. Minden cornettóról elmondta, mivel van töltve, elmondta és megmutatta az összes gyümölcslevet és végül megkérdezte, az ananászlevet jégbe hûtve vagy csak kicsit hidegen kérem-e. Végül mikor távoztam, kezembe adott egy ingyen újságot Velencérõl. Szóval más volt itt a színvonal, mint a restiben otthon kérem, nincs mit szépíteni. Elõbb persze kávét meg cappuccinót akart adni, de mondtam neki, hogy soha nem kávézok, amitõl majdnem dobott egy hátast. Ez Olaszországban elképzelhetetlen. Ott a standard reggeli: 1 briós vagy croissant + 1 kávé vagy cappuccino. Szóval a reggeli ára: cornetto ( vaníliás ): 1,50 euro, ez türhetõ. Ananászlé: 2,50, ez viszont türhetetlen, legalábbis magyar embernek. De a késõbbiek során is ezt tapasztaltam: ha italt is kérsz és az nem ásványvíz, az 2-2,50 euro, bizony. Boltban persze más a helyzet. Folytattam utamat Cannaregióban, sikátorokon mentem keresztül, aztán hídakon igazából pontos cél nélkül, nagyon teszett. Velencének ez a része így reggel 7 óra felé teljesen kihalt. Végül elértem a San Giobbe templomot, amely persze zárva volt, de kívülrõl is igen szépnek látszott. Viszont mellette valami oknál fogva nyitva volt egy szép kovácsoltvas kapu, ahol én gyorsan be is slisszoltam és a templom kerengõjébe jutottam, gyorsan csináltam is egy képet, teljes volt a csend és a béke ezen a helyen. Ezek után el akartam menni a zsidó negyedbe ( Gheto ), de hogy hogyan jutottam oda, azt majd késõbb, most ugyanis abba kell hagynom.
    Ha lesz érdeklõdés, akkor, hogy úgy mondjam „still coming up”:
    -hogyan vitt el egy 12 éves kislány a Campo di Ghetto Nuovóra
    -milyen a Hotel Eden Padovában
    -meginnál-e 3 dl forró tejet reggelire ha nincs más
    -hogy lehet bejutni a Szent Márk Bazilikába 2 óra helyett 2 perc alatt
    -hogy motoroztam a 60 éves volt fõnökömmel Treviso körül
    -hol a legolcsóbb az élelmiszer Velencében
    -kitõl kérdezd meg az utat, ha eltévedsz Velencében
    -az üveg szebb vagy a festett házak
    -milyenek a japán turisták
    -a méltatlanul elfelejtett kisváros Monselice és különbejáratú idegenvezetõ normál belépõért
    -hogy ejtik Ronaldinho nevét a brazilok

20 hozzászólás megtekintése - 1-20 / 22
  • Szerző
    Hozzászólás
  • #54319 Hozzászólás

    max

    végigolvastam

    nagyon sirály, csak a cím miatt szerintem sok embernek fogalma sincs, hogy itt velencérõl van szó. az átlag magyar ember nem tudja, hogy a tartomány neve veneto:-)

    #54318 Hozzászólás

    Stellina

    Mindenkinek

    Udv Veneziabòl!

    #54317 Hozzászólás

    omi

    hadesz

    monselice nagyon aranyos kis hely. és nagyon kevés a turista, bár lehet hogy most nyár közepén kicsit több. meg talán onnan már a másik irányba is elvonatozhatsz, ferrara onnan már csak kb. 45 km. nekem sajnos nem fért bele, de godolkodj el rajta, mert nagyon jó hely. és a castello cini-ben üdvözlöm sandrát az idegenvezetõt, nagyon jó fej csaj. itt meg néhány hasznos oldal, van közte olyan ami csak olasz, de több elérhetõ angolul is:

    http://www.comune.monselice.padova.it/
    http://www.prolocomonselice.it/
    http://www.castellodimonselice.it/home.asp?language=ita
    http://www.mondimedievali.net/Castelli/Veneto/padova/monselice.htm
    http://ww4.comune.fe.it/ferrara/
    http://sd2.provincia.fe.it/turismo/tea.nsf/G2HomePage?OpenNavigator
    ha padova és ferrara között kell választani, mert csak az egyikre van idõ, ferrarát válaszd szerintem, oda egy teljes nap nagyjából elég.

    #54316 Hozzászólás

    hadesz

    Omi

    Hát orvosira járok az igaz, de dolgozni és nem mint orvos:) A könyvtárban vagyok.
    Igen olyan nagy a választék Olaszországban, hogy nem tudok dönteni:) Fõleg, hogy csak három napom marad a szabadságra. És mennék én mindenfele, Liguria, Garda-tó, hogy a délebbre lévõ helyeket ne is soroljam.
    Még nem eldöntött, de valószínûleg marad Monselice. Ha hinni lehet a honlapjuknak, 30 euro egy éjszakára a szállás egyágyasban. És abban a néhány napban Padova, Velence – bár már többször jártam ott – és természetesen Monselice szerepel.

    #54315 Hozzászólás

    Stellina

    Omi

    Lehet, hogy most nincs kedvesed Omi, de még lehet, nem?! Egyébként egyetértek a fincsi süteményekkel, kekszekkel, szendvicsekkel kapcsolatban, volna mit tanulnunk az olaszoktól, az embernek csorog a …., ha belép egy pékségbe.
    Legközelebb látogasd meg San Marinot is, és persze sorolhatnám tovább a gyönyörûséges helyeket…
    Ja és Viva Italia, megnyerték a VB-t!
    Kvittek vagyunk, mindketten irigyeljük egymást:-))!

    #54314 Hozzászólás

    omi

    stellina

    köszi:) ilyenkor hízik a májam. menj el cannaregio-ba, lehetõleg reggel 7 felé. érdemes. jó hangulata van. hát persze, hogy érdemes visszamenni. rengeteg helyet megnéznék még. és van olyan is, amit persze megint:) pl. burano biztos, hogy ilyen. na meg monselicébe vissza kell mennem a kekszekért, az már biztos:) kedvesemmel gondolázni? az jó lenne, ha lenne kedvesem. buon viaggio stellina! sapessi, quanto ti invidio:)

    #54313 Hozzászólás

    Stellina

    Omi

    Hello Omi! Nagyon tetszett az élménybeszámolód! Érdekes, jópofa olvasmány annak is aki már járt Veneziában, annak is aki még nem. Én nem hagytam ki belõle semmit, pedig jártam azokon a helyeken ahol te, kivéve Monselicét. Én imádom Olaszországot, tele van “történelemmel”.
    Bytheway! Mit üzensz a kis ragazzanak:-)? Szerdán este indulok Veneziába néhány napra. Eddig még nem jártam Cannaregio-ban, de most tervezek ott egy kört. Bár ebben a forróságban szerintem a legtöbb idõt a tengerben töltöm majd:-), mivel a Basilicát már volt szerencsém néhányszor látni. Szerintem érdemes visszamenned még Veneziába, lehet még nem gondoláztál a kedveseddel:-), de mondjuk az is igaz millio hely van még bella Itáliában, amit érdemes megnézni. Szerencsére nekem nem kell ingázni, kb. 5 percre leszek a Rialtohoz. Irigylem az olasz tudásodat, remélem hamarosan én is nyomom majd…:-). Buona giornata!

    #54312 Hozzászólás

    omi

    nem

    orvosira jársz véletlenül és erasmussal mégy ki parmába? mert tudom, hogy sokan mennek oda így. monselice nagyon aranyos kisváros, mondjuk 2 nap elég oda bõven vagy akár egy is, mint nekem:) ezzel persze nem azt mondom, hogy nem töltenék ott el egy egész hetet is, ha lenne rá lehetõség. de a környéken is lenne még mit nézni napokig. tulajdonképpen olaszország annyira jó hely, hogy szinte mindegy hova mégy, találsz látnivalót bõven. de gondolom ezzel nem mondok újat neked.

    #54311 Hozzászólás

    hadesz

    omi

    Szia.
    Köszi az infokat. Megnéztem a velencei szállást is sajna szeptemberben már 90 euro a szoba. Még tervezés alatt áll az út. Ami biztos Parma, mert oda tanulmányútra megyek. És utána szeretnék lazításként valahova menni. Szintén szállás miatt gondoltam Padovára, de még Monselice is szerepel a tervemben.

    #54310 Hozzászólás

    omi

    hadesz

    szia. hát az a helyzet, hogy ez egy egycsillagos hotel, nem is lehet neten foglalni, csak telefonon. bár egycsillagos létére nem is rossz. nagy dolgokat ne várj azért. ennyi pénzért ( 40 euro + 2 euro a reggeli ) sajnos nem sok jár olaszországban. de hogy parma elõtt padovába menj, azt én nem nagyon tanácsolom. padova nem egy turistalátványosság, nem rossz hely, de vannak jobbak, legalábbis egy turista számára. velence pl. vagy te pont úgy akarod csinálni mint én, vagyis padovából bejárni velencébe? nem biztos, hogy neked is tetszene az ingázás. ha több napig maradsz akkor jó, ha csak egy napot akkor én azt tanácsolom velencében foglalj szállást. persze ott qrva drága, de nézd meg itt, ez a lidón van, vaporettóval elérhetõ és viszonylag megfizethetõ, július – augusztusban 40 euro egy egyágyas, már amikor van hely, sajnos én ide nem tudtam menni, mert az összes velencei szálló elõre fizetést kér, ahhoz meg dombornyomott kártya kell és nekem nincs:(
    http://reiter.hotelinvenice.com/
    de nem lebeszélni akarlak, itt van info a hotel edenrõl, nem sok, de ami fontos rajta van:
    http://www.hoteledenpadova.it/home.html
    http://www.hotel-padova.com/hotel/hotel_eden.php
    a hotel eden viszont nem kér elõre fizetést, azt is megmondom neked miért: mert így nincs nyoma és zsebbe teszik, legalábbis egy részét biztos, én sem kaptam semmilyen számlát csak eltették a pénzt és kész. ráadásul mindezt érkezéskor. kérdeztem, nyugta vagy valami? erre mondták, ne izgassam magam. de tényleg nem volt semmi probléma, csak mondom, írásos nyoma nem maradt, hogy ott jártam:) de ezt nem is kellett volna ide írnom, mert nem vet rájuk jó fényt, pedig rendesek voltak.

    #54309 Hozzászólás

    hadesz

    net info

    Szia Omi!
    Nagyon tetszett a beszámolód, én most készülök Pármába és elõtte valószínûleg Padova. Úgy látszik nem vagyok egy nagy szakértõje az internetes keresésnek, mert sajna nem találom a Hotel Eden honlapját. Segítenél nekem. Az élménybeszámolód nagyon tetszett és nagy hatással volt rám, azaz kapásból átszervezem az utamat.
    Nagyon köszi mégegyszer.

    #54308 Hozzászólás

    omi

    juchy

    köszi. minden biztató szó elkel. örülök ha okoztam pár jó percet neked.

    #54307 Hozzászólás

    Juchy

    Köszönöm!

    Hát mit is mondjak a leírásról? Köszönöm szépen ezt a csodálatos élményt. Teljesen olyan mintha én is ott lettem volna veled. Nagyon tetszik.

    #54306 Hozzászólás

    omi

    a fõnök

    lánya valóban nem rossz. a garda-tó szép, bár én még nem voltam. én az északi tavak közül a comói-tavat szeretném megnézni egyszer. a szent márk-tér az amolyan kötelezõ látnivaló, persze nagyon szép meg minden, csak nekem mindig valahogy az ilyen kis egyszerû élmények maradnak meg örökre, mint pl. a kislány aki elkísért vagy az idegenvezetõ monselicében. szerintem az egyik, ha nem a legnagyobb élmény egy utazásnál a helyiekkel való kapcsolat.

    #54305 Hozzászólás

    vándorból opál

    nem az a vándor

    Üdv!
    Hát sajnos nem az…. Elnézést ha valkinek a nevét használtam! Új nevem opál, ezt használom általában. Én véletlenül akadtam erre az oldalra, és hát igen érdekel az utazas (ha eddig akkora utazó nem is voltam), na meg olasz hon…. Szép kis vidék az, igaz eddig csak az északi részén cikkáztam…
    Tetszett pl. a Garda tó és a “Bardolino” termõ vidék….

    Az olaszoknak mi magyarok kicsit furák vagyunk, nemtom te hogy láttad? Nagy zabagépnek tartanak :)

    Velencében is jártam, kissé nyomasztott egy idõ után a sok kis szûk utca, tér, galambok, de tényleg nem szabad a Szt Mark térren túl sokat idõzni, inkább felfedezõútra kell indulni. Nem voltam olyan felkészült mint te, ezért aztán figyelni kellett az utcákat.

    Szóval a fõnök lánya nem volt rossz bige… hiányérzések csitultak…:)

    #54304 Hozzászólás

    omi

    vándor

    elõször is köszi a dicséretet, rámfért, mert már azt hittem senki nem olvassa. a táskás ugyanis az egyik legjobb barátom és a véleménye, hogy úgy mondjam “enyhén” elfogult, persze azért jól esik.
    a kaják: hát igen, ezért is próbáltam mindig odaírni, hogy mi micsoda, persze így is nehéz néha elképzelni.
    a lányok: nos, a fõnök lánya kb 26-27 éves, vékony, nagyon csinos arcú, hosszú barna hajú, szemüveges, de ettõl csak még vonzóbb. most mondjam, hogy az egyik barátom “azonnal csinálná”? nem mondom, pedig így van.te jó ég, a “fõnök”, agyonvágna, ha tudná, hogy a lányát elemzem itt egy netes fórumon.
    a személyes idegenvezetõ, sandra, hogy is mondjam…az a típus aki után nem nagyon fordulnak meg a fiúk az utcán. remélem elég diplomatikus voltam. de cserébe nagyon aranyos volt tényleg és minden tiszteletem az õvé, mert igen nagy tudású volt a csaj.
    te az a vándor vagy, aki élõben látta az amazonast manausban?

    #54303 Hozzászólás

    vándor

    Re:

    Jó kis leírás, jól átjön, még a vizuális típusoknak is szerintem. Mondjuk a kajákat nem mind értem, de ez természetes.

    Úgy tûnik nem árt olaszul tudni, hogy az ember a mélyére láthasson a dolgoknak. pl. tetszett a velencei kislány sztori, véleménye: .”…megtudtam tõle, hogy Velencében „nehéz élni, mert hiába van pénzed, csak a vaporettókat használhatod, ha közlekedni akarsz a városban, ott pedig meg kell küzdeni a turistaáradattal”, valamint elmondta még, hogy mindig arról álmodik, hogy ha nagy lesz, majd elköltözik a szárazföldre, de aztán rájön, hogy Velence annyira szép, hogy nem lehet elhagyni….” – ez akár filmbe is eladható jelenet szerintem (utalva a táskásra)

    2 hölgyet nem veséz ki a leírás: a volt fõnök lányát: “…a lány igen figyelemreméltó…”, meg a személyes idegenvezetõt. Ez adhat némi hiányérzésre okot :)

    #54302 Hozzászólás

    omi

    hello

    hát igen, Vajda biztos megdobná a dolgot, de attól tartok a sztori gyenge lenne egy filmhez. budapesti életképek? azt nem terveztem be, bár ki tudja.

    #54301 Hozzászólás

    A táskás

    egy olvasó

    Hi OMI!

    Jó kis “kisregény” jött össze! Megtetszett a mûfaj! Jó a tálalás, érdekes és izgalmas kis anyag Gratulálok!!! ;) Esetleg forgatókönyvé továbbfejleszthetõ lenne, segíthetek a nagyseggû, de cuccos macák, statiszták válogatásában ;)
    Endru D. Vajda v “egy Zafirelli sarj” ?! segíthetne vászonra vinni :)

    Várjuk a “Budapesti életképeket” is!!!

    Üdv,
    A táskás

    #54300 Hozzászólás

    omi

    venetói mozaik III. rész

    Május 15 – 4. nap

    A nap a szokásos „hazai” típusú reggelivel indult, kenyér, paradicsom, anyukám által sütött keksz és ezután még megettem lent a már megszokott cornettót, ezúttal csokisat. Szokás szerint tejjel, persze most már hideg tejjel. Ezek a cornettók, briósok és egyéb péksütik nagyon finomak ám. Gondoltam is rá, hogy ha valaki ilyen minõségû sütikkel állna elõ mondjuk valami elit kerületben Budán, ahol gondolom nem annyira számít a pénz, garantáltan rövid idõn belül halálra keresné magát, mivel a magyar péksütik igencsak alatta maradnak ízben és állagban az olasz standardnak. Ha lenne egy rakás pénzem, még bele is fognék valami hasonlóba otthon komolyan, összeállnék valami olasszal, aki ebben utazik már itt Olaszországban, aztán kész. Szóval reggeli után ki az állomásra, szerencsére Padovában a buszok több, mint fele útbaejti az állomást, így nekem a megállóban számításba jövõ 4 buszból mind a négy jó volt. Így aztán igen hamar ki is értem. A vasútállomáson Velencében és Padovában is azt tapasztaltam, hogy egy kordonon belül kell sorban állni és mikor te kerülsz az elsõ helyre, a négy-öt pénztár közül ahhoz mégy amelyik éppen felszabadul. A pénztárt elhagyni egy másik „folyosón” át kell. Így nincs nyomakodás, tolakodás stb. Ezeken a reggeli vonatokon Padova és Velence között igen sokan vannak, de mindig volt ülõhely, szóval annyira nem vészes. Egyébként ha már itt tartunk, aki nem akar Velencében megszállni, annak szerintem a Padova – Velence vasútvonalon található Mestre vagy Mira-Mirano is nyugodtan ajánlható, bár nem tudom ezeken a helyeken milyen árak vannak, de ezek már tényleg nagyon közel vannak Velencéhez, 10-15 perc. És a vonatok szinte fél óránként járnak, Mestre-Velence retúr szerintem 2 euro lehet kb.
    Nos, a mai napra a terv Velence kötelezõ látnivalója, a Szent Márk tér és „tartozékai” voltak. Ezt csak részben sikerült teljesíteni, rajtam kivülálló okok miatt, melyek neve a tömeg, méghozzá qrva nagy tömeg, illetve a fáradtság. Allomásról vaporettóra fel és végig a Canal Grandén. Ezt bizony nem lehet megunni, bár a hajón szolgálatot teljesítõ olasz srác mélabús képét látva ez is csak nézõpont, illetve idõ kérdése. Gyönyörködtem egy sort a palotákban, az evezõsökben és gondolásokban és már ott is voltunk a Szent Márk téri megállóban. Itt bizony már hatalmas volt a tömeg, szinte hömpölygött az emberfolyam a tér felé meg más egyéb irányokba is. Elõre láttam már sanyarú sorsomat, ami be is teljesedett a térre érve. A bazilika elõtt ránézésre olyan három-négy órás sor állt, nem is láttam igazán hol a vége. Ez olyan fél 9 felé lehetett. µ 9-kor nyitnak. Na most mi a fenét csináljak? Persze alternatív program lett volna bõven, de én most a fõ-fõ látnivalókért jöttem. Ahogy ott téblábolok, látom ám hogy ki van téve egy tábla, miszerint fényképezõ, kólásüveg, fegyverek és legfõképpen hátizsák (!) nem vihetõ be. Ahhoz képest, hogy a turisták legalább felén ott figyelt a zsák, ez nem igért sok jót számukra. Persze legtöbben észre sem veszik a táblát. Aztán az is rajta van ám, hogy a zsákodat berakhatod egy ruhatárba, fél percre a bazilikától. Ahogy szemben állsz vele, lemégy a bal oldalán és balra az elsõ sikátor. Ha megölnének se jut most eszembe az intézmény neve, de a táblán rajta van, talán „San valamicsoda”. Szerintem valami papneveldeszerûség vagy mi. Lényeg, hogy van egy ruhatára, ahol ingyen és bérmentve hagyhatod a zsákodat. Kár hogy errõl az amerikai és japán turisták akkor értesülnek mikor 3 óra sorbanállás után a biztonságiak vagy a carabinierik, de leginkább a kettõ együtt, elzavarják õket a fenébe a zsákjukkal, hogy így nem lehet bemenni. Ezt többször láttam, képzelhetitek hogy néznek, miután már a lábukat sem igen érzik és ott álltak a semmiért. Szóval cucc be, ruhatáros ad egy számot, aztán közli, hogy 1 órára õrzik meg a cuccost. Na ne, mondom egy óra alatt nem állom végig a sort se, nemhogy be még be is jutnék és körül is néznék annyi idõ alatt. És most kimondja a varázsszavakat: „Con questo ( vagyis a számmal ) ti fanno entrare gratis, senza dover fare la fila” – „Ezzel ingyen beengednek, soron kívül” Ez aztán az iformáció, kérem!! De nem nagyon hiszem, mondom neki, hogy ne szédíts már. De tényleg igaz. Bár semmi jel nem mutat rá. Odalépek az egyik carabinieréhez, felmutatom a számot és csodák csodája, ahelyett hogy elzavarna a sunyiba, elõzékenyen megnyitja elõttem a kordont: Menjél öreg. És bent vagyok a térre való érkezéstõl számított 5 perc alatt! A bazilikáról szuperlatívuszokban tudnék csak beszélni, de mondtam, hogy nem megyünk most bele mûvészettörténetbe, így csak annyit hogy monumentális építmény, bámulatos kupolával, arany mozaikokkal. Bent sajnos nem lehet összevissza kolbászolni, legalábbis csak egy kordonokkal kijelölt útvonalon. Leülni pl. mint más templomokban, itt nem lehet. A padokhoz nem lehet bemenni. A fõoltárt bámulom vagy 15 percig. Meg persze az egészet úgy ahogy van. Aztán beslisszolok egy oldalkápolnába néhány idõs ír katólikussal együtt, akik láthatóan csoportban vannak. Ekkor még nem tudom mi vár rám. Leülök, mellettem egy idõs hölgy, kiderül, hogy õ is ír, olyan kiejtéssel beszél, hogy amikor az „Ireland” –ot mondja, háromszor kell megismételje, hogy megértsem. Aztán suttogva megtárgyaljuk hogy „Venice is great, but so expensive.” Amiket mesél, abból egyértelmû, hogy levették õket mint könyvet a polcról, ahogy azt kell Velencében. Aztán váratlan fordulat jön, megjelenik egy pap, elõtte angol nyelvû szövegeket osztogattak mindenkinek, de én nem figyeltem, mert a nénivel dumáltam, pedig gondolhattam volna mi következik. És valóban: Mindenki feláll és kezdetetét veszi egy külön az ír katólikusoknak celebrált mise. Keresztvetéssel indul, nekem már ez sem megy, fogalmam sincs merrõl kell indítani, de leutánzom a mellettem lévõt, aztán mikor rázendítenek a zsoltárra, amit elõzõleg kiosztottak akkor végem van mint a botnak, csak állok ott mint az a bizonyos a lakodalomban. És menekülni sem tudok, a pad közepén állok, jobbról balról ír nénikék zengik a miatyánkot vagy a franc tudja mit. Hirtelen Mr. Bean egyik paródiája jut eszembe, amikor egyszerû hívõbõl a paródia végére már õ a pap. Hatalmas poénok vannak benne, ha valaki ismeri tudja. Szerencsére odáig azért én nem jutok el, a pap leülést vezényel és ez jó alkalom, hogy égõ pofával kimeneküljek a kápolnából rosszalló tekintetek közepette. Ezek után még eltöltök vagy fél órát a bazilikában, messze én vagyok a legtovább idõzõ, a velem együtt érkezõk már köddé váltak, de tetszik a hely nagyon. A Tesoro ( kincstár ) és a Pala d’Oro csak külön fizetés ellenében tekinthetõk meg, így kimaradnak. Végül távozok, de még az ajtóból is bámulok visszafelé. Itt engedtessék meg egy gondolat a japán turistákkal kapcsolatban. Tömegével érkeznek Velencébe és persze a Szent Márk Bazilikába is. Sokuknak szerintem egész Európára van egy hete, max. kettõ. Mit is tudnának érteni ebbõl a számukra annyira távoli kultúrából, amelyet töményen zúdítanak rájuk ilyen rövid idõ alatt. De ha nem is értik, azt a világért sem mutatják, egyetértõen bólogatnak az idegenvezetõt hallgatva. A Bazilikában pl. várnak 3 órát a sorukra, aztán mikor bejutnak végre szó szerint 2 perc alatt körbemennek, másik ajtón ki és ennyi. A saját szememmel láttam. Engedelmesen, kettes sorban, hiszen a csoportszellem akkor is megjelenik, amikor éppen turistát játszanak. A Dózsepalotában néhány idõsebb japán, amikor végre leülhet, lazán alszik, jobb esetben horkol is hozzá. Mielõtt még bárki azt gondolná, hogy nem kedvelem a japánokat, pont az ellenkezõje igaz, több könyvet is elolvastam Japánról és nagyon bírom õket. Az, hogy így kell megnézniük Európát, nem feltétlenül az egyszerû japán turista bûne. És ha azt akarod, hogy biztosan normális fotót csináljon rólad valaki külföldön, egy japánt kérj meg. Soha nem fog nemet mondani és oda fog figyelni, hogy ne legyen ferde a kép. És láttam sok baromi szép és aranyos japán lányt Velencében, akik nem csoporttal érkeztek és láthatóan vidáman rótták a sikátorokat, felszabadulva az otthoni kötöttségek alól. Na de elkanyarodtam a témától, itt most Velencérõl van szó és nem az én japán és egyéb ázsiai lányokért való rajongásomról. Tehát templomból ki, hátizsák fel és Dózsepalotába be, hogy rövid legyek. Itt nem túl nagy a sor szerencsére és ide be lehet vinni a cuccot, hogy aztán majd az udvarban leadd a megõrzõbe, mert a belsõ termekbe már itt sem viheted. A belépõ 12 euro, a diákot nemtom, de gondolom a fele. Mint ezt már sokan leírták, be lehet vele menni a Museo Correrbe és még másik két helyre is. A jegyet egyébként egy automatába kell bedugni, rajta egy rajz, hogy melyik oldalának kell felül lenni. De van aki így is elbénázza, többnyire az öreg amerikai nyugdíjasok, de nekik segít a személyzet. Olyan ez, mint a stadionokban a beléptetõ rendszer. A jegy kijön a másik oldalon, fogod és már mehetsz is. A jelenlegi Dózsepalota tulajdonképpen már a negyedik és még nyomokban sem nagyon emlékeztet az elõzõekre, amelyek közül volt amelyik leégett, volt amelyiket lebontottak. Az ember belépés után az udvarba jut, ahol igen jó fotókat lehet csinálni. Látszik bentrõl a Bazilika kupolája is. És ha körbenézel, jól megfigyelhetõ hogy az épület egyesíti a tipikus gótikus velencei motívumokat, vagyis lent nyitott árkádok, fölötte díszes loggia és csúcsíves ablakok. Na és érdemes beállni a Scala dei Giganti ( Óriások Lépcsõje ) elé és csinálni egy „én és a látnivaló” típusú képet. Kint még kölcsönösen csinálunk egymásról képet egy Kaliforniából érkezett párral aztán irány a belsõ tér. Bent szigorúan tilos fotózni és aki megpróbálja arra olyan stílusban és hangerõvel szólnak rá a teremõrök, hogy fülét-farkát behúzva somfordál arrébb, többször is láttam rá példát. Nem beszélnék túl sokat arról, milyen belülrõl a palota, elég ha csak annyit mondok, hogy ez kihagyhatatlan. Egyszerûen látni kell és kész. Ha a Galleria a festményorgia akkor a Dózsepalota a freskóorgia. Tiziano, Tintoretto, Tiepolo, Veronese. A termek egymást múlják felül, de a legszebbek talán a Sala delle Quattro Porte, a Sala dell’Anticollegio, a Sala del Collegio, a Sala del Maggior Consiglio és a Sala del Senato. Ezen kívül van egy igen magas szintû fegyvertár ( Armeria ), benne pl. az egyik leghíresebb zsoldoskapitány, Gattamelata páncéljával és sok más egyéb fegyverrel. És van egy olyan börtönrendszer amilyet nem igen pipáltam még. Csak ott eltöltöttem vagy egy µ órát, igazi labirintus, megannyi cellával és meg lehet tekinteni a foglyok falfirkáit, rajzait, némelyik kész mûalkotás, egyet le is fotóztam. A Dózsepalotában egyébként hatalmas tömeg volt szinte végig, amerikai, angol, japán csoportok. Én egy idõre csatlakoztam egy olasz csoporthoz, egyszerûen odaálltam az idegenvezetõ mellé és hallgattam mit mond a dózsékról, Tintoretto falfestményeirõl és egyebekrõl, nem volt túl sportszerû a részemrõl, de legalább ingyen volt. És igen érdekes dolgokat mondott ám a nõci. De ezt bárki megteheti aki olaszul, angolul, franciául vagy németül beszél, mert egymást érik a csoportok és még ha nem akarod hallgatni, akkor is kénytelen vagy néha, mert éppen egyenesen a füledbe duruzsol az idegenvezetõ. Kb. 4 órát töltöttem el itt, de lehet, hogy volt az több is. Mire kiértem, szó szerint zúgott a fejem és bár a jeggyel ingyen megtekinthetõ többek között a Correr múzeum is, de úgy döntöttem kihagyom, mert úgysem tudnám élvezni igazán ilyen állapotban. Fel szerettem volna menni a Harangtoronyba, de az elõtt olyan sor állt, hogy fájó szívvel lemondtam róla. Ráadásul a sor nem is látszott nagyon mozdulni semerre sem, az alatt a kb. 5 perc alatt amíg ott álltam, gondolkozva, hogy felmenjek–e vagy sem. Nyilván csak pár embert engednek be egyszerre és meg kell várni amíg lejönnek. Hát ehhez nem volt kedvem, mármint várni, ahhoz túl értékes volt az idõ. Inkább elmentem venni egy 36-os filmet a Coopba, úgyis kifogyóban volt már. Ha jól emlékszem 1,50 euro volt, igaz egy noname, na de mégsem 6-7 euro, mint a Kodak 200-as Velencében egyéb frekventált helyeken. Ezek után három db tramezzino elfogyasztása következett. Egy sonkás, kettõ tonhalas-olívabogyós. Darabja 1 euro volt. És most el kellett döntenem hogyan tovább. Elõször is fel kellett hívnom volt fõnökömet, aki Trevisóban él, közel 60 éves és igen jó viszonyba kerültem vele 4 év alatt amíg a cégnél dolgoztam. Ez egy olasz tulajdonú multinacionális cég volt, de én már évekkel ezelõtt felmondtam, nem sokkal azután, hogy õ visszatért Olaszországba. Õ persze még mindig a cégnél van és igen jól megy sora, õ az egyik csúcsvezetõ, így közvetlenül nyugdíj elõtt. Persze a fickó olasz, ha nem mondtam volna. Mielõtt elindultam, e-mailben értekeztünk, hogyha úgy alakul, találkozunk egy délutánra. Treviso Velencétõl vagy 20-25 perc vonattal. Telefonáltam hát, de nem vette fel. Már azon gondolkoztam, hogy átmegyek a San Giorgio Maggiore szigetre, állítólag az ottani harangtoronyból az igazi a kilátás, nem abból ami a Szent Márk téren van, de ezt már lehet soha nem tudom meg, ugyanis másodjára sikerült vele beszélnem.
    Irány az állomás vaporettóval és 25 perces vonatozást követõen már ott is voltam Trevisóba, ami egy Eger nagyságú kisvárosnak tûnt, igen jó hangulattal és látszott, hogy igen jómódú emberekkel. Volt már vagy fél 6, mikor odaértem. Az állomásra az „Öreg” motorral jött értem, mégpedig egy nagyvérû robogóval, ami ment 90-100-al is, amit nem is olyan sokára meg is tapasztaltam. Hozott nekem külön bukót és dzsekit, hogy ne fázzak, szóval jó fej volt és igencsak fiatalos, nem változott semmit az elmúlt 5 évben. És kezdetét vette az „Ismerd meg Trevisót motorral kutyafuttában” címû program, melynek keretében az Öreg, aki itt nõtt fel, megmutatott minden arra érdemes épületet és teret, hagyta, hogy csináljak pár képet, vagy õ csinált rólam, aztán száguldottunk tovább a motorral. Treviso egy elragadó kisváros, szép épületekkel, csatornákkal, vízimalmokkal. És mint azt az Öreg nem gyõzte ismételgetni, a trevisóiak igen jól élnek. Ez látszott is, mosolygós, a parkokban piknikezõ, jólöltözött emberek voltak mindenhol. Végül motorra ültünk megint és körbemotoroztuk a várost, láttam a régi középkori városfalat körben, jól nézett ki. Ez után, amit elõzõleg nem mondott, elvitt haza magához, egy olyan házba, hogy majdnem hanyatt estem tõle. A motorzást nagyon élveztem, az Öreg enyhén szólva nem éppen üregurasan vezetett. Egy Treviso környéki kis faluban lakott. Hatalmas vidéki olasz ház, gyönyörû füves kerttel, négy autó, egy feleség, igen szép, bár már nem fiatal, 2 gyerek, már nagyok, a lány igen figyelemreméltó, egy db kutya, 11 éves, skót juhász márkájú, Xenia névre hallgató. A hûtõben komolyan mondom annyi kaja volt amennyit én egy hónapig ennék, de tényleg. A család azért nagyot nézett, nem számítottak rám, de kedvesek voltak. De azért kicsit kellemetlenül éreztem magam. De mikor kérdeztem az Öreget, hogy ez biztos jó ötlet volt-e és mit szól a család hozzám, csak annyit válaszolt: „Ne aggódj, ebben a házban én parancsolok”. Ja, akkor jó. Ezután jött a vacsora. Nevetve kérdezte, hogy ettem-e már aznap, 4 évet volt Magyarországon, pontosan tudta, hogy Velencében egy magyar mit engedhet meg magának kaja terén. Így aztán ettünk, a következõket: insalata caprese, egy doboz makréla, soppressa ( ez egy szalámiféle ), grillezett puliszka rúd formátumban és gyümölcs. Minden finom volt persze. Hozzá házi vörösbor. Aztán kiültünk a kertbe dumálni. Elszállt az idõ, vissza kellett vigyen az állomásra. Visszafelé már a Honda terepjárójával jöttünk. Megbeszéltük a választásokat és az olasz bundabotrányt, ugyanis õ is nagy fociõrült akárcsak én. Még megálltunk és ettünk egy fagyit, igen jó volt, hát persze õ tudta, hogy hol van ilyen Trevisóban. A jegypénztárak már zárva voltak így automatából vettem jegyet, ami semmilyen gondot nem okozott, érzékeny búcsút vettünk egymástól és felszálltam a vonatra, méghozzá Velence felé, mert reggel Padovában menettértit vettem, nem tudtam még, hogy tudunk-e találkozni vagy nem. Így aztán visszamentem Velencébe, hogy a már meglévõ jegyemmel majd onnan menjek haza Padovába az utolsó vonattal, ami 11.30 tájban indul. Gondoltam megnézem milyen a város este. Hát más mint nappal. A fõ különbség, hogy a turisták 90 % -a eltûnik, csak azok maradnak akiknek a szállása is itt van. Mentem vagy három megállót az állomástól vaporettóval, érdekes volt, nem voltak sokan, jó volt a látvány, csak az volt furcsa, hogy egyáltalán nincs valami nagy kivilágítás Velencében este, még a Canal Grandén sem. Hát még a sikátorokban, vaku nélkül itt a fényképezés reménytelen, bár megpróbáltam, de semmi nem látszik vagy majdnem semmi. Tehát leszálltam és elindultam vissza a sikátorokban, amerre az állomást sejtettem. Ennek a kis utcákon át történõ sétának volt azért egy jó kis hangulata. Végül rátaláltam a Lista di Spagnára ami az állomásra visz. Na, itt azért volt forgalom rendesen, de itt sem olyan mint nappal. Festõk, árusok, éttermek. És rózsaárusok. Egy bangladeshi fiúval beszélgettem is, hogy milyen most a rózsabusiness. Nem túl „rózsás”, ahogy mondta, csak éppen annyit tud keresni, hogy tud enni valamit szerényen. Egyébként szimpatikus srác volt, csak az volt furcsa, hogy nem tudott tulajdonképpen sem olaszul, sem angolul, de nagyon nem. Hogy hogyan beszélgettünk? Hát fõként az õsi mutogatós módszerrel. Azért ez a fiú sok gondolatot ébresztett bennem, Velencére, a nyugati világra és saját magamra vonatkoztatva is, de itt most inkább nem fogok filozofálni ezeken a dolgokon, bár hajlamos vagyok rá. A végén még kicsit szégyelltem is magam, hogy itt verem el a pénzt, van aki meg éhezik majdhogynem. Persze minden relatív, ha exfõnököm hûtõjére gondolok, lehet hogy én is éhezek itt Magyarországon, csak nem tudok róla.
    Még kolbászoltam kicsit az állomás környékén, aztán vonatra fel és irány Padova.
    A vonaton pedig nagy meglepetésemre egy brazil társasággal találkoztam, egyébként ez volt az utolsó vonat Padovába, mint már mondtam. Õk azt hitték, hogy olasz vagyok és tudni szerették volna, hol kell leszállni Mestrébe. Bár olasz nem vagyok, de készséggel tájékoztattam õket, ekkor már tudtam betéve a Velence-Padova vonalat. Nagyon jó fejek voltak, megbeszéltük mekkora filmek a Carandiru és az Isten városa, hogy Brazília a legszebb ország a Földön és elárulták, hogy Ronaldinho az igazából Hronáldzsínyu, mármint valahogy így kell kiejteni. Én ezt tudtam egyébként, egy idõben kacérkodtam a portugál nyelvvel, de meghagytam õket abban a hitükben, hogy újat tanítottak nekem. Európai körúton voltak és állításuk szerint Párizs sokkal drágább még Velencénél is és a franciák istentelenül bunkók. Aztán õk Mestrében vonatról le, majd kicsivel késõbb én is Padovában. A buszok nem jártak már persze, elmúlt éjfél, így irány a szálloda gyalog, szerencsére nem vészes a távolság és volt egy elõzõ nap a szállodában zsákmányolt Padova térképem is. Elsõre oda is találtam és már vigyorogva készültem a lefekvésre, egészen addig amíg az ajtón meg nem pillantottam egy óriási láncot és egy még nagyobb lakatot. Mehetek aludni a híd alá, mert úgy látszik éjjel nincs recepció, vagy csinálok egy Padova by night programot magamnak gondoltam. De azért bekopogtam, méghozzá jó hangosan. Szerencsére megjelent a recepciós, de elég mogorván. Mutatta aztán, hogy ott a csengõ oldalt, sõt rá is volt írva, hogy azt kell nyomni. Na, ezt bebuktam. De aztán megenyhült, mondtam, hogy tényleg nem láttam. Kiderült, hogy mindenféle gyanús alak, drogosok stb. mászkál éjjel Padovában és néha csak úgy bejönnek pénzt kérni, balhézni, ezért zárják az ajtót és csak akkor nyitják ki, ha egy vendég csenget, nem valami jöttment gyanús figura.
    Ennyi volt tehát a negyedik nap. Halál fáradt voltam és ez másnap reggelre sem csökkent nagyon.

    Május 16 – 5. nap

    Reggel fájó szívvel gondoltam arra, hogy a tegnapi volt az utolsó napom Velencében, legalábbis így terveztem. Végül is nem is tértem el ettõl, egyrészt azért mert, rettenetesen fáradt voltam már, másrészt Velencébe még úgyis vissza kell menni egyszer hosszabb idõre. És akkor majd meg lehet nézni az összes templomot, múzeumot ami most kimaradt. Meg persze lehet majd csak úgy sétálni is sokkal többet, mint most. Másrészt úgy érzem, Velencére kell 2-3 nap amíg megbarátkozol a várossal, megismered a fõ csapásirányokat, a közlekedést, a vásárlási lehetõségeket stb. Ez nekem most megvolt, legközelebb már teljesen más lesz az indítás.
    A mai program délelõtt Monselice, délután pedig Padova volt. Ez azért kicsit lájtosabbnak ígérkezett, mintha megint Velencébe mentem volna. Monselice az egész utazás egyik legnagyobb élményének bizonyult késõbb.
    Monselice egy kisváros, kb. 20-25 percre Padovától, Bologna irányában. Már a bronzkorban lakott település volt, késõbb a rómaiak, a longobárdok majd a frankok alatt is fontos katonai erõdítmény és közigazgatási központ, tartozott Padovához, késõbb a Velencei Köztársasághoz is. Ekkor indult meg hanyatlása, mint katonailag fontos település és kezdõdött meg gazdasági, kereskedelmi felemelkedése. Nem túl ismert és nem túl látogatott hely. Én a neten bukkantam rá, mikor tervezgettem az utat és nézegettem, hogy Velencén kívül mit nézzek meg esetleg a környéken. A neten látott képek alapján Monselice olyan helynek tûnt, ami megér egy látogatást. Nem siettem el a dolgot, mert tudtam, hogy 9-10 óráig úgyis minden zárva lesz, így 9 felé érkeztem meg. A történelmi rész olyan kicsi, hogy nem tudsz eltévedni. A vasútállomásról kijövet a szemközti oldalon rögtön van egy nagy várostérkép, ezen beazonosítottam az követendõ irányt aztán elindultam a városközpont felé. Hamarosan a Bisotto csatorna partján találtam magam, majd átmentem egy hídon, ahol egy igen elõzékeny helyi erõ kérésemre le is fényképezett és már ott is voltam a központban, kb. 10 perc volt az egész. Itt megtekintettem a régi városfalat, egy gyönyörû középkori épületet, a várostornyot, majd elindultam a turisztikai hivatalba. Errõl tudni kell, hogy egy szép 15. sz.-i középkori, loggiás épületben székel, amely valaha a helyi zálogháznak adott otthont. Mellette található a Szent Pál templom, amely azonban renoválás alatt áll és ez jelenleg elcsúfítja egy picit a központ egységes középkori képét, nem lehet olyan jó fotókat csinálni Monselice fõ attrakciójáról, a Castello Cinirõl sem, legalábbis távolról, a központ felõl nem. Monselice fölé egyébként egy hegy magasodik, az úgynevezett Rocca, vagyis a Rocca tulajdonképpen a hegytetõn lévõ romos erõdítmény, ide azonban csak a hónap néhány meghatározott napján lehet felmenni, sajnos ez most nem esett egybe az én látogatásommal. Van viszont a másik oldalon egy még magasabb hegy, a Monte Ricco, de ide egy 5 km-es meredek út vezet fel, állítólag 3 óra felfelé és még le is kell jönni. Ezt most kihagytam, bár a turisztikai hivatalban késõbb azt mondták, szenzációs a kilátás fentrõl az Eugán-dombságra és a környékre. El is bírtam képzelni, hogy így van. Hogy elüssem az idõt, tettem egy sétát a városban, kis üzletek voltak mindenfelé, az egyik élelmiszerboltba be is tértem, csend és nyugalom, a pult mögött senki, aztán egyszer csak elõkerült egy nagydarab, szemüveges, rendkívül szimpatikus srác, amolyan hentes forma. Volt a boltban mindenféle jó kis sonka, felvágottak és egy külön szekció egy bizonyos cég kekszeibõl és süteményeibõl. Már ránézésre is látszott, hogy nagyon jók lehetnek. A srác kérésemre részletesen elmagyarázta, hogy melyik micsoda és milyen ízû, hihetetlen készséges volt. Kiderült, hogy az összes süti házi készítésû, mentes minden tartósítószertõl és színezéktõl és elég kis darabszámban készülnek. A választásom egy jó nagy csomag „sfogliatine” nevû sütire esett, 4 euro volt, ez itt korrekt ár teljesen. Csak azért nem vettem meg ekkor, mert féltem amíg mászkálok majd fel a hegyre, meg össze-vissza, összetörik. Ezért megbeszéltem vele, hogy hazafelé menet beugrok és vásárolok majd. De elfelejtettem már megint, hogy 12-tõl 2-ig zárva van minden. Így mikor visszafelé jöttem zárva volt. Rettenetesen sajnáltam, de hát mit volt mit tenni. Ekkor elhatároztam, hogy ide egyszer visszajövök majd, ha törik ha szakad, ha másért nem a sfogliatine kedvéért biztosan.
    Szóval a séta után visszamentem a turisztikai hivatalba, ahol felszerelkeztem ingyen prospektussal, térképpel és egy ízlésesen nyomtatott turistaútvonallal, arra vonatkozólag, mit érdemes bejárni. Elindultam fefelé a Villa Duodóhoz. Nehéz leírni ezt az utat, látni kell. Olyan az egész, mintha a középkorban sétálnál. Villák, balról kõfal, jobbról gyönyörû panoráma a vidékre. Megnéztem a Villa dei Nanit ( Törpék Villája ), azért hívják így, mert a fal tetején törpék szobrai állnak végig, állati jól néz ki és benéztem a rácsos kapun, mit mondjak, ellaknék itt. Bemenni nem lehet, ugyanis magántulajdon, szóval valaki jelenleg is „ellakik” itt. Láttam is a lakókat fentebb a kertben, ahogy benéztem. Fentebb következik Az Antica Pieve di Santa Cristina, ide be is mentem és itt találkoztam két idõs német nõvel. Kint beszédbe is elegyedtünk, nagyon kedvesek voltak, felajánlották, hogy lefényképeznek, beszéltünk az olaszországi élményeikrõl, nem tudtak jól angolul, de ahogy kivettem, vallásos indíttatású körúton voltak és így is állították össze az útitervüket. Monselicébe pl. szerintem a Percorso delle Sette Chiese ( A hét templom útja ) miatt jöttek. Ez vezet fel a Villa Duodóhoz. A nevét arról kapta, hogy az 1600-as években egy velencei nemesi család, a Duodók felkérésére bizonyos Vincenzo Scamozzi épített a hegyoldalba hét egyforma kis kápolnát egymástól 10-15 méterre, mindegyikben egy-egy oltárkép. V.Pál pápa pedig hasonló jogokkal ruházta fel ezeket, mint a hét nagy római bazilikát, vagyis hasonló zarándokhelyekké váltak. Ez a bizonyos Hét Templom Útja vezet a Villa Duodóhoz, mellette a Szent György Templom, amely jelenleg zárva van. Itt is találkoztam egy olasszal aki önként felajánlotta, hogy lefényképez, sõt mondta, hogy neki is folyton ez a problémája, mikor egyedül utazik. Megörültem ennek, mert a német nõcik már messze jártak és se égen se földön senki nem volt a környéken. A Villa mellett van az Esedra di San Francesco Saverio, egy tulajdonképpeni 17. sz.-i lépcsõsor melynek tetejérõl el lehet készíteni a mondjuk úgy „must” fotót a környékrõl és a Villáról. Ha a neten megnézi valaki a fényképeket Monselicérõl, azok nem adják vissza, hogy mennyire király egy hely ez. Itt a Villa mellett indul felfelé az a lépcsõsor amely a Roccához vezet, de most egy hatalmas kovácsoltvas kapu zárta le az utat rajta egy lakattal. Na, majd legközelebb. Szépen lesétáltam vissza egészen a kastélyig ( Castello Cini ). Útközben szemben jött a fickó a turistairodából és kérdezte hogy tetszett. Mondtam neki: „da morire” – „halálosan”, ami igaz is volt. A kastélyt nem lehet egyedül megtekinteni, csak vezetõvel, minden órában indul egy csoport 9-11-ig, majd délután 3-5-ig, csakhogy én tök egyedül vagyok, megveszem a jegyet, a pénztáros aki egyben az idegenvezetõ is, mint késõbb kiderül, azt ajánlja, hogy tegyek egy sétát a kertben 11-ig amikor a következõ kör indul. Ez meg is történik, kihasználom az idõt a WC meglátogatására. Van egy másik idegenvezetõ is, aki egy olasz iskoláscsoportot visz éppen körben, óriási zajt csapnak a gyerekek. Közben megérkezik az én idegenvezetõm is, aki közli hogy egyedül vagyok és így személyre szabott idegenvezetésben lesz részem a következõ egy órában a normál 5,50 eurós belépõjegy ellenében. A lány nyilván mûvészettörténész, mert ahhoz túl sokat tud és túl profi, hogy csak egy sima olasz csaj legyen aki betanulta a kastély történetét, kezdetben kicsit kimért, megkérdezi, hogy olaszul, angolul, spanyolul vagy németül óhajtom-e a vezetést. Olaszul óhajtom. Rengeteg érdekes dolgot mesél, igen figyelemre méltó a kastély fegyvergyûjteménye, a kandallók, melyekbõl van vagy négy, egyik szebb mint a másik és nagyon jó hangulatú a konyha, középkori edényekkel és eszközökkel. Egyébként a kandallókat leszámítva semmi nem eredeti, de viszont azzal teljesen megegyezõ. Történt ugyanis, hogy az I. Világháborúban itt elszállásolt katonák a teljes berendezést összetörték, kivéve a kandallókat, aminél melegedtek. De volt Mussolini idején bizonyos Vittorio Cini gróf, nagy mûpártoló és a kultúra nagy barátja és õ aztán beszerzett mindent eredetiben, ami valaha a kastélyban található volt, nem lehetett egyszerû, de tökéletes munkát végzett, 1935 és 1942 között tökéletesen restauráltatta a termeket, olyan hangulata van a kastélynak, hogy csak na. Az egy óra végére Sandrával, merthogy így hívták az idegenvezetõt, már az olasz és magyar fiatalok közös problémáiról beszéltünk, családalapítás, munka, lakás, meg ilyenek. Mosolyogva búcsúzott el, mondta, hogy pár éve volt egy kollégája aki nagyon jó beszélt magyarul (!), de már máshol dolgozik. Sandrától még azt is megtudtam, hogy Monselice népszerûsítésével senki nem foglalkozik, ezért is van annyira kevés turista, pedig a hely bõven megérdemelné, ugyanis qrvára szép, hogy így mondjam.
    Szerinte ez politikai kérdés Olaszországban, mármint hogy turisztikailag mely régiókat és városokat „nyomnak”. Biztosan így van. És hihetetlen hogy még egy ilyen kis város, mint Monselice környékén is mennyi a látnivaló, ha valaki több napot töltene errefelé ne hagyja ki az alábbiakat: Colli Euganei vagyis az Eugán-dombság, A fürdõk ( Terme ), Montagnana, Arqua Petrarca. Nekem persze ezekre nem volt most idõm.
    A kastély után tettem egy sétát a Via Santo Stefanón, a középkori hangulat itt is garantált. A végén eljutottam a Szent Martin Templomhoz, itt leültem kicsit egy padra, egy öreg bácsi meg is szólított: „ Jó megpihenni az árnyékban, mi?” Visszafelé megcsodáltam a Tassello Palotát, amelyben egy hostel székel, neve Venetian Hostel. Mit mondjak, nem lenne ellenemre egyszer pár napot itt aludni és ráadásul szerintem nem is lehet olyan drága. Indultam vissza az állomásra, menetben még megnéztem Palladio egyik elhanyagolt állapotú, de még így is szép villáját, a Villa Pisanit. Az állomás mellett már jövetben is láttam egy pékséget és gondoltam, hogy visszafelé majd venni kellene itt valami harapnivalót. Nagy örömömre az idõpont ellenére nyitva volt. Volt néhány péksüti és „pizza al taglio” , vagyis pizza darabolva vagy nem is tudom hogy nevezzem szépen magyarul. Vettem három bucit estére és egy gombás pizzaszeletet. Meg akarta melegíteni a srác, de mondtam, hogy jó lesz így hidegen is. Az egész került 1,50-be. Nem volt csak 1,45 nálam apróban, de a srác intett, hogy teljesen ok így neki. Ez Velencében lazán benne lett volna 3-4 euróba is, ha a pizzaszelet nagyságára gondolok. Egyébként Monselicében végig hihetetlenül jó fej emberekkel találkoztam és az árak is itt voltak a legalacsonyabbak. Az állomáson voltak azért páran, köztük a két német nõ, akik nemsokára felszálltak a Bologna felé közlekedõ vonatra. Ott ettem az egyébként igen ízletes pizzaszeletemet velük szemben a peronon, integettek és feltartott hüvelykujjal mutatták, milyen frankó délelõttünk volt, mutattam nekik, hogy tényleg az volt.
    Ezek után visszatértem a szállásra Padovába, dobtam egy zuhanyt és egy ideig csak döglöttem az ágyon. Azon elmélkedtem, hogy menjek-e be estére Velencébe, hiszen a vaporettojegy még érvényes volt erre a napra vagy maradjak Padovában. Végül maradtam, fõként azért, mert ekkor már kezdett nagyon kijönni rajtam az elõzõ napok sok gyaloglása és a kevés alvás. Lábfájás, fáradtság, dekoncentráltság, minden játszott. Végül kb. 1 órás pihenést követõen elindultam a Szent Antal Bazilikába, vettem egy 20 képeslapból álló sorozatot Padováról 2 euróért, ilyen harmónikaszerût, mert ezt édesanyámat nagyon szereti és ha nem hozok valahonnan nehezményezi, mert õ ezen le tudja szépen követni, hogy miket láttam, hol jártam. Vettem ilyet egyébként Velencében is a Dózsepalotában, szintén 2 euróért. A „Santót” azért is akartam megint látni, mert nagyon tetszett, meg azért is mert nem volt nálam a fényképezõ elsõ alkalommal, így most bepótoltam. A kerengõt megint megcsodáltam. A Bazilika egyébként 6.30-tól 19.45-ig van nyitva nyáron, ha valakit érdekel. A téren ( Piazza del Santo ) áll Donatello bronzból készült Gattamelata-lovasszobra, bár olyan magas talapzaton áll, hogy nem olyan jól látható. Innen utam a Botanikus kertbe vezetett, mely Európa legrégebbi ilyen jellegû intézménye, a velencei Szenátus rendeletére hozták létre 1545-ben, fõként gyógynõvények termesztése céljából. Belépõ 4 euro. Jelzem én mindig teljes árú jeggyel számolok, tehát diákok nyogodtan felezhetik a belépõk árát mindenütt.
    Ami itt nincs manapság, az a növény talán nem is létezik. A legritkább orchideáktól a közönséges csalánig minden látható. A legkülönlegesebb látnivalók talán „Goethe pálmája”, egy valószínûtlenül hatalmas, állítólag 1585-ben ültetett pálma, mely Goethét is megihlette, amikor a növények metamorfózisáról írt; egy óriási villámsújtotta törzsû platánfa, ez 1680 óta él itt a kertben; ezen kívül ciprusok, narancsfa és húsevõ növények, kaktuszok és orchideák. Persze mindez a teljesség igénye nélkül. Most írjam, hogy biológusoknak kötelezõ a hely? Szerintem nem csak nekik, hanem mindenkinek, aki Padovában tölt pár napot.
    Kötelezõ lenne a Scrovegni – kápolna is, de az a helyzet, hogy elõjegyzés van. Ha van dombornyomott bankkártyád, másnapra lehet foglalni, ha nincs akkor helyben kell intézni, de így leghamarabb 4 nap múlva mehetsz. Ez esetemben azt jelentette volna, hogy érkezésem napján rögtön rohannom kellett volna foglalni, hogy aztán az indulásom napján reggel valamikor, mivel a szállást legkésõbb 11-ig el kellett hagyni, még meg tudjam nézni. Hát errõl lemondtam. Felkerült ez is a „legközelebb felkeresendõ helyek” igen tekintélyes listájára. Egyébként arról nevezetes a hely, hogy teljes egészében Giotto freskóival van „kidekorálva”. Aztán valaki mondta nekem, hogy oda lehet menni csak úgy foglalás nélkül és sokszor így is van hely azonnal. Na, mindegy.
    A Botanikus kert után bementem még a városba, Padovának sok szép tere van, Piazza delle Erbe, Piazza Cavour, Piazza dei Frutti és így tovább, jó kis piacok is vannak ezeken a tereken, zöldség, gyümölcs, ruha, mi szem-szájnak ingere, jól elnézelõdtem. Szép az emeletes loggiasorral körülvett Palazzo della Ragione ( Igazságügyi palota ) és az Egyetem épülete. Szintén híres a Caffé Pedrocchi klasszicista épülete, ide nyugodtan be lehet menni körülnézni, akkor is ha semmit nem iszik az ember. Naggggyon elegáns hely. Amúgy egy capuccinót ki lehet itt bírni, bár én nem próbáltam, de ahogy néztem az árakat, akkora lerablás azért nincs, mint mondjuk a Caffé Florianban a Szent Márk téren. Ezután betértem a városközpontban lévõ PAM nevezetû szupermarketbe, ami tele volt helyiekkel, és vettem három doboz különféle Mulino Bianco kekszet és 70 dkg parmigiano reggianót ( parmezán sajt). Ezeket általában mindig hozok, kedvencem a panettone, de az csak Karácsony elõtt kapható, meg még utána pár hónapig, szóval errõl most le kellett mondanom. Összesen 14,40-et fizettem.
    Mire visszaértem a szállodába, már beesteledett. A terv az volt, hogy mivel utolsó nap, hát el kell menni egy jót vacsorázni és ami belefér, pénz most nem számít. Dehogynem, sajnos számít…De hova menjek? Otthon a Trattoria al Perót néztem ki. Jókat írnak róla a neten és egy utikönyvben is. De mikor felvetem a recepciósnak, megvetõ mozdulatot tesz: hiszen az csak egy közönséges vendéglõ. És helyette a Zairót ajánlja. És ezt tette korábban a másik recepciós is, akit még elõzõ nap interjúvoltam meg ugyanilyen ügyben. Ez a Zairo a Prato della Vallén található, tehát közel a szálláshoz, ami fizikai állapotomat tekintve most igen nagy jelentõséggel bír. És hogy mi a Prato della Valle? Én szoborparknak nevezném. Egy nagy ovális alakú tér sétautakkal és rengeteg szoborral körben és a sétautak mentén is, melyek padovai születésû vagy a városhoz valamilyen formában kötõdõ személyeket ábrázolnak. Itt áll Báthori István szobra is, aki Padovában tanult, de nekem nem sikerült megtalálni. Eredetileg római színház volt itt, aztán elmocsarasodott a terület, késõbb lecsapolták. Ma nappal vásárokat, piacot tartanak itt elég gyakran. Este megtelik fiatalokkal, szerelmespárokkal, görkorcsolyázókkal és kutyasétáltatókkal. Jó hangulata van.
    A Zairo már kívülrõl is jól néz ki, belépek, te jó ég ez egy nagyon puccos hely, freskók a falon, kiöltözött üzletemberek, csajok kisestélyiben. De már érkezik is a fõpincér, gyanakodva méreget, mondom neki, ajánlották a helyet, van-e szabad asztal? Van. Rákérdez, egyedül leszek-e. Hát igen, Olszországban, hogy úgy mondjam nem nagyon mennek egyedül vacsorázni az emberek, de hát honnan akasszak le valakit aki eljönne velem ide. Kapok egy jó kis asztalt a sarokban, innen figyelem a közönséget, ami egyébként is kedvelt tevékenységem. Az étterem igencsak jónak néz ki. Pincér és étlap érkezik. Árak se nem több se nem kevesebb, mint egy ilyen helyen, ez pozitív. És akkor némi kérdezõsködés után rendelés:
    – antipasto „Zairo” – a „ház” elõétele – 7 euro
    – bigoli all’ortolana – bigoli ( ez egy tésztaféle ) kertészné módra, vagyis zöldségekkel, paradicsomszósszal, parmezánnal – 6 euro
    – pazientina – ez tulajdonképpen egy marha nagy szelet torta, vaníliakrémmel, grillázzsal, piskótatésztával – 4 euro
    – 1 aranciata – narancslé – 2,50 euro
    – 1 3 dl-es ásványvíz – 1,30 euro
    Hozzá a coperto ( teríték ) továbbra is szörnyûséges intézménye – 1,50 euro
    Hogy úgy mondjam, „totale”: 22,30 euro. Borzasztó még rágondolni is, hogy ez mennyi forintban. A kaja tökéletes. A felszolgálás olyan amilyen az ilyen puccos helyeken szokás, kimért, kicsit személytelen, de tökéletes és szakszerû. Az elõétel egyébként rucolából, parmezánból és annyi pármai sonkából áll, hogy alig bírom megenni. Bõven elég lenne fõételnek. Külön hozzák hozzá egy üvegben az olívaolajat, nem is rossz fajtát ám. A bigoli nagyon-nagyon finom. A desszert nem különben, de nekem amúgy is az édesség a gyengém. Fõételt nem is ettem, de nem is hiányzott volna. Amúgy azok 10 eurónál kezdõdtek. Az asztalon volt egyébként 3 féle grissini is. Ezek olyanok, mint egy óriási ropi és ezt eszik amikor még nem érkezik a kaja. Tényleg jó is étvágygerjesztõnek. Szóval ez egy olyan hely volt ahol nagyon megadják a módját. Volt itt amúgy 4 fõs üzletemberek társasága, 70 éves vén trotty bombanõvel, undorító külsejû kopasz maffiózó ( valószínûleg ) és társa, két könnyûvérû lánnyal, fiatal jómódú srác a szerelmével, disztingvált olasz család két gyerekkel. Szóval vegyes vendégkör, akiknek egy közös vonásuk volt azonban, nevezetesen mindegyiknek tele volt a zsebe, kivéve engem. De ez nem gátolt meg abban, hogy élvezzem azt a két órát, amit itt töltöttem. Azért el kell mondanom, bár tényleg kifogástalan a konyha itt és bármikor visszamennék egy vacsorára, hogy a magam részérõl jobban élveztem amikor egyszer Romániában vacsoráztam két 60-as olasz fazonnal egy istenhátamegetti olasz étteremben egy faluban, hamisítatlan olasz ízek voltak és a római tulaj odaült hozzánk és megbeszéltük hogy Francesco Totti a legnagyobb király és együtt ittuk a román pálinkát, amitõl én csúnyán „megcsináltam magam”, ahogy egy barátom anno mondta és állítólag elmondtam az egész életemet, amit õk türelmesen végighallgattak. A Zairót ezzel együtt csak ajánlani tudom, ha valaki igazán finomat akar enni Padovában. A szállodába visszaérve zuhany, aztán bedõltem az ágyba, mert másnap fárasztó utazás állt elõttem haza.

    Május 17 – 6. nap

    Eljött tehát a hazaindulás napja, méghozzá igen gyorsan, mint mindig. És mint mindig, egyszerre búslakodtam ezen és örültem is neki ugyanakkor. Mivel repülõvel mentem haza, ami csak 15.30 – kor indult Velencébõl, ezért simán megtehettem volna, hogy kora reggel, olyan 7 felé bemegyek Velencébe, otthagyom a cuccot az állomáson a megõrzõbe és még lett volna egy teljes délelõttöm. De mégsem ezt tettem, úgy gondoltam ne akarjon az ember mindent egyszerre látni, nyilván belefért volna ebbe a délelõttbe Velencében még egy kiadós séta vagy mondjuk megnézhettem volna a Frari – templomot vagy a Szent Gyögy-szigetet vagy, vagy, vagy… Majd legközelebb. Inkább reggeli után csaptam egy kört Padovában, kirakatnézegetés közben nagyon csábított egy-két cucc, fõleg a cipõk, de nem akartam teljesen lenullázni magam anyagilag, így önmegtartóztatást gyakoroltam. Fel akartam hívni a Sky Europe-ot, hogy megtudjam, nem volt –e véletlenül idõpontmódosítás a járatindulást illetõen, vagy ami még rosszabb járattörlés, de folyamatosan foglalt volt. Nem voltam nagyon nyugodt, mert olvastam róla, hogy hajlamosak az ilyesmire. Aztán vissza a szállodába, ahol már várt a reggel összepakolt cuccom, kijelentkeztem a recepción, ahol a 65 éves öreg fószer volt éppen, kérdezte járok-e még erre, mondtam remélem igen. Számlát azt viszont nem adott. A szobát már kifizettem érkezéskor azonnal, mind a négy éjszakát ( 42euro x 4=168 euro). Mindegy, nekem a számlára úgy sincsen szükségem. Hûha. Mit csinálna itt az olasz APEH, ha tudná:) Aztán 4-es busszal irány a buszpályaudvar. A megállóban egy fickóval szóba elegyedtem és a végén nekem adta a jegyét, ami még érvényes volt. Padovában érvényesítés után még 75 percig jó egy buszjegy. Mondtam neki, de hát nekem is van jegyem, sõt 5 darab meg is maradt a carnetbõl, amit érkezéskor vettem. Azt mondja: „Nem baj, majd ha megint erre jársz felhasználod, legalább jó emlékeid lesznek Padováról”. Ebben nem is tévedett. A buszpályaudvar olyan, mint bárhol a világon, kicsit piszkos, van sok „extracomunitari”, egy csomó busz mindenfelé, viszont nincs nagy tömeg. A reptéri buszig volt még fél óra. A jegyet bent kell megvenni, 3,60-ba kerül. A buszon kell érvényesíteni. A busz mindennek néz ki, csak reptéri járatnak nem, ülnek rajta vagy összvissz tízen velem együtt, én vagyok az egyetlen aki nagy hátizsákkal van, azt is felvihetem a buszra minden további nélkül, nem kell berakni a csomagtartóba. Kanyarog egy ideig Padova külvárosában, megáll itt-ott, felszállnak páran, aztán felhajt az autópályára, irány Velence. Megáll A Piazzale Rómán, ekkor azt gondolom, na majd most jön a roham, de nem. Senki nem száll fel. Hát ez már több mint furcsa. De aztán megérkezünk a reptérre. Akkor mégiscsak jó buszra szálltam. Még van vagy 3 óra a gép indulásáig. Hát ezt a délelõttöt elvesztegettem a semmire, de annyi baj legyen. A reptéren a várakozás elég unalmas, nézem az utasokat, nincs tumultus, de azért van rendesen forgalom. Végre eljön a 14.30, elkezdõdik a check-in, 21-es pult, kevesen állnak elõttem, mondom a kódomat, a nagyháti csak 11 kiló, nem tudom mennyi a súlyhatár a Sky-nál, de ez biztos, hogy belefér. Aztán adnak egy nagy nylonzacskót amibe kötelezõen bele kell tenni a hátit és aztán lezárják a zacskót. A sorban mögöttem álló fickó segít látva szerencsétlenkedésemet és most hallok elõször magyar szót 4,5 nap után. Furcsa, de tényleg nem találkoztam egyáltalán magyarokkal még Velencében sem. Átesek a szokásos útlevél és csomagellenõrzésen. A vámosoknak vannak bizonyos közös tulajdonságaik az egész világ repterein:
    a legcsúnyább nõk közül vállogatják ki õket
    szörnyen udvariatlanok és mogorvák
    nyugodtan felvihetnél tõlük egy atombombát is a gépre
    Mikor már bent vagyok a tranzitban, mászkálok össze vissza, veszek egy Tuttosportot, ami olyan, mint nálunk a Nemzeti Sport. Bár másnap van a Bajnokok Ligája döntõ, de errõl csak 1 oldal szól, a bundabotrányról és Moggi, a Juventus elnökének viselt dolgairól viszont 15 oldal. Látom amint a monitor elõtt ülõ csomagellenõrzõ csaj nevetve fecseg az egyik szépfiúval. Közben a monitor elõtt elsiklik vagy 2-3 csomag, akármi is lehetne bennük. Ez a terrorizmus elleni harc amúgy teljesen reménytelen, többek között azért is mert a repülõtéren is csak olyan emberek dolgoznak, akik gyarlók, mint bárki más. Egyetlen megoldás, ha a kiváltó okait számolják majd fel egyszer, na de ez egy másik téma. Körülnézek a duty-free shopokban, a szokásos felhozatal. Parfüm, öltöny, nyakkendõ, csoki, ital stb. Az árak magasak. Azért van ami tetszik, mondjuk egy Missoni ing, kár hogy 150 euro:( Sajnos a gép késve indul, de ez fapadosoknál teljesen általános. Mire felszállunk, van már vagy 16.20. A gép félig telített, minden második helyen ül valaki. Mögöttem két csaj beszéli meg, hogy ki melyik night-clubban dolgozik Jesolóban. Lopva hátranézek, le se tagadhatnák a foglalkozásukat, egy kilométerrõl ordít az arcukról is. A stewardessek még hoznának kaját is, ha kérnék, de szinte senki sem kér, ami nem csoda, az árszínvonal vetekszik a velenceivel, egy szendvics valami 800 Ft. Olyan gyorsan a Balaton fölé érünk, hogy észre sem veszem és kivételesen még unatkozni sincs idõm mert igen hamar le is szállunk. Budapesten esõs, hideg idõ fogad. Reptéri buszra fel és irány Kriszta, budapesti barátom lakása. Aztán Budapesten eltöltök még pár napot mielõtt hazamennék, de ez már egy másik történet.

    — VÉGE —

20 hozzászólás megtekintése - 1-20 / 22
Hozzászólás: venetói mozaik
Info: Ne a hozzászólásokba írd az elérhetőséged, hiszen itt évek múlva is megmarad. Inkább regisztrálj egy percben és ott tüntesd fel. Azt egyszerűbb módosítani és törölni is. Csatolmányokhoz (JPEG, ZIP, DOC, PDF) be kell jelentkezni! Kerülendők a trágár szavak és értelmetlen vagy többszörös karakterek használata, mint pl. !!!! vagy ????. A hozzászóló magára nézve kötelező jelleggel elfogadja az ÁSZF összes pontját.




Hozzászólások lezárva.